A kezdet kezdetén

0
Vannak akik úgy vélik, hogy az ember mindig is azoknak a fajoknak az összességéhez tartozott, melyek eredetileg nem tudtak alkalmazkodni a már meglévő környezethez. Így alkalom adtán amikor a majom lejött a fáról, először csak ismerkedett a környezettel, majd fokozatosan elkezdte feldedezni azt. De nem biztos, hogy mindegyik majom...

Az új-zélandi tunguska

0
Új-Zéland déli szigetén létezik egy Tapanui nevű település. Elsőre egy átlagos kis falucskának tűnhet, ám van egy dolog, ami mégis különlegessé teszi. Tapanuitól nem messze ugyanis áll egy kráter. Néhány tudós szerint a kráter egy kisebb földcsuszamlás eredménye, Dr. Jan Pajak azonban meglepő dolgokra hívta fel a figyelmet. A...

Út a jövőbe

1
Ha az ember végigtekint a múlton, a történelmi korokon, levonhatja a következtetést, hogy a fejlődés minden téren jelen volt. Legyen szó technológiai, szociális, egészségügyi fejlődésről, az emberiség nagy utat tett meg az őskortól napjainkig. Többé-kevésbé ez a fejlődés a céljainkat, elvárásainkat segítette, de volt egy árnyoldala is. Egy olyan...

Ősi technológia

0
A szanszkrit szövegek tele vannak utalásokkal olyan istenekre, akik égi csatákat vívtak felfegyverzett Vimánákkal, melyek olyan halálosak, amilyen halálosakat a mostani felvilágosult korunkban csatarendbe tudunk állítani. Például van egy passzus a Rámájanában, amely ezt írja: „ A Puspaka jármű, amely a Naphoz hasonló és a testvéremhez tartozik, aki az erőteljes Rávan...

Asztrálprojekció alvás során

0
Előfordult már veled, hogy éjszaka lefekvésnél amikor már az ébrenlét és az álom határánál voltál úgy érezted, mintha kilépnél a testedből? Ugye milyen különös volt erre visszaemlékezni reggel? Egyáltalán nem ritka, hogy testünkből kilépünk az alvás során. Ebben semmi rendkívüli dolog nincs. Itt nem valami rejtélyes, misztikus dologról van...

CSATORNÁK

17,936FansLike
0FollowersFollow
104SubscribersSubscribe
A tartalom védett / Content is protected