Home Cikkek Csak három egykori képvisel? vesz részt a washingtoni meghallgatáson

Csak három egykori képvisel? vesz részt a washingtoni meghallgatáson

0

A szervez?k által közmeghallgatásnak nevezett öt napos rendezvény a valódi amerikai közmeghallgatások mintájára fog lezajlani, vagyis látszatra minden pontosan úgy fog kinézni, mintha azt valóban az Egyesült Államok törvényhozásában alapvet? szerepet játszó Kongresszus szervezte volna.

004.jpg

Ami persze valóban csak látszat, itt ugyanis a meghallgatók nem jelenlegi, hanem egykori képvisel?k lesznek, ráadásul a korábban beharangozott öt helyett, úgy t?nik, csupán hárman.

Stephen Bassett, az esemény f?szervez?je, tegnap bejelentette az Amerikai Kongresszusnak azt a három egykori tagját, akik vállalták, hogy végighallgatják az öt nap alatt összesen harminc órásra tervezett tanúvallomásokat.

A “Mit kell tudni a földönkívüliek ügyében április végén tartandó amerikai közmeghallgatásról” cím? cikkben egyesével be van mutatva a vallomást tev? szemtanúkat, akik – saját állításuk szerint – els? kézb?l szerzett közvetlen tapasztalataik révén, konkrét ismeretekkel rendelkeznek arról, hogy az USA kapcsolatban áll intelligens földönkívüli civilizációk képvisel?ivel, most lássuk a másik oldal szerepl?it.

Mike Graver, még a hetvenes években volt Alaszka állam szenátora, majd 2008-ban beszállt a demokrata párton belül az elnökjelöltségért folyó versengésbe, de nem élvezett túl nagy támogatást, ezért átigazolt a Libertariánus Párthoz (a republikánusok és a demokraták után az USA harmadik legnagyobb pártszövetsége) abban bízva, hogy ott majd elnyerheti az elnökjelöltséget. Gravernek kulcsszerepe volt abban, hogy 1971-ben nyilvánosságra kerüljön Amerikában az úgynevezett Pentagon Papers nev? titkos irat, amely arról tanúskodott, hogy a Lyndon Johnson vezette kabinet a Vietnámi Háború kapcsán nem csak a közvéleménynek, de a Kongresszusnak is hazudott.

Carolyn Kilpatrick képvisel? Michiganb?l szintén a demokrata párt színeiben került be a Kongresszusba, ahol a tizenharmadik választókerület érdekeit képviselte két cikluson át, 1997 és 2001 között.

Merrill Cook, Salt Lake Cityben él? üzletember a republikánusok kötelékét er?sítette. ? szintén 1997 és 2001 között volt a Kongresszus tagja, ahol Utah állam második választókerületét képviselte.

Bassett elmondta, a három meghallgató, vagyis az egykori kongresszusi tagok a rendezvény után nem fogják hivatalosan megfogalmazni a véleményüket a szemtanúk vallomásairól, s?t válaszolni sem fognak, ha menet közben esetleg valaki kérdést tenne fel nekik.

Az esemény április 29. és május 3. között lesz a Washingtoni Nemzeti Sajtó Klub épületének dísztermében, amelyet az interneten – sajnos nem ingyen – bárki végighallgathat.

“A cél, hogy elérjük, a világ kormányai hivatalosan ismerjék be a földönkívüliek létezését. Szeretnénk egy olyan kritikus tömeget összehozni, amelynek hatására elindul egy vizsgálati folyamat, amelynek során a megfelel? kérdéseket teszik fel a megfelel? embereknek. Ha ez megtörténik, akkor legkés?bb nyárig véget érhet az igazság elhallgatása” – fogalmazott Stephen Bassett, az esemény f?szervez?je.

Forrás: ittvannak.hu, Openminds.tv