csütörtök, december 14, 2017
Home Hírek Eckhart Tolle – Igazság:relatív vagy abszolút?

Eckhart Tolle – Igazság:relatív vagy abszolút?

43
0
Megosztás

eckhart-tolle-tanitoAz egyszerű és igazolható tények birodalmán túl – személyes kapcsolatokban, valamint nemzetek, törzsek, vallások stb. közti interakciókban – már veszélyes a „nekem igazam van, neked nincs” bizonyossága. Ha azonban a „nekem igazam van, neked nincs” hiedelme az ego önmegerősítésének az egyik módja; ha az önmagadat a helyes, a másikat a téves pozíciójába helyezés olyan mentális diszfunkció, ami állandósítja az emberek közti távolságtartást és konfliktusokat; akkor vajon ez azt jelentené, hogy nem létezik olyan, mint jó és rossz viselkedés, jó és rossz cselekedet vagy igaz és téves hit? Vajon ez nem az az erkölcsi relativizmus, amit egyes mai keresztény tanok korunk hatalmas veszedelmének tartanak?

A kereszténység történelme persze kitűnő példa arra, hogy ha azt hiszed, hogy az igazság kizárólagos birtokosa vagy – tehát neked van igazad –, akkor ez a hit egészen az őrültség szintjéig képes lerontani cselekedeteidet és viselkedésedet.

eckhart-tolle-tanito

Évszázadokon át helyesnek tartották az emberek megkínzását és elevenen történő elégetését, ha véleményük a legkisebb mértékben is eltért az egyházi tantételektől vagy az írások (az „igazság”) szűk értelmezésétől. Ha „tévedtek”. Ez járt, ha „tévedtek”, és bizony annyira „tévedtek”, hogy meg kellett őket ölni. Az igazságot fontosabbnak tekintették, mint ez emberi életet. Mi volt az igazság? Egy történet, amiben hinned kellett; más szóval: egy gondolathalmaz.

máglyahalál

Az egymillió ember közt, akiket az őrült diktátor, Pol Pot lemészároltatott, ott pusztult az összes szemüveget viselő kambodzsai. Miért? Mert számára a történelem marxista értelmezése jelentette az abszolút igazságot.

Marx szavait ő úgy értelmezte, hogy a szemüvegesek a műveltek osztálya, a burzsoázia, a parasztok kizsákmányolói. El kell őket tüntetni, hogy tér nyíljon az új társadalmi rend előtt. Az ő igazsága is egy gondolathalmaz volt.

A katolikus és más egyházak történetesen indokoltan nevezik a relativizmust – a hitet, miszerint az ember viselkedésének irányításához nem létezik abszolút igazság – korunk egyik veszedelmének.

Ám nem fogod megtalálni az abszolút igazságot, ha ott keresed, ahol azt képtelenség megtalálni: tantételekben, ideológiákban, szabályzatokban vagy történetekben.

Mi bennük a közös? Hogy valamennyi gondolatokból áll.

A gondolat a legjobb esetben is csak rámutat az igazságra, de sohasem maga az igazság. Ezért mondják a buddhisták:

„A Holdra mutató ujj nem a Hold.”

Valamennyi vallás egyformán téves és egyformán igaz, attól függően, hogy miként használod.

Állíthatod az ego szolgálatába, de az igazság szolgálatába is. Ha azt hiszed, hogy kizárólag a te vallásod az igazság, akkor azt az egód szolgálatába állítottad. Így használva a vallás ideológiává válik, és a felsőbbrendűség illuzórikus tudatát teremti meg, megosztja az embereket, és konfliktusokat szül köztük.

Az igazság szolgálatába állítva a vallási tanítások olyan útjelző táblák vagy térképek, amiket fölébredt emberek hagytak neked hátra, hogy segítsenek lelkileg fölébredni, vagyis: kiszabadulni a formával való azonosulásból.

Csupán egyetlen abszolút igazság létezik, és minden más igazság abból sugárzik ki.

Ha megleled azt az igazságot, tetteid ahhoz igazodnak. Az emberi cselekvés tükrözheti az igazságot, vagy tükrözhet illúziót. Szavakba lehet-e önteni az igazságot? Igen, de a szóhalmaz nem maga az igazság. Azok a szavak csak rámutatnak arra.

Az igazság elválaszthatatlan attól, aki vagy. Igen, te vagy az igazság. Ha máshol keresed, minden esetben csalódni fogsz. Maga a Lét, aki vagy, az az igazság. Jézus megpróbálta ezt megértetni, amikor így fogalmazott:

„Én vagyok az út, az igazság és az élet.” 

Ezek a Jézus által kiejtett szavak alkotják az igazságra mutató egyik legerőteljesebb és legközvetlenebb útjelzőt, ha jól értik őket. Ha azonban félreértelmezik, akkor hatalmas akadállyá válnak. Jézus a legmélyebb vagyokról, a minden férfi és nő – valójában minden létforma – esszenciális identitásáról beszél. Arról az életről, aki vagy. Néhány keresztény misztikus ezt nevezi a bennünk élő Krisztusnak; a buddhisták Buddha-természetnek mondják; a hinduk számára ez az Atman, a bennünk élő Isten.

Atman

Amikor kapcsolatban állsz ezzel a benned lévő dimenzióval – és a kapcsolatban állás a természetes állapotod, nem pedig valami csodálatos teljesítmény –, akkor minden tetted és kapcsolatod azt a minden élettel való egységedet fogja visszatükrözni, amit mélyen belül érzel. Ez a szeretet. Törvények, parancsolatok, szabályok és előírások azoknak kellenek, aki el vannak vágva attól, akik ők: a bennük lévőigazságtól. Azok a törvények, parancsolatok, szabályok és előírások megakadályozzák az ego legdurvább kicsapongásait, ám sokszor még ezt sem érik el.

„Szeress, és tégy, amit akarsz!”

– mondta Szent Ágoston. E mondatnál – szavakkal – nem lehet sokkal közelebb jutni az igazsághoz.

Az ego nem személyes valami

Kollektív szinten a „nekünk igazunk van, nekik nincs” gondolkodásmód a világnak különösen azon a részein „betonozódott” be, ahol két nemzet, emberfajta, törzs, vallás vagy ideológia között feszül régóta szélsőséges, helyi konfliktus.

Mindkét egymással szemben álló fél azonosult a saját nézőpontjával, a saját „történetével”, más szóval: gondolatokkal. Mindketten egyformán képtelenek belátni, hogy másfajta nézőpont, másik történet is létezhet és érvényes lehet. Y. Halevi izraeli író beszél az „eltérő álláspont befogadásáról”, ám a világ sok részén az emberek még nem képesek vagy nem hajlandóak ezt megtenni.

Mindkét fél azt hiszi, hogy ők birtokolják az igazságot. Mindketten áldozatnak tekintik magukat, a másikat pedig „gonosznak”. És mivel „az ellenség” címszó alá sorolva fogalmi jellegűvé tették és dehumanizálták (elembertelenítették), ezért már képesek meg is ölni őket – még a gyerekeket is –, ellenük mindenféle erőszakot alkalmazni anélkül, hogy éreznék az ő ember voltukat és szenvedésüket. Az elkövetés és a megtorlás, az akció és a reakció őrült spiráljának csapdájába estek.

Ilyen helyzetben nyilvánvalóvá válik, hogy a kollektív emberi ego még őrültebb, mint az „én”, a személyes ego, bár működési elve ugyanaz. Az emberellenes erőszakos cselekmények messze legnagyobb részét nem a bűnözők vagy a zavart elméjűek követik el, hanem normális, tiszteletre méltó polgárok, a kollektív ego szolgálatában.

Elmehetünk egészen odáig, hogy kijelenthetjük: ezen a bolygón a „normális” egyenlő az őrülttel. Mi húzódik meg ennek az elmebajnak a gyökerénél? A gondolattal és az érzelemmel való teljes azonosulás, vagyis az ego.

A kapzsiság, az önzőség, a kizsákmányolás, a kegyetlenség és az erőszak még mindig rendkívül elterjedt ezen a bolygón.

Ha nem ismered fel, hogy azok csupán a mélyebben meghúzódó működészavarnak, illetve elmebajnak az egyedi és kollektív megnyilvánulásai, akkor abba a hibába esel, hogy személyes ügynek tekinted őket.

Fogalmi identitást alkotsz az adott emberrel vagy embercsoporttal kapcsolatban, és azt mondod: „Ő ilyen:…, Ők ilyenek:…” Amikor a másokban észlelt egót összetéveszted az ő valódi identitásukkal, akkor ez az elméd műve, s elméd ezt a tévedést arra használja fel, hogy önmagát erősebbé tegye az „igazam van, és ezért én fölöttük állok” gondolattal, valamint az észlelt ellenségre reakcióként adott rosszallással, felháborodással és gyakran haraggal.

ego

Az ego számára mindez rendkívül kielégítő. Ez pedig erősíti az elkülönültség tudatát, a szeparálódást közted és a másik ember között, akinek „mássága” oly mértékben nagyítódott fel, hogy már képtelen vagy érezni közös emberségeteket; a minden emberi lénnyel közös, egyetlen életben való gyökereződéseteket; közös isteniségeteket.

Azok a másokban meglévő, konkrét egós minták, amikre a legintenzívebben reagálsz, s amiket tévesen az identitásuknak hiszel, általában ugyanazok a minták, amelyek benned is megvannak, ám azokat nem tudod – vagy nem vagy hajlandó – magadban észrevenni.

Ebben az értelemben sokat tanulhatsz az ellenségeidtől. Mi az bennük, amit a legbosszantóbbnak, a legzavaróbbnak találsz? Az önzőségüket? A kapzsiságukat? A hatalomvágyukat és az irányítani akarásukat? Az őszintétlenségüket, a tisztességtelenségüket, az erőszakosságra való hajlamukat vagy valami mást?

Bármi legyen is az, ami a másik emberben bosszant, és amire az ő esetében intenzíven reagálsz; az benned is megvan. Ám az nem több, mint az ego egy formája, és ekként teljesen személytelen. Semmi köze ennek ahhoz, aki ő; ahogy a te esetedben sincs semmi köze ahhoz, aki te vagy. Az adott tulajdonság vagy késztetés felfedezése önmagadban csak akkor lehet ijesztő az éntudatod számára, ha azt összetéveszted valódi éneddel.

rejtelyekszigete.com