Home A múlt rejtélyei Egy gyilkosság áldozata tűnt fel a Cápa című filmben

Egy gyilkosság áldozata tűnt fel a Cápa című filmben

0

Egy azonosítatlan nő, akit 1974-ben gyilkoltak meg, feltűnt A Cápa című filmben. A testet, melyről úgy gondolták, hogy egy 30-as éveiben járó nőé lehettek, egy kutyáját sétáltató lány fedezte fel Provincetown homokdűnéiben, Massachusetts államban. A felfedezés 1974 júliusában történt.Annak kiderítése, hogy ki volt az áldozat és ki ölhette meg, 40 évig elhúzódott és az amerikai történelem egyik legrejtélyesebb és egyben megoldatlan gyilkossági ügyévé vált.

Most aazonban fordulat történt: Joe Hill aki Stephen King fia, szintén író, úgy hiszi, hogy talált valamit ami segíthetné a hatóságokat megoldani az ügyet egyszer s mindenkorra.

Hill szerint a titokzatos nő (aki úgy is ismert mint a Dűne Asszonya) megjelent a Cápa című 1974-es film egyik jelenetében.

A nő a film 54-ik percében jelenik meg a tömegben kék fejkendőben.

Hill erre csak akkor lett figyelmes, amikor megnézte a filmet egy mozi 40 éves évfordulóján.

Még érdekesebb, hogy a jelenet Cape Cod-ban lett filmezve ugyanazon a nyáron amikor megölték a nőt.

“Az ötlet, hogy ezt a hidegvérű gyilkosságot msegíthet megoldani a vetítővászon…nos, izgalmas lehetőségeket vet fel.” – mondta Mark Ramsey filmrajongó az USA Today-nek.

“Milyen jól hangozna, ha egy film arra késztetné a nyomozókat, hogy újra megnyissák az ügyet aztán meg is oldják azt?”

 

USA Today | paranormal.hu