Nincs olyan közülünk, aki ne gondolt volna szorongva arra, mi is lesz a halál után. Ahányan vagyunk, annyiféle elképzelésünk van a nagy Odaátról, s habár biztosat nem tudhatunk, titkon talán mindannyian reménykedünk a folytatásban. Nem is alaptalanul. A brit tudósok tudományos módszerekkel végzett kísérletei azokat az elméleteket támasztják alá, melyek szerint a lélek túléli a halált.
Méltatlanul kevés publicitást kapott a hazai sajtóban az a tanulmány, amely a világon el?ször tudományosan is alátámasztotta, hogy a tudatnak vagy léleknek nevezett valami az után is létezik, hogy az agy befejezi m?ködését. Halál közeli élményen átesett emberek beszámolói már évszázadok óta emlegetnek nagy fényességgel és túlvilági teremtményekkel való találkozásokat, de ezeket az eseteket a hivatalos tudomány folyamatos szkepticizmussal fogadta.
A southamptoni kórház szívosztályán két orvos kérdezett meg szívinfarktuson átesett betegeket, s a túlél?k egy része egészen biztosan állítja, hogy tapasztalta a fentebb említett dolgokat a klinikai halál beállta után. Dr. Sam Parnia így foglalja össze a lényeget: ?Ezek az emberek olyanokat éltek át, amikre nem számítottunk. Az agynak elvileg ekkor már nem szabadna ilyen folyamatokat produkálni, s nem szabadna emlékeket el?állítania, s meg?riznie. Talán mindez válasz arra a kérdésre, hogy az agy állítja-e el? a lelket, vagy az agy csak afféle közvetít? médium, amit?l függetlenül is létezik a lélek.? A kutatásban részt vev? másik orvos, Dr. Fenwick így gondolja tovább: ?Ha az agy és a lélek független, magától adódik a kérdés a halál utáni folytatásról, az ember szellemi létér?l és arról, hogy a világegyetem mögött nem esetlegesség van, hanem szándék.?
A pontosság kedvéért írjuk le, hogy a 63 infarktust túlél?, halálközeli állapoton átesett beteg közül 56 egyáltalán nem emlékszik semmire. Pontosan ez az, amit mindenkit?l vártak volna. A maradék hét ? akik közül négy átlépte a legszigorúbb értelemben vett klinikai halál állapotát is ? azonban tiszta emlékekkel rendelkezik Odaátról: béke, öröm, felgyorsult id?, testnélküliség, vakító fény, belépés egy másik világba, találkozás egy titokzatos lénnyel, közeledés ?egy ponthoz, ahonnan nincs visszatérés?. Fontos még, hogy a személyek között nem volt mélyen hív? vallásos, s egyikük sem használt tudatmódosító szert. Korábban voltak olyan elméletek, amelyek a jelenséget az agy oxigénhiányával próbálták magyarázni, de a tanulmány mind a hét esetben kizárja ezt a lehet?séget.
Az egyház természetesen üdvözölte az eredményeket. Jellemz? Stephen Sykes anglikán püspök véleménye: ?Leny?göz?, de nem tartom hatalmas meglepetésnek. Hiszem, hogy az élet sokkal titokzatosabb, mint amilyennek mi általában gondoljuk. Nekünk, teológusoknak a lélek eddig is több volt, mint tudat, de ez a tanulmány segít megdönteni azt az elfogadott nézetet, hogy a lélek az agy halálával megsz?nik.?
Milyen meghalni?
A halál a legtöbb ember számára nyomasztó, félelmetes téma. Azt azonban mindannyian tudjuk, hogy a halál elkerülhetetlen dolog? Valójában a halál önmagában nem megrázó élmény. A születés folyamata az, ami traumatikus. Képzeljük el egy pillanatra, hogy nagyon betegek vagyunk, és a kórházi ágyon fekszünk. Ezután képzeljük el, amint az asztráltestünk felemelkedik, és hirtelen meghalunk. Órákig, napokig, vagy akár hetekig is eltarthat, amíg tudatára ébredünk annak, hogy valójában meghaltunk. Ez aligha megrázó. A halál pillanatában teljesen megsz?nik minden fájdalom és kellemetlenség.
Most képzeljük el magunkat, amint éppen megszületünk. Az újszülött most tett szert a tudatalattira, és most hagyta el az anyaméhet egy világos és steril környezetbe jutva, ami teljesen más, és sokkal kényelmetlenebb annál, mint amit kilenc hónapig megszokott. Az újszülöttet csapkodják, nyomkodják a lábát, megtörölgetik, számos módon megvizsgálják, és az élete vadidegen fehérruhás emberekt?l függ. A születési folyamat valós fájdalmairól nincsenek adataink, de képzeljünk el mondjuk egy jéghideg fogót a fejünk körül, vagy egy koraszülést. A születés sokkal félelmetesebbnek t?nik a halálnál.
A regressziós és progressziós terápia egyik legnagyobb haszna, hogy megszünteti a halálfélelmet. Csodálatos dolog annak felismerése; hogy a halál nem a vég, hanem egy jobb, gazdagabb és értelmesebb élet kezdete. A halál egyszer?en egy régi test kicserélése egy újra. A halál egy pihenési és újraértékelési folyamat kezdetét jelenti. Ez a megújulásnak és az újjáépítésnek egy formája. Csak egy köztes állapot, nem a végállomás. Lehet, hogy nehéz megmagyarázni és megérteni a halált, de nem félelmetes.
Sok páciens kéri meg a hipnoterapeutákat arra, hogy segítsenek megkeresni a problémáik eredetét az el?z? életük haláljelenetében. Amint ezt a halál jelenetet átélték, a tünetek megsz?ntek. A megrázó halálélmények, mint pl. zuhanás egy szikláról, a páciens magasságtól való félelmét okozhatja. A lezuhanás újraélése gyakran eredményezi a fóbia megsz?nését.
Egyel?re azonban célszer? lenne, ha félretennék a mennyországgal, a pokollal és a purgatóriummal kapcsolatos gondolataikat. Tegyenek ugyanígy vallásos meggy?z?déseikkel is, és legyen elméjük nyitott arra, amivel most szembesülniük kell. Természetesen nem kell elfogadniuk ezeket az információkat. Csupán azt javasoljuk, hogy fontolják meg ?ket nyitott elmével.
Amikor meghalunk, akkor a szó köznapi értelmében nem vagyunk valóban halottak. Lehet, hogy a földi szinten nem létezünk, de más szinteken funkcionálunk. Azután az asztrális szinten létezünk és végül a fehér fényhez járulunk, és a lélek szinten végezzük. Tehát, amit mi a halálnak gondolunk, az valójában átkerülés a létezés egy másik szintjére.
Miel?tt a halál parapszichológiai magyarázatának részleteibe fognánk, érdemes megismerkedni néhány orvosi ténnyel. Testünk sejtjei állandóan elhalnak és cserél?dnek. Az alvás egyik feladata, legalábbis orvosi szempontból, hogy a nap folyamán elhalt sejtek millióit újjáteremtse. Az alvás folyamán az elvesztett energiáinkat is visszanyerjük. A tudósok azt mondják, hogy hétévenként ? természetesen az agysejtjeinket leszámítva ? testünk valamennyi sejtje legalább egyszer kicserél?dik.
Vagyis hétévenként fizikai értelemben meghalunk. A testünk teljesen más, mint ami hét évvel ezel?tt volt, és mint ami hét év múlva lesz. Mi természetesen nem érezzük a halált. A sejtek kicserél?désének folyamata olyan simán zajlik, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy valami különleges történik. A fizikai felfogóképességünk csap be bennünket úgy, hogy azt érezzük, évr?l évre változatlanok vagyunk.
Karma
Mikor fejez?dik be minden?
Befejez?dik-e valaha a születések és újjászületések körforgása? Természetesen igen. Írásunk egyik célja az, hogy megmutassa, hogyan lehet a karmikus ciklust tökéletesíteni. Azáltal, hogy megmutatjuk, hogy újra fogunk élni, s a jövend? életünk kellemesebb és teljesebb lesz, ha bölcsen követjük a karma törvényeit, remélem segíteni tudunk abban, hogy Önök saját magukon segítsenek.
Néhányuk talán gyanakvást és bizalmatlanságot érez. Mások viszont további támogatást nyerhetnek hitükben és reményükben a jöv?t illet?en. Azt reméljük, hogy elméjük nyitott marad. Nem a hipnoterapeuták gyógyítanak, Önöké a végs? felel?sség. Az el?z? életbe viv? regresszió és a progresszió a jöv?be lehet?vé teszi, hogy tudatosságukat kiterjesszék, hogy felismerjék és megszüntessék félelmeiket, idegességüket, depressziójukat és más negatív hajlamaikat, csakúgy, mint a haláltól való félelmüket.
A hipnoterápia nem varázslat, nem csodaszer. Olyan módszer, amely segít a jöv?t alakítani. Azáltal, hogy a tudatalatti és a szupertudat szintjér?l szerzett tudással felépítjük saját valóságunkat, pozitívan hathatunk a jelenlegi és jövend? életeinkre.
A karma egyszer?en ok és okozat. Tökéletesen igazságos. Úgy is leírhatjuk, mint az etika gyakorlati kódexét. Karmánkat mi irányítjuk. Minden lélek maga tölti be a bíró s az ítél?szék szerepét. Becsaphatjuk magunkat, de csak ideiglenesen. A karma megtanítja nekünk, hogy csak magunkat hibáztathatjuk vagy részesíthetjük érdemben saját életünkért. Ne tekintsünk senkire b?nbakként.
Kell lennie egy rendszernek, ami megmagyarázza a boldogságunkat és lehangoltságunkat. M?ködnie kell valamilyen mechanizmusnak, amely meghatározza, ki mit érhet el és miért. A karma a maga reinkarnációs mechanizmusával a legjobb válasz, amit találhatunk. A szerencse nem ad magyarázatot életeink tartalmára és min?ségére; a véletlen sem magyarázza azokat. A karma igen.
Választhatunk, hogy a jót, vagy a rosszat tesszük. Igazából mi választjuk a jövend? életünket. Ki választaná az ölést, az er?szakot, a lopást vagy a csalást; ha felfogná ennek karmikus következményeit? Azzal, hogy a karma ezen alapelveit megtanulva megjobbítjuk önmagunkat, mindannyiunk közös jöv?jét is jobbá tehetjük.
Sokan arra kérik a terapeutákat, hogy gyorsítsák meg a karmikus ciklusukat, hogy ne kelljen ismét visszatérniük. Ezt nem tehetik! Ezt mindenki csak saját maga teheti meg. Legyünk becsületesek, igazságosak és h?ek saját erkölcsi kódexünkhöz. Ha megfogadják ezt az egyszer? tanácsot, akkor a legjobb úton haladnak a magasabb szintek felé.
Ez az egész folyamat akkor fejez?dik be, mikor karmájukat beteljesítették. Mikor az összes megtanulandó leckét megtanulták és kedvességet, önzetlen szeretetet mutatnak azok iránt, akikkel kapcsolatba kerültek, akkor a körforgás befejez?dik. A lélek-szint feletti magasabb rend? szintekre kerülnek, majd végül Istenhez. A karma csupán egy fejl?dési folyamat, amellyel a tökéletesség magasabb szintjét érhetjük el. Ez ad életet.
A karmára mint lehet?ségre szeretek gondolni. Mikor új lehet?séggel találkozunk, akkor választani és dönteni kell. Nagy bátorságot igényel szembenézni a hiányosságainkkal és ugyanannyi bölcsességet, hogy tegyünk is valamit azokkal szemben. Ezekkel a választási lehet?ségekkel mi rendelkezünk. Mi irányítjuk a jöv?nket azáltal; hogy a jelenben megfelel?en cselekszünk. Karmikus ciklusunk teljesítése nem könny?, de a mi kezünkben van. Ha az egyes lehet?ségeket objektíven áttekintjük, és a karmánkkal tisztában vagyunk, akkor elképzelhet?, hogy milyen sokat javíthatunk jelenlegi életünkön.
Tanuljuk meg jól ezeket a leckéket, és akkor megtettük a következ? lépést a beteljesedés felé!