Már megint elmaradt a beharangozott világvége, amelyet – mint arról beszámoltunk – egy amerikai keresztény mozgalom mára jósolt.
Az utóbbi időben megszaporodtak a katasztrofális földrengésjóslatok. Múlt szerdán Rómának kellett volna porba dőlnie Tajvannal együtt. A kataklizmák elmaradtak, az örök város áll, és Tajvanon sem pusztított szökőár.
Oroszországban az utóbbi időben az ijesztő jóslatok is növelték a magánbunkerek iránti keresletet. A “túlélő bunkerek” ára a Bloomberg szerint 200-400 ezer dollár, így azokat csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, akik a megrendelések száma alapján maguk is tartanak az apokalipszistől. A túlélés záloga egy biztos menedék lehet. Az oroszok többsége viszont nem mostanra, hanem 2012 végére várja a világ pusztulását, ami egyébként a m?vészeket is megmozgatja, hiszen Lars Von Trier Melankólia cím? világvége-drámája – noha a filmest kitiltották – a cannes-i verseny egyik esélyese.
Jászberényben volt tegnap el?tt egy kicsi bár volt aki érzékelte..
Jászberényi vagy?
Nem vagyok Jászberényi.
-link-
Na,hát ennyit a világvége-jóslatokról.Így lesz ez majd 2012-ben is ,aztán majd mondhatja itt is mindenki,hogy hát igazam volt :D!
Ezt a világvégét valaki a nagyon nehéz képletével számolta ki, 2012 meg a Maya “naptár” vége.. Hiszem hogy 2012-be eljön egy másik civilizáció 😉
Ámen 😀
Hát sztem 2012-ben se lesz semmi változás. Max több ufót látunk majd, de nem hiszek a beigért kozmikus buliban.
PREDI! Osztom 😀
Vajon enyhén szektás Tamás kolega erre mit mondana? Bár lehet már elragadtatott 🙂
vilagnak nem lesz vege,maximum elpusztul a bolygo.
2012-es idopontot hol lehett eloszor hallani?
Miert vilag vegenek hivjak?ha elpusztul a fold,nem lesz vilag vege.
2012-ot tudja valaki hol mi kapcsan es kitul lehett eloszor hallani?
A neten kezdték el terjeszteni ezt az egészet, amir?l kiderült hogy a 2012 cím? filmet kivánja népszer?síteni. S?t, egy nem létez? hajóra is elkezdtek nem létez? jegyeket árulni 😀
pedig már megtértem baze !
Nyilván ez lehet a szitu :)!
A 2012-es id?pontot el?ször akkor lehetett hallani, Hendrixsl, amikor olyan 2000-ben kiadták a ” Kristálykoponyák rejtélye” c. könyvet. Abban írtak róla. De nem fog kihalni a Föld, az emberiség se! Én ezt hiszem! ( Ebben biztos isvagyok !) Csak “maximum” decemberben megjelennek az “idegenek”, a földönkívüliek, a 3 gigantikus, “túlméretezett” ?robjektumukkal ( ?rhajójukkal.) De lehet az is, hogy ez sem lesz, és nem lesz egyáltalán semmi .. !! Nono — val értek egyet !
Csak az az 5126 éves korszak, ciklus fog véget érni, amelyik még i. e. 3114.-ben kezd?dött.
A majáknál a naptáruk ekkor kezd?dött ( mármint a mai korszak ), és Thot ezen a naptáron számolta a napjait, éveit. Aki a bölcsesség isteneként, és az írás, meg a tudás véd-isteneként tisztelt ember volt. (Atlantiszi volt.)
(Merthogy, ekkoriban, az id?számításunk el?tt, a mostani naptárunk nem létezett természetesen.)
(Szóval ki lehet számolni könnyen: 😀 a maja naptár szerint i. sz. 1 –ben 3115. volt.)
Thot: ( vagy Thoth )
Az ? nevéhez f?z?dött, valójában, Egyiptom egyesítése is, i. e. 3100. körül. Ugyanis Alsó-Egyiptom és Fels?-Egyiptom lakosságát és vezet?it ? gy?zte meg az egység szükségességér?l. Ménész ( Menes ) fáraó pedig, katonai er?vel támogatta Thoth-ot. Vagyis, akik mégse akartak egyesülni, azokra rákényszerítette. ) ( De a többség akarta, bizonyára ).
? volt a “Háromszor Hatalmas Hermész”, “Hermész Triszmegisztosz” .
/ De nem keverend? össze a görög Hermész istennel, mert ? egy másik valaki volt! /
Nagyon jelent?s személy volt Thoth !
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤
[ módosítva 01 Jul : 19:45 ]
🙂 🙂 🙂
[ módosítva 01 Jul : 19:46 ]
A “Kristálykoponyák rejtélye” az egyébként egy nagyon jó könyv volt, olvastam végig.
Izgalmas is, meg minden.. !
Szerintem, a világvégét nem úgy kell elképzelni, hogy kipusztulna az emberiség ! Csak azzal a 240 km nagyságú UFO-val, meg a másik 2 kisebbel, ha esetleg jönnek jöv?re a földönkívüliek — és hogy kik, arra már 4 féle variációt is hallottam — hát az azért
érdekes, különleges lesz..az biztos.. ! 😀 🙂 :O 😐
És, még annyit : Thot tényleg ember volt. Mert emberként született, csak életében a ” halhatatlan mesterek ” közé küzdötte fel magát .
De nem istenként születtett…. Sok tanulással, gyakorlással., és kemény munkával szerezte a tudományát meg. Az egyiptomi népet is megmentette a haláltól, amikor a vízözön volt. Merthogy felvezette ?ket az Etióp-magasföldre, ( 4600 m ) ( mai Etiópia területén van ), akol nem érte el ?ket a mélyebb területeket, Egyiptom földjét is elborító özönvíz. Az özönvíz-történet, Atlantisz elsüllyedését beszéli el.
A Bibliából mindenki ismeri de a Föld többi népének a régi mondáiban, elbeszéléseiben is benne van.
Szóval pl. akkor is ” világvége ” volt !! Mégsem halt ki az egész emberiség !! Noé is megmaradt a családjával. ! ?k meg a törökországi Ararát hegyen közöttek ki.. ( a bárkájukkal. )
Az is, olyan 5000- 5200 m magas kb. !
Egyébként Indonéziában is sokan életben maradtak a primitív kannibálok közül. … Mert ott is van egy 5000-valahány m magas hegy, hegység.. Pápua Új-Guineában. Meg Dél- Amerikában is hasonló helyzet volt. Az Andok 6900 méteres. Stb. …….
[ módosítva 01 Jul : 19:54 ]
Az elég nagy szívás lenne ha októberben lenne a világvége, hisz a születésnapom is akkor van. =D
Én 2012-t várom már nagyon, kíváncsi vagyok mi történik, ha egyáltalán történik e valami.
Elmondjam,mi fog történni?Kb. semmi.De a hitetleneket itt várom 2012-ben,hogy majd azt mondják,igazam volt :)!
Inkább 2013 január els?-második hetében. 🙂
2012 12 21re van jósolva kb, utána ha nem lesz semmi akkor karácsony, haverom szülnapja, szilveszter, megünnepelni, hogy nem lett “világvége” és utána itt találkozhatunk. 😛
Akkor elnézést a tévesztésért:)! Szóval 2013-ban itt találkozunk,és találkozunk valóban,majd meglátjátok :)!
Úgy legyen! =P
Bár, talán azért tényleg jobb lenne a felemelkedés egy jobb világba.
Néha úgy érzem magam itt lent a földön, mintha én lennék földönkívüli.
Hát idén októberben aztán, biztos nem lesz semmi…..
Ezt az id?pontot nem is hallottam még, csak most nemrégen el?ször. !! 2000-ben, el?tte viszont mindenki mondogatta hónapokig, s?t évekig, hogy világvége lesz. aztán semmi nem volt egész évben.
Bár a jöv?t soha nem tudhatjuk el?re hogy mi lesz.. Legföljebb Nostradamus.. 😀 🙂 ..
? egyébként 2012- re nem jósolt semmit, mert az ? jóslatai, azok csak 2000- ig pontosak, megbízhatóak.
( Ezt én mint “szakért?” mondhatom .. annyit olvastam már róla.. ) + tapasztalat is!
****************************************************************
**************************************
Azt is olvastam, hogy : Mivel Jézus i. e. 7–ben született, ezért a 2000, év, az valójában 1993-ban volt…. Hát ebben is van valami.. mert Jézus valóban i.e. 7- ben született !
De mivel nem jött el a világvége sem 1993-ban, sem pedig 2000-ben, ezért nem fog az eljönni 2012–ben sem .
Mármint semmilyen katasztrófa, tömeges emberhalál, háborúk, stb. nem lesz… ne legyen. !!!!!!
Éppen elég volt már az I. és a II. világháború, a maga leírhatatlan szörny?ségeivel, borzalmaival…. atombomba, minden … Nem kell III. világháború.
[ módosítva 01 Jul : 19:51 ]