Home Beszámolók Én és a drakonidák

    Én és a drakonidák

    3269
    28
    Megosztás

    Ennek a cikknek az olvasása 5 percig tart

    Kiskorom óta történtek furcsaságok körülöttem. 6 évesen megműtöttek alhasi sérvvel. A kórházi ápolók nem törődtek velem, hagytak szinte halálig kiszáradni. Nem emlékszem sokra, annyi biztos, hogy egy furcsa, vakító erejű fehér fényjelenséget láttam, utána felébredtem. Sürgősségi osztály, rohangáló orvosok?. Megmentettek.

    Ezután megváltozott minden körülöttem. Megéreztem emberek gondolatait, átláttam az emberek szándékait, láttam az események közötti összefüggéseket. Mindezt szinte azonnali ráérzésként, megérzésként értékeltem, egész gimnazista koromig. De ez több volt annál. Néhány éven belül megjelentek gyógyító jellegű képességek is, és hihetetlen mennyiségű, ösztönösen kipattanó tudás, adott szituációkban, adott emberekkel. (Egyik alkalommal találkoztam Pesten a Lurdy-házban szcientológusokkal, akik a koncentráció erejét mérték valami elektromos készülékkel. Viccnek szántam a dolgot, amit csináltam. Először balra, aztán jobbra térítettem ki a mutatót középről, szép lassan. Utána egyetlen impulzussal kiakasztottam a gépet. Döbbent szájtátás kísérte a dolgot?. 😀 )

    Mindig is vonzottak a sárkányok, mint létforma, vagy szimbólum. Nem éreztem félelmet soha tőlük, sőt, álmomban többször azt láttam, repülök, és más jellegű testem van, mint a földi. Aztán egy jó ismerősöm elkezdett kérdezgetni a témáról. Megerősített abban a sejtésemben, hogy nem az emberi az egyetlen intelligens létforma, amit az Univerzumban Isten létrehozott, és nem a Föld az egyetlen lakott bolygó.

    6 évvel ezelőtt egy hihetetlen dolog történt. Kiderült, azok az álmok, amiket láttam, egy korábbi, megélt életem emlékei, egy drakonidáé, aki fehér sárkány volt. Kiderült, ha engedem, ő maga is meg tud szólalni általam, és a teljes bölcsessége és szeretete szerint cselekszik, élettapasztalatból, ami kb 1700 évet ölel fel. Rengeteg dolgot megtanultam ezután tőle az élet örökkévalóságáról, a létformákról, az itteni reinkarnáció-elmélet hibáiról, és az egész életfolyamatról. Magáról Isten létéről, a komplex Univerzum és Multiverzum létéről, működéséről. Pontos, általunk is betájolható helyeket, lakott galaxisokat is megadott, kb 70 millió fényév távolságra innen. Ott élt. Más, nem reptilián, humanoid fajokat is ismer.

    drake

    Ami a legfontosabb a bennem élő sárkánylélekről: Önös céljai nincsenek, tanulni jött leszületni ide a Földre.  Jóindulatú, segítő, tanító, külön öntudattal és fizikum-képpel rendelkező, de gondolataiban és érzelmeiben az emberi öntudatommal egybeforrott entitás! A neve Kasharan. Gondolatban képekkel és hanggal kommunikálunk. Alakváltás nincs, csak ?tudat-váltás?. Képes vagyok az ő szemével és fizikum-tudatával látva elhagyni az emberi testet, repülni, térugrást előidézni, más, általa ismert helyekről jelen idejű információkat látni, illetve tudatos alvásparalízis előidézésére, ekkor multiverz kilépésekre meditációban, éber állapotban pedig kézrátételes asztrál-műtétekre, illetve telepátiára, empátiára és szívszándék-látásra. Ez nem skizofrénia, mivel minden egyes váltás tudatos, közös beleegyezéssel. Olyan adatokat és információkat osztanék meg, amiket általa tudtam meg. Minden egyes dolgot hitelesnek érzek. Az a tudás, amit a sárkánylélek megosztott, beleillik a Biblia tanításaiba, komolyabban, mint gondolhatnánk. És a világok összefüggése is komolyabb, de egyszerűbb is, mint valaha bele mernénk gondolni!

    Meg kell majd különböztetni testet, asztrált, lelket, és a lelken BELÜL (!!!) előzőleg megélt életek tárolt információit, plusz a jelenlegiét, ezen felül a mindezeket összekötő intelligenciát. Mind az elme, mind a lélek egyszerre tárolja az információkat, de erre a következőkben részletesebben kitérek majd.

    Különös, hogy sokan mondják a földönkívüliekről: ?Itt élnek köztünk?. Igen. De más módon, mint gondolják az emberek. Nagyon sokan azok közül, akik itt élünk emberekként, éltünk már korábban máshol. Csak kevesen képesek visszaemlékezni arra, kik, mik voltak előzőleg. Illetve hol éltek, milyen lelki és ottani fizikai körülmények között. És miért kerültek ide, ezen belül az okot és a célt is megkülönböztetve.
    Minden tudásnak, amit kapunk, van célja, nincs fölösleges. A tudás felelősség. És ÉLNI kell a kapott felelősségünkkel, NEM visszaélni.

    A cél ezzel, és a jövőben közzétett nyolc részes sorozattal az, hogy az emberek megérthessék a sárkányok létét, az emberekhez és a Föld bolygóhoz való viszonyulásukat, gondolkodásmódjukat, milyenek is valójában. Ne egy álkép éljen az emberekben róluk, hanem tisztán és világosan lássák, a drakonidák ugyanúgy egy élő faj, mint az emberi. Vannak köztük jóindulatúak is, semlegesek is, de sajnos rosszindulatúak is. A körülbelül 70%-os többség viszont a jó és a semleges együttvéve. Én azt mondom, mindenki önmaga ítélje meg a szándékukat, a teljes cikksorozat elolvasása után.

    28 COMMENTS

    1. “Képes vagyok az ő szemével és fizikum-tudatával látva elhagyni az emberi testet, repülni, térugrást előidézni, más,{…stb…} empátiára és szívszándék-látásra.”

      Szuper!Elhiszem.De a többség nem hiszi el.
      Aztán írod:

      “hanem tisztán és világosan lássák, a drakonidák ugyanúgy egy élő faj, mint az emberi.”

      Szuper,ezt is elhiszem,de a többség ezt se hiszi el.De várj,van egy ötletem!Ha bemutatsz mondjuk egy Hősök teréről Kossuth Térre és vissza történő térugrás bemutatót,valószínűleg mások is hinnének neked.Nincs igazam?

      • Egyszer már ajánlottam egy könyvet, hogy egyáltalán esélyed legyen megérteni, azt amiről pl.Ő is beszél.

        Nagyon vicces, amit csinálsz, főleg, hogy nem is tudsz róla, hogy csinálsz magadból ***** – (ide vetits, amit akarsz 🙂 )
        (-még ez se személyeskedés, csak tanács)

      • Ez a fizikai test vajmi kevés képesség megvalósítására képes. Annyi viszont biztos, hogy akin kézrátételes asztrál-beavatkozást végrehajtottam, igazolhatja, hogy meggyógyult. És nem tanultam itt a Földön senkitől……..
        Más kérdés, hogy az a kevés képesség, ami van, a Teremtő szolgálatába van állítva, nem pedig önös alkalmazásra. Csak úgy, reprezentációra nem használhat senki képességet, csak éles helyzetben, mások szolgálatára. Ez egy univerzális törvény részlete, amihez érdemes tartani magunkat. Máskülönben ledegradálódik az egész és magamutogatássá válik. A második rész sok utalást tartalmaz a földi élet jelentőségére, illetve arra, hogy miért nem a képességek nyilvános használatára és önmagunk előtérbe helyezésére megy ki a játszma. Egyébként, készül egy regényem is, ami a megélt emlékeket dolgozza föl.

    2. Én is ismerem a drakonidákat, úgyhogy, én is elhiszem a leírottakat.
      A drakonidák a Thubán (Alpha Draconis) csillag bolygóin laknak, és a legmagasabb rangú kasztjuk a Ciakarok. (a ‘szákárok’.)

        • A fehér dialektus pontos kifejezéseire nem emlékszem teljesen tisztán. Annyit tudok, hogy a legmagasabb kaszt (tudomásom szerint) a bolygók, csillagrendszerek közötti kapcsolattartó diplomaták, akik felelősek a bolygók külső és belső védelméért, békéjéért, katonai és törvénykezési szinten. Olyanok mint a rendszerek fölötti uralkodók, több száz vagy ezer bolygó felelősei.

    3. Argumentum! Javaslom neked hogy olvass és tanulj a témában, aztán utána kérdezz! Már sok-sok tanulmány született a drakonidákat illetően, több mindent megtudhatsz a társadalmukról, technológiájukról és minden másról, amit tudni szeretnél róluk! Ha pedig fejet hajtottál a drakonidák szakirodalmában jeleskedő UFO kutatók előtt, és még mindig maradt kérdésed, csak akkor tedd fel!

    4. Gondolom tanulmányok alatt érted kedves Blugh az ősi idegenek sorozatot,a David Icke könyveket és interjúkat,meg az Erich von Däniken által írottakat.
      Nekem ezek nem források.És nem azért mert úri kedvem úgy tartja.
      Hanem azért mert amikor ezeket olvastam (bizony,jól halljátok,olvastam én Dänikentől is) végig csak belemagyarázás,ködösítés,és túlzások sorozata volt tetten érhető a sorokban.Nem tudok olyan fejezetet mondani Däniken általam olvasott könyveiből (ez 2 könyv volt) amikben ne találnék valami logikai hibát,nagyzást,vagy épp elhallgatást más kutatók eredményeiről.

      De már megint oda lyukadunk ki hogy “olvasd el XY könyvet,és megvilágosodsz”. Miért olvassam el?Te talán nem tudod elmondani?

    5. “Ha pedig fejet hajtottál a drakonidák szakirodalmában jeleskedő UFO kutatók előtt”

      Hé,hé,hé!!!
      Na itt álljunk meg.Miért kéne fejet hajtanom előttük,addig amíg maradéktalanul minden kérdésemre nem adnak választ?
      Miután válaszoltak,azután fogom őket kutató számba venni,addig meg maradnak tekintélyelvű kóklerek.

    6. Argumentum, akkor tedd fel a kérdéseidet. Ezért kezdtem el az írást, hogy akik valóban érdeklődnek, nem csak élcelődni és viccelődni akarnak, azoknak az általam tudott legpontosabb választ adhassam, és tisztázhassam a drakonidákról kialakult negatív képet, ami az emberiség 90%-ában tévesen él.

    7. Abban is egyetértek veled Argumentum, hogy David Icke nem a tiszta tudás átadására megy, hanem a direkt félelemkeltésre. Plusz a Teremtő teljes kihagyására a képből. Nemrég volt egy olyan kb 40 perces film, amit a Hihetetlen magazin tett közzé a facebookon. Nem álltam meg, hogy ne szóljak be a dolognak, annyira messzire mentek el a filmben a direkt és tudatos ködösítéssel. Pl különálló fajok összemosása egy családdá, általános szándékkép vetítése róluk, stb… Pedig ha tudnák az emberek, mire megy ki valójában az egész….. Ezt próbálom tisztázni a cikksorozatommal is.

    8. “különálló fajok összemosása egy családdá,”

      Nem tudom hogy a filmben amit láttál mit mondanak,de remélem nem azzal van bajod hogy a rendszertanban az élőlényeknek van egy olyan csoportja hogy család.
      ez szerintem egértelmű és logikus.Minél hasonlóbbak a fajok,annáél kisebb közös kategóriákba kell őket helyezni,vagy ha közös őstől származnak akkor is.Így szükül le az ország törzzsé,a törzs osztállyá az osztály renddé,a rend családdá,a család nemzetséggé,a nemzettség fajjá.

      És Szpacsek:privátban (levelezés gombnál) szívesen kifejtem hogy a dinoszauruszok miért dinoszauruszok,és hogy csak a túlon túl fantáziadús sci fi írók szerint sárkányok,de itt ez már túl sok téma lenne.
      Nem szeretném hogy követhetetlenné váljon egy beszélgetés.

      • Nosh,,,Argumentum, szívesen venném,és nyugodtan kijelenthetem,biztos van akit még érdekel is ,és kifejthetnéd,nem csak Szpacseknak,a levelezési gomb megnyomása nélkül is.

        Bár ahogy látom,olvasom.Hajlamos vagy az azonnali “tűzszünetre”,ha valaki jobban céloz mint te.

      • Arra voltam eléggé zabos, hogy a fajok szándékait általánosította, miszerint mindegyik ártó jellegű az emberiségre, egyik reptilián fajban sincs jó szándékú, hanem mindegyik (saját kifejezés, nem a filmből idézet) “hatalombuzi vadállat”, így “mosta össze” a teljesen különböző öntudatú és szándék-jellegű fajokat, reptiliánokká. Oké, egy fajcsalád. Értem. De akkor sem lehet ennyire általánosítani. A reptiliánok közül miért nem különböztetnek meg pl lacertidákat (gyíkemrerek) vagy drakonidákat (sárkányok)? Vagy ehhez hasonlóakat? Külön fajok, külön lelki önképpel. Ráadásul miért kell mindenkire azonnal rábélyegezni, hogy felsőbbrendűség-érzetű gyíkfej? 😀 (Bocs a beszólásokért 🙂 )

    9. jaja, tudom, sárkánygyíkok, őshüllők.

      Mit is jelent pontosan a dinoszaurusz szó? Rettenetes gyík? Vagy ilyesmi? Most hallottam 1 hónapja a tv-ben de elfelejtettem…

      Megírhatod privátban, Argumentum… Vagy, itt is. 🙂

      • Nem így nevezik magukat. Ez az emberek által rájuk tett megnevezés, latin alapon. “Sárkányfélék” a magyar fordítása. Ez a nemzetség-megnevezés odakint kb 10 fajt takar és a keverékeiket. Ebbe NEM értendők bele a lacertidák (gyíkemberek) vagy transzhumán reptiliánok (ember-hüllő alakváltók), amikről VALÓJÁBAN David Icke beszél.
        Minden egyes bolygón más a beszéd-dialektus, de nagyon hasonló. Szpacsek kifejezése alapján érzékeltetem. Ő “szákár”-ként emlékszik a kiejtésre, én valami “szjankjar” – ként (Aik, ófehér dialektus). Kevés kaszt és egyéb kifejezésre emlékszem, inkább a köznyelvre, így nem tudom most megmondani hogy ők pontosan hogyan nevezik magukat. Nem drakonidáknak, az biztos. 🙂

    10. Kedves Kasharan és Hozzászólók!
      Egyrészt örülök a cikksorozatnak, köszönöm.
      Másrészt… Van e valami infotok a Deneb(cs.rendszer)-ről … Másnéven a Hattyú farka… 9. A Naptól?
      Üdv