Fatima kicsiny portugál falu, Leiria püspökségben, Lisszabontól 130 kilométernyire, tehát az ország középpontjában fekszik. Érdekes régi monda beszéli el a Fatima név eredetét, és azt, hogy egy régi kolostor irányította lakóinak lelki életét. A kolostor a 17. század végén elpusztult, de a hozzátartozó kis templom még ma is áll. Itt aratott gy?zelmet I. János portugál király, a seregeivel betör? kasztiliai király fölött. A diadalt a Sz?zanya segítségének köszönhette s meg is hálálta támogatását. Kolostort emelt a domonkos atyáknak, akik azután Sz?z Mária különös tiszteletére, a rózsafüzér-imádságra szoktatták a lakosságot.
Ebben az eldugott, jámbor kis fészekben élt a fatimai csoda három egyszer? kis látnoka: Lucia, Jacinta és Francisco. A három gyermek úgy n?tt fel, mint a báránykák, amelyek ?rizetük alatt legelésztek a réteken. Nem tudtak sem írni, sem olvasni. Csak imádkozni szerettek, szorgalmasan tanulták a katekizmust és féltékenyen ?rizték lelkük tisztaságát. A csoda idején még csak Lucia járult az els? szentáldozáshoz.
AZ ANGYAL
1916 tavaszán történt. Francisco és Jacinta, a két testvér engedélyt kapott anyjától, hogy a legel?re mehessen a báránykákkal. Így legnagyobb örömükre együtt tölthették a napot unokatestvérükkel, Luciával. Meguzsonnáztak, elmondták a rózsafüzért, azután játszani kezdtek. Hirtelen szélroham keletkezett. Feltekintettek s íme, az olajfák fölött valami fehérséget pillantottak meg, mely feléjük közeledett. A jelenés alakot öltött: 14?16 éves földöntúli szépség? ifjúnak látszott.
Megállt a gyermekek el?tt s így szólt: ?Ne féljetek! Én a béke angyala vagyok. Imádkozzatok velem.”
Azután letérdelt, fejét egészen a földig hajtotta s háromszor így imádkozott: ?Istenem, hiszek Benned, imádlak, remélek Benned, szeretlek Téged. Kérlek bocsáss meg azoknak, akik nem hisznek Benned, nem imádnak, nem remélnek Benned, nem szeretnek Téged.”
Az ima után felállt s így szólt: ?Így imádkozzatok. Jézus és Mária szentséges Szíve meghallgatja majd könyörgésteket.” Ezzel elt?nt. A gyermekek pedig ett?l kezdve mindennap többször is elmondták az angyal imáját.
Rövid id? múlva viszontlátták a csodálatos ifjút, aki így szólt hozzájuk:
?Mit cselekesztek? Imádkozzatok, sokat imádkozzatok, Jézus Szíve és Mária Szíve benneteket használnak fel irgalmasságuk tervének megvalósítására. Állandó imádságot és áldozatot ajánljatok fel engesztelésül az Úrnak a sok b?nért, amellyel megbántják, és könyörögjetek a b?nösök megtéréséért. Így majd elnyeritek a békét hazátoknak. Én vagyok Portugália ?rz?angyala … Mindenekel?tt fogadjátok megadással s viseljétek türelemmel a szenvedéseket, melyeket rátok bocsát az Úr.”
Két vagy három hónappal kés?bb újból megjelent az angyal. Kezében kelyhet tartott, a kehely fölött az Ostya lebegett s az Ostyából vércseppek folytak a kehelybe. A kehely és az Ostya tovább lebegett a leveg?ben, az angyal pedig a gyermekek mellé térdelt és így imádkozott:
?Legfönségesebb Szentháromság Atya, Fiú és Szentlélek, mélységesen imádlak s felajánlom Neked Jézus Krisztus drága testét, vérét, lelkét, Istenségét. Aki a föld minden tabernákulumában jelen van, elégtételül és engesztelésül az Öt ér? gyalázatért, szentségtörésért és közönyért. Szentséges Szívének és a szepl?telen Sz?z Mária Szívének érdemeire kérjük, add, hogy a b?nösök megtérjenek.”
Az angyal ezután felemelkedett, vette az Ostyát s odanyújtotta Luciának, a kehely tartalmát elosztotta Jacinta és Francisco között, majd pedig így szólt: ?Egyétek és Igyátok Jézus Krisztus testét és vérét. Akit a hálátlan, emberek oly szörny?ségesen meggyaláztak!” Ezután ismét a földre vetette magát s háromszor megismételte a fenti imát. Végül elt?nt.
A gyermekek aznap is, kés?bb is a természetfölötti események hatása alatt maradtak. Csak napok múltán nyerték vissza rendes lelkiállapotukat.
A SZÜZANYA
AZ ELS? MEGJELENÉS
1917 május 13án a három pásztorgyermek az iriai völgykatlanban, a ,,Cova da Iriában”, Fatimától mintegy három kilométernyire legeltette nyáját. Rózsafüzért imádkoztak, azután kövekb?l házat építettek. Ez volt legkedvesebb játékuk. Hirtelen villám hasított át a ragyogó napsütésen! Ijedten pillantottak az égre: egyetlen felh?cske sem látszott! Mégis jobbnak látták, hogy hazafelé induljanak. Amint fölfelé kapaszkodtak a dombon, újabb villám vakította el szemüket. Rémületükben most már futni kezdtek, de egyszerre megálltak, mintha földbe gyökerezett volna lábuk. Néhány lépésnyire t?lük a kis tölgyfa fölött csodálatos ragyogásban, gyönyör? n?alak lebegett. Kedves mozdulattal nyugtatta meg a gyermekeket:
?Ne féljetek, nem bántlak benneteket.”
A gyermekek el?ször hallgatagon, mozdulatlanul nézték. Végre Lucia kinyögte:
?Honnan jössz??
?Az égb?l jövök.”
,,És mit kívánsz t?lem?”
?Azért jöttem, hogy megkérjelek benneteket, legyetek itt minden hónap 13án hatszor egymásután ugyanebben az órában, egészen októberig. Októberben majd megmondom, hogy ki vagyok és mit kívánok t?letek.”
Egy pillanatig csend lett Francisco látta ugyan a gyönyör? alakot, de nem hallotta a beszédet. Jacinta hallotta a párbeszédet, de nem volt bátorsága megszólalni. Lucia végre újabb kérdést tett fel:
,,Te a mennyb?l jössz . . . én is az égbe fogok jutni?”
?Igen.”
,,És Jacinta?”
?Ö is.”
,,És Francisco?”
?Francisco is; de el?bb még sok rózsafüzért kell elmondania.”
Lucia ezután még két fiatal leány sorsáról érdekl?dött, akik nemrégen haltak meg; a jelenés azt mondta, hogy az egyik a mennyországban van, a másik a tisztítóhelyen. Azután így folytatta:
?Akarjátok-e Istennek ajándékozni magatokat, hajlandók vagytok-e minden áldozatot meghozni és minden szenvedést elfogadni, amelyet engesztelésül bocsát rátok, a sok b?nért, amellyel az isteni Fölséget megbántják, a b?nösök megtéréséért és elégtételül a sok káromlásért és más sértésért, amellyel Mária szepl?telen Szívét illetik az emberek?”
?Akarjuk” ? válaszolta lelkesen Lucia mindhármuk nevében.
Az Úrn? kedves, anyai mozdulatával fejezte ki megelégedését, majd kijelentette, hogy hamarosan sokat kell szenvedniök, de Isten kegyelme mindenkor meger?síti és megvigasztalja ?ket. Végül széttárja összekulcsolt kezét és csodálatos, szelíd, de mégis szívbemarkoló fényt sugárzott a kis látnokokra. ?Ebben a fényben úgy láttuk magunkat, mint ahogy Istenben vagyunk, tisztábban, mintha a legragyogóbb tükörbe néztünk volna.” Ekkor térdre vetették magukat és elmondták az angyal imáját a Szentháromsághoz. Az Úrn? végül azt ajánlotta, mondják el a rózsafüzért mindennap, hogy kiesdekeljék a világnak a békét. Majd könnyedén felemelkedett és, kelet felé, elt?nt a szemük el?l. A gyermekek lassanként magukhoz tértek elragadtatásukból és izgatottan tárgyalták meg az eseményt. Lucia meghagyta a kisebbeknek, hogy senkinek se szóljanak otthon, de a kis Jacinta mégsem tudta megállni, hogy el ne meséljen mindent az édesanyjának. Erre szembesítették Franciscóval és Luciával. Lucia anyja, abban a meggy?z?désben, hogy képzel?dés az egész, szigorúan megbüntette leányát. A jelenés híre azonban hamarosan elterjedt a vidéken, bár senki sem adott hitelt a három gyermek állításának.
A MÁSODIK MEGJELENÉS
Elérkezett június 13a, Szent Antal ünnepének el?estje, melyet egész Portugáliában, de különösen Fatimában nagy ténnyel ünnepelnek meg, hiszen Szent Antal az egyházközség véd?szentje. A gyermekek szülei az ünnepségre készülnek, a kis pász ? torok pedig a Cova da Iriába. Mintegy ötven ember követte ?ket kíváncsiságból. Elimádkozták a rózsafüzért s pontosan délben újra megjelent a villám, majd pedig az Úrn? maga.
,,Mit kívánsz t?lem?” ? kérdezte Lucia ismét. A jelenés azt felelte, hogy jöv? hónap 13án újból eljön, addig pedig mondják el mindennap a rózsafüzért. Majd így folytatta:
,,Azt akarom, hogy tanuljatok meg olvasni. Akkor majd megmondom, mit kívánok.” Lucia egy betegért könyörgött, akit imaiba ajánlottak:
,,Ha megtér, egy éven belül meggyógyul.” Ezután egy titkot bízott a gyermekekre: ez volt az ?els? titok”. Francisco megint nem hallotta, mit mondott az Úrn? és Luciától tudta meg ,,titkát”. Mi lehetett a titok?
AZ ELS? TITOK
Ma már lehullott róla a lepel. Lucia 1927-ben engedélyt kapott Jézustól, hogy közölje a titkot a világgal. Az ? parancsára írta le Lucia az akkor lefolyt párbeszédet:
Lucia:
,,Kérlek téged, végy magadhoz mind a hármunkat a mennyországba!”
Az Úrn?:
,,Igen, hamarosan eljövök, hogy elvigyem Franciscót és Jacintát. Neked tovább kell a földön maradnod. Jézus fel akar használni téged, hogy az emberek jobban megismerjenek és megszeressenek engem. Meg akarja alapítani szepl?telen Szívem tiszteletét a világban. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem, hogy üdvözül. Az ilyen lelkek el?nyben részesülnek Istennél, mint virágok, amelyeket trónja elé helyezek.”
Lucia:
,,Így hát egyedül kell itt maradnom a földön?”
Az Úrn?:
,,Nem, leánykám. Sokat szenvedsz? Ne veszítsd el bátorságodat! Én sohasem hagylak el téged. Az én szepl?telen Szívem lesz menedéked és utad, mely Istenhez vezet.” Mialatt az utolsó szavakat mondta, széttárta kezét s fényt sugárzott a gyermekekre, mely által mintegy Istenben látták önmagukat. Francisco és Jacinta olyan sugárkévében álltak, mely az ég felé tört, mert rövidesen oda kellett kerülniök, Lucia viszont olyan sugárözönben állt, mely a földön ömlött el. A jelenést?l jobbra egy szívet láttak, melybe mindenfel?l tövisek hatoltak bele. Rádöbbentek, hogy ez Mária szepl?telen Szíve, melyet a világ számtalan b?ne sebzett meg s amely vezeklést, jóvátételt kíván. Lucia végezetül így ír: ,,A Sz?zanya akkor nem parancsolta meg, hogy hallgassunk, de mi éreztük, hogy ez az Úr kívánsága.” Amikor a jelenés távolodni kezdett, a körülállók a kis tölgyfa irányából rakétaszer? kis robbanást hallottak, majd látták, amint fehér felh?cske emelkedett az égnek. A látnokok vágyódó pillantással kísérték a Boldogságos Szüzet, Lucia pedig felkiáltott:
,,Ha látni akarjátok, ott van … ott…” S a felh?re mutatott. Amikor az is elt?nt, így szólt:
,,Vége. Az ég bezárult.” A kis pásztorok hazatértek. Éppen a nagymise végére értek a faluba. A két család állásfoglalása ellentétes volt. A két kisebb gyermek szülei hittek beszédüknek, Lucia anyja viszont képzel?désnek tartotta az egészet. El is vitte leányát a paphoz, hogy gyónja meg hazugságát. A plébános csak annyit mondott, hogy a jelenés lehetett az ördög cselvetése is.
,,Nem,” ? jelentette ki Jacinta, mikor ezt meghallotta azt gondolta az ördög csúf és a pokolban lakik. ,,Az az Úrn? pedig csodálatosan szép volt és az égbe ment.”
A HARMADIK MEGJELENÉS
Július 13án már több mint 3000 ember kísérte a gyermekeket a Cova da Iriába. Lucia egészen az utolsó pillanatig otthon akart maradni, annyira megfélemlítették a szülei s az ördögt?l való rettegése. Végül azonban mégis útnak indult két kis társával. A jelenés pontosan délben ismétl?dött meg. Lucia eleinte nem akart megszólalni, de a kis Jacinta rábeszélésére végül mégis feltette a megszokott kérdést:
,,Mit kívánsz t?lem?” Az Úrn? újból megkérte, hogy ne mulasszák el a jöv? hó 13-át, mondják el mindennap a rózsafüzért a Sz?zanya tiszteletére, hogy kiesdekeljék a háború gyors befejez?dését, mert csak a Sz?zanya segíthet rajtuk. Lucia megkérte az Úrn?t, hogy mondja meg nevét és tegyen csodát, hogy mindenki higgyen megjelenésében. Kérésére a jelenés azt felelte, hogy csak jöjjenek el minden hónap 13-án: októberben majd megmondja, hogy kicsoda ? s akkor nagy csodát is tesz, hogy mindenki higgyen benne. Luciának még egyéb kérései is voltak: gyógyítson meg az Úrn? egy szegény nyomorékot, térítsen meg egy családot, vigyen egy beteget magával az égbe. Az Úrn? azonban mindannyiuknak csak a rózsafüzér imádkozását ajánlotta, majd így folytatta:
,,Áldozzátok fel magatokat a b?nösökért és mondjátok gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok: Jézusom, irántad való szeretetb?l, a b?nösök megtéréséért, engesztelésül a megbántásokért, amelyek Mária szepl?telen Szívét érik.” Végül feltárta el?ttük második és legnagyobb titkát, azzal a kifejezett utasítással, hogy az ? engedélye nélkül senkinek el ne mondják. Lucia huszonöt évig hallgatott és csak 1941-ben tárta fel ezt a titkot. Mi lehetett ez a titok?
A MÁSODIK TITOK
Lucia 1941-ben ?engedelmességb?l és az ég engedélyével” a következ?ket írta: ?A titok három különböz?, de szorosan összefügg? dolgokból állott. Ezek közül kelt?t mondhatok el most, a harmadik pillanatnyilag még titok marad.”
Az els? része: a pokol látomása
?Amikor Mária az utolsó szavakat kiejtette, amelyekr?l már beszámoltam, széttárta kezét, mint ahogy a megel?z? két hónapban is tette. A bel?le kiáradó fénycsóva ezúttal behatolt a földbe s ott nagy t?ztengert láttunk, benne elmerülve pedig fekete, megégett lényeket, ördögöket és lelkeket, emberi alakban. Ezek olyanok voltak, mint átlátszó, izzó széndarabok. A lángok között magasba emelték ?ket, majd leestek, mint a súlytalan szikrák, de mégsem lebegtek, hanem visszazuhantak a szörny? parázsba. Közben olyan rettenetes jajgatást, fájdalmas, kétségbeesett kiáltozást hallattak, hogy valósággal reszkettünk a borzadástól és az ijedségt?l. (Bizonyára ebben a pillanatban tört ki bel?lem az a fájdalomkiáltás, amelyr?l a körülöttem álló emberek beszéltek.) Az ördögök olyanok voltak, mint valami szörny? és utálatos ismeretlen állati alakok, de átlátszóak, mint az izzó szén. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. És hálával tartozunk jóságos mennyei Anyánknak, hogy már el?z?leg megígérte nekünk a mennyországot. Máskülönben, azt hiszem, meghaltunk volna az ijedségt?l és a borzalomtól.”
A második része: Mária szepl?telen szívének tisztelete
Amikor mintegy segélykér?en néztünk fel a Sz?zanyára, jóságos, szomorú hangján így szólt:
,,Láttátok a poklot, ahová a nagy b?nösök jutnak. Az ? megmentésükre akarja az Úr az én szepl?telen Szívem tiszteletét a világban meghonosítani. Ha az emberek megteszik azt, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és a béke is elérkezik. A háború (1914?1918) már vége felé közeledik; ha azonban nem sz?nnek meg az Urat bántalmazni, nem sok id? telik bele s új, még szörny?bb háború kezd?dik. Ez a következ? pápa uralma alatt történik. Ha majd egy éjszakán ismeretlen fényt láttok felt?nni, tudjátok, hogy ez az isteni jel, hogy a világ számtalan b?néért közeleg a büntetés. Ez a büntetés: háború, éhínség, az Egyház és a Szentatya üldözése … Hogy ezt megakadályozzam, eljövök, hogy a világot felajánlják az én szepl?telen Szívemnek és az els?sszombati engesztel? szentáldozást bevezessék. Ha teljesítik kérésemet, egy keleti ország megtér és béke lesz. Ha nem teljesítik, akkor hitellenes propaganda terjeszti majd a világban tévtanait; háborút s egyházüldözést idéz el?. Sok jó embert fognak megkínozni; a Szentatyának is sokat kell szenvednie; több nemzetet megsemmisítenek… A láthatár komor. Egy fénysugár mégis áttöri:
,,Végül mégis szepl?telen Szívem diadalmaskodik … Egy nagy ország megtér és hosszú békekorszak köszönt a világra. Portugália pedig meg?rzi hitét.” A jelenés végül így szólt: (A titok harmadik részét még homály borítja.)
,,Ne mondjátok el senkinek. Csak Franciscónak mondhatjátok meg. Ha majd a rózsafüzért imádkozzátok, tegyétek minden tized végére: Jézusom, bocsásd meg b?neinket, ?rizz meg bennünket a pokol tüzét?l, vigyél minden lelket a mennyországba, különösen azokat, amelyek leginkább rászorulnak irgalmadra.” Valamivel el?bb még azt mondotta: ? ?Szükséges, hogy megjavuljanak, bocsánatot kérjenek b?neikért s ne bántsák meg többé az Úr Jézust, akit már annyiszor megbántottak.” A körülállók mit sem sejtettek ezekb?l a titkokból, csak annyit láttak, hogy a jelenés helyére fehér felh? ereszkedett le s a nap fénye felt?n?en elhomályosodott. Ezek a jelenségek a látomás végeztével sz?ntek meg.
A NEGYEDIK MEGJELENÉS
Az egyházi körök?a fatimai jelenéssel kapcsolatban ? továbbra is tartózkodnak minden állásfoglalástól. Annál hangosabb volt a sajtó, melynek egy része szélhámosságnak min?sítette a látomásokat. Kirohanása azonban kétségtelenül nagyot lendített a dolgon, mert így egész Portugália megismerte Fatimát és augusztus 13án már mintegy 15000 néz? özönlött a Cova da Iriába. Ezúttal nemcsak kíváncsiak tartózkodtak ott, hanem már jámbor hiv?k morzsolgatták a rózsafüzért és énekeltek egyházi énekeket. Dél volt már, de a kis látnokoknak se híre, se hamva! Nagy volt az izgalom, a csalódottság, az aggodalom. Végre elterjedt a hír, hogy a gyermekeket letartóztatták és börtönbe zárták. A körülállók hangosan méltatlankodtak s már-már elindultak a kerületi elöljáróhoz, ekkor azonban rendkívüli jelenség kötötte le az emberek figyelmét. Hirtelen mennydörgés hallatszott, villám cikkázott s a tölgyfa körül gyönyör? felh? képz?dött. Mintegy tíz perc múlva felemelkedett a felh? és elt?nt a néz?k szeme el?l. Mindenki megnyugodott és a kerületi elöljáró is megmenekült a veszélyt?l. A Sz?zanya tehát nem maradt el a találkozóról. A kicsinyek elmaradtak, de nem saját hibájukból. Már 11-én faggatni kezdték ?ket, gondolván talán bevallják ?hazugságaikat”. Hiába volt minden. Végül 13-án reggel letartóztatták s Vila Nova di Ourem-be, a kerületi elöljáró színe elé vezették ?ket. Az elöljáró, Arturo d’Oliveira Santos volt. A gyermekek többszöri sürgetésre sem voltak hajlandók titkukat elárulni s erre bezárták ?ket. Egész nap s a következ? napon is faggatták s szörny? fenyegetésekkel rémítgették ?ket. Az elöljáró megígérte, hogy forró olajban f?zeti meg mindhármukat, de ez sem használt. Augusztus 15-én végre megelégelte a dolgot, s szüleikhez küldte vissza a gyermekeket. Amikor Lucia anyja meghallotta, hogy leányát bezárták, így szólt: ? ?Nem baj, megérdemelte! Ha hazugság volt, amit mondott, most megkapja büntetését, ha igaz volt, majd megvédelmezi a Sz?zanya.” S a Sz?zanya valóban meg is védelmezte.
Augusztus 19-én, vasárnap, Lucia és Francisco együtt ?rizték a nyájat a kisfiú bátyjával, Jánossal egy ?Valinhos” nev? helyen. Hirtelen észrevették, hogy a leveg? átszínez?dik, ugyanúgy mint a Cova da Iriában, a jelenések el?tt. Máris cikkázott a villám s Lucia azonnal hivatta Jacintát. Egy pillanattal a kislány megérkezése után megjelent az ?Úrn?”.
El?ször is arról panaszkodott, hogy a gyermekeket 13án megakadályozták a megjelenésben s hozzátette, hogy az októberre ígért csoda büntetésb?l nem lesz olyan hatásos. Újból figyelmeztette a gyermekeket a rózsafüzér-imádságra s kérte ?ket, hogy a következ? két hónapban tartsák be pontosan a megbeszélt id?pontot. Lucia megkérdezte, mi történjék a zarándokok ajándékaival, amelyeket a tölgyfa alá helyeztek. A jelenés megnevezte az ajándékok felhasználásának módját, válaszolt Lucia egyéb kérdéseire, és szomorú hangján egyre csak az imádságot és az önmegtagadást ajánlotta a gyermekeknek, majd így végezte szavait:
,,Imádkozzatok, imádkozzatok és hozzatok sok áldozatot a b?nösökért. Be sokan Jutnak a pokolba, mert senki sem hoz áldozatot, senki sem imádkozik értük.”
A látomás megint 10 percig tartott, azután az ?Úrn?” újra elt?nt. A gyermekek megvigasztalódva tértek haza. A faggatás, a kínzás folytatódott, de a kicsinyek nyugodtan mondták: ? ,,Ha megölnek bennünket, annál jobb! Legalább hamarabb jutunk a mennyországba.”
AZ ÖTÖDIK MEGJELENÉS
Az üldözések, a hatóság ellenállása lelkesít? hatást váltott ki Portugália népében. Szeptember 13án már több mint 20.000 ember jelent meg a jelenés színhelyén a völgykatlanban. Amikor a gyermekek megérkeztek, felszólították a körülállókat, hogy imádkozzanak Máriához. Délben elhomályosodott a nap fénye, majd a kíváncsiak s a hív?k legnagyobb ámulatára fényl? gömb jelent meg az égen, mely lassan lebegve haladt kelet felé. Elt?nt, majd újból megjelent s a nap irányában tovább haladva végleg megsemmisült. Ötödik látogatása alkalmával azt mondta a Sz?zanya Luciának és a kicsinyeknek, hogy csak folytassák a rózsafüzér-imádságot, hogy kiesdekeljék a háború végét. Azután megígérte, hogy októberben Szent Józseffel és a Kisded Jézussal tér vissza. Meghagyta nekik, hogy a jöv? hónap 13án biztosan jöjjenek el a Cova da Iriába. Lucia ezután arra kérte az Istenanyát, gyógyítana meg néhány beteget. A jelenés azt felelte, hogy egyikmásik meggyógyul, de néhányan nem, mert azokban nem bízik az Úr.
? A nép szeretne ezen a helyen kápolnát építeni ? közölte Lucia. Ezt a kérést helyeselte a Sz?zanya s meghagyta, hogy az adományozott pénz egyik feléb?l fedezzék az építkezés kezdeti költségeit. A nap elhomályosodásán kívül, mely annyira észrevehet? volt, hogy a holdat és a csillagokat is látni lehetett és a fényl? gömbön kívül más jelek is kísérték a Sz?zanya és a gyermekek titokzatos párbeszédét. A leveg? sárgásan elszínez?dött és fehér felh? burkolta a tölgyfát és a kis látnokokat. Az égb?l különös kis fehér pelyhek hullottak, majd a föld fölött néhány méternyire szétoszlottak.
A HATODIK MEGJELENÉS
A csodás jelenségeknek tulajdonítható, hogy sokan komolyan hittek már a gyermekek állításainak s valóságos emberáradat özönlött az Iria völgyébe. Egész Portugália forrongott. Október 13án már mintegy 60.000 ember sereglett a kicsinyek köré. Es?s, h?vös nap volt, de a tömeg mégis egyre növekedett. Még a legtávolabbi vidékekr?l is egyre jöttek a hívek és a kíváncsiak, hogy tanúi legyenek az október 13ára ígért nagy csodának. A három gyermek rémülten, elveszetten állt a tömegben, a kíváncsiak minden oldalról lökdösték, taszigálták ?ket. Közeledett a dél. Lucia ekkor meghagyta, hogy mindenki csukja össze az erny?jét s kezdje meg a rózsafüzér-imádságot. Pontosan délben megjelent a fényalak. A körülállók ismét csak egy fehér felh?t láttak, a kis csoport körül. Lucia megismételte szokott kérdését:
,,Ki vagy és mit kívánsz t?lem?” A jelenés pedig végre megfelelt a kérdésre s elárulta, hogy ? Rózsafüzér Királyn?je s az a kívánsága, hogy ezen a helyen kápolnát építsenek tiszteletére. Ezúttal hatodszor ajánlotta a mindennapi rózsafüzér imádságot. Hozzátette még, hogy a háború már a vége felé közeledik s a katonák hamarosan hazatérhetnek. Luciát számtalan. ember kérte, hogy adja el? kélését a Sz?zanyának. Ezért így szólt:
,,Annyi kérnivalóm lenne még …”
A Szentsz?z azt válaszolta, hogy egyes kéréseket teljesít, másokat nem. Azután rögtön visszatért üzenetének lényegéhez: ? ,,Az emberek javuljanak meg és kérjenek bocsánatot b?neikért.” Majd szomorú arccal, könyörg? hangon f?zte hozzá: ,,Ne bántsak meg többé az Urat, akit úgyis annyiszor megbántottak már!” Ez volt a Szentszúz utolsó szava s a fatimai üzenet lényege. Azután széttárta kezét, mélyb?l fény sugárzott és ujjával a napra mutatott…
A NAPCSODA
Ebben a pillanatban Lucia felkiáltott: ,,Nézzétek a napot!” Mily csodálatos színjáték! Az es? hirtelen elállt, a felh?k szétszakadtak s a napkorong láthatóvá vált. De nem aranyos színben tündökölt, hanem ezüstösen csillogott mint a hold. Majd rettenetes sebességgel forogni kezdett saját tengelye körül. Olyan volt, mint egy tüzes kerék, sárga, zöld, vörös, kék és ibolyaszín? sugárkévéket vetett maga köré. Egy pillanatra megállt, majd újból forogni kezdett. Ismét megállt és megint, harmadszor is forogni kezdett s még csodásabban szórta a tündökl? színeket. A tömeg mozdulatlanul, elragadtatva bámult. Hirtelen mindenki úgy látta, mintha a nap leszakadna a mennyboltról s feléjük zuhanna. Rémült kiáltás t?rt fel tízezrek torkából: ?Csoda! Csoda!”
,,Hiszek Istenben!”
,,Üdvözlégy Mária!”
,,Istenem, irgalom!” ? És mindnyájan térdre borultak a sárban és hangosan mondták a b?nbánat imáját. Ez a színjáték jó tíz percig tartott. Kb. 60.000 ember látta, közöttük hiv?k és hitetlenek, egyszer? parasztok és m?velt városiak, tudósok, újságírók. És minden el?készítés nélkül szakadt rájuk a csoda, csak egy kislány kiáltására lettek figyelmesek: ,,Nézzétek a napot!” … És ugyanazokat a jelenségeket észlelték, egyazon id?ben s azon 9 napon, abban az órában, melyre a Sz?zanya a csodát ígérte. S azonkívül is sokan látták még öt vagy még több kilométernyi távolságban Fatimától. Ezeket az embereket pedig igazán senki sem vádolhatja elfogultsággal, sem szuggesztió alatt nem állhattak. Az átázott ruhák is néhány perc alatt teljesen megszáradtak. Miért volt szükség ezekre a csodákra? Nyilván azért, hogy bizonyítsák a jelenések valódiságát és hangsúlyozzák a mennyei üzenet rendkívüli jelent?ségét, melynek átadója maga az irgalmasság Anyja volt. Legyen neki hála és dicséret! Az ötödik megjelenés alkalmával a Sz?zanya megígérte a gyermekeknek, hogy októberben Szent Józseffel és a Kisded Jézussal tér vissza. És most, amikor felemelkedett a nap felé, a gyermekek a nap mellett hirtelen megpillantották a Szent Családot. Jobb fel?l a Szentszúz állt fehér ruhában, égszínkék köpenyben, arca ragyogóbb mint a nap, bal fel?l Szent József a Kisded Jézussal, aki egykét évesnek látszott. A Szent Család megáldotta a világot a kereszt jelével. Amikor a látomás elt?nt, Lucia látta az Üdvözít?t, amint megáldja a tömeget, majd újból a Szentsz?zet, két különböz? megjelenési formában. Csak ezeknek a látomásoknak szétfoszlása után tudták a látnokok egész figyelmüket a napra irányítani.
FATIMA A CSODA UTÁN
1917 óta a Sz?zanya nem jelent meg többé a Cova da Iriában, de ekkor kezd?dtek meg a rendszeres zarándoklatok minden hó 13án, f?ként május és október között. S a Szentszúz kegyelem ajándékai leszálltak a beteg lelkekre, a beteg testekre. A jelenések helyén el?ször emlékívet állítottak, majd kicsiny kápolnát emeltek, végül pedig hatalmas szentélyt építettek. Ma a templom körül kórház, lelkigyakorlatosház és más épületek sorakoznak. Az ellenfél természetesen nem nyugodott bele oly könnyen az eseményekbe. Minden erejével küzdött az ájtatosság elterjedése ellen. Az egyházi hatóság vizsgálata 1917?19-ig, majd 1922 májusától 1930 áprilisáig tartott. Végül hivatalosan elismerték a fatimai jelenések hitelességét s megengedték a fatimai Sz?z tiszteletének terjesztését. A nép persze nem várta be az egyházi hatóság jóváhagyását, hanem az els? perct?l kezdve százezrével özönlötte el a kegyhelyet. Az egyházi jóváhagyást például 100.000 ember jelenlétében olvasták fel, éppen tizenhárom évvel az utolsó jelenés után. A lisszaboni bíboros pátriárka vezetésével és 300.000 zarándok rézvételével, akik Portugália minden részéb?l sereglettek Fatimába. A spanyol polgárháború idején, a portugál egyház újból zarándoklatot szervezett Fatimába, hogy a fatimai Sz?z segítségével megmentsék hazájukat a veszedelemt?l. És Portugália megmenekült…
1938 május 13-án megismételték a fatimai Sz?znek tett felajánlást. A jelenések huszonötéves évfordulóján, 1942ben csodálatos, soha nem látott diadalmenetben kisérték a Szentszúz szobrát Falimából Lisszabonba. Milliók zarándokoltak a Cova da Iriába, hogy egyesítsék imájukat a jubiláló Szentatyával s könyörögjetek a békéért. Portugália csodálatos változáson ment át a huszonöt év alatt. A püspöki körlevélben olvashatjuk: ?Aki 25 évvel ezel?tt hunyta le szemét Portugáliában, ma nem ismerné meg többet az országot. Olyan mély, olyan hatalmas változás állott be életében s mindez annak az egyszer?, láthatatlan tényez?nek a következtében, melyet a fatimai Sz?z megjelenése jelentett.”
A KIS LÁTNOKOK
A két kis testvér, Francisco és Jacinta nincsenek már közöttünk. Örök boldogsában szemlélhetik a fénybe öltözött ?Úrn?t”. A Szentsz?z els? megjelenése alkalmával azt ajánlotta a kicsinyeknek, hogy hozzanak áldozatokat a bün?sök megtéréséért. A gyermekek tanácstalanok voltak, mert nem tudták, mivel hozhatnának áldozatot. Másnap azután Francisco így szólt:
? Adjuk oda uzsonnánkat az állatoknak. Ez áldozat. Ez volt els? böjtnapjuk, de az els?t sok újabb követte, csakhogy akkor már nem az állatoknak adták, az ennivalót, hanem a szegény gyermekeknek. Lassankint a m?vésziességig fejlesztették önmegtagadásukat.
1918 decemberében Francisco és Jacinta spanyolnáthát kaptak. Lucia minden szabadidejét velük töltötte. Mind a hárman tudták, hogy ez a két gyermek utolsó betegsége.
Francisco, aki hitt az égi üzenetben, melyet nem közvetlenül a Sz?zanyától, hanem csak Luciától hallott; Francisco, aki számtalan rózsafüzért mondott el a Szentsz?z kívánságára, Francisco, aki oly sok áldozatot hozott a b?nösökért, 1919 április 3án részesült az els? szentáldozásban s másnap örökre lehunyta szemét. Még nem töltötte be tizenegyedik évét.
Jacinta kálváriája hosszabb volt. A ?spanyol” következtében súlyosan megbetegedett. Szenvedését áldozatul ajánlotta fel a Sz?zanyának. Végül a lisszaboni kórházba vitték, hogy m?tétnek vessék alá. Fájdalmai és áldozatossága egyre növekedett. Magányosan halt meg, ahogy a Sz?zanya el?re megjövendölte neki betegsége folyamán, egyik látomásában. 1920 február 20-an lehelte ki lelkét. Még nem töltötte be a tizedik évét. Bátyja, Francisco mellé temették a fatimai temet?be. Sírkövükön csak ez áll: ?Itt nyugszik Francisco és Jacinta Marto földi porhüvelye, akiknek megjelent a Sz?zanya.” Lucia továbbra is elzarándokolt a tömeggel minden hó 13-án s a Cova de Iriában mondta el rózsafüzérét. Majd püspöki ajánlatra belépett a dorottyás n?vérek intézetébe. Ott senki sem tudta, hogy a n?vér, aki beöltözése alkalmával a Maria das Dores (Fájdalmakról nevezett Mária) nevet kapta, voltaképen a fatimai Lucia. Csak örökfogadalma napján tudták meg társn?i a valóságot. A Sz?zanya azóta is állandóan segítségére van, hiszen Mária n?vér az ? titkaink letéteményese.
A harmadik titok
A Vatikán nemrégiben nyilvánosságra hozta a “3. fatimai titkot”, s hozzá pápai értelmezést.
A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a földre mutatva hangos szóval mondta: ?B?nbánat, b?nbánat, b?nbánat!?
Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk ?valami olyasmit, mintha tükör el?tt vonultak volna emberek?, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt ?akir?l úgy gondoltuk, ? a Szentatya?. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesn? ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekb?l, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, miel?tt odaért, egy félig lerombolt, félig düledez? városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén hever? holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona l?fegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte ?t. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesn?k, különféle világi emberek, különböz? társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és n?k.
A kereszt két szárnya alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntöz?kanna, melybe összegy?jtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeled? lelkeket.
A harmadik jelenés végén a Sz?zanya ezt mondta:
? Err?l senkinek se szóljatok, Ferenccel közölhetitek. Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, ezt mondjátok minden tized után: Ó Jézusom, bocsásd meg b?neinket, ments meg minket a pokol tüzét?l, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. 14
Ezután egy pillanatnyi csend következett. és megkérdeztem:
? Nem óhajt semmi mást?
? Nem, ma nem akarok már semmit.
A szokott módon fölemelkedett keleti irányban. Majd elt?nt az égbolt végtelen távlatában.
Mennydörgést lehetett hallani, ami annak a jele volt, hogy a jelenés véget ért.