Home Cikkek Fehér törpék és kis, zöld emberkék

Fehér törpék és kis, zöld emberkék

352
0
Megosztás

Az emberiség már megvalósította a csillagközi ?rutazást. A Jupiter bolygó gravitációs segítségével a Pioneer-10 és 11, valamint a Voyager-1 és 2 ?rszondákat olyan pályára lendítettük, amelyen elhagyják a Naprendszert és belépnek a csillagok birodalmába. Az ?rszondák nagyon lassan haladnak, annak ellenére, hogy ezek az eddigi leggyorsabban száguldó, ember alkotta szerkezetek. Több tízezer évbe telik, mire a csillagok világában észrevehet?’ távolságot tesznek meg. Ha valamilyen különleges hatás le nem téríti ?ket a pályáikról, akkor a Tejútrendszer sok tízmilliárd éves jöv?jében sohasem fognak egy másik bolygórendszerbe behatolni. A csillagok közötti távolságok túlságosan nagyok. A négy szerkezet arra ítéltetett, hogy az id?k végezetéig a csillagok között sötét térben vándoroljanak. Mindennek ellenére a négy ?rszonda üzeneteket visz magával, abban a halvány reményben, hogy talán valamikor a messzi jövend?ben a Földön kívüli lények észrevehetik valamelyik szondát és elámulnak azokon a lényeken, akik útnak indították eszközeiket ezekre a csodálatra méltó utazásokra. (A Pioneer-10 és 11 üzeneteinek részletes leírása The Cosmic Connection (New York, Doubleday, 1973) cím? könyvemben, a Voyager-1 és 2 üzenetét tartalmazó hanglemez részletes leírása pedig aMurmurs ofEarth: The Voyager Interstellar Record (New York, Random House, 1978) cím? összeállításban olvasható.)

Ha képesek vagyunk viszonylag kezdetleges technológiai fejlettségünk mellett ilyen szerkezeteket készíteni, akkor vajon egy másik csillag bolygóján él? lények, akik esetleg sok ezer vagy több millió évvel fejlettebbek nálunk, nem lehetnek-e képesek a gyors és célzott csillagközi ?rutazásra? A csillagközi utazás számunkra id?rabló, nehéz és költséges vállalkozás, de talán még nálunk sokkal b?ségesebb er?forrásokkal rendelkez? idegen civilizációk számára is. Nem lenne bölcs dolog azonban azt állítani, hogy valamikor a jöv?ben ne jöhetnénk rá a csillagközi ?rutazás valamilyen mer?ben újszer? fizikai vagy m?szaki megoldására.

Nyilvánvaló, hogy a csillagközi rádióüzenetek továbbítása jóval gazdaságosabb, hatékonyabb és kényelmesebb, mint a csillagközi ?rutazás. Ez az oka annak, hogy eddigi er?feszítéseink során mindvégig határozottan a rádióüzenetek felé fordítottuk figyelmünket. A rádióüzenetek viszont nyilvánvalóan nem alkalmasak egy, a technológiai fejl?dés kezdete el?tt álló civilizációval vagy fajjal való kapcsolat felvételére. Bármilyen okosan összeállított és nagy teljesítménnyel kisugárzott üzenet érkezett volna a Föld irányába, azt a XX. század el?tt képtelenek lettünk volna felfogni. Márpedig bolygónkon az élet immár mintegy négymilliárd éve jelen van, az emberi lények sok millió éve itt élnek, civilizációnk pedig talán tízezer éves lehet.

Nem elképzelhetetlen, hogy létezik valamiféle Galaktikus Felügyelet, amelyet a Tejútrendszer számos különböz? bolygóján él? és egymással együttm?köd? civilizációk hoztak létre azzal a céllal, hogy szemmel tartsák (vagy valamilyen hasonló célú szervvel figyeljék) a fejl?d? bolygókat és felkeressék a még felderítetlen világokat. Ám a Naprendszer elég távol esik a Tejútrendszer középpontjától, így könnyen kicsúszhat az ilyen átvizsgálások hatóköréb?l. Az is el?fordulhat, hogy idejönnek a felderít? ?rhajók, de mondjuk csak tízmillió évenként egyszer – így a történelmi id?kben még nem került sor újabb látogatásra. Ugyanakkor az sincs kizárva, hogy néhány kutatócsoport már a történelmi id?kben érkezett ide, így ?seink feljegyezhették az eseményt, vagy legalábbis a kapcsolat valamiképpen befolyásolta az emberiség történelmének alakulását.

Ezt a lehet?séget 1966-ban J. S. Sklovszkij szovjet asztrofizikussal közösen írott, Intelligent Life in the Universe cím? könyvünkben vizsgáltuk meg. Számos kultúra egy sor tárgyi emlékét, legendáját és néphagyományát elemeztük. Megállapítottuk, hogy ezek egyike sem jelent még csak mérsékelten meggy?z? bizonyítékot sem egy feltételezett Földön kívüli kapcsolatra. Az ismert emberi képességekre és viselkedésekre mindig vannak kézenfekv?bb alternatív magyarázatok. A megvizsgált esetek között sok olyan is akadt, amelyeket kés?bb Erich von Daniken és néhány más, kritikátlan szerz? a Földön kívüli kapcsolat bizonyítékaként fogadott el.

Ezek közé tartoznak a sumér legendák a csillagászati pecsétekr?l, a Biblia történetei Énókhról, valamint Szodomáról és Gomorráról, az észak-afrikai tasszili falfestményekr?l, arról a gépi megmunkálású fémkockáról, amelyet állítólag egy ásatáson, ?si geológiai üledékek között találtak és egy ausztriai múzeumban van kiállítva és így tovább. Az azóta eltelt évek során amennyire lehet?ségem volt rá, továbbra is szemmel tartottam az efféle történeteket, de nagyon kevés olyat találtam, amelyik futó figyelmünknél többre lenne érdemes.

Az állítólagos ?si ?rhajósokkal” kapcsolatos történetek hosszú listáján szerepl?, érdekesebbnek t?n? esetekre vagy nagyon ésszer?, alternatív magyarázat adható, vagy bizonyos esetekben félreértésekr?l, vagy egyszer?en koholmányokról, félrevezetésr?l és torzításokról van szó. A leírások között találkozhatunk a Piri Reis-féle térképpel, a húsvét-szigeti k?szobrokkal, a Nazca-fennsík óriási méret? rajzaival, valamint Mexikóból, Üzbegisztánból és Kínából származó különféle tárgyi emlékekkel.

Mindamellett egy fejlett, Földön kívüli civilizáció meglehet?sen egyszer?en itt hagyhatta volna teljesen egyértelm? névjegyét. Sok magfizikus véli úgy, például, hogy létezik az atommagok világában az úgynevezett “stabilitás szigete” egy hipotetikus, a 114 protont és 184 neutront tartalmazó szupernehéz atommag környékén. A magjában összesen 238 protont és neutront tartalmazó, az uránnál nehezebb kémiai elemek mindegyike kozmikus id?skálán nézve rövid id? alatt elbomlik. Okkal feltételezhet? azonban, hogy a protonok és a neutronok közötti összeköt? er?k jellegéb?l következ?en stabil elemek jöhetnének létre, ha létre tudnánk hozni a mintegy 114 protont és 184 neutront tartalmazó atommagokat. Ezek létrehozása meghaladja mai technikai lehet?ségeinket, így nyilvánvalóan erre el?deink sem lehettek képesek.

Egy ilyen elemeket tartalmazó anyagból készült fémtárgy például egyértelm? bizonyítékot szolgáltatna a fejlett, Földön kívüli civilizációk múltbeli látogatása mellett. Vagy gondoljunk a technécium nev? elemre, amelynek legstabilabb változata 99 protont és neutront tartalmaz. A technécium fele 200 000 év alatt radioaktív úton más elemekké bomlik, a maradék fele újabb 200 000 év alatt bomlik el, és így tovább. A folyamat következtében a csillagok keletkezésekor a többi kémiai elemmel együtt, évmilliárdokkal ezel?tt létrejött technécium már nyomtalanul elt?nt. A Földön található technécium tehát kizárólag mesterséges eredet? lehet, amint azt találó elnevezése is sejteti. Egy technéciumból készült tárgy csakis egyféle jelentést hordozhat. Hasonlóképpen el?fordulnak a Földön egymással ötvözhetetlen fémek, például az alumínium és az ólom. Ha együtt megolvasztjuk ?ket, akkor a sokkal nehezebb ólom azonnal a tartály aljára süllyed, az alumínium pedig a tetején úszik. Az ?rhajók fedélzetén uralkodó súlytalanságban azonban a gravitáció nem húzza le a nehéz ólmot, ezért el?állítható az egzotikus Al/Pb ötvözet. A NASA els? ?rrepül?gépes küldetései egyikében éppen az ilyen ötvözési módszerek kikísérletezése volt a cél. Bármely ?si civilizációtól származó, és alumíniumólom ötvözetre írt üzenet méltán tarthatna számot kitüntetett figyelmünkre.

Az is el?fordulhatna, hogy nem az üzenet hordozójának anyaga, hanem a tartalma utalna ?seink képességeit felülmúló tudományos vagy technológiai eredményre. Ilyen információ lehet például a Maxwell-egyen-letek vektoriális alakban történ? felírása (mágneses monopólusokkal vagy azok nélkül), a Planck-féle fekete test sugárzásának eloszlási görbéje a h?mérséklet függvényében, vagy a speciális relativitáselmélet Lorentz-transzformációjának levezetése. Még ha az ?si civilizációk nem is értettek volna meg egy ilyen üzenetet, valószín?leg szentségként tisztelték volna. Ilyen esetekr?l sincs azonban tudomásunk- leszámítva a nyilvánvalóan haszonszerzési céllal készült történeteket az ?si és mai Földön kívüli ?rhajósokról.

Viták folytak egy állítólagos összetört ufóból származó magnéziumminták tisztaságáról, de ezt a tisztaságot az eset történtekor már az amerikai technológia is képes volt el?állítani. Egy repül? csészealj belsejéb?l megszerzett (és emlékezetb?l lejegyzett) állítólagos csillagtérkép a Naphoz legközelebbi csillagokat ábrázolja, alaposabban elemezve a “csillagtérképet”, kiderül, hogy az egyezés alig jobb, mintha a térképet úgy állítottuk volna el?, hogy egy ódivatú tölt?tollal véletlenszer?en tintapöttyöket spriccelünk egy papírlapra, a történetek közös vonása, hogy egyik sem elegend?en részletes ahhoz, hogy ki lehessen zárni az alternatív magyarázatokat és egyik sem kell?en pontos ahhoz, hogy számot adhassunk a technológia kora el?tti emberek modern fizikai vagy csillagászati ismereteir?l. Az egyetlen kivételt a Szíri-usz csillagot övez? figyelemre méltó mitológia jelenti, amely a Mali Köztársaságban él? dogon nép hagyományainak része.

Napjainkban már legfeljebb csak néhány száz dogon él, akiket az antropológusok az 1930-as évek óta alaposan tanulmányoznak. Mitológiájuk bizonyos elemei az ?si egyiptomi civilizáció legendáira emlékeztetnek, ezért néhány antropológus feltételezi a dogonok és az ?si Egyiptom közötti laza kulturális kapcsolatot. A Szíriusz heliákus kelése kulcsfontosságú csillagászati jelenség volt az egyiptomi naptárkészít?k számára, mert ezt használták fel a Nílus áradásainak el?rejelzéséhez.

A dogonok csillagászati ismereteinek legmeghökkent?bb részleteire Marcel Griaule francia antropológus mutatott rá az 1930-as és 1940-es években. Semmi okunk nincs rá, hogy kétségbe vonjuk Griaule beszámolóját, ám fontos megjegyezni, hogy nincsenek ennél korábbi nyugati feljegyzések ezekr?l a figyelemre méltó dogon néphagyományokról, így kizárólag Griaule közvetítésével érkezett információk állnak a rendelkezésünkre. A történetet a közelmúltban R. K. G. Temple brit író népszer?sítette.

A tudomány el?tti kor csaknem minden más társadalmával ellentétben a dogonok azt tartják, hogy a bolygók, akárcsak a Föld, a tengelyük körül forognak és a Nap körül keringenek. Erre a következtetésre a fejlett technológia bevetése nélkül is el lehet jutni, amint azt Kopernikusz példája is igazolja, ám ez a világkép roppant ritka a Föld népei körében. Az ókori Görögországban azonban Püthagorasz és Philolaosz ezt tanította, akik Laplace szavait idézve talán azt tartották, hogy a bolygók lakottak, a csillagok pedig a térben szerteszét elhelyezked? napok, amelyek maguk is bolygórendszerek középpontjai”. Ez a tanítás, a további, ellentmondásos elgondolások széles skálájával együtt azonban akár egy tehetséges ember szerencsés megsejtése is lehet.

Az ókori görögök úgy gondolták, hogy csak négy elem létezik: a föld, a t?z, a víz és a leveg?, minden más ezekb?l épül fel. A Szókratész el?tti filozófusok között olyanokat is találunk, akik e négy elem valamelyikének a felkent szószólói voltak. Ha kés?bb kiderült volna, hogy a Világegyetem alapvet?en sokkal inkább az egyik elemb?l áll, mintsem a másik háromból, akkor sem kellene különösebb jelent?séget tulajdonítani annak a Szókratész el?tti filozófusnak, aki éppen ezt az elemet vette pártfogásába. Csupán statisztikai alapon bizonyosak lehetünk benne, hogy a négy elem egyike nyer?nek bizonyul. Hasonlóképpen, ha kialakult sok száz vagy sok ezer kultúra, mindegyik a saját kozmológiájával, akkor nem kell meglep?dnünk, ha pusztán a véletlennek köszönhet?en az egyikben olyan ötlet merül fel, amelyik nemcsak helyes, hanem lehetetlenség következtetések útján levezetni.

Temple szerint azonban a dogonok ennél is továbbmennek. Úgy vélik, hogy a Jupiternek négy holdja van, a Szaturnuszt pedig gy?r? veszi körül. Talán el?fordulhatott, hogy rendkívül éles látású egyének a szokatlanul kedvez? látási viszonyok közepette távcs? nélkül is megfigyelhették a Jupiter Galilei-holdjait és a Szaturnusz gy?r?jét. Van azonban még valami, ami a hihet?ség legvégs? határán van. Minden Kepler el?tti csillagásszal ellentétben a dogonok állítólag – helyesen – nem kör, hanem ellipszispályákon kering?knek ábrázolják a bolygókat.

Még meglep?bbek a dogonok nézetei a Szíriuszra, az égbolt legfényesebb csillagára vonatkozóan. Szerintük a Szinusznak van egy sötét és láthatatlan kísér?je, amelyik ötvenévenként egyszer megkerüli a Szíriuszt (méghozzá Temple szerint ellipszis alakú pályán). Azt állítják, hogy a kísér?csillag nagyon kicsi és nagyon nehéz, mert egy különleges, ?sagala” nev?, a Földön nem található fémb?l készült.

A figyelemre méltó tények szerint a Szíriusz A-nak valóban van egy rendkívül sötét kísér?csillaga, a Szíriusz B, amely ellipszis alakú pályáján 50,04 +- 0,09 évenként kerüli meg társát. A Szíriusz B a modern csillagászat által felfedezett els? fehér törpe csillag. Anyaga úgynevezett ?relativisztikusan degenerált” állapotban van. Ilyen a Földön nem létezik, és minthogy az ilyen anyagban az elektronok nem köt?dnek az egyes atommagokhoz, ezért helyénvaló fémnek nevezni. Minthogy a Nagy Kutya csillagképben lév? Szíriuszt szokták Kutyacsillagnak is nevezni, a Szíriusz B-t ?Kölyökkutyának” is becézik.

Els? pillanatban úgy t?nik, hogy a dogonok Szíriuszra vonatkozó legendája a legesélyesebb jelölt a bizonyítékok sorában, ha a fejlett Földön kívüli civilizációval létrejött kapcsolat mellett akarunk érvelni. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük a történetet, akkor nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a dogonok csillagászati hagyományai csupán orálisak, bizonyossággal csak az 1930-as évek óta van tudomásunk róla és a szóban forgó diagramok nem egyebek egy pálcikával a homokba rajzolt vázlatnál. (Egyébként arra nézve is vannak bizonyítékok, hogy a dogonok nagy el?szeretettel rajzolnak ellipsziseket, és hogy Temple talán tévedett, amikor azt állította, hogy a dogon mitológia szerint a bolygók és a Szíriusz B ellipszis alakú pályán keringnek.)

Ha áttanulmányozzuk a dogon mitológia egészét, akkor gazdag és bonyolult bels? szerkezet? legenda tárul fel a szemünk el?tt. Mitológiájuk sokkal gazdagabb, mint a közelükben él? más népeké, amint arra számos antropológus felhívta a figyelmet. Ahol a legendák gazdag tárháza áll rendelkezésre, ott magától értet?d?en nagyobb az esély arra, hogy az egyik mítosz állításai véletlenül összhangban vannak a modern természettudomány állításaival. Egy felettébb szerény mitológia esetében sokkal kevésbé valószín? az efféle véletlen egybeesés. Ha azonban megvizsgáljuk a dogon mitológia többi részét, akkor néhány további olyan elemet találunk, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a modern természettudomány felfedezéseire.

A dogon kozmogónia leírja, miként vizsgált meg a Teremt? egy, a szájánál kerek, és az aljánál négyszögletes, fonott kosarat. Az ilyen kosarakat Maliban mind a mai napig használják. A Teremt? felfordította a kosarat és azzal modellezte a világ teremtését – a négyzet alakú alap jelöli az égboltot, a kosár kerek szája pedig a Napot. Meg kell vallanom, ez az elképzelés egyáltalán nem döbbentett meg, mint a modern kozmológiai gondolkodás figyelemre méltó el?képe. A Föld teremtésének dogon változata szerint a Teremt? beültetett egy tojásba két ikerpárt, amelyek mindegyike egy fiúból és egy lányból állt. Azzal a szándékkal tette ezt, hogy az ikrek a tojás belsejében váljanak éretté és egy tökéletesen kétnem? (hímn?s, androgyn) lénnyé egyesüljenek. A Föld akkor keletkezett, amikor az egyik ikerpár, még miel?tt megérett volna, kitört a tojásból, mire a Teremt? megszentelte a másik ikreket, hogy fenntartsa a kozmikus harmóniát. Változatos és érdekes ez a teremtésmítosz, azonban min?ségileg semmiben sem különbözik az emberiség sok más mítoszától vagy vallásától.

A Szíriusz kísér?csillagának létezése magától értet?d?en leszármaztatható lehet az általános dogon mitológiából, amelyben az ikrek központi szerepet játszanak. Úgy t?nik azonban, hogy semmiképpen sem lehet hasonlóan egyszer? magyarázatot adni a Szíriusz kísér?csillagának keringési periódusára és s?r?ségére. A dogonok Szíriusz-mítosza túlságosan közel áll a modern csillagászati gondolkodásmódhoz és mennyiségileg túlságosan pontos ahhoz, hogy véletlennek lehessen tekinteni. Mégis ott találjuk a tudományos kor el?tti legendák többé-kevésbé szokványos körében. Mi lehet a magyarázata? Van-e esélye annak, hogy a dogonok vagy kulturális el?deik ténylegesen láthatták a Szíriusz B-t és megfigyelhették a Szíriusz A körüli keringését?

A fehér törpék, mint amilyen a Szíriusz B, a vörös óriás csillagokból fejl?dnek ki. Utóbbiak nagyon fényesek, és a nevük alapján talán nem meglep?, de vörösek. Az ókori szerz?k a Krisztus utáni els? néhány évszázadban a Szíriuszt még vörösnek írták le – ami természetesen nem a ma megfigyelhet? színe. Horatius egyik párbeszédtöredékében, amely a ?Hoc Quoque Tiresia” (Hogyan gazdagodjunk meg gyorsan) címet viseli, el?fordul egy meg nem határozott korábbi m?véb?l való idézet, amely így hangzik: ?A vörös kutyacsillag h?je szétrepesztette a szótlan szobrokat”. E kevéssé ellenállhatatlan ókori források hatására egyes asztrofizikusok enyhe kísértést éreztek annak megfontolására, hogy a Szíriusz B esetleg még a történelmi id?kben vörös óriás lehetett, így szabad szemmel is látható volt, mert teljesen elnyomta kísér?je fényét. Ebben az esetben talán lehetett a Szíriusz B fejl?désének egy olyan, kés?bbi szakasza, amikor fényessége hasonló volt a Szíriusz A-éhoz, így a két csillag egymás körüli mozgását szabad szemmel is észre lehetett venni.

A jelenlegi legmegbízhatóbb csillagfejl?dési elméletek szerint azonban egyszer?en nem volt elég id? ahhoz, hogy a Szíriusz B elérje mostani fehér törpe állapotát, ha Horatius el?tt néhány évszázaddal még vörös óriás volt. S?t mi több, rendkívül hihetetlennek t?nik, hogy a dogonokon kívül senki más ne vette volna észre az egymást ötvenévenként megkerül? két csillagot, noha egyenként is az égbolt legfényesebb csillagai lehettek. A csillagászati megfigyelésekben felettébb járatos iskolák alakultak ki a korábbi évszázadokban Mezopotámiában éppúgy, mint Alexandriában, nem is beszélve a kínai és koreai csillagászok munkájáról.

Meglep? lenne, ha ezek egyike sem tapasztalt volna semmi rendkívülit. (A Mars bolygó megnevezésére az ókori egyiptomiak a ?vörös Hórusz” kifejezést használták. Hórusz volt a császárok sas alakú istensége. Az egyiptomi csillagászok figyelemre méltó pontossággal állapították meg az égitestek színét. A Szíriusz leírása azonban semmit nem tartalmaz a csillag színér?l.) Vajon annak feltételezése maradhat ezután az egyetlen alternatívánk, hogy egy Földön kívüli civilizáció képvisel?i látogatták meg a dogonokat vagy ?seiket?

A dogonok olyan ismeretek birtokában vannak, amelyekre lehetetlenség távcs? használata nélkül szert tenni. Ebb?l egyenesen következik, hogy kapcsolatba kellett lépniük valamilyen fejlett technikai civilizációval. Az egyetlen kérdés az, hogy milyen lehetett ez a civilizáció, Földön kívüli vagy európai? Talán oktatási céllal ?si, Földön kívüli civilizáció képvisel?i bukkantak fel a dogonok körében. Sokkal hihet?bben hangzik azonban, hogy a dogonok valamikor a nem túl régmúltban kapcsolatba kerültek a természettudományokban járatos európaiakkal, akik átadták nekik a Szíriuszra és fehér törpe kísér?jére vonatkozó, fontos európai mítoszt, amely egy ragyogóan leleményes, de képtelen történet minden felületes ismérvét magán viselte. Talán egy Afrikába utazó európai jelenthette ezt a nyugati kapcsolatot, esetleg a helyi francia iskolák vagy az I. világháborúban a franciák oldalán harcoló nyugat-afrikaiak.

Egy újabb csillagászati felfedezés tovább növelte annak a valószín?ségét, hogy ezek a történetek európaiakkal, nem pedig földönkívüliekkel létesített kapcsolatok eredményeképpen kerültek a dogon mitológiába. A Cornell Egyetemen James Elliot vezetésével dolgozó kutatócsoport egy, az Indiai-óceán fölött nagy magasságban szálló repül?gépen létesített csillagvizsgáló m?szereivel 1977-ben kimutatta, hogy az Uránusz bolygó körül gy?r?k helyezkednek el. Földi megfigyelésekkel erre sohasem lehetett volna rájönni. A Naprendszert megfigyel?, fejlett Földön kívüli lények számára semmiféle nehézséget nem okozna az Uránusz gy?r?inek felfedezése. A XIX. és a XX. század európai csillagászai azonban ezzel kapcsolatban semmit sem tudtak volna mondani. Az a tény, hogy a dogonok sohasem beszéltek egy a Szaturnuszon túli, gy?r?s bolygóról, számomra azt a vélekedést támasztja alá, hogy informátoraik európaiak voltak, nem pedig földönkívüliek.

F. W. Bessel német csillagász 1844-ben észrevette, hogy a Szíriusz (Szíriusz A) hosszú távú elmozdulása nem egyenes vonalú, hanem a csillag a távolabbi csillagok háttere el?tt hullámvonal mentén mozog. Bessel felvetette, hogy a megfigyelt, szinuszhullámra emlékeztet? mozgást esetleg a csillag körül kering? sötét kísér? okozhatja. Minthogy az imbolygás periódusa ötven év volt, Bessel arra következtetett, hogy a két csillag, a Szíriusz A és B ötven éves periódussal kering közös tömegközéppontjuk körül.

Tizennyolc évvel kés?bb Alvan G. Clark, miközben kipróbálta új, 18 1/2 hüvelykes refraktorát, véletlenül, közvetlen vizuális észleléssel felfedezte a Szíriusz B-t, a Szíriusz kísér?csillagát. A relatív mozgásokból a Newton-féle gravitációs törvény segítségével megbecsülhetjük a Szíriusz A és B tömegét. Kiderült, hogy a kísér?csillag tömege csaknem pontosan akkora, mint a Napé. A Szíriusz B azonban csaknem tízezerszer halványabb, mint a Szíriusz A, jóllehet tömegük nagyjából egyforma és lényegében ugyanolyan messze vannak a Földt?l. Ezeket a tényeket csak akkor lehet értelmezni, ha a Szíriusz B átmér?je sokkal kisebb vagy h?mérséklete sokkal alacsonyabb. A XIX. század végén azonban a csillagászok azt hitték, hogy az egyforma tömeg? csillagoknak körülbelül azonos a h?mérséklete.

A századfordulón széles körben elterjedt az a nézet, hogy a Szíriusz B h?mérséklete nem különösebben alacsony. Walter Adams 1915-ben végzett spektroszkópiai megfigyelései meger?sítették ezt az állítást. Ennélfogva a Szíriusz B-nek nagyon kicsinek kell lennie. Ma már tudjuk, hogy csupán akkora, mint a Föld. Méretére és színére való tekintettel ezt a csillagtípust fehér törpének nevezték el. Ha viszont a Szíriusz B sokkal kisebb, mint a Szíriusz A, akkor a s?r?ségének sokkal nagyobbnak kell lennie. Ennek megfelel?en századunk els? évtizedeiben általánossá vált a felfogás, miszerint a Szíriusz B rendkívül s?r?.

A Szíriusz kísér?jének különleges természetér?l könyvek jelentek meg és sokat cikkezett a korabeli sajtó. így például Sir Arthur Stanley Eddington The Nature of the Physical World cím? könyvében ezt olvashatjuk: ?Úgy t?nik, a csillagászati bizonyítékok semmi kétséget sem hagynak afel?l, hogy az úgynevezett fehér törpe csillagokban az anyag s?r?sége felülmúl minden földi tapasztalatot. A Szíriusz kísér?jében például az anyag s?r?sége egy tonna köbinchenként (azaz 1 tonna agyag 16,38 cm3-ben, ami 61 kg/cm3-nek felel meg – a lektor megjegyzése).

Ezeket a fizikai körülményeket csak az a tény magyarázhatja, hogy a magas h?mérséklet és az anyag er?teljes kavargása leszakítja az atomok küls? elektronjait (ionizálja az atomokat), így a maradék sokkal szorosabban egymáshoz préselhet?.” A könyvnek 1928-as megjelenését követ?en egy éven belül csak angolul tíz utánnyomása látott napvilágot. Sok nyelvre lefordították, többek közt franciára is. Az ötletet, miszerint a fehér törpéket elektrondegenerált anyag alkotja, el?ször R. H. Fowler vetette fel 1925-ben. Az elképzelést igen gyorsan elfogadták. Felmerült egy másik elgondolás is, amely szerint a fehér törpék anyaga ?relativisztikusan degenerált”. Az ötletet el?ször 1934 és 1937 között a Nagy-Britanniában él?, indiai származású asztrofizikus, S. Chandrasekhar publikálta. Nézeteit a szakma alapvet?en kétkedéssel fogadta, mert a kor csillagászai még nem a kvantummechanikán nevelkedtek. Az egyik legélénkebb kételked? éppen Eddington volt. A vita a tudományos lapokban folyt, de az érdekl?d? laikusok számára is követhet?en. Mindez közvetlenül azt megel?z?en történt, hogy Griaule rábukkant a dogonok Szíriusz-legendájára.

Lelki szemeimmel látni vélek egy gall utazót, aki felkeresi az akkor Francia Nyugat-Afrikában él? dogon népet. Talán diplomata lehetett, vagy felfedez?, kalandor, esetleg egy korai antropológus. Efféle utazók, például Richard Francis Burton, már sok évtizeddel korábban is jártak Nyugat-Afrikában. A beszélgetés csillagászati témákra terel?dik. A Szíriusz az égbolt legfényesebb csillaga. A dogonok elmesélik az utazónak az ? Szíriusz-mítoszukat. Azután udvariasan mosolyogva, várakozással teli kíváncsisággal arra kérik a látogatót, ugyan mesélné el, milyen az ? Szí-riusz-mítosza. Talán, miel?tt válaszolna, belekukkant a táskájában hordott, gy?röttre olvasott könyvecskébe. A Szíriusz fehér törpe kísér?je éppen az aktuális csillagászati szenzáció volt, így aztán az utazó a szokványos mítoszért cserébe igazán látványos el?adással szolgálhat. Elutazását követ?en sem merült feledésbe a beszámolója, azt tovább mesélték, míg végül beépült a hagyományos dogon mitológiába, legalábbis annak kiegészít? ágaként (talán éppen a ?Szíriusz-mítoszok, fehér emberek beszámolói” címszó alatt). Amikor Marcel Griaule az 1930-as és 1940-es években tanulmányozni kezdi a dogonok mitológiáját, akkor azok az Európából származó, de id?közben sajátjukká vált mítoszt mesélik el neki.

Egy mítosz visszatérése kiinduló kultúrájába egy el?vigyázatlan antropológus közvetítésével valószín?tlennek hangzana, ha nem ismernénk oly sok hasonló példát az antropológia tudományában. Az alábbiakban ezek közül idézek fel néhány esetet.

A XX. század els? évtizedében egy kezd? antropológus az Egyesült Allamok délnyugati részén él? ?slakos indiánok ?si hagyományairól szóló beszámolókat gy?jtötte. Az volt a feladata, hogy írja le a szinte kizárólag csak a szájhagyományban létez? szokásokat, még miel?tt azok végleg a feledés homályába merülnének. A fiatal amerikai indiánok már elveszítették az érzékelhet? kapcsolatukat az ?si hagyományokkal, ezért az antropológus els?sorban a törzsek id?sebb tagjait próbálta kikérdezni. Az egyik nap egy id?s, de élénk és együttm?ködésre kész válaszadóval ült annak kunyhója el?tt.

?Meséljen valamit arról, milyen szertartásokat végeztek az ?seik a gyermekszületésekor!”

?Egy pillanat.”

Az öreg indián komótos léptekkel elballagott a kunyhó sötét mélyére. Úgy tizenöt perc múltán visszatért és figyelemre méltóan hasznos információkkal szolgált. Részletesen leírta a szülés utáni szokásokat, beleértve a méhlepénnyel, a magzatburokkal, a köldökzsinórral, az újszülött els? lélegzetvételével és els? felsírásával kapcsolatos rítusokat. A fellelkesült és lázasan jegyzetel? antropológus ezután módszeresen végigment az élet legfontosabb állomásaival összefügg? szokásokon, a feln?tté válási beavatástól kezdve a házasságon és a terhességen keresztül egészen a halálig. A kérdezett minden esetben elt?nt a kunyhó mélyén, ahonnan negyedóra elteltével el?bújt, majd kimerít? válasszal szolgált. Az antropológus megdöbbent. Szerette volna tudni, hogy van-e valaki a kunyhóban, talán egy még öregebb, de beteg és ágyhoz kötött ember? Végül már annyira fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy er?t vett magán és megkérdezte alanyát, mit csinál minden alkalommal a kunyhóban. Az öreg ember szélesen elmosolyodott, majd még egyszer visszament a kunyhóba, ahonnan a Dictionary of American Etnography egy sokat forgatott példányával tért vissza. A kötetet az el?z? évtized antropológusai állították össze. Bizonyára azt gondolta, hogy ez a szegény fehér ember kíváncsi, jó szándékú és tudatlan. Esetleg nincs meg neki ez a csodálatos könyv, amely népem minden hagyományát tartalmazza. Elmondom hát neki, mi áll a könyvben.

A másik két történetem a kiváló orvos, dr. D. Carleton Gajdusek kalandjairól szól. Gajdusek éveken keresztül tanulmányozta Új-Guinea lakossága körében a kuru nev?, vírusos eredet? fert?z? betegséget. Ezért a munkájáért 1976-ban ? kapta az orvosi Nobel-díjat. Hálás vagyok dr. Gajduseknek, hogy vette a fáradságot és ellen?rizte a történetekkel kapcsolatos emlékeimet, amelyeket el?ször sok évvel ezel?tt hallottam t?le. Új-Guinea egy olyan szigeten fekszik, ahol a hegyek elválasztják egymástól az egyes völgyekben él? népcsoportokat – hasonlóan ahhoz, ahogy az ókori Görögországban -, de az elszigetel?dés sokkal határozottabb. Ennek eredményeképpen a kulturális hagyományok b?séges változatossága alakult ki.

Gajdusek és dr. Vincent Zigas, az akkori nevén Pápua és Új-Guinea Terület Közegészségügyi Szolgálatának tisztiorvosa 1957 tavaszán egy ausztrál rend?rtiszt kíséretében felderít?utazást tett a South Fore kulturális és nyelvi rezervátum ?ellen?rizetlen területén”, a Purosa-völgyt?l Agakamatasa faluig. A falvakban még k?b?l készült edényeket használtak és fennmaradt a saját közösségen belüli kannibalizmus.

Gajdusek és társai ebben az Isten háta mögötti, a South Fore legtávolabbi zugában fekv? falvakban rátaláltak a kuruval fert?zöttekre. A betegség a kannibalizmussal terjed, de leggyakrabban nem az emészt?rendszeren keresztül. A kutatók elhatározták, hogy eltöltenek néhány napot az egyik faluban és eközben felkeresik az egyik wa’e-t, azaz a férfiak házát (puszta véletlenségb?l éppen egy ilyen házból származó zenét küldtünk el a Voyager ?rszonda üzenetével a csillagok világába). Az ablaktalan, alacsony ajtajú, füstös, szalmatet?s ház bels? elrendezése olyan volt, hogy a látogató sem felegyenesedve állni, sem kinyújtózni nem tudott. Sok apró hálóhelyiséget alakítottak ki, mindegyikben külön t?zhellyel, amely körül a férfiak és fiúk kisebb csoportjai zsúfolódtak össze, hogy ne fázzanak a több mint 2000 méteres tengerszint feletti magasságban a hideg éjszakákon.

A látogatók elszállásolása kedvéért a férfiak és a fiúk örömmel átalakították a ceremoniális férfiház egyik felének bels? szerkezetét, így Gajdusek és társai a magas, szélfútta és felh?be burkolódzó hegygerincen, a két napon és két éjjelen át öml? es?ben fedél alatt tölthettek az éjszakát. A fiatal fore-beli beavatottak a hajukba f?zve disznózsírral bekent háncsfonatot viseltek. Az orrukba nagyméret? ékszereket aggattak, karköt?ként a disznók péniszét viselték, nyakláncaikon pedig oposszumok és fakúszó kenguruk nemi szervei himbálództak.

A vendéglátók az els? éjszakán és a következ?, es?s napon egyfolytában saját, hagyományos dalaikat énekelték. Viszonzásképpen, ?hogy elmélyítsük velük ajó kapcsolatot”, mesélte Gajdusek, ?mi is énekelni kezdtünk, egyebek között orosz dalokat, például az ‘Ocsi csornije’ és a ‘Moj kasztyor v tumanye szvetyit’ kezdet?eket.” A bennszülöttek örömmel hallgatták a vendégek énekét, olyannyira, hogy az Agakamatasa falu lakói kérésére több tucatszor meg kellett ismételni a dalokat a füstös South Fore-i közösségi házban, a tomboló felh?szakadás kísér?jelenségeként.

Néhány évvel kés?bb Gajdusek részt vett a South Fore terület másik részén egy a bennszülöttek zenéjét gy?jt? expedíción. Arra kérték a helybéli fiatalembereket, énekeljék el összes hagyományos dalukat. Gajduseket megdöbbentette, de szórakoztatta is, amikor a bennszülöttek el?adták az ?Ocsi csornije” kissé megváltoztatott, de egyértelm?en felismerhet? változatát. Az énekesek közül sokan nyilvánvalóan azt gondolták, hogy ez a dal is az ?si hagyományok része. Kés?bb Gajdusek még távolabbi vidékeken is rábukkant a dalra, ahol az énekeseknek fogalmuk sem volt annak eredetér?l.

Könnyen elképzelhetjük egy, az egész világra kiterjed? népzenei gy?jt?munka részeseinek a megrökönyödését, amikor felfedezik, hogy Új-Guinea egyik legeldugottabb részén az ?slakosok egy olyan dalt énekelnek, amelyik ritmusában, dallamában és szövegében egyaránt figyelemre méltó hasonlóságot mutat az ?Ocsi csornije” orosz dallal. Ha azt hinnék, hogy az ?slakosok korábban még sohasem kerültek kapcsolatba a nyugati civilizációval, akkor különös rejtéllyel kellene szembenézniük.

Kés?bb, de még ugyanabban az évben Gajduseket felkereste több ausztrál orvos kollégája, mert meg akarták ismerni arra vonatkozó figyelemre méltó megfigyeléseit, miként terjed a kuru a kannibalizmus révén egyik páciensr?l a másikra. Bronislaw Malinowski úttör? munkát végz? antropológus korábban Melanézia tengerparti népei körében már összegy?jtötte a fert?z? betegségek terjedésére vonatkozó hiedelmeket. Azok a népek úgy hitték, hogy a betegségeket a halottak szelleme vagy az él?kre féltékeny, rosszindulatú, elhunyt rokonok küldik rá azokra a túlél? vérrokonaikra, akik haragosaik voltak. Gajdusek megállapította, hogy a fore-beliek nem így képzelik a fert?z? betegségek terjedését. Szerintük a legtöbb betegséget a gonosz varázslat okozza, amelyet bármely megsértett és jogosan bosszút álló férfi, akár fiatal, akár öreg, el tud végezni arra különlegesen kiképzett varázsló közrem?ködése nélkül. Az egyik különleges varázslat a kurura vonatkozott, más betegségek, mint például a krónikus tüd?baj, a lepra, a framboesia nev? fert?z? b?rbetegség és az egyéb kórok terjesztéséhez más rítusokat tartottak szükségesnek.

Ezek a hitek a régmúltban gyökeredztek és szilárdan tartották magukat, ám amikor a fore-beliek azt tapasztalták, hogy a framboesia enyhült a Gajdusekék által adott penicillininjekciók hatására, akkor hamar belátták, hogy a varázslattal operáló magyarázat téves volt, ezért azt elvetették, olyannyira, hogy az a kés?bbi években nem bukkant fel ismét. (Bárcsak a nyugatiak ilyen sikeresek lennének az új-guineai Fore-ban az ósdi és téves társadalmi nézetek felszámolásában is!) A korszer? kezelésnek köszönhet?en a lepra terjedésének varázslatra épül? magyarázata is kiszorult, bár sokkal lassabban. Fore népe ma már csak nevet ezeken a leprával és a framboesiával kapcsolatos, ?srégi elképzeléseken. A kuru eredetére vonatkozó hagyományos nézetek azonban fennmaradtak, minthogy a nyugatiak képtelenek voltak a kezelésére és nem tudtak az ?slakosok számára elfogadható magyarázatot adni a betegség eredetére és természetére vonatkozóan. Ennélfogva a fore-beliek felettébb kétked?-ek maradtak a kuru nyugati magyarázatát illet?en, és szilárdan kitartottak amellett, hogy a betegséget a gonosz varázslat okozza.

Az egyik ausztrál orvos meglátogatott egy szomszédos falut, ahová Gajdusek egyik válaszadóját vitte magával tolmácsként. Az egész napot a kuniban szenved? betegek vizsgálatával és független forrásból származó információk felkutatásával töltötte. Még aznap este visszament Gajdusekhez és arról tájékoztatta, hogy tévedett, amikor úgy gondolta, hogy az ?slakosok nem hisznek a halottak szellemeiben, mint a betegségek okozóiban. Szerinte Gajdusek abban is tévedett, hogy a bennszülöttek elvetették a rontást, mint a framboesia okozóját. Az emberek azt hiszik, folytatta, hogy a halott teste láthatatlanná válik, majd az elhunyt személy láthatatlan szelleme az éjszaka leple alatt egy érzékelhetetlen hasadékon keresztül bebújik a beteg b?re alá és kiváltja a framboesiát. Az ausztrál orvos vizsgálati alanya egy bottal még le is rajzolta a homokba, milyenek ezek a szellemlények. Nagy gonddal kört rajzoltak, a körbe pedig néhány kacskaringós vonalat. Elmagyarázták, hogy a körön kívül sötét van, a körben pedig nagy fényesség uralkodik – ilyen egyszer? a rosszindulatú, kórokozó szellem homokba rajzolt portréja.

Gajdusek kikérdezte a fiatal tolmácsot, és rájött, hogy az ausztrál orvos ez egyik olyan id?s emberrel beszélgetett, akit Gajdusek jól ismert, mert gyakran járt hozzá a házába és a laboratóriumába. A bennszülöttek azt próbálták elmagyarázni, hogy a framboesiát okozó ?csíra” spirális alakú -spirochaetát ugyanis már sokszor láttak Gajdusek mikroszkópjában. Hozzátették, hogy a lény láthatatlan-elvégre ?k is csak Gajdusek mikroszkópjában látták. Amikor az ausztrál minduntalan azt akarta tudni, hogy ez a lény vajon az elhunyt embert ?képviseli”-e, akkor végül is igent mondtak, hiszen visszaemlékeztek arra, hogy Gajdusek mindig hangsúlyozta, hogy a betegséget el lehet kapni, ha valaki közvetlen kapcsolatba kerül egy framboesiás sebbel, például együtt alszik egy beteg emberrel.

Jól emlékszem arra, amikor el?ször néztem mikroszkópba. Ahogy közelítettem a szememmel az okulár felé, el?ször csak a saját szemöldökömet láttam, aztán a cs? koromfekete bels? oldalát, míg végre sikerült megpillantanom a mikroszkóp tubusának legmélyén az elkápráztatóan megvilágított, korong alakú képet. Id?re van szükség, amíg a szem megszokja, mit is kell látni a világos látómez?ben. A Gajdusek által Fore népe számára tartott bemutató hatásos volt, az alternatívák pedig egyáltalán nem köt?dtek a valósághoz, ezért sokan még akkor is elfogadták volna a történetet, ha nem látták volna, hogyan képes a penicillinnel meggyógyítani a betegségben szenved?ket. Talán egyesek a mikroszkópban látható spirochaetákat a fehér ember mitológiájából vett szórakoztató példának és egy kis varázslatnak tartották.

Amikor egy másik fehér ember érkezett, aki a betegségek eredete fel?l tudakozódott, akkor el?zékenyen felmondták neki a leckét, amir?l úgy gondolták, hogy elégedett lesz vele. Ha ezután a Fore népének ötven évre megszakadt volna a kapcsolata a nyugati civilizációval, akkor számomra teljesen elképzelhet?nek t?nik, hogy egy majdani látogató megdöbbenéssel szerezne tudomást az egyébként jellemz?en a technológia el?tti kor szintjén él? ?slakosok orvosi és mikrobiológiai ismereteir?l.

Mindhárom történet azokat a csaknem elkerülhetetlen nehézségeket hangsúlyozza, amelyekkel akkor találkozunk, ha a ?primitívnek” tartott emberekt?l szeretnénk megtudni valamit ?si legendáikról. Bizonyosak lehetünk-e benne, hogy nem jártak már ott el?ttünk más idegenek, akik eltorzították az ?si mítoszok eredeti állapotát? Bizonyosak lehetünk afel?l, hogy a bennszülöttek nem tréfálnak meg bennünket vagy nem akarnak lóvá tenni? Bronislaw Malinowski azt hitte, hogy a Trobriand-szigeteken talált egy olyan népcsoportot, amelyik nem ismerte fel a közösülés és a gyermek születése közötti kapcsolatot. Amikor a gyermek fogantatásáról érdekl?dött, akkor bonyolult mitológiai történetet adtak el?, amelyben fontos szerep jutott az égiek beavatkozásának.

A megdöbbent Malinowski közbevetette, hogy az azért nem egészen úgy van, és elmagyarázta nekik az események menetének napjainkban nyugaton oly népszer? változatát, beleértve a terhesség kilenc hónapos id?szakát. ?Az lehetetlen”, válaszolták a melanéziaiak. ?Hát nem látja ott azt a n?t a hat hónapos kisbabájával? A férje már két éve elutazott egy másik szigetre.” Mi a valószín?bb, az, hogy a melanéziaiaknak valóban fogalmuk sem volt a gyermekek nemzésének mikéntjér?l, vagy pedig egyszer?en csak szelíden meg akarták róni Malinowskit? Ha egy furcsa küllem? idegen érkezne a városunkba és megkérdezne engem, hogyan jönnek világra a kisbabák, magam is kísértést éreznék, hogy inkább a gólyamesével traktáljam ?t. Az ?si körülmények közt él? emberek is emberek. Egyenként ?k is vannak olyan okosak, mint mi. A más kultúrkörhöz tartozó alanyok helyszíni kikérdezése nem mindig könny?.

Meg lennék lepve, ha a dogonok nem mondták volna gondosan vissza az ?ket meglátogató francia antropológusnak azt a rendkívül ötletes mítoszt a Szinuszról, err?l a saját mitológiájukban oly fontos csillagról, amelyet nem sokkal korábban hallottak egy nyugati látogatótól. Nem sokkal valószín?bb ez, mint a Földön kívüli ?rhajósok látogatása az ókori Egyiptomban, akik átadtak egy sor, a mindennapi érzékelésnek ellentmondó, nehéz tudományos ismeretet, amely azután évezredeken keresztül, kizárólag szájhagyomány útján meg?rz?dött, de csakis Nyugat-Afrikában?

Túlságosan sok a kibúvó, túl sok alternatív magyarázat képzelhet? el egy ilyen mítosz esetében ahhoz, hogy hitelt érdeml? bizonyítékot jelentsen egy múltbeli kapcsolatra a Földön kívüliekkel. Ha léteznek Földön kívüliek, véleményem szerint sokkal valószín?bb, hogy az ember nélküli, automatikus ?rszondák és a nagy rádiótávcsövek bizonyulnak majd a kimutatásukhoz legmegfelel?bb eszközöknek.