Home Földönkívüliek Fekete lyukakból is nyerhetik az energiát a földönkívüliek

Fekete lyukakból is nyerhetik az energiát a földönkívüliek

0

A tudomány már régóta kutatja, hogy léteznek-e földönkívüliek és az egyik módszere a kutatásra technológiájuk által hátrahagyott nyomok keresése az űr más részein. Például, egyes tudósok reménykednek benne, hogy egy nap talán megpillanthatunk óriási mesterséges építményeket.

Az egyik ilyen feltételezett technológiai szerkezet egy úgynevezett Dyson gömb – melynek rendeltetése, hogy befedjen egy egész csillagot, hogy abból energiát nyerjen. A közelmúltban született új feltételezések alapján azonban másfelé is tudunk nézelődni: lehetséges, hogy egyes földönkívüliek a fekete lyukakból nyernek energiát.

A tanulmány szerzői szerint egy fekete lyukak energiájának lecsapolására lennének látható nyomok az eseményhorizonton, amit a Földről látnánk is. Az eseményhorizont a fekete lyuknak azon határa, ahol a fekete lyuk erejéből adódóan a tér és az idő összemosódik és amely határon túl már semmi nem jut vissza onnan. Luca Comisso (Columbia University), a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy az elméletet megpróbálják átültetni a gyakorlatba és keresni ilyen nyomokat. Azt a feltételezést, miszerint földönkívüliek képesek lehetnek energiát nyerni fekete lyukakból, korábban már egy matematikus, Roger Penrose is felvetette. Szerinte a fekete lyuk által előálított forgó örvényből felhasználható energia.

Ha a fekete lyukak közelében valóban találnánk idegen technológiára utaló nyomokat, akkor az bizonyíték lenne a földönkívüli intelligens élet létezésére. Lehet, hogy ez a módszer fogja megadni ezt a választ egy nap?

Alexander Antropov képe a Pixabay -en.