Home Paranormális jelenségek Fekete mágiához köthető dobozt nyitottak fel

Fekete mágiához köthető dobozt nyitottak fel

0

Évekkel ezelőtt egy rejtélyes dobozt találtak a Boleskin Ház padlója alatt, melyet a napokban kamerák előtt fel is nyitottak. A ház a skóciai Foyers közelében található, melyet a 18-dik században építettek és mivel sok különös esemény történt a házban, jól ismert a parajelenség kutatók körében.

A házban egy Aleister Crowley nevű személy élt, akit úgy tartottak számon, mint a világ leggonoszabb embere. 1899 és 1933 között élt a házban és azt mondták róla, hogy fekete mágjával foglalkozott, valamint mágikus rituálékat folytatott.

A házat az idők során súlyosan megrongálódott: két tűzeset is érte. Hogy a károkat helyreállítsák, az épületet megvásárolta egy paranormális nyomozócsoport, akik alapítványt hoztak létre az anyagi támogatáshoz.

Az elmút napokban egy árverés során egy rejtélyes dobozt kínáltak fel, melyet mg 2015-ben találtak a ház padlója alatt. A dobozt egy Rik Spencer nevű férfi kapta meg az árverésen.

A fadobozt kinyitás előtt először sóval körbeszórták, hogy védjen a fekete mágiától, majd a tetejének felnyitása során több tárgy került elő a dobozból mint például egy szalmababa, érmék és egy ceruzarajz.

Rik Spencer szerint a doboz egy úgynevezett dybbuk doboz. A dybbuk ártó szellemként van számon tartva. A mágia szerint ez egy olyan entitás, amely az az élőlet kísérti de képes megszállni is azokat.

A férfi a nyilvánossághoz fordul, hátha tudja valaki, mi a doboz történeti háttere.

A felnyitásról a videót itt lehet megtekinteni.