Home Kriptozoológia Felhívást tettek közzé az egyre több bigfoot miatt

Felhívást tettek közzé az egyre több bigfoot miatt

0

Első látszatra az amerikai Erdészeti Szolgálat figyelmeztetést tett közzé egy Facebook bejegyzésben, miszerint egy Arizona-i kempingben bigfootok bukkanhatnak fel a Kern folyó áradása miatt. Ilyenkor ugyanis a bigfootok lejönnek a magas hegyekből, hogy halakat és növényeket fogyasszanak a folyó partján.

A felhívás utasításokat is ad arra vonatkozóan, hogy mit kell tennie a kempingezőknek, ha ilyen teremtményt látnak. Részletezi, hogy a kirándulók ne fussanak el és ne kiabáljanak az állattal. Arra ösztönzi őket, hogy maradjanak nyugodtak és akár képeket is készíthetnek.

A Facebook-bejegyzést három napon belül több mint 500-szor osztották meg.

Az amerikai Erdészeti Szolgálat ugyanakkor azt állította, hogy nem adott ki ilyen figyelmeztetést, és az ügynökség nem erősítette meg a Bigfoot létezését sem. Emellett a Kern folyó Kaliforniában található, nem pedig Arizonában.

Az ügynökség elmondta, hogy nem ők adták ki a Facebook-bejegyzésben szereplő figyelmeztetést.

“Azt hisszük, ezt csak tréfának szánták” – mondta a szóvivő, John Winn. “Ha egy bigfootot-t észlelnek a Nemzeti Erdészeti Rendszer területein, biztosak lehetünk abban, hogy hivatalos Erdészeti Szolgálati felhívást teszünk közzé.”

Az ügynökség egyébként nem veszi komolyan a bigfoot létezését.

Az őshonos törzsek meséiben éazonban vszázadok óta szerepelnek bigfootszerű lények történetei. Azóta számos jelentés érkezett lábnyomokról, találkozásokról és egyéb élményekről, többek között Arizonában is. Az állítólagos lény, amely a Mogollon Rim területén bujkál, a Mogollon szörnynek, Arizonai Bigfootnak is nevezik.

Nincs hivatalos statisztika sem arról, hogy mennyien észlelik a lényt, de néhány szervezet igyekszik nyomon követni és vizsgálni a beszámolókat.