Home Földönkívüliek Féreglyukon át távoztak a földönkívüliek

Féreglyukon át távoztak a földönkívüliek

0

Scott C. Waring UFO kutató szerint azt sikerült rögzítenie a Nemzetközi Űrállomásnak, hogyan távoznak a földönkívüliek. Ezt abból gondolja, hogy a vasárnap élő adásban is látható felvételen egy fényes paca figyelhető meg, ami látszólag egy zöld fényoszlop kíséretében távozik a Földről.

Scott C. Waring úgy vélte, az űrhajó az óceánból szállt fel, és annyira gyorsan haladt, hogy néhány másodpercre látható nyomot hagyott maga után. Egy féreglyuk lehetett – egy hosszú alagút, ami nagy távolságba képes eljuttatni valakit vagy valamit. Láttuk, ahogy az alagút létrejött, majd eltűnt. Nem kell aggódni, ezek csak időutazó idegenek
– vonta le a konklúziót. A Nemzetközi Űrállomás kamerája már máskor is rögzített fura dolgokat, de a NASA szóvivőjének korábbi közlése szerint az emberek jellemzően az űreszköz ablakaiból visszatükröződő, valamint a Földről származó fényt hajlamosak valami egészen mással azonosítani.

velvet.hu