Home Cikkek Földönkívüli jeleket észlelt a SETI – de kiderült, hogy mégsem

Földönkívüli jeleket észlelt a SETI – de kiderült, hogy mégsem

6

A rádiójeleket kutató csillagászok gyakran észlelnek ilyesmit, ezért a mostani esetben is biztosak akartak lenni a rádiójelek eredetér?l. Elfordították a teleszkópot, a jeleket azonban továbbra is észlelték. A Doppler-effektust pedig azzal magyarázták, hogy a m?hold keringése miatt változott a jel frekvenciája.

2012-ben valószín?leg még több földszer? bolygót fog felfedezni az emberiség, a SETI projekt kutatói ezért olyan naprendszerek felé irányítják a rádióteleszkópjaikat, amelyekben biztosan keringenek exobolygók a csillagok körül. Azok az exobolygók lesznek a f?szerepben, amelyek hasonlítanak a Földre, így esetleg hasonló formában alakulhatott ki rajtuk az élet. Ha az ottani életformák technológiailag hasonló fázisban tartanak, mint mi, valószín?, hogy be tudjuk fogni a rádiójeleiket.

Bár annak a valószín?sége, hogy találkozunk E.T-vel, a klingonokkal, vagy a vogonokkal, még így is eléggé kicsi, a Kepler felfedezéseivel legalább már van erre esélyünk. A most felfedezett mesterséges jelek pedig hiába származnak mégis saját magunktól, a befogásuk azzal kecsegtet, hogy a kutatók idegen életformák jeleit is sikerülhet befogni.

Index

6 COMMENTS

  1. ja ja ja. túl sok lett már az a mégsem.. 😀
    van ugye a a seti@home program azt most futtatom a gépemen, arralennék kíváncsi hogy amit épp elemez hogyan tudnám megnyitnivalamivel, mert ugye nem lehet….. gondolom valami hang anyag lehet… tehát halhato nem?

  2. A SETI azt hittem, hogy már tavaly meg is sz?nt ….. :DDDD 😀

    Amikor megtalálták azt a 3, Föld felé közeled? hatalmas objektumot ….
    Kíváncsi leszek, hogy abból a hírb?l is majd mi bizonyul igaznak … mert állítólag, ugye, decemberre kellene megérkezniük. De már ebben a hónapban, januárban is olyan közel kellene lenniük — a tavalyi hírek szerint — hogy láthatónak kéne lenniük az égbolton a kisebb távcsövekkel rendelkez? amat?r csillagászok számára is.

    Lehet, hogy nem lesz semmi igaz az egészb?l !

    MAJD KIDERÜL !! 🙂
    [ módosítva 10 Jan : 18:25 ]

  3. Tavaly olyan hírek hallatszottak, hogy 2012 januárjában Mars körüli pályára fog állni az a 240 km átmér?j? gigantikus galaktikus ?rhajó–amit tavaly fedezett fel a SETI a Plútónál.

    + a másik 2 ufo, a 200 km-esek…összesen hármat találtak!
    De még nincsenek itt, a 3 UFO!

    (Bár igaz hogy a SETI cáfolta is tavaly a híreket, nem csak bejelentette…hetekig nagy összevissza-beszélés folyt a témában.) 😐 :Z

    [ módosítva 27 Jan : 00:34 ]

  4. és milyen különös, hogy a SETI a NASA-val karöltve …..érdekes módon “semmit nem tud” a felénk tartó Planet X-r?l a NIBIRURÓL????…( miközben a föld másik oldalán már szabad szemmel tisztán látható )……hallgatnak a kormánnyal együtt………:|