Válasz erre: Krónikák egy másik világból

News Fórumok Az emberiség rejtélyei Összeesküvés elméletek Krónikák egy másik világból Válasz erre: Krónikák egy másik világból

#22190
Bison
Felhasználó

Mint említttem én nem emlékszem semmire, csak anyám elmondására tudok hagyatkozni velem kapcsolatban de most nem is arról írnék amit ? élt át apámmal együtt.

velem kapcsolatban csak annyira emlékszik, hogy amikor megkérdezte a hangot..ugyanúgy álltak a tejfehér semmiben mint a Mátrix c. filmben, hogy hol vannak a fia meg a lánya, akkor engem mutattak, hogy fekszem egy ágyon ami nem az az ágy volt amiben aludtam és nyugtatták anyámat.

Az is biztos, hogy id?kiesésük volt. Jó pár óra.

Azok a valamik nem mutatkoztak csak anyám és apám fejében beszéltek…szóval a többit majd kés?bb.

Ami a következ? alkalommal történt..
korán reggel, indultam apámmal az els? buszt el kellett érnem egy távolabbi repül?téren tartották éppen az egyik szakmai napot az iskolában ami miatt messze kellett utaznom. Ezt gy?löltem.
Apám mindig korán kelt, ekkor is. Szótlanul, álmosan bandukolva elhagytuk az utcánkat és a szomszédos utcában mely mellett egy nagy mez? volt annak közepén a buszmegálló felé haladtunk egy ideig a legszéls? utcában.

Hideg volt és még éjszakai sötétség a távolban, közvetlenül felettünk az utcai lámpák sárga fénye alatt mentünk szótlanul.

Egyszer csak felnézek menet közben és látom, hogy egy ember megy el?ttünk kb. 3 kertes háznyi távolságra úgy 2 lámpa oszlop távolságra, ami fura volt mert egyáltalán nem láttam hogyan került oda amikor korábban el?re néztem, mert korábban nem ment elöttünk senki és senkit nem láttam kijönni a házakból. Ami meg a legfurább volt, hogy teljesen hangtalanul ment az aszfalton az autóut szélén elöttünk haladt.

A külseje is fura volt, fekete hagyományos férfikalap, fekete hosszú kabát, nadrág és cip? volt rajta, hajra nem emlékszem, de az egész ruházata teljesen szokatlan volt, mintha a 60-as évekb?l lépett volna elénk egy amerikai filmb?l, soha nem láttam ilyet a környéken meg abban az id?szakban él?ben, akkoriban meg azóta sem.

Ami ezután jött az volt a nagy meglepetés. Egyszer csak azok a villanyoszlopok ahol a kalapos elhaladt kialudtak majd felkapcsolódtak. Ez pár oszlop után ismétl?dött, majd apám hirtelen felkiáltott, hogy Jaj a fejem…megfogta a fejét és elkezdte gy?rni a fájdalomtól és közben eleredt az orravére de durván, pataokban és közben még néha felkiáltott és ütötte ököllel a fejét. Miután apámhoz fordultam hirtelen odanéztem az idegenre éreztem, hogy annak a valakinek köze van ehez amin átmegyünk de az csak ment tovább teljesen hangtalanul, ez azért volt fura mert erre normális helyzetben egy ember visszafordult volna, hiszen ha nem süket hallja apámat kiabálni.

A következ? pillanatban megint odanéztem és az illet? eltünt…teljesen ami lehetetlen mert látótávolságban a lámpák fényében látnom kellett volna és 2 másodperc alatt nem tünhetett el.

Apám kabátja és pulóvere, az inge mer? vér volt, hazafordultunk, útközben meg alattunk ment el és jött vissza az utcai világítás.

Biztos, hogy ennek az egésznek köze volt az UFO eseményhez, az óriási fénygömbhöz. Fent talán rosszul írtam mert nem másnap hanem pár napra rá történt ez velünk.

Ez után azonban kellemetlen volt, hogy apám teljesen tagadott minden emléket a korábbi UFO fénygömb esetr?l amikor kijöttek szakért?k a KFKI-t?l meg egy másik szervt?l amire nem emlékszem kik voltak.
Ekkor meg is romlott a viszonyuk anyámmal, mert úgy érezte anyám, hogy apám elárulja, cserbenhagyja ?t.

Azt is tudtam, hogy ennek a memóriavesztésnek köze volt az utcán megjelent “kalapos” idegennek.

***

A fénygöm esemény el?tt pár nappal egyébként egy titokzatos, különböz? színben játszó fénygömb jelent meg az egyik házban és ház körül…bejárta a nagy családi házat a kertet…sokáig lebegett a családtagok mellett akik persze majd beszartak a félelemt?l.

Egyben azonban egyetértettek az a valami inteligensen viselkedett, vizsgálódott, volt amikor “térben” ugrott a helyiségben és a szobák között, de néha meg távolról kinyitotta a kulcsra zárt ajtót és úgy ment át a helyiségek között.
Még a pincébe is lement.
A kutyára is emlékszem azt is alapos gonddal körbejárta az meg bedugta a fejét a földbe félelmében és nyuszített.

Még valami a kuyta egy jó fél órával korábban már érzékelte az IZÉT miel?tt látható lett volna, erre emlékszem jól, hogy a gazdája említette ezt is.

Ott is jócskán elid?ztek a KFKI-sok amikor kikérdezték ?ket is.

Nekünk gömbillámról beszéltek el?ször de aztán alaposan folyt rólluk a víz amikor lejegyezték a részleteket. Egy egész napot töltöttek a területen.