Válasz erre: Krónikák egy másik világból II.

News Fórumok Az emberiség rejtélyei Összeesküvés elméletek Krónikák egy másik világból II. Válasz erre: Krónikák egy másik világból II.

#23207
Elenoura
Felhasználó
zplus wrote

10 évvel ezel?tt volt egy álmom. meghaltam. egy asztalnál ültem, valamilyen m?helyben, kávézni készültünk, és azt mondtam a többieknek, ne ijedjetek meg, mert én most meghalok. a többiek röhögtek. a fejem az asztalnak üt?dött és magamat láttam (és mindent láttam) ahogy a fejem az asztalon fekszik, a többiek rázogattak, megpróbáltak újraéleszteni, miközben az egyetlen gondolatom az volt: mit fog ehhez Olgi szólni? mintha bármi beleszólása lett volna a dolgokba.. azóta nem félek a haláltól. mert nincs halál. csak annak, aki ragaszkodik ehhez a (keszty?höz, amelybe belebújunk, ehhez a kabáthoz by Cseh Tamás..)

Nincs halál. a halál könnyebb, mint a születés-az nagyobb trauma. csak tudd, hogy ki vagy: nem a tested. azt leveted.

és ez felvet egy csomó kérdést is. mi a fontos? a szeretet. a gyerekeim nem a tulajdonom, azért jöttek ide mind a négyen, hogy engem tanitsanak.
ne bántsátok a gyerekeket. ?k olyanok, amilyeneknek nekünk is kellene lennünk..

Nem vagyok szakért?,de ez lehetett el?z? élet. :O
Érdekes hogy ezt most írod,mármint én a napokban álmodtam ilyesmit(amúgy álmodtam helyet rendszeresen álmondtam-ot írok,vicces:)
Én egy kocsiban ültem és tudtam hogy fel fog robbanni ,felrobbant éreztem hogy apró részekre szakadok, de már nem fájt,és után a csillagok között voltam,még most is látom hova tartottam, egy csillag ködbe ami arany,barna és csillogó volt,olyan volt mikor az ember csodát lát és a mellkasa megtelik örömmel és könny? lesz,(mint a szerelem)
Ott fenn pedig tudtam,hogy most az újjászületés jön és be is léptem a t?zbe ami oda vezet.

Ilyenkor az embernek semmi sem hiányzik,nem magányos,nem elveszett,s tudom erre kell készülni ,hogy akkor sem érezzük ezt.

“Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom bels? tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.”
Frank Herbert: A D?ne