Chemtrails – rejtélyes csíkok az égen

News Fórumok Az emberiség rejtélyei Összeesküvés elméletek Chemtrails – rejtélyes csíkok az égen

50 bejegyzés megtekintése - 1-50 / 115
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #6844
    gabee
    Adminisztrátor

    CHEMTRAIL: olyan mint a szuperszónikus gépek által húzott kondenzcsík azzal a különbséggel, hogy míg a kondenzcsík nagy része vízpára, megfagy és pár perc múlva elillan, addig a Vegyi Chemtrail csíkok az égen hosszú ideig, akár 1órán túl is látszanak, szétterülnek és nagyon sok esetben (mivel több gép is dolgozik ezen) nagy területet terítenek be…..A MÚLT: Az egész ügy visszamegy még a vietnámi háború idejére, amikor a “Popeye és Ranch Hand Operation” keretében rendszeresen gyomírtó szerekkel permetezték a Viet Cong gerillák területeit, mely gyorsan kiírtotta a növényzetet és “segítette” az amerikai hadsereget. A hírhedt szer volt az “AGENT ORANGE”, mely nevét onnan kapta, hogy a fém tartályokat, amiben ez a rendkívül mérgez? anyag volt narancssárga festékkel jelölték meg. A vegyi mérgezés a mai napig kimutatható a természetben és a lakosságon, katonák tömegei haltak bele a mérgezésbe mindkét oldalon. De ez a múlt…JELENLEG: – A mostani Chemtrail (vegyi permetezés titkos céllal) program neve : “Project Cloverleaf” és rendkívüli módon szétdarabolt titkos részekb?l áll. Még maguk a pilóták sem tudják sokszor, miért is kell az anyagot kipermetezni, ?k csak a gépet vezetik, a hátsó térben lév? tartályok kezelését szintén csak erre megbízott ügynökök végzik.Forrás: vilaghelyzete.blogspot.comA hétvégén én is észleltem chemtrailsokat. Képek:Minderr?l rengeteg anyag van az interneten! A bevizsgált minták alapján radioaktív és fémrészecskékr?l van szó, melyet szétpermeteznek!

    #16438
    Névtelen
    Inaktív

    Ha már ennyi titkos információ van, azt is kellene tudni hogy ez a projekt kikt?l ered és miért. aztán ki kell verni bel?lük az igazságot és bepermetezni ?ket… 🙂

    #16439
    Névtelen
    Vendég

    Jelentés: Budapest felett kiválóan m?ködik a HAARP project.
    Délután több, mint öt permetez? repül? szállt el a város különböz? pontjain, f?leg Pest belvárosi részlegében, de Zuglóban, és K?bányán is kiválóan követni lehetett a hosszú, egymás utáni permetcsíkokat. Majd ezt követ?en beindult az id?járás szabályozó szerkezet, és a leveg?ben szétterjedt mérget a lakosságra mosták egy röpke 5 perces zuhéval. Érdekes, hogy a természet nem alakít ki csak azért es?felh?ket, hogy 5 percnél is kevesebb ideig essen az es?. Jól látszik a mesterséges tevékenykedés.
    Para

    #16440
    Névtelen
    Vendég

    Mellesleg a Duna víze – mivel gyakran eljárok oda – 20%-al sötétebb, mint tavaly, pedig állítólag Felpestre – Újpest – egy víztisztító hálózatot építettek. Mint gondoltok, csak azért építenek nekünk víztisztító szerkezetet, – melyet még az el?z? kormány kezdett el – hogy a magyar nép frissebb vizet igyon? Nekem úgy t?nik, hogy a víztisztító telep inkább vízkoszosító, de döntések el ti magatok. A Tisza vízében hasonlót észleltem, a Balaton vize pedig egyenesen tömény.
    Para

    #16441
    Névtelen
    Vendég

    A hétvégén rendesen keresztben álltak a permet csíkok, 2 kereszt is látszott egyszerre. Az egyik Nagyiván felé, a másik kicsivel jobbra t?le (Kunmadarasról nézve) Most egy “csomót” láttam. olyat is h a repül? húzta. Az tuti nem leveg? vízpára hogyishívják volt. az egész égen átívelt a csík amit húzott, rendesen látszott ahogy szórja ki magából.
    csak arról tudtam csinálni képet ahogy húzza, egyb?l le is merült a gépem.

    #16442
    pikkpikk
    Felhasználó

    én tegnap este figyeltem az eget és 4 furcsa repül?t láttam. már sötét volt odakint de az els? repül? szinte világító csíkot húzott (amit a telihold fényének tudtam be) 2 perccel kés?bb jött még egy repül? ami az el?z? nyomában haladt ez is ugyanolyan csíkot húzott, ezután még két repül? haladt ugyanabban a sávban és ?k is fénylö csikot huztak, utána tök világos volt az ég azon a részen kb 20 percig. lehet nincs benne semmi különös, de nagyon érdekes volt látni.

    #16443
    fics88
    Felhasználó

    Ezek a Csíkok én szerintem a légi folyosók nyomai úgy mond ahol elhalad 1 gép és pl a páratartalom miatt a elfüstölt kerozin meg az ilyen anyagok nem tudnak hamar eloszlani és még a magas légköri viszonyok miatt is fent maradhat ….. nem hiszem hoyg ezeknek olyan nagy különlegességet kéne betudni 🙂 🙂 de ki tudja 😀

    #16444
    zsoltee
    Felhasználó

    Zegrôl tartotam Nagykanizsára, kipillantottam a busz ablakán s 2 repülôt láttam kôzvetlenül egymás mellett haladtak igen iramban azok is hasonló csíkokat huztak, az út 1 óra hosszú… kb 6 percig figyeltem a gépeket útána csak a csíkokat…

    #16445
    Para
    Adminisztrátor

    A vegyszer véleményem szerint immunpasszív kórokozó, mely a Hív módosított, lassabban ható változata. Mondhatni, hogy hasonló anyag, mint az AIDS, amir?l szintén tudjuk, hogy laboratóriumban mesterségesen el?állított kórokozó, amit a világra eresztettek a fellendülés id?szakában, a hatvanas, hetvenes években. A mostani vegyszerezés sem más, mint a lakosság tudatos gyengítése. Ha tudással, fegyverrel, és sugárzással nem ölhetik meg a lakosságot felébredés el?tt, akkor egy kis biofegyver megteszi a hatását. A szer pár éven belül kifejti hatását, a növekv? megfázások is ennek jelei.

    #16446
    Para
    Adminisztrátor

    De altatópor is lehet. Találgatni bárkinek lehet?sége van. Azt már tudom, hogy folyékony anyag, mert egyik alkalommal szándékosan alá álltam, s követtem a csíkot. Egy id? után elkezdett a tiszta ég szemerkélni, innen tudom, hogy folyékony anyagot permeteznek ki.

    #16447
    M3H4N1C
    Adminisztrátor

    Nagyon érdekes Para mert itt Bp felett s?r?n szórnak ilyeneket és azt vettem észre,hogy álmosító,gyengít? hatása van!
    Szóval bármilyen egészséges embert is simán 0án tudnak tartani!

    #16448
    Névtelen
    Inaktív

    Csak ebben az a baj Para hogy ha te úgy látod hogy aláálltál akkor sem m?ködik a dolog mert csak úgy látod hogy azok a csíkok feletted vannak de nem, hanem kilométerekkel arrébb. Csalóka ám ez 🙂
    Viszont akkor vállalod azt hogy pár éven belül esetleg gyógyíthatatlan beteg leszel? Visszatérve a
    folyékony anyagra, te azt nem érzed mert olyan magasságból a légkörben szétoszlik . Még egy szúnyogírtó helikopterb?l sem érzékelheted spontán a méreganyag permetét ami köztudottan alacsonyan száll. Már mint a helikopter…

    #16449
    Névtelen
    Vendég

    A pára lecsapódás során párolog, ezáltal elterül. Tételezzük fel, ha egy vizes lufit felrobbantasz 5 kilométer magasban, az a talajnál 25 kilométer széles területre lecsapódik.
    Vízháztartás, és a víz szerkezeti tulajdonságai: 5. osztály.
    Para

    #16450
    gabee
    Adminisztrátor
    #16451
    Névtelen
    Inaktív

    Jó a felvétel, itt sok az entitás és a titokzatos események sora 🙂

    #16452
    Szpacsek
    Felhasználó

    Dobogó-k? környékén is ! 🙂

    ( A rádióban hallottam róla egy m?sort! ).

    Régi magyarok szellemei… az Árpád-korból…

    #16453
    Szpacsek
    Felhasználó

    De a képen, a csíkok, nekem repül?gépek csíkjainak, kondenzcsíkoknak t?nnek.

    Ha mondjuk nem fehérek lennének, hanem pirosak, kékek, zöldek, akkor nem mondhatnám rá hogy kondenzcsík.

    Greg3000 valami olyasmit írt, bizonygatott, hogy a Chemtrails-csíkokat nem repül?gépek bocsájtják ki, hanem rakétákkal lövik föl ?ket a leveg?be.

    #16454
    Pille
    Felhasználó

    Sziasztok!
    Most találtam egy érdekes hírt chemtrailers ügyben! Érdemes megnézni:
    -link-

    #16455
    dimenzyo
    Felhasználó

    Vajon ezek milyen felh?k lehetnek?


    A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu


    A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu


    A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu

    #16456
    DarthZeena
    Felhasználó

    “CHEMTRAIL”( aerosol-os népirtás)
    ?Tökeletesen illik a helyzetre a konyvtárba beszabadult vadember metafórája, aki a
    legnagyobb bölcsek könyveib?l rakott t?znél melegszik, és igen elégedett magával, mert
    meg van róla gy?z?dve, hogy a lehet? legjobban használta fel amit talált.?
    (St. Lem, 1980, by Nemeth F.,1995)
    Így tudtam meg……
    ” F… M……a Ez full gáz ! See Translation
    What in the World Are They Spraying? – (Full length) with hungarian subtitle
    -link-
    További infók: -link-
    Unlike ? ? Share ? June 1 at 9:01pm ? Comment “
    …aztán felnéztem az égboltra…és rá kellett döbbennem, hogy több
    mint 10 éve már, az Emberiség ellen eddig elkövetett legaljasabb ördögi terv
    van folyamatban, “tudományos” köntösbe bújtatva, koncepciózusan álságos,
    hamis indoklással:
    ÁLTALÁNOS LEÍRÁS
    TITOKBAN ÁRTALMAS VEGYI ANYAGOK MILLIÓ TONNÁIVAL PERMETEZIK A
    LÉGKÖRT TÖBB KM MAGASSÁGOKBAN! – Horrorfantáziának vélhet? els?re, holott
    néhány kiszivárgott információ és a tömeges megfigyelések együttesen alátámasztják
    a hír valódiságát, hogy egy amerikai projekt keretében repül?gépekr?l veszélyes
    alumíniumkeveréket szórnak a légkörbe többek között Európa felett is. Ezzel a
    módszerrel az atmoszférát szeretnék “leh?teni”és az ózonréteget igyekeznek
    “helyreállítani”. Csakhogy ennek a “kísérletnek” a mellékhatása beláthatatlan
    természeti és egészségügyi kár – egyfajta lassú holocaust ? lehet, amelynek jelei már
    mutatkoznak! – Sokan felfigyeltek már arra a jelenségre, hogy ami els? pillantásra
    repül?gépek utáni szokásos kondenzcsíknak néz ki, még percek múlva sem oszlik szét,
    mozdulatlanul lebeg a magasban…”…a csíkok azután lassan, folyamatosan
    szétterjednek 30-60 perc alatt, tejszer?-habos felh?masszát alkotva…”Ha a nap
    valahol kibukkan a felh?b?l, furcsa udvar keretezi, amelyben halvány szivárvány
    t?nik föl…”…”Az így kialakult leh?lés és szárazság makacsul, akár napokig tartja
    magát…”…A fels? légkörbe permetezett SAG(sztratoszférikus geo-mérnöki
    permetezés) -vonalak hosszú órák után terülnek csak szét, amik aztán úgy t?nnek föl,
    mintha felh?k lennének, csakhogy ezek a képz?dmények alumínium, bárium-és egyéb
    elemek keverékéb?l állnak. Ezeknek a permeteknek a részecskéi aztán lassan
    leereszkednek a földre, amikor az belepi a talajt, a vizeinket valamint belélegezzük a
    leveg?vel együtt. A leereszkedési sebesség lassúsága miatt akár 1-2 hét is eltelhet
    mire a kipermetezett anyag lassan emberközelségbe kerül. A sokat szabadban
    tartózkodók ég? szemeket, migrénes fejfájásokat, szorongásokat, szabálytalan
    szívveréseket, magas vérnyomást és más egészségügyi problémákat tapasztalnak. – A
    csaknem az egész világra kiterjed? vállalkozás az ENSZ nemzetközi felügyelete alatt
    áll. Az e célra a WHO(ENSZ Egészségügyi Világszervezete)-n belül külön alosztályt
    hoztak létre, amely koordinálja a NATO katonai gépei és más, civil repül?gépek
    bevetését a projekt keretében. A projekt irányítási struktúrája szigorúan hierarchikus.
    Információkat csak akkor hoznak nyilvánosságra, ha az, a projekt szempontjából
    elengedhetetlen. A projektben dolgozóknak szerz?désben kell titoktartási
    kötelezettséget vállalni. – A WHO a projekt áldozatainak számát a program 50 éves
    id?tartama alatt kb 2 milliárd f?re, ill. Évente 40 millió emberre becsüli. – Ezek a
    “mellékhatások” a WHO számára “elfogadhatónak t?nnek, figyelembevéve a
    “klímakataszrófát”, ill. a gazdasági veszteségeket. – Az USA-ban, a kijelölt területek
    felett végzett permetezések utáni napokban és hetekben a hosszabb idej? szabadban
    tartózkodás után megszaporodtak a spontán orrvérzés, légszomj, fejfájás,
    egyensúlyzavarok, idült fáradtság, gyakoribb influenzajárványok, asztmás rohamok,
    köt?hártya-gyulladás, rövidtávú memóriaromlás(Alzheimer-kór) jelenségei.
    Az id?járással kapcsolatos, legalább 1999 óta folytatott kísérletezés titokban
    tartása számos dologgal magyarázható. A chemtrail-ek permetezése több nemzetközi
    határozatot sért, illetve a nemzeti önrendelkezés alapelvébe ütközik! Felmerül a jogi
    felel?sség kérdése ? az egészségügyi és környezeti károk esetében felel?sség kérdése –
    a nemzetközi jog szerint. Miként kezelhet?k a környezetvéd? szervezetek kártérítési
    követelései, miként reagáljanak a nyilvánosság felháborodására? Említett problémák
    horderejérét tekintve a kísérletet folytatók jobbnak látják tehát a titoktartást,
    amelyet szükség esetén kiegészítenek a “plausible denial” (“kézenfekv?
    cáfolat”)módszerével. Ha ugyanis kiderülne, hogy mi zaljik az országok légterében,
    szinte biztos leállítnák a projektet, legalábbis Európa felett.
    A világszerte zajló chemtrail- projekt többmilliárdos vállalkozás. E hatalmas
    költségeket azért vállalják a kivitelez?k, mert nagyon kifizet?d? üzletr?l van szó. (!)A
    projekt az olajipar, a gyógyszeripar, és a hadiipar vegyes vállalatának tekinthet?. A
    chemtrail-ekkel kapcsolatban el?bbiek tükrében bizonyos rejtett, másodlagos szándék
    létezésére kell gyanakodnunk(emberek viselkedését befolyásoló gyógyszeripari
    hatóanyagok), amely gyanú annál is inkább megalapozott, mivel ilyen
    tömegkísérleteket már folytattak a korai 60-as években San Francisco-ban ? a
    nyilvánosságra hozottFBI aktáktanúsága szerint. John P. Holdren, a Tudomány-és
    Technológiapolitikai Hivatal igazgatója,Obama elnök tudomány-és technológiapolitikai asszisztense
    úgy tartja, hogy a geo-mérnöki project segítséget nyújt a bolygó stabilizálására id?járás tekintetében a
    globális felmelegedés ellen. A vegyipermetezéseket nem csak az USA kormánya, de közleményében
    a német kormány is elismeri, bár tagadják egészségkárosító, és gazdaságpolitikai érdekek mentén
    kifejtett, szándékolt hatásait. Holdren “tökéletesen járható útnak” látja a chemtrails módszert a bolygó
    leh?tésére, és teljes mértékben támogatja a bárium, magnézium, alumínium, nano-szálak, stroncium,
    baktériumok, spórák és más vegyianyagok légkörbe permetezését. Holdren álláspontja a Council of
    Foreign Relations Journalban jelent meg, melyben a CFR (Council on Foreign
    Relations=Külkapcsolatok Tanácsa) méltatta a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében
    nehézfémek légkörbe juttatását. – Az események ilyenformán tragikusan alakulnak: A csökken?
    gravitációs mez? miatt vékonyodó légkört, és az egyre er?sebb naptevékenységet használja fel a
    globális elit, hogy az ember alkotta klímaváltozás hazugságára hivatkozva emberiség elleni
    b?ntettet kövessenek el. Végrehajtója az ENSZ IPCC. A tudósok világszerte észlelték azt a tényt, hogy
    a Nap melegszik, és nem csak a Földet melegíti fel, de az összes bolygót érinti a Naprendszerünkben.
    “A Nemzeti Egészségügyi Intézet megállapította, hogy a geo-mérnöki tevékenység
    közvetlenül felel?s olyan neurotoxinok létrjöttéért, amelyek megtalálhatók az
    emberi vérben, tüd?ben, és okozva egy egész sereg neurotoxikus körülményt,
    például a sclerosis multiplexet, vagy alzheimer-kórhoz hasonló agyi
    leépülést.” Holdren csatlakozik az ember okozta klímaváltozás vészmadaraihoz,
    akik fenyegetnek, hogy a globális felmelegedés nem lassul id?ben, és
    megfordítható a képzeletbeli “fordulóponthoz” képest. – Ezzel szemben a Syracuse
    Egyetem tanulmánya megállapította, hogy az éghajlatváltozás
    természetes és nem ember által okozott. A kutatók tanulmányozták a Föld
    h?jének eddig elmúlt több mint 1000 éves ciklusát, és azt találták hogy:
    – Földön valójában leh?lés tapasztalható
    – Sarki jég nem olvad
    -CO2 nem oka a széls?séges id?járás változásnak, ami tapasztalható volt a
    közelmúltban.
    Holdren az emberi CO2-kibocsátást hibáztatja, mint felel?st, az aszály, az élelmiszer felhalmozási
    hiány, és a tengerszint emelkedése miatt, valamint a széls?séges id?járásért is, amit a közelmúltban
    tapasztalt. Holdren nem egyedüli elkövet? az átverésben . Az Amerikai Meteorológiai Társaság
    kidolgozott egy politikai nyilatkozatot, hogy támogatni tudja ezt a
    hazugságot, mondván, hogy “célszer? figyelembe venni geo-engineering potenciált, hogy
    megértsék saját korlátaikat, és hogy elkerüljék az elhamarkodott kiépítését.” – Mondják ezt,
    miközben megbízható tudományos adatok azt mutatják, hogy nem a CO2 a probléma,
    és más életképes “elkövet?ket” figyelmen kívül hagynak. A geo-mérnöki tevékenység
    maga is súlyosan káros, és közvetlen ok-okozati összefüggés mutatható ki, hogy
    hatására jelent?s változások tanúi lehettünk az utóbbi évtizedekben.
    A valóságban a chemtrail-ek okozzák a föld éghajlatváltozását, rásegítve a HAARP
    technológiával, de a globális felmelegedés dogmája mindig alkalmat ad a John P. Holdren
    féléknek, akik, mint ? is, 1997-ben kiadott könyvében, az Ecosciens-ben, a vízellátás
    mérgezését javasolta, hogy az emberek tudtukon kívül sterilizálhatók legyenek.
    Mindez a globális ellen?rzés, ellen?rizhet?ség kialakítása érdekében!

    #16457
    DarthZeena
    Felhasználó

    -link- GYENGE LÁNCSZEMEK A CHEMTRAIL-JELENSÉG TAGADÁSÁBAN (2012 06.01. óta létrejött elemzés a példátlan vegyiszennyezésr?l) 1.El?ször tagadnak, (Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbekasul húzódó kémiai csíkok az égen, “egyszer? kondenzcsíkok”, amelyeket a repül?gépek hajtóm?vei okoznak.) aztán csúsztatnak. (Egyes szakért?k azzal igyekeztek elütni a probléma élét, hogy a “naiv lakosság nem tud különbséget tenni a repül?gépek kondenzcsíkja (contrail) és a chemtrail között”.) Kés?bb részben beismernek dolgokat, de a beismerésben is csúsztatnak. (A hivatalos vizsgálat elutasítása arra hivatkozott, hogy “nem tudományosan elismert jelenségr?l” van szó! )Fehér foltokként említenek dolgokat, pl. Aluminium nyilvánvaló egészségügyi hatásaival kapcsolatban: “…kiszámítottuk a nagyságrendeket…”..”egy kísérlettel hogy vajon lehet-e az emberi egészségre gyakorolt hatása…”…””de ha csak a temérdek részecskére gondolunk, és ezeknek a részecskéknek az egészségügyi hatásaira, a válasz…”…”néhány neves szakért?…akik epidemiológiai vizsgálatokat végeznek, állítják hogy szemernyi nincs.” A 10 milló tonna/év alumínium kiszórása kockázatainak felemlítésére pedig így reagált: “Engedje meg hogy itt óvatosabb legyek…”…”…még csak most kezdtük el megvizsgálni az alumíniumot…”…”Semmilyen komoly tanulmányt nem csináltunk az Aluminiumról, tehát el?fordulhat, hogy valami szörny?séget fedezünk fel, amire nem gondoltunk.”, hangzanak el David Keith “geo-mérnök” szájából a -link- elérhet?ség? “What in the World Are They Spraying?” c. tényfeltáró video 8.33 – 10.58 perceiben. – Beidézett nyilatkozat bicskanyitogató hatású csúsztatás, mivel az aluminium, bárium, stroncium, antimon, kadmium, stb., és ezek vegyületeinek toxikus hatása már jóideje ismert tudományos tény, aminek tükrében emberiség elleni b?ntett kategória az ilyen ártalmas anyagok 10millió tonnáival “játszadozni” az atmoszférában! – Egy konstruált átverés, koncepciós hazudozás, tények meghamisítása árnyékában “bolygóh?tési jócselekedet” álságos köntösében mérgezik meg egész Földünket! – És természetesen az egész mögött ott vanak a hadiipar, gyógyszeripar, olajipar érdekszférái, mert ugye mi másról lenne szó, mint – természetesen ? a pénzr?l, hatalomvágyról, harácsolásról… 2. “Véletlenül” Magyarországon éppen a NATO-belépést?l számítva jelennek meg az égen a “tartós kondenzcsíkok”. El?tte nem voltak tartósak, de a NATO-belépés óta tartósak lettek, és felh?ket alkotnak. – Régebben nem volt bevonalazva bekockázva csíkokkal az égbolt, de mostanától hirtelen “természetes jelenség”-gé “avanzsált” a csíkos-kockás égboltozat, hiszen ugymond “megváltoztak a meterológiai körülmények…”(a lebutított tömegek meg ezt el is hiszik!) 3. Kötelékben, vagy legalábbis egymást s?r?n követve egyazon égbolt-szegmensen repül? gépek tömör tartós csíkokat képezve, amelyek 20-30 perc múlva rojtos, vastag sávokká alakulnak s kés?bb tejszer? felh?kké egyesülnek, nos, ez nem a megszokott utasszállító légiforgalom sajátja, mint ahogy az sem, hogy egy darabig tömör fehér csíkot húz egy gép, ami aztán hirtelen abbamarad(kifogyott a vegyszertartály!), és a következ? pillanatban ugyanaz a gép továbbhalad a normál rövidke halvány kis valódi kondenzcsíkkal a következ? szállítmány depó-helye felé véve útját, hogy újabb adag méreg-tonnákat szórhasson szét mint “kondenzcsíkot” (Hasonlót figyeltem meg 2012 06. 06.-án délel?tti órákban az Andrássy út melletti piacról!) -link- 0.31-NÉL KEZD KIFOGYNI A VEGYIANYAG-TARTÁLY, MAJD 0.48 NÁL ÁTVÁLT EGY MÁSIK TARTÁLYRA! 1.36 ÉS 2.31 KÖZÖTT HASONLÓT FIGYELHETÜNK MEG. -link- 2.47 és 3.12 KÖZÖTT KIFOGY A GÉP MÉREGTARTÁLYA, EZ OKOZZA AZ ELMARADOZÓ CSÍKOT, ÉS NEM LÉGKÖRFIZIKAI ANOMÁLIÁRÓL VAN SZÓ, AHOGY A CHEMTRAIL-TAGADÓK ÁLLÍTJÁK! Vegyicsík vagy chemtrail. A repül?gép vegyszer-adagolója pillanatra eldugult, vagy fogyóban a vegyszer. Rendes kondenzcsík sohasem “csinál” ilyet! 4. 3-6 km magasban repül? gépek nyáron nem húzhatnak tartós(jégkristályos)kondenzcsíkot a mi éghajlatunkon, hiszen annak képz?déséhez -40 celsiusfok körüli h?mérséklet és 70% körüli páratartalom szükségesek, de még ha húznának is, azok a csíkok nem terebélyesednek, nem egyesülnek felh?kké, hanem közel eredeti méretüket megtartva lassan elt?nnek nyomtalanul. 5. Egyazon id?ben repül? gépek közül(ezt is saját szememmel figeltem meg!) a 10 km magasságban haladó valódi utasszállító gép csak szokványos rövid, halvány, perceken belül elt?n? csíkot húz, bezzeg alatta a csak 3-4 km magasságban – ahol pluszfokok vannak nyáron, és a páratartalom is jóval alacsonyabb – repül? gépek meg csak úgy ontják a tömény, fehér, tartós, felh?szer? képz?dményekké váló “kondenzcsíkot” ( aluminium-oxid-füstöt!) ellentmondva a légkör-fizika logikájának is, és józan paraszti észnek egyaránt.(Tartósabb kondenzcsík-képz?dés mínusz 35 celsiusfoknál hidegebb, és 60% -nál magasabb páratartalom mellett képz?dik csak! Ha a gyanús gépek felett egyazon id?ben és térben szálló utasszállítóknak(amelyek sok videón is megfigyelhet?ek, és személyesen én is err?l a tapasztalatomról számolhatok be) 10 km magasságban nem képz?dik tartós kondenzcsíkjuk, akkor a többnyire jóval alacsonyabban közleked? gyanús gépeknek annál inkább nem szabadna hogy legyen “tartós jelleg? kondenzcsíkjuk”, f?képpen nem egy közép-európai, nyári viszonylatban! 6. Aki egy kicsit is foglalkozott fizikával, kémiával, az tudja, tapasztalta hogy a kondenzcsík vízpárája soha nem képez tömör fehér, majd kirojtosodó-szélesed? csíkokból tejszer? felh?képz?dményekké egyesül? légköri képleteket, és azt is tudja hogy az utóbbi években tömegesen felszaporodó, gyanús “cirruszfelh?k”(aluminium-aeroszol-felh?k)-re nincs semmilyen természetességet feltételez? magyarázat! – A párakicsapódást ábrázoló közeli felvételek magasban haladó, vagy leszálló-felszálló repül?gépekr?l(alacsony h?mérsékleten téli id?szakban), elégetlen üzemanyag-füstöt és /vagy valódi párakicsapódást mutatnak, de ezek a gázok és kicsapódások egészen más konzisztenciát mutatnak, mint az ominózus aluminium-oxidaeroszol tömör, fehér füstje. (üzemanyagfüst és/vagy contrail(kondenzcsík )minusz 39 celsius-fokban felszállás közben) (chemtrail, vagyis aluminium-oxid-aeroszol ! A baloldali képeken kondenzációs csíkokat(“contrail”),a jobboldaliakon vegyicsíkokat(“chemtrail”) láthatunk.A KÜLÖNBSÉG EGYÉRTELM?! : A KONDENZCSÍKOK PÁR PERC MÚLVA SZÉTFOSZLANAK, MÍG A VEGYICSÍKOK TEREBÉLYESEDNEK, ÉS EGYÁLTALÁN NEM T?NNEK EL, HANEM EGÉSZ HOSSZÚSÁGUKBAN MEGMARADNAK, MAJD kb. FÉL ÓRA ALATT KITEREBÉLYESEDNEK, MAJD TEJSZER?-VATTASZER? FELH?KBE TÖMÖRÜLNEK, ID?NKÉNT FURCSA CIRRUSZ-FELH?KKÉ VÁLNAK! – Még egy: Utasszállító gépek SOHA NEM JÁRNAK CSOPORTOSAN! Az USA-ban és a NY-Európában 1997 vagy korábbi, Kelet-Európában a NATOcsatlakozások óta(2004) vannak vegyicsíkok az égbolton. 7. Fantázia és kitaláció lenne a sok ezer videó, beszámoló a természetellenes bevonalazott, bekockázott égboltról, az orvosi lát- és labor-leletekr?l, a tömeges állatpusztulásokról, tömeges tüd?- és Alzheimer-kór-megbetegedésekr?l és a rák nagyságrenddel való el?retörésér?l valamint kormányzati képvisel?k és alkalmazottak gyanús hallgatásáról/csúsztatásairól, ideges és/vagy elutasító viselkedéseir?l? – ENNYI “VÉLETLEN” EGYBEESÉS ? KIZÁRT! 8. A “Geoengineering” ? “mérnökök” és “Kedves Vezet?ik” arra apellálnak , azt a tényt használják ki, hogy az embereket nem érdekli mi történik a magasban, és itt most a szó szoros értelemben vett magasról van szó. De a “magas politikával” is úgy vannak az emberek, hogy “úgyis kicsik vagyunk mi ehhez…”, és egyszer?en nem tör?dnek se az égbolttal, se a “nagypolitikával”, hiszen az “egekbe” szökken? megélhetési költségek amúgy is éppen elég feladatot adnak nekik, nem hogy még “világmegváltó” dolgokkal is foglalkozzanak, és csak arra telik erejükb?l, hogy ? feltekintvén az égboltra – azt mondják:”Jé, becsíkozták az eget :)!”…és továbbmennek…. 9. A világot uraló er?k kihasználják a tömegek irányíthatóságát, a tömegpszichózist, azt, hogy a tömegek mindig is bíztak az államhatalom “jótékony” és “jóhiszem?” adakozásában, “biztonságos” határértékeiben, “gondoskodó” magatartásában! – Ez közvetít?dik a f?sodratú médiákban, a közigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban, a törvényhozásban, az igazságügyi ítélkezésben, egyszóval mindenféle kommunikációban. A megvezetett tömeg mintegy adja a garanciát/felhatalmazást/jogosultságot arra, hogy megbüntessék, ellehetetlenítsék a “renitensked?ket”, a “bajkever?ket” akik “túl sokat akarnak tudni” saját és a világban zajló dolgaikról. 10. Miért titkolóznak? – Az id?járással kapcsolatos, legalább 1999 óta folytatott kísérletezés titokban tartása számos dologgal magyarázható. A chemtrail-ek permetezése több nemzetközi határozatot sért, illetve a nemzeti önrendelkezés alapelvébe ütközik.! Felmerül a jogi felel?sség kérdése ? az egészségügyi és környezeti károk esetében felel?sség kérdése – a nemzetközi jog szerint. Miként kezelhet?k a környezetvéd? szervezetek kártérítési követelései, miként reagáljanak a nyilvánosság felháborodására? Említett problémák horderejérét tekintve a kísérletet folytatók jobbnak látják tehát a titoktartást, amelyet szükség esetén kiegészítenek a “plausible denial” (“kézenfekv? cáfolat”)módszerével. Ha ugyanis kiderülne, hogy mi zaljik az országok légterében, szinte biztos leállítnák a projektet, legalábbis Európa felett. 11. A világszerte zajló chemtrail- projekt többmilliárdos vállalkozás. E hatalmas költségeket azért vállalják a kivitelez?k, mert nagyon kifizet?d? üzletr?l van szó. (David Keith ezt nevezi “olcsó” technológiának, bár ? azt a “nemes” feladat elvégzésének délibáb- dimenziójában vizualizálja a hiszékeny többség felé.)A projekt az olajipar, a gyógyszeripar, és a hadiipar vegyes vállalatának tekinthet?. A chemtrail-ekkel kapcsolatban el?bbiek tükrében bizonyos rejtett, másodlagos szándék létezésére kell gyanakodnunk(emberek viselkedését befolyásoló gyógyszeripari hatóanyagok), amely gyanú annál is inkább megalapozott, mivel ilyen tömegkísérleteket már folytattak a korai 60-as években San Francisco-ban ? a nyilvánosságra hozottFBI aktáktanúsága szerint. 12. 2012 06.16. Szombat Budapest, 2012 06.23. Szombat New York: NEM VOLTAK CHEMTRAILCSÍKOK ÉS VEGYIFELH?K Magyarországon egész hétvégén, az USA-ban meg Szombaton, (utóbbinál a kora reggel tapasztalt el?z? napi vegyszerfelh?-maradványoktól eltekintve)! – Érdekes módon “hirtelen megváltoztak a légköri viszonyok”, és a “tartós kondenzcsíkok” képz?déséhez “nem kedvezett az id?járás”. B-variáns: Minden pilóta sztrájkba lépett.(Ez azért sántít, mert az ominózus napokon is normál utasszállító-gép forgalom volt, normál kondenzcsíkokkal!) C.-variáns: A chemtrail-pilóták nem dolgoznak hétvégeken/Szombatokon a NATO/USA-Airforce – bázisokon, hiszen ?k is a családjukkal töltik ezt az id?szakot… ? Maradjunk az utolsó verziónál, hiszen ma már beszélhetünk beismer? nyilatkozatokról, utalásokról chemtrail-ügyben! – AKIKET KOZELEBBROL IS ERDEKEL ELKULDOM A TANULMANYT KEPEKKEL ILLUSZTRALVA IS! – LAN_EMAIL_SUBS

    #16458
    DarthZeena
    Felhasználó

    MINDENNAP SZIVJUK A TUDONKKEL, ES EPUL BE AZ AGYUNKBA, TESTUNK MINDEN RESZEBE AZ ALUMINIUM MEG A TOBBI MERGEZO VEGYIANYAG!

    #16459
    Wessyl
    Felhasználó

    Teljesen mindegy, hogy ezek a csíkok (chemtrail) vagy a többi dolog a környezetünkben mérgez meg minket, nem?

    #16460
    Névtelen
    Inaktív

    Kedves Chemtrail!
    Miután ennyi energiát belefeccöltél e chemtrail trilógiába és ha szerinted ez így igaz, akkor véleményed szerint mi a teend?? 🙂 Nem akarok itt most részletekben kiragadni mondatokat és boncolgatni mert itt az egy másik trilógia lenne meg id?m sincs rá.. de végül is arra lennék kíváncsi, te mit tennél és mi mit tehetünk ez ellen?

    #16461
    gabee
    Adminisztrátor

    Nekem is felt?nt, hogy az elmúlt hétvégén nem nyomták. Vajon miért?

    #16462
    Névtelen
    Inaktív

    Miért? Hiányzik? 🙂 Nem érzitek még magatokat elég betegnek? :O
    Szegény Para pár hónapja aláállt és érezte a permetet..háát nem tudom. Azóta keveset látom itt..
    de lehet hogy tudatmódosító hatása is van 🙂
    Viccet félretéve. Hol az a petició? 🙂

    #16463
    Wessyl
    Felhasználó

    Bár… lehet benne mondjuk valami. Mióta van ez a téma nagyobb betegségeim egyre s?r?bben vannak. (2-3 éve) Mellékhere gyulladás, tüd?- és melléküreg gyulladás… rengeteg bajom van mostanában 🙁

    #16464
    Névtelen
    Inaktív

    Valszeg nem kellett volna a nádasban lesbe ülni 🙂
    Viszont miért nem korábban kezd?dtek a betegségeid,(bocsi) hisz már állítólag több mint 10 éve szórják Atya világ, ennyi méreg nincs is :O Az agyra hat? Ja, persze. a tudatmódosulás. Nah, már nem csak a monitor veszélyes ebb?l a szempontból 🙁

    #16465
    Wessyl
    Felhasználó

    Az nem azért van 😉 Nyári éjszakákon az az egyik legjobb hely.

    #16466
    Wessyl
    Felhasználó

    Lehet van egy lappangási ideje!

    #16467
    Wessyl
    Felhasználó

    Jó lenne sok igazságot már megtudni… 🙁

    #16468
    Névtelen
    Inaktív

    Nincs igazság. Ami nekem igazság, az neked hazugság és így van fordítva is.Tények vannak és az emberek ezek közt ténferegnek…

    #16469
    Névtelen
    Inaktív

    tt egy egyszer? példa:
    A gyerek bömböl mert a zenét akarja. a pasi bekapcsolja, a gyerek elhallgat. a pasi kikapcsolja, a gyerek újra bömböl mert az igazát, a zenét akarja.A pasi az ? igazát akarja hogy bebizonyítsa hogy ha a zenét kikapcsolja akkor a gyerek bömbölni fog.
    Mindeközben a zene a TÉNY az van, létezik.Összegezve: Ha kikapcsolja, a zene nem létezik.Ezt akarja bizonyítani a gyerek számára. A gyerek azt akarja bizonyítani hogy de már pedig van zene, tessék bekapcsolni. Kinek van igaza? Senkinek.
    Így van az elképzelt dolgokkal is. Egy kis látszólagos valóság alap kell hozzá és máris úgy érzi mindenki hogy az amit ? abból a kis valóság alapból elképzel és igaznak tart,az megdönthetetlen tény. Aki nem úgy látja annak is igaza van mert ? nem úgy látja.
    Hogy mindenki úgy lássa a dolgokat ahogy történnek és amik valóban tények ahhoz egy forrásból kell . nem az igazság, hanem maga a tény.Addig míg ezt a tényt mindenki igaza el tudja fogadni addig magának a ténynek kell olyan színvonalra és olyan elképeszt?en hatalmasra növesztenie magát hogy az valóban tény legyen és ne igazság 🙂

    -link-
    😀

    #16470
    Wessyl
    Felhasználó

    😀

    #16471
    Wessyl
    Felhasználó

    Hogy tudok ide képet betenni? 😀

    #16472
    Wessyl
    Felhasználó

    #16473
    Wessyl
    Felhasználó

    Irak feletti chemtrails :Z

    #16474
    Névtelen
    Inaktív

    Hatásos felvételek 🙂

    #16475
    Wessyl
    Felhasználó


    Magyarországi felvétel 😐

    #16476
    Vannak
    Felhasználó

    Dúúúrva! A minap pesten jártam és elég sok ilyet láttam!Többször is cseppek hullottak rám a tiszta égr?l… lehet akaratlanul alájuk álltam?! 😀

    #16477
    Wessyl
    Felhasználó

    Nem csak leköptek? Pesten megesik…. (bár mondjuk bárhol már).

    Minden estre jobb ezekkel nem tör?dni. Így is, úgy is meghalunk csak nem mindegy mikor és hogyan!

    #16478
    Vannak
    Felhasználó

    Hm.. nem hinném hogy leköptek:D Épp a gyalogátkel?n mentem és nem voltam olyan helyzetben 😉

    #16479
    Wessyl
    Felhasználó

    Lehet van hatása a chemtrail-nak?

    2 éve már nincs olyan meleg, nem ment 40 fok felé. Pedig 10 év alatt olyat ugrott a mutató…!

    #16480
    Wessyl
    Felhasználó

    Chemtrail?

    #16481
    Névtelen
    Inaktív

    Nem

    #16482
    Névtelen
    Inaktív

    Aztán meg ha ilyen mellékhere meg tüd?mellék stb gyulladásaid vannak feltehet?leg attól akkor meg miért nézegeted a képeket? Csak el?hívod vele a még nagyobb bajaidat 😀 🙂

    #16483
    fics88
    Felhasználó

    aaaaz keméyn felh?réteg 😀 😀 kicsit parás de az csak pára de durva 🙂

    #16484
    Wessyl
    Felhasználó

    lüty?!
    Nálam az önbeteljesít? dolgok nem m?ködnek a gyógyulást, betegséget is beleértve.

    Az a baj, hogy makk egészséges vagyok, de mégis olyan nagy bajaim vannak amik pedig lehetetlenek lennének ilyen szervezetben :/

    De ami jó oldala: ami egyszer elkapott betegség többször nem jelentkezik! 😀 Egyszer kell átszenvednem… 😀

    #16485
    zplus
    Felhasználó

    -link-
    1:23-nál Agent Orange elég közelr?l filmezve.

    #16486
    Névtelen
    Inaktív

    Ez még nem bizonyít semmit!

50 bejegyzés megtekintése - 1-50 / 115

Be kell jelentkezni a témakör megválaszolásához.