Georgi Stankov üzenetei

News Fórumok UFO-k Földönkívüliek Georgi Stankov üzenetei

50 bejegyzés megtekintése - 1-50 / 51
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #6856
    admin
    Adminisztrátor

    Ide jöhetnek George Stankov kontakta üzenetei.Kezdetnek egy kis információ róla:Stankov szerint a zsidó nép (itt nem tesz különbséget a vallás és szemita népek közt, vagy az nem világos) a Marsról származik, ahol el?ször éltek. Jehova egy galaktikus nép, mely ?ket ide telepítette. Azt akarták, hogy ne keveredjenek, ezért a mózesi törvények a szigorú népen belül való szaporodásról. A félelemr?l szóló istenkép félelemben tartotta ?ket és irányíthatóvá tette. Jézus azért lépett fel az ? területükön, hogy lehet?vé tegye megvilágosodásukat. A holokausztnak is hasonló célja volt (a lélek szempontjából).Jehova népe a ’70-es években hagyta el az emberiséget és céljait. Az Oriontól származó STS entitások kb egy hónapja tették ugyanezt.A kazárok története: a kazárok elitje vámszedésb?l gazdakodott meg és kés?bb áttértek a zsidó hitre. ?k nem szemita nép, mint a spanyol zsidók sem.Azután terjeszkedtek el egész Európában és bevezették az ? rendszerüket, az uzsorakamatot és adókat. A Fugger és egyéb banki dinasztiák jöttek létre általuk és be tudták vezetni a gazdasági-politikai elképzelésüket. Adam Weisshaupt, az illuminátusrend alapítója alapozta meg ezt a munkát az Egyesült Államokban is. Továbbá létrehozatta a fasizmus és kommunizmus eszméit, amiket egymás ellen kijátszásával szándékozott káoszt teremteni.Hitlert el?ször támogatták, majd a kazárok ellen fordult. A brit pénzügyi elitet akarta tönkretenni, majd kés?bb fordult a zsidóság mint “faj” ellen. Valójában ez annak következménye volt, hogy egy szürke nép, Zeták, léptek vele kapcsolatba és erre buzdították. Az ? szándékuk a reptoidok hatalmának megdöntése volt (akik a kommunizmus mögött álltak), cserébe adtak technológiát a németeknek, akik majdnem eljutottak a repül? csészealj formájáig. Kés?bb a Roswell utáni amerikai kutatásokat is támogatták.Stankov sok könyvet írt, amikben b?vebben kifejti ezen elméletek legalábbis egy részét. Más részét csak most hozta nyilvánosságra és kés?bb fogja kifejteni.

    #18651
    Szpacsek
    Felhasználó

    Jehova egy galaktikus nép ???

    Én nem vagyok vallásos, vagy nem gyakorlom legalábbis …. de Jehova, eddig úgy tudtam, hogy az Isten . …..

    Vagy –Airl szerint — egy “entitás”.
    Egy személy.
    (Entitás = tulajdonság-összesség, lélek)

    Isten tényleg Lélek … a keresztény katolikus hit tanítása szerint is az. / Kiolvastam több hittan-könyvet már./

    #18652
    Szpacsek
    Felhasználó

    Ja és Airl pedig EBE …..   a roswellben lezuhant földönkívüli szürke — a Zéta Reticulir?l. ( Ezt elfelejtettem mondani.)

    #18653
    Szpacsek
    Felhasználó

    A kazárok meg ….
    A Kazár Birodalom még i. sz 500.- 900. között létezett…!!
    Úgy hívták: Kazária. Az ? országukban élt akkor a magyar nép. A határokat védtük. (De Kazária fejedelemség volt csak. Nem királyság.) (Meg is sz?nt !)

    Baskíria ( Magna Hungária) — Kazárország ( Kazária) –Levédia — Etelköz — Kárpát-medence (Magyarország). Ez volt a magyarok útvonala a vándorlásuk során. Baskíria el?tt pedig Ujguriában éltünk a hunokkal.!

    ( UJGURIA : ma Kína része, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Tartomány ).

    #18654
    horatzio
    Felhasználó
    Szpacsek wrote
    Jehova egy galaktikus nép ??? Én nem vagyok vallásos, vagy nem gyakorlom legalábbis …. de Jehova, eddig úgy tudtam, hogy az Isten . ….. Vagy –Airl szerint — egy “entitás”. Egy személy. (Entitás = tulajdonság-összesség, lélek) Isten tényleg Lélek … a keresztény katolikus hit tanítása szerint is az. / Kiolvastam több hittan-könyvet már./

    Ehhez a Stanskovki-Jehova elmélethez, nem kell vallásosnak lenni. Ez egy óriási zagyvaság.A lényeg tényleg annyi, hogy Isten Lélek. Szent lélek, szent Szellem, az hogy elnevezték egyes népek Jehovának, Istennek meg minden másnak attól ? még ugyan az a Lélek maradt.Mindenbe belekeverni a földönkívülieket és mindenért ?ket hibáztatni, óriási felel?tlenség. Hitler azért volt olyan amilyen és azért tette azt amit tett, mert elvakultan oda volt az okkult tudományokért. Mivel a zsidó népet tekintette ezen tudományok ismer?inek, ezért náluk kereste a “tudást”. Hatalmas könyvtárat tartott fent a szerzett könyvekb?l, számos ereklyét gy?jtött be, kereste a szent grált, a frigyládát és meg is kaparintotta a Végzett Lándzsáját, ami Jézust “megölte”. Számos rituális épitményt találtak, ahol mágiákat végzett Hitler 11 magas rangú tiszttel egyetemben. Véres oltálok bizonyitották, Hitler annyi embert áldozott fel a sötétség nevében, hogy a vér csak úgy hömpölygött az erre szánt csatornákban.A sötétség pedig segítette ?t, mert serege épp olyan kegyetlen volt, mint Hitler és épp annyira h?séges, mint amennyire Hitler h?séges volt a sötétséghez. Hitlert a hatalomvágy, az uralkodói ösztön, a mágia vezette a sötétség karjaiba. Akarta a Megváltó, Jézus hatalmát, de nem akarta annak parancsolatait megtartani, igy cselekedetei rombolóak és szeretet nélküliek lettek.

    #18655
    Anna
    Felhasználó
    horatzio wrote
    Hitler azért volt olyan amilyen és azért tette azt amit tett, mert elvakultan oda volt az okkult tudományokért.A sötétség pedig segítette ?t, mert serege épp olyan kegyetlen volt, mint Hitler és épp annyira h?séges, mint amennyire Hitler h?séges volt a sötétséghez. Hitlert a hatalomvágy, az uralkodói ösztön, a mágia vezette a sötétség karjaiba. Akarta a Megváltó, Jézus hatalmát, de nem akarta annak parancsolatait megtartani, igy cselekedetei rombolóak és szeretet nélküliek lettek.” 

    Nem ismered Váradi Tibort ? Az ? szellemetudományos el?adásain találkoztam ezzel, hogy Hitlert a sötét oldal segítette.

    #18656
    Szpacsek
    Felhasználó

    Én pedig láttam egy fényképet, amelyen Hitler a kis szürke földönkívüliekkel — egyik típusukkal, mert több féle Szürke is van — szóval velük köt éppen szövetséget.
    (a fotón épp kezet fog Hitlar a földönkívüliek egy képvisel?jével …!!!)

    Látszik a fotón is, hogy mind a 2 fél nagyon–nagyon h?séges egymáshoz.

    #18657
    Névtelen
    Inaktív

    Nem segítette, hanem érdekelte a földönkívüliek létezése.A legjobb tudásuk szerint megpróbáltak ufójárm?vet is készíteni de az nem vált be sem a kémkedésben sem a hadászatban

    #18658
    horatzio
    Felhasználó
    Anna wrote

    horatzio wrote
    Hitler azért volt olyan amilyen és azért tette azt amit tett, mert elvakultan oda volt az okkult tudományokért.A sötétség pedig segítette ?t, mert serege épp olyan kegyetlen volt, mint Hitler és épp annyira h?séges, mint amennyire Hitler h?séges volt a sötétséghez. Hitlert a hatalomvágy, az uralkodói ösztön, a mágia vezette a sötétség karjaiba. Akarta a Megváltó, Jézus hatalmát, de nem akarta annak parancsolatait megtartani, igy cselekedetei rombolóak és szeretet nélküliek lettek.” 

    Nem ismered Váradi Tibort ? Az ? szellemetudományos el?adásain találkoztam ezzel, hogy Hitlert a sötét oldal segítette.

    Nem, nem ismerem Váradi Tibort. Egyszer láttam a tv-ben egy m?sort Hitlerr?l, amiben több szertartás szinhelyét is megmutatták, meg számos bizonyitékot, hogy hitler kiben hit és nem csak hit benne, de szándéka volt életre is kelteni…. és ott van még az Indiana Jones film is, amiben keresi a frigyládát .A szellemtudomány engem is érdekel. Bár még nem foglalkoztam vele mélyrehatóan, de az én meglátásom az, hogy a szellemek befolyással vannak az emberre. Vannak jó és rossz szellemek, fény és sötétség, földi és más dimenzióbeli, akár él?k, akár holtak. csak akarat kérdése, hogy az ember kit vonz magához. Számomra ezért egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy kontakta kapcsolatban van más galaxisokban él?, vagy meghalt lényekkel. A kérdés inkább az, hogy ennek a szellemi lénynek mi a szándéka az emberrel, annak lelkével?

    #18659
    Szabolcs
    Felhasználó

    Sziasztok!

    Györgynek köszönhet?en ez az írás fordítás alatt áll Stankovtól: You Are Already Ascended Masters

    #18660
    Gyorgy
    Felhasználó

    Ti már Felemelkedett Mesterek vagytok.
    Az utolsó Arkturuszi üzenettel kapcsolatos észrevételeim.

    Georgi Stankov, 2011-10-22

    Kedves Barátaim, a PAT tagjai és az Emberiség Els? Felemelkedett Mesterei.

    Tegnap, bármiféle saját kommentár nélkül, publikáltam az Arkturuszi üzenetet, Suzanne Caroll csatornázásában, azért hogy mindenki teljes kör? tájékoztatást kapjon a küldetését illet?en és arról is, hogyan fog ez megvalósulni az elkövetkez? napokban. A tegnapi (október. 21.) üzenet nyomán teljesen világossá vált az, amit mindannyiótoknak üdvözölni kellett, és amit sokatok már megvalósított gondolataiban és észleléseiben.

    Tegnap azt írtam Sue-nak, hogy itt az ideje, egy aktuális Arkturuszi frissítés fogadásának. ?k azok, akik ellen?rzik a Felemelkedés folyamatát a 11.11.11. csillagkapunál. Egy órával kés?bb megkaptam ezt az üzenetet és azonnal publikáltam, hiszen tudtam az e-mail-jeitekb?l, hogy már alig várjátok a végs? meger?sítést az Égb?l, a világszerte számos portál megnyitásáról szóló eseményekre való felkészülési küldetésetek sikeres teljesítéséhez.

    Bár az Arkturuszi üzenet kristálytiszta, hadd foglaljam össze még egyszer az alapvet? tényeket, úgy, ahogy ez a forrás bemutatta. Ez az ismétlés szükséges, hogy mindannyian tárolni tudjátok mélyen a tudatotokban az elkövetkez? Felemelkedés f? szempontjait, és hogy mentálisan legyetek készen erre a csúcspontra, amiért oly keményen dolgoztatok legutolsó inkarnációtokban a Földön.

    A transzdimenzionális kihívás vár rád, amikor keresztülmész a portálon, ami semmihez sem hasonlítható, amit eddig, jelenlegi életedben tapasztaltál. Bár ezt az eseményt már sokszor elpróbálták veled, álom állapotban, az elmúlt években, és bár a fels?bb énednek abszolút tudása van err?l, ez most már az az id?, amikor ezek a tudatalatti tudás hullámok a felszínre kerülnek és átitatják tudatos elmédet. A portálba való belépésnek és a Felemelkedésnek rendíthetetlen valósággá kell válnia a világképedben – ez a bizonyos esemény már megtörtént az Minden-Ami-Van egyidej? ?Most?-jában és elkerülhetetlenül valóra fog válni a jelenlegi 3D-s Földön, a 11.11.11. csillagkapu megnyitásánál. Ez a bizalom át fog segíteni a megpróbáltatások utolsó napjain, mint egy szörföst a hullám tetején.

    Itt vannak az alapvet? tények az Arkturuszi, utolsó neked, az Emberiség Els? Felemelkedett Mesterének, szóló üzenetében, a Végs? Id?kben:

    1. A Felemelkedésre minden bizonnyal a 11.11.11. csillagkapunál sor fog kerülni. Ez magában foglalja az összes PAT tagot és az összes csillag magot, akik részt vesznek Felemelkedés az Els? Hullámában, ebben az id?ben. Ennek a honlapnak minden olvasója vagy a PAT-hoz, vagy Felemelkedett Mesterek els? hullámához tartozik. Ellenkez? esetben ez a honlap nem vonzott volna, és nem lettél volna képes annak tartalmával rezonálni. Ez a lakmusz-próba.

    2. Ez a Felemelkedés már megtörtént a magasabb birodalmak többdimenziós “Most”-jában, teljes sikerrel. Nincs olyan er?(hatalom) ebben a galaxisban, és nemcsak a Földön, amely befolyásolhatná és megváltoztathatná ezt az eseményt. Ezt többször elmondtam neked az el?z? üzeneteimben és most az Arkturusziak, akik a 11.11.11. csillagkapu megnyitását ellen?rzik, ezt ismét visszaigazolták. Ezért ne engedd, hogy megzavarjanak azok a téves információk, amelyek a különböz? kétes forrásokból elkerülhetetlenül jönnek az elkövetkez? napokban. Ez lesz a sötétek utolsó hiábavaló er?feszítése, hogy tévútra vigyenek téged el?re meghatározott küldetésedt?l, a PAT és az els? Felemelkedett Mesterek tagjaként.

    3. Te már Felemelkedett Mester vagy a többdimenziós Most-ban, ahol minden esemény létrejön, és ahonnan belépnek a Föld 3D-s mátrixába és a emberi valóságba. Én többször úgy szóltam hozzád, mint egy nagyon magasan fejlett emberi lényhez a Földön, és sokszor mondtam, hogy te ténylegesen, Felemelkedett Mester vagy. Most már rendelkezel a végs? meger?sítéssel az Arkturusziaktól, és büszke lehetsz erre a tényre és ennek megfelel?en élhetsz ezzel a hatalmas tudással.

    Sokan közületek már tisztába vannak a többdimenziós lét új állapotával, mert sokan már befejezték a régi, félelemalapú minták elengedési folyamatát fizikai testükb?l. Kérem, olvasd el újra a legutolsó cikkemet (Vidám jöv? kopogtat az ajtón) és láthatod, hogy korábbi üzeneteim teljesen egybevágnak az utolsó Arkturuszi üzenettel.

    Remélem, hogy ez a tény törölni fogja kételyeidet. Szilárdan kell hinned küldetésed sikerében, hogy áttérésed az 5. dimenzióba így zavartalan és hatékony legyen. Élvezned kellene ezt, mely csak akkor lehetséges, ha most minden félelmedet és kétségedet kibocsátod magadból. A Minden-Ami-Van tökéletes és koordinációja és szinkronizációja döbbenetes. Bízz benne.

    4. Ennek a honlapnak az olvasói alkotják az emberiség úttör?inek két csoportját:

    a) A ?Nyitók? kis csoportja, a PAT tagjai lesznek az els?k, akik megnyitják a bels? portálokat a 11.11.11. csillagkapunál és nyitva tarják, amíg az Els? Felemelkedett Mesterek nagyobb csoportja átmegy a portálokon és belép az 5. dimenzióba. Ezért figyeld meg, hogy nem szükséges, hogy mindenki építsen egy portált. Lesz elég portál a 11.11.11. csillagkapunál, és ti mind fel fogtok emelkedni, amíg hisztek benne és határozott döntést hoztok. Egyéni felemelkedésed kulcsa kizárólag saját gondolkodásmódodban van.

    b) A Felemelkedett Mesterek nagyobb csoportja lesz az els?, akik keresztülmennek a portálokon a 11.11.11. csillagkapunál. ?k fogják segíteni Gaia Felemelkedését az 5. dimenzióba.

    5. Amikor keresztülmész a portálokon, el fogod engedni az összes alacsony frekvenciájú hiedelmet és mintát a Föld 3D-s mátrixából, és aktiválni fogod a Többdimenziós Operációs Rendszeredet (TOR), amely lehet?vé teszi, hogy a létezés több valóságában és síkjában is részt vegyél egyidej?leg. Sue, több csatornázott üzenetben és személyes beszámolóban is kidolgozta a TOR szerepét. Javaslom, hogy látogasd meg a honlapját, multidimensions.com, és tanulmányozd a TOR szerepét még egyszer.

    6. Miközben keresztülmész a portálon, személyes energiád egymilliószorosra fog feler?södni és automatikusan az energiád mestere leszel. Ez az átalakulás, a kezdetekt?l fogva, óriási felel?sséggel fog társulni. Amikor elhagyod a portált és belépsz az 5. dimenzióba, azonnal egy független teremt? lénnyé válsz és megszerzed a teremtésed egésze iránti teljes felel?sséget. Ezt azért teszed, mert a tudatod és gondolataid mesterévé kell válnod. Ez kissé nehéz lehet a kezdet kezdetén, de azonnal emlékezni fogsz többdimenziós tudásod egészére, mint a fény küldötte és a Minden-Ami-Van szoláris univerzumai 3D-s tér-idejéb?l kilép? sok új 5D-s bolygójának tapasztalt születési segít?je. Rá fogsz ébredni, hogy milyen er?s vagy.

    7. Az Arkturuszi üzenet egyetlen pontja, amely további magyarázatra szorul:

    A Nyitók, a PAT tagjai, egyidej?leg fogják megtapasztalni a bezáró, 3D-s Föld ÉS a virágzó 5D-s Föld realitását.

    Intuitív tudásom szerint ez a mondat több energetikai szempontot is magában foglal. A Nyitók, azok közülünk, akik régen kezdték el LBP-jüket, és a legmesszebb jutottak el fénytestük kristályos fénytestté alakításában. ?k érték el a legmagasabb frekvenciát fizikai testükben, az összes, az els? hullámban felemelkedett mesterek közül.

    A Nyitók, tehát abban a helyzetben vannak, hogy egy id?ben összeolvasztják a jelenlegi Föld 3D-s, alacsonyabb frekvenciáját, az Új Föld magasabb, 5D-s frekvenciájával. Bemutatják a legszélesebb frekvenciatartományt/spektrumot mindannyiunkból, mivel fénytesteik nagyon fejlettek és fenn tudják tartani ezt a spektrumot.

    Ezért a Nyitók, képesek lesznek arra, hogy felemelkedésük után visszatérjenek a Földre a 11.11.11. csillagkapunál. Ez az átalakult Föld tartalmazni fog elemeket a felemelkedett, 4D-s Földr?l valamint az emberi lények hatalmas többségének 3D-s Földjér?l, akiket a bolygószint? átalakulás teljesen felkészületlenül fog érni és a totális, kollektív sokk állapotában lesznek.

    Így, a Nyitók lesznek az els? felemelkedett mesterek, akik hivatalosan megjelennek az emberiség el?tt, és mutatni fogják az utat a 2012. decemberi tömeges felemelkedéshez. Ezért is nevezik ?ket úttör?knek. Akik közületek velem maradnak a Földön, a 11.11.11. csillagkapu alatti, Felemelkedett Mesterré alakulásuk után, azok lesznek az emberiség új vezet?i és a Föld gondnokai. Ez minden Felemelkedett Mesterre igaz, az emberiség 2012. decemberi, tömeges felemelkedése után.

    Küldetésed az, hogy többdimenziós, er?s, teremt? lényként, átalakítsd – a Föld egy forradalmával a Nap körül – a jelenlegi lealacsonyított társadalmat egy szeret?, felvilágosult civilizációvá. Ehhez hatalmas segítség fog érkezni a magasabb birodalmaktól, a Galaktikus Föderációtól és a Bels? Föld Aghartától. Azok az események, amelyek ezután fognak a Földön kibontakozni, jelen leíráson túl mutatnak.

    Várj és tartsd az irányt! Adj akadálytalan áramlást gondolataidnak és ötleteidnek és állj készen szellemileg és érzelmileg a legnagyobb kalandra ezen a bolygón és az egész galaxisban!

    Forrás: http://www.stankovuniversallaw.com/breaking-astral-news/youarealreadyascendedmastersmycommentsonthelastarcturianmessage

    #18661
    zsocah
    Felhasználó

    Urgent Message!!!
    First Ascensions Started Today, October 27, 2011

    Dear friends,

    Last night, October 27, I opened in the lucid dream state the first portals and the first star seeds entered these portals and ascended to the 5th dimension. They will not return to earth. I know them well as souls, but I do not know their names as incarnated human entities. The only thing I know is that they are readers of this website and are younger than me.

    If you hear anything about somebody, who has disappeared suddenly, please notify me immediately.

    Georgi Stankov

    #18662
    gabee
    Adminisztrátor

    Tehát érdemes figyelni mától.

    #18663
    Névtelen
    Inaktív

    Ez komoly??
    Mire kell figyelni ??

    #18664
    Névtelen
    Inaktív

    Nem t?ntem el, csak a könyvtárakba megyek, mert szeretek olvasni.. ha érthet?.. 😀

    #18665
    Szpacsek
    Felhasználó

    Azt én is szeretek ! Olvasni ! Régebben rengeteget olvastam! (Könyveket, folyóiratokat …..!!)

    De még el is fog jönni az az id?, a jöv?ben is, hogy fogok! (Mostanában a Neten olvasok.)

    Antikváriumokba is és könyvesboltokba is elég sokat jártam, könyvtárba is (ott még dolgoztam is egy ideig), és az internetr?l is vettem (rendeltem) könyveket …..!

    #18666
    Szpacsek
    Felhasználó
    lutyo wrote

    Nem t?ntem el, csak a könyvtárakba megyek, mert szeretek olvasni.. ha érthet?.. 😀

    Október 28. miatt, Lüty? ! (Amikor nem lesz semmi !) 😀
    A fotonövezet mélyére érünk, vagy mi …. Itt olvastam a Paranormálon …. Én nem tudom, mit jelent ez, csak annyit tudok, hogy a foton, az a fényrészecske! A fénynek a részecskéje! A fény–pl. a napfény, vagy a lámpa fénye– fotonokból áll.

    Majd november 8.-a lesz inkább az érdekes ! Mert ugye az Elenin aszteroida nem jött. Még távol járt a Földt?l amikor megsemmisült. Most viszont jön a YU55. Ez is aszteroida. A Holdtól is közelebb lesz a Földhöz, amikor elhúz mellettünk ! (Ez az amelyikr?l már a tavasszal is írtam valamelyik topikban! Hogy milyen jó hogy el?re bejelentik hogy jön. És nem utána 2 héttel… mint régen a TV-ben … hogy egy hatalmas aszteroida húzott el nagyon közel a Föld mellett.)… 😐 :O

    Ez az — a YU55 –, amely, ha becsapódna a Földbe, akkor 65 ezer atombomba pusztító erejével azonos pusztítást csinálna. Ezt írtam tavasszal is a másik topikban ….!
    (Hátha még emlékszik is rá valaki !) 🙂 Hogy mindig, régebben is már, eléggé gyakran szállnak el hatalmas aszteroidák a Föld mellett. Régen is mindig bemondták, de csak az esemény után néhány nappal … vagy 1–2 héttel…! Emlékszek rá! Biztos azért, hogy nehogy pánik törjön ki … meg, hogy ne féljenek az emberek el?re ….. !

    De nem fog belénk csapódni, csak elrepül a Föld mellett. 🙂

    #18667
    Szpacsek
    Felhasználó

    Azért hívják YU55-nek mert 55 millió tonnás.

    Teljes neve: 2005 YU55. (Mert 2005-ben fedezték fel.)

    #18668
    Szpacsek
    Felhasználó

    65 ezer atombomba …….. :O

    1 atombomba is vagy 80 000 embert öt meg Hiroshimában …. + Nagasakiban is ….

    De hát remélhet?leg és valószín?leg NEM csapódik be ez a YU55. Viszont jó megyfigyeléseket lehet majd róla végezni — mert közel lesz . …….. 🙂 🙂

    #18669
    Névtelen
    Inaktív
    Szpacsek wrote

    lutyo wrote

    Nem t?ntem el, csak a könyvtárakba megyek, mert szeretek olvasni.. ha érthet?.. 😀

    Október 28. miatt, Lüty? ! (Amikor nem lesz semmi !) 😀
    A fotonövezet mélyére érünk, vagy mi …. Itt olvastam a Paranormálon …. Én nem tudom, mit jelent ez, csak annyit tudok, hogy a foton, az a fényrészecske! A fénynek a részecskéje! A fény–pl. a napfény, vagy a lámpa fénye– fotonokból áll.

    Majd november 8.-a lesz inkább az érdekes ! Mert ugye az Elenin aszteroida nem jött. Még távoll járt a Földt?l amikor megsemmisült. Most viszont jön a YU55. Ez is aszteroida. A Holdtól is közelebb lesz a Földhöz, amikor elhúz mellettünk ! (Ez az amelyikr?l már a tavasszal is írtam valamelyik topikban! Hogy milyen jó hogy el?re bejelentik hogy jön. És nem utána 2 héttel… mint régen a TV-ben … hogy egy hatalmas aszteroida húzott el nagyon közel a Föld mellett.)… 😐 :O

    Ez az — a YU55 –, amely, ha becsapódna a Földbe, akkor 65 ezer atombomba pusztító erejével azonos pusztítást csinálna. Ezt írtam tavasszal is a másik topikban ….!
    (Hátha még emlékszik is rá valaki !) 🙂 Hogy mindig, régebben is már, eléggé gyakran szállnak el hatalmas aszteroidák a Föld mellett. Régen is mindig bemondták, de csak az esemény után néhány nappal … vagy 1–2 héttel…! Emlékszek rá! Biztos azért, hogy nehogy pánik törjön ki … meg, hogy ne féljenek az emberek el?re ….. !

    De nem fog belénk csapódni, csak elrepül a Föld mellett. 🙂

    Nem baj ha nem érted amit írtam 🙂

    #18670
    Névtelen
    Vendég

    Szpacsek, a fotonövezet mélye mindössze annyit jelent, hogy elérkeztünk a galaxisnak egy újabb szárnyába, ahol a fotonmélység miatt más a rezgésszint is. Éppen ezért mind bolygószint?, mind naprendszerszint? változások vannak. A naprendszeri változásokba nem megyek most bele, de a bolygószint? váltásról annyit, hogy a galaxisnak egy újabb szárnyában már az elektromos impulzus zavart idéz el?, éppen ezért lesz pólusváltás a Földön, így a Mátrixnak térhálózatán megváltozik az atomok, elektronok, protonok, és neutronok kapcsolati sorrendje, ezért nem csupán felcserél?dnek a mágneses pólusok, de meg is változnak, így az új Földön teljességgel lehetetlen lesz elektromos energiát használni, hanem kizárólag a tiszta mágnesre lehet támaszkodni, aminek a rezgése megfelel a galaktika újabb szárnyának rezgésszintjének.
    A fotonövezetr?l csupán annyit, hogy már több ezer éve beléptünk az emelked? fotonövezet peremébe, éppen ezért volt egy paradigma váltás is 2000 éve. A kollektív tudatosság is éppen azért gyengül a mágneses polaritásváltás miatt, mert az is rossz rendszerben fut. Az eddigi tudatosság az információt kódolta a mez?be, az új tudatosság valamit mást fog, ezért a gondolkodásmenetünk is megváltozik, ahogy viszonyodásunk egymáshoz, és a természethez is. Akik persze negatív gondolatformát birtokolnak, és nem tudnak az új gondolatmenet paradigmájának megfelelni, azok kerülnek át a galaxisnak egy olyan bolygójára, ahol ez a fajta gondolkodásmód még nem produkál problémát.
    A 70-es években beléptünk a mélyfotonövezet peremébe, ezért a bolygók mágneses állása megváltozott, f?ként a hátsó bolygóké, amiknek köszönhet?en letudtak születni a csillaggyerekek úgy, hogy képességeiket nem korlátozza az alacsony fotonöv, valamint a geomágneses átállás. ?k az indigók, azaz fénymunkások, akik nem azért azok, mert a fény oldalán állnak, vagy mert jót cselekednek, hanem mert meghatározott küldetéssel érkeztek.
    A fotonövezet mély részének peremét most fogjuk elérni, ezért lesznek villanássorozatok – amikor is nem szabad azoknak a szabadban tartózkodni, akiknek nem sikerült elhagyniuk a Földet, hanem annak mélyebb kérgében tanácsos – megtisztítja a bolygót.
    A villanássorozatok jelzik, hogy elértük a mély fotonövezetet, amin 2040-ig vagy tovább fogunk áthaladni, ezen id?szakban fog a Föld terra formálódni. Ezt követ?en következik elméletileg egy új kor, amikor is a galaxis már bels?bb, “tisztább” szárnyában leszünk.
    Nem Égi üzenet, ezek saját megállapításaim.
    Para

    #18671
    Névtelen
    Vendég

    Azt még hozzáf?zöm, hogy nem csupán a bankrendszer, és az elektromosság fog elt?nni, nem csupán a gondolkodásmenetünk tér át, és nem csupán biológiai evolúció zajlik le bennünk, hanem az id?r?l, a térr?l, és az univerzumról is gyökeresen meg fog változni a nézetünk, valamint az Istenhit is er?teljesebb lesz az újvilágban, ahol nem csupán más univerzumi fajokkal, de a szellemi entitásokkal is szoros közvetett kapcsolat lesz, ezáltal megakadályozható az ateizmus újabb elterjedése.
    A térr?l meg fog változni az a véleményünk, hogy f? megnyilvánulás, mivel rájövünk az illúzió mivoltjára, mikor is a negyedik dimenzió egybeolvad az harmadik dimenzióval, és az új világban az emberek már inkább szellemiek lesznek, mint materiálisak. Az id?r?l is meg fog változni a véleményünk. Mivel a Földnek mind tengelye, mind forgási id?valluma megváltozik, így más lesz az id?oktáv is, ezért a 24 órás felfogás is el fog t?nni. S?t, nem lesz id?, mert rájön az ember, hogy az id? nem más, mint térmegnyilvánulás mérése, ami ugyebár értelmetlen. Így a mostani robotoló életmód is el fog t?nni.
    Persze ezek saját rálátások.
    Para

    #18672
    Szpacsek
    Felhasználó

    Kösz hogy elmagyaráztad a fotonövezetet Para … Fogalmam sem volt róla.

    #18673
    Szpacsek
    Felhasználó
    lutyo wrote

    Szpacsek wrote

    lutyo wrote

    Nem t?ntem el, csak a könyvtárakba megyek, mert szeretek olvasni.. ha érthet?.. 😀

    Október 28. miatt, Lüty? ! (Amikor nem lesz semmi !) 😀
    A fotonövezet mélyére érünk, vagy mi …. Itt olvastam a Paranormálon …. Én nem tudom, mit jelent ez, csak annyit tudok, hogy a foton, az a fényrészecske! A fénynek a részecskéje! A fény–pl. a napfény, vagy a lámpa fénye– fotonokból áll.

    Majd november 8.-a lesz inkább az érdekes ! Mert ugye az Elenin aszteroida nem jött. Még távol járt a Földt?l amikor megsemmisült. Most viszont jön a YU55. Ez is aszteroida. A Holdtól is közelebb lesz a Földhöz, amikor elhúz mellettünk ! (Ez az amelyikr?l már a tavasszal is írtam valamelyik topikban! Hogy milyen jó hogy el?re bejelentik hogy jön. És nem utána 2 héttel… mint régen a TV-ben … hogy egy hatalmas aszteroida húzott el nagyon közel a Föld mellett.)… 😐 :O

    Ez az — a YU55 –, amely, ha becsapódna a Földbe, akkor 65 ezer atombomba pusztító erejével azonos pusztítást csinálna. Ezt írtam tavasszal is a másik topikban ….!
    (Hátha még emlékszik is rá valaki !) 🙂 Hogy mindig, régebben is már, eléggé gyakran szállnak el hatalmas aszteroidák a Föld mellett. Régen is mindig bemondták, de csak az esemény után néhány nappal … vagy 1–2 héttel…! Emlékszek rá! Biztos azért, hogy nehogy pánik törjön ki … meg, hogy ne féljenek az emberek el?re ….. !

    De nem fog belénk csapódni, csak elrepül a Föld mellett. 🙂

    Nem baj ha nem érted amit írtam 🙂

    🙂 😀 😀

    #18674
    Névtelen
    Inaktív

    Sziasztok! Itt egy újabb Stankov üzenet. Megpróbálok többet is lefordítani és feltenni minél el?bb.

    *********************************************************
    ***************

    NAGYON FONTOS ÜZENET!!! – A KAPU NYITÁSA

    – Dr. Georgi Stankov, 2011. október 16. –

    Bevezetés

    Örömmel osztom meg az összes PFK taggal és az els?ként felemelked?kkel az Arkturusziaktól kapott nagyon fontos gyakorlati tájékoztatást arról, hogyan történjen a kapun való átkelés, mikor a felemelkedésre hívó jelzést magasabb énedt?l megkapod. Az utóbbi két hétben ez a f? témája a t?letek kapott emaileknek, és el kell ismernem a legtöbbször igazán gyötrelmes volt kielégít? módon megválaszolni az összes kérdést.

    Most egyértelm? utasítást kaptunk a megfelel? helyr?l ? az Arkturusziaktól, kiknek feladatuk az elkövetkezend? váltás a 11.11.11 csillagkapunál. A Föld teljesen belép a fotonövbe és a ti egyesített er?töknek köszönhet?en felemelkedik a 4. és 5. dimenzióba ahogyan ti is felemelkedtek a 5. dimenzióba. Javaslom, hogy olvassátok át újra az az idevágó lényeges cikkeket err?l az eseményr?l. Az alábbi nagyon fontos üzenetet Sue csatornázta és tegnap éjjel küldte nekem. Kérlek, olvassátok el az üzenetet többször az elkövetkezend? napokban és engedjétek meg hogy az információ áthassa tudatotokat.

    Csillagkapu nyitás

    A nyitás pillanatában teljesen át kell adnod magad a kapunak. A régi életed felé ?halottnak? kell lenned és újjá kell születned az újra. Ez nem azt jelenti hogy a testednek meg kell hallnia, hiszen szükséged lesz rá a nagyszer? átalakulásban a harmadik dimenzióból a magasabb rezgésszámú világba kerüléskor, amelyet a lelked választott els? útjául. Más szóval, a tested nem fog meghalni. A valóságod fog meghalni. Mindent, minden személyt, helyet és szituációt amelyhez bármilyen kapcsolatod f?z?dött a valóságban és amelyet most hátrahagysz, el kell hogy engedj teljesen.

    Legfontosabb azonban, hogy elengedd a régit és a valóságod pontos mását magadhoz öleld annak magasabb rezgés? kifejezésével. Ilymódon, megmaradsz testet öltve egy formában, miközben ezt a formát teljes tudatossággal alakítod. Mikor meghaltál a múltban vagy másik valóságban, megengedted a tudatodnak hogy elváljon a formádtól, így az keresztül mehetett a halál folyamatán anélkül hogy elszenvedte volna ezt a nehéz átmenetet. Néhány fizikai életedben félhettél a haláltól és ragaszkodtál a fizikai alakodhoz, még akkor is, amikor az nem volt többé lakható. Másszóval, nehéz halálod volt, így ezeknek a nehéz átmeneteknek a tudatalatti emlékei azok melyeket el kell engedned.

    El kell engedned a haláltól való félelem emlékét hiszen már nem kell azt újra megtapasztalnod. Ezzel egyid?ben el kell engedned a jelenlegi harmadik dimenziós valóságot, és készítened kell egy mentális lenyomatot err?l a valóságról, amelyet magaddal vihetsz a kapun keresztül. Akkor, mikor keresztül utazol a csillagkapun a magasabb dimenziókba magaddal viszed ezt a mentális lenyomatot, amit átalakítasz magasabb frekvenciájúvá.

    Mikor a kapun való belépésb?l visszatérsz és keresztül utazol a kapun – ahogy sokan közületek vissza fog térni -, látni fogod azt a testet és valóságot, amit otthagytál, azzal a kivétellel, hogy ez a magasabb dimenziós kifejez?dése lesz a valóságodnak. Más szóval el fogod engedni jelen valóságod fizikai állapotát, míg fenntartasz egy mentális képet arról a valóságról amely tárolva van magasabb szívedben. Ezzel az eltárolt képpel el fogsz engedni minden kapcsolódást ahhoz a valósághoz.
    Ennek ellenére állandó kapcsolatban maradsz a fizikai testeddel, így lesz egy visszatérési pontja az utazásodnak.

    A következ? fontos eleme az utazásodnak a kapun keresztül az, hogy felébreszted a multidimenzionális érzékelésedet. Szükséged lesz észlelni nagyon tisztán a 3. dimenziós kiindulási pontodat hogy lemásold azt és belehelyezd az elmédbe és szívedbe, miközben érzékeled a 4. dimenziós aurádat. Ekkor tudni fogod, hogy érzékelésed kitágult a harmadik dimenzió korlátain túlra.
    Az érzékelésnek ez a kiterjedése létfontosságú, mivel a kapuk nem 3. dimenziósak. A kapuk csak a 4. dimenziós érzékeléseden keresztül láthatóak, mivel nyitódásuk a 4. dimenzió különböz? oktávjain mennek végbe. Ezért mondtuk mindnyájatoknak, hogy alkossátok meg a fényjáratotokat az Alsóbb Asztrális Síkon, ahol az emberiség összes negatív energiája felgyülemlett. Ha még nem hoztad létre ezt a fényjáratot, akkor tedd meg most.

    Természetesen ennek fényjáratnak a létrehozása a Sötét Asztrális Síkon keresztül csakis a feltétlen szeretet hatalmas erejével lehetséges. Ezért kérlek, hogy a Most és a Kapunyitás között, értékeld újra az életed és nyilvánítsd ki feltétlen szeretetedet MINDEN személy, hely, szituáció és dolog iránt, amely a félelem alapú harag, bánat, bosszú, versengés stb. emlékét markolja. Bocsáss meg nekik, amiért nem tudják mit tettek!

    Ez az elsöpr? feltétel nélküli szeretet és megbocsátás megengedi hogy fenntartás nélkül elfogadd a tényt, miszerint azért inkarnálódtál most a Földre, hogy részt vegyél az Egyéni és Planetáris Felemelkedésben. Ahogy ezt realizálod, képes leszel feltétel nélkül elfogadni, hogy jelenlegi valóságod minden negatív tapasztalatát a Lélek teremtette. A lelked kreálta ezeket a problémákat, és most törölheted az összeset, amelyek mikor beleszülettél a mostani felemelkedés valóságába befejezetlenül maradtak.

    Azt gondolhatod, hogy ez a feladat túl sok erre az életre. Akárhogy is, amint visszaemlékezel, hogy nagyszer? Multidimenzionális Lény vagy, aki önként lépett a ?b?nök színhelyére? hogy segítsen a saját maga és Gaia felemelkedésében, az összes szívfájdalom és kihívás elhalványul fels?bb szándékod multidimenzionális fényében.

    Ha nem tudsz feltétlenül szeretni, nem tudod feltétlenül megbocsátani és elfogadni azt, hogy jelenlegi életed minden tapasztalatának pillanata elhalványul magasabb célod láttán, nem leszel képes különválni jelenlegi valóságodtól, hogy belépj és keresztül menj a kapun. A múlt elengedésének a hiánya nem teszi lehet?vé számodra a végtelen élet ajándékát a jelenben.

    Ezért, bocsáss meg nekik, amiért nem tudják mit tettek. És a legfontosabb, bocsáss meg magadnak, amiért te sem tudtad mit tettél. Aludtál akkor, és mindent amit tettél vagy történt veled el?re meg volt írva, így fel tudtál ébredni. Igen, sokan mentetek keresztül er?t próbáló feladatokon mióta felébredtetek, de mivel tudtátok, hogy ébren vagytok, ezekre a helyzetekre, mint beavatásra tekintettetek inkább, mint problémákra. Mivel felébredtetek, szembe tudtok nézni ezekkel a félelem alapú helyzetekkel és azt mondani: Szeretlek, mert megtanítottad nekem a leckét.

    Mialatt felülvizsgálod az életedet, minden emlékedet pecsételd le feltétlen szeretettel és hálaadással azért a leckéért, amit az tanított neked. Épp valóságod elhagyásának a folyamatában veszel részt, amelyben a feladatok gyakran voltak nehezek, fájdalmasak és félelemmel telítettek. Tény, hogy hátrahagyod a félelmet. Látjuk, hogy sokan közületek átmentetek ezen a mindent elsöpr? megbocsátás érzésen. Ne feledjétek, a megbocsátás nem egy tétlen cselekedet, tettre késztet, kijavítja azt, amely annyira távol állt a lelkedt?l és akkora fájdalmat okozott.

    A lelked hívta életre ezt a szituációt az életedben, így megértheted mennyire eltértél éned magasabb kinyilvánításától. Mindezért bocsáss meg és engedd el az összes fájdalmat MOST, így az többé nem fojtja el a magasabb világok érzékelését. Engedj el minden ítéletet, amely elválaszt másoktól és önmagadtól. Életed minden tapasztalata TÖKÉLETES volt, hiszen teljesen felébresztette a tudatosságodat, amely MOST örömet okoz.

    Visszatérünk az üzenet II. részével, mely a Multidimenzionális észlelés aktiválásáról fog szólni.

    #18675
    semoce
    Felhasználó

    köszi

    várjuk a folytatást…
    hát ha sikerül..

    #18676
    gabee
    Adminisztrátor

    Egy biztos: ha november 11-én nem történik változás, vagyis nem t?nnek el / nem váltanak tudatot emberek százezrei, hanem milliói, az súlyos gyanút fog felvetni Stankovra.

    Merthogy ? erre a dátumra hivatkozik, mint kulcsid?pont, melynek során felemelkedik a Föld és az ember egyaránt.

    Amennyiben ez nem következik be, szimplán csaló és hazug lesz a szememben. Lehet kissé türelmetlennek t?nök, de ? az egyik leghitelesebbnek tartott kontakta, akir?l kiderülhet, mennyire hiteles.

    De ne siessünk ennyire el?re, hiszen bíznunk kell.

    #18677
    Anna
    Felhasználó
    BeAtrixx wrote

    Sziasztok! Itt egy újabb Stankov üzenet. Megpróbálok többet is lefordítani és feltenni minél el?bb.

    Ezer köszönet érte, kinyomtattam , olvasgatni fogom és várom a folytatást.:)

    #18678
    Szpacsek
    Felhasználó

    “…. azért inkarnálódtál most a Földre, hogy részt vegyél az Egyéni és a Planetáris Felemelkedésben.”
    Ez a gondolat úgy tetszik nekem …..! 🙂

    #18679
    zsocah
    Felhasználó

    Last Energetic Update November 9, 2011, 18.00 pm GMT
    posted Nov 9, 2011 12:22 PM by Christian H. [ updated Nov 10, 2011 12:48 AM by Georgi Stankov ]
    My dear Friends, Members of the PAT and all First Ascension Candidates,

    The energetic build -up for the Stargate 11.11.11 has already commenced. I feel it with my whole body and I assume that you are making the same experience. It always takes 48 to 72 hours for an energy build-up to unfold before a stargate reaches its peak and can be opened. The stargate 11.11.11. will continue until November 13, 2011.

    I recommend all of you to stay at home, cancel all mundane activities and prepare your body and spirit in tranquility for this pivotal transition through the portals to the 5th dimension. Stay calm and focused, and try to eliminate all external interferences whatsoever.

    See you soon behind the veil!

    George

    #18680
    gabee
    Adminisztrátor

    Stankov csak azt nem veszi észre, hogy semmi nem történik :S

    #18681
    Névtelen
    Inaktív

    ? ír és ír csak azt nem veszi észre hogy közben elmennek a feje felett az id?pontok és a dátumok 🙂

    #18682
    fics88
    Felhasználó

    Én még mindég azt mondom tök fölösleges jósolgatni !!! f?leg 1más után……. Ez a vicces számomra megjósól valamit ! -> az nem következik be -> jósól valami ami miatt nem következett be -> de jön 1 másik jóslat ami majd kontrázza az el?z?t és az bekövetkezik -> ha meg az sem akkor ez annak az okat hogy pirosat kakilt a pók a sarokban nem pedig kéket !!! :\ :\
    no meg mi aj ó abban hogy világvégét jósolnak minden évben :\ Ráadásul hülyeségeket ……. na mind1 sok naiv ember meg bed?l az ilyeneknek…..

    #18683
    Szabolcs
    Felhasználó

    Valaki írja meg röviden, légyszíves, hogy az utolsó üzenetében mit is ír Stankov úr! Köszönöm.
    Lehet?leg ne egy szkeptikus… Ezt is köszönöm! 🙂

    #18684
    gabee
    Adminisztrátor

    My dear Friends, Members of the PAT and all First Ascension Candidates,The energetic build -up for the Stargate 11.11.11 has already commenced. I feel it with my whole body and I assume that you are making the same experience. It always takes 48 to 72 hours for an energy build-up to unfold before a stargate reaches its peak and can be opened. The stargate 11.11.11. will continue until November 13, 2011.I recommend all of you to stay at home, cancel all mundane activities and prepare your body and spirit in tranquility for this pivotal transition through the portals to the 5th dimension. Stay calm and focused, and try to eliminate all external interferences whatsoever.See you soon behind the veil!A 11.11.11-es Csillagkapu energetikai hálója már aktiválódott. Érzem az egész testemben és feltételezem, hogy te is ugyanezt tapasztalod. 48-72 órát vesz igénybe egy energiahálónak, hogy teljesen kialakuljon miel?tt a csillagkapu eléri csúcsát és megnyílik. A kapu egészen 2011 november 13-ig lesz aktív.Mindannyiótoknak azt javaslom, hogy maradjon otthon, mondjon vissza minden programot és készüljön fel testestül-lelkestül nyugalomban ehhez a dönt? átmenethez a kapukon keresztül az 5-dik dimenzioba. Maradj nyugodt és figyelmes, próbálj kiiktatni minden küls? ingert, stb…Találkozunk hamarosan a függöny mögött!

    #18685
    Szabolcs
    Felhasználó

    Köszönöm szépen, Gábor, de ezt még én is megértettem úgyahogy. Az ezt követ? üzenetére gondoltam ahol valami olyasmit mond, hogy sikeres volt a “projekt”, de mégis késleltetik fentr?l… Nem sokat értek bel?le…

    #18686
    gabee
    Adminisztrátor
    Szabolcs wrote
    Köszönöm szépen, Gábor, de ezt még én is megértettem úgyahogy. Az ezt követ? üzenetére gondoltam ahol valami olyasmit mond, hogy sikeres volt a “projekt”, de mégis késleltetik fentr?l… Nem sokat értek bel?le…

    mutass egy linket

    #18687
    Szabolcs
    Felhasználó

    Tegnap még erre gondoltam:
    -link-

    Azóta van újabb is, de a tegnapi érdekelne inkább. Köszönöm.

    #18688
    gabee
    Adminisztrátor

    Csak részletekbe tudom.In the last 24 hours I went deep inside myself, before I decided to issue this report after 11.11.11. We  had all placed so much hopes in this auspicious date to leave this toxic planet finally and return back Home, but the divine plan for this planet was changed once again in the very last moment.You will learn about the reasons for this in the latest emails below, which I shared with some of you while this unique event unfolded in front of our eyes. They perspire in a pristine and true manner our immediate thoughts and feelings about the role of the stargate 11.11.11 for the future of mankind and earth from now on.In order to appreciate the importance of this event, let me tell you that the long history of mankind and all incarnation experiments on this planet will be evaluated in the future in terms of “Before 11.11.11” (B11.11.11) and the mission of the PAT (BPAT) and after the successfully accomplished mission of the PAT (A11.11.11 or APAT). No more BC and AC – you are the new Christed human beings on this planet. Without your god-given ability to open the portals on this toxic planet, the whole stargate 11.11.11 would have been a flop – ascended masters here, archangels there.I will be very succinct here, because as all of you I am very exhausted from this past adventure as well as from my inhuman editorial marathon in the last three months, which was scheduled to end at 11.11.11. But if it is your desire, I may continue publishing at a slower pace on this website in the coming days.Before I start with our regular Ascension-Report, which is still as valid as before,  let me convince you once again that whatever happened at 11.11.11, was your personal success and the fruits of your collective will and perseverance will be riped very soon.Az utóbbi 24 órában mélyen magamba néztem miel?tt kiadtam volna a 11.11.11 utáni üzenetet. Mindannyian tele voltunk reménnyel, hogy ezen a kedvez? dátumon végre itt hagyjuk ezt a mérgez? bolygót, de az Isteni Terv a bolygó számára megváltozott az utolsó pillanatban.Az okokról az alábbi emailjeimb?l értesülhetsz, melyet megosztottam néhányótokkal miel?tt ez a rendkívüli esemény kibontakozik a szemünk el?tt. Egy ?si és igaz módszerrel azon fáradoznak, hogy azonnali gondolataink mostantól szerepet kapjanak a 11.11.11 -es csillagkapuban az emberiség és a Föld jöv?je érdekében.Hogy kihangsúlyozzuk ennek az eseménynek a fontosságát, had mondjam el, hogy az emberiség hosszú története és minden inkarrnációs tapasztalaté a jöv?ben értékelve lesz, amely a 11.11.11 el?tti id?szakban zajlott le, beleértve a PAT és BPAT küldetését és vele együtt  a PAT minden sikeres küldetését is. Nincs több Krisztus el?tti és utáni id?számítás, te vagy az új Krisztusi Ember a bolygón. Isteni képességeid nélkül ezen a romlott bolygón, az egész 11.11.11 csillagportál megnyitása sikertelen lehetett. – felemelkedett mesterek itt, arkangyalok ott.Rövid leszek, mert mint ahogy ti is mindannyian, én is nagyon kimerült vagyok az elmúlt id?szak történései miatt csakúgy mint az elmúlt három hónap embertelen maratoni írói munkámtól, melynek vége 11.11.11 – re lett beütemezve. De ha ez a kívánságotok, folytatom a publikálást oldalamon, de lassabb ütemben a következ? napokban.Miel?tt folytatnánk általános Felemelkedési-Beszámolónkat, amely még most is ugyanolyan érvényes mint azel?tt, had gy?zzelek meg mégegyszer arról, hogy akármi is történt 11.11.11-én, az a te személyes sikered és gyümölcse a kollektív akaratodnak, kitartásod pedig hamarosan meg lesz jutalmazva.(Most így ennyi, a többi kés?bb)

    #18689
    Merkurius
    Felhasználó

    Igen figyelemre méltó Stankov ezen írása .

    “” hogy ezen a kedvez? dátumon végre itt hagyjuk ezt a mérgez? bolygót, de az Isteni Terv a bolygó számára megváltozott az utolsó pillanatban.””

    Ez a kedvez? dátum semmit?l nem volt kedvez?bb bármilyen más dátumnál .A jelenlegi id?, év ,hónap stb számításunknak már régóta köze nincs semmilyen galaktikus vagy természeti id?számításhoz .Amit?l ez az id?pont jelent?séget kaphatott volna az egyedül az , hogy ha minél több teremt? er?vel rendelkez? ember figyelmét tudják ráfordítani .

    Az Isteni terv már nagyon régóta év tizezredek,százezredek vagy talán a teremtés kezdete óta úgyanaz a terv (az anyagi test és a lélek egyesítése), nagyon nem tartom valószín?nek,hogy most éppen megváltozott volna .
    Ami megváltozott az nem az isteni terv,hanem esetleg az ezt megakadályozni szándékozók terve .

    Egyébként meg akinek mérgez? és romlottnak tartja ezt a bolygót bármikor lehet?sége van kilépni ebb?l egyedül önállóan is ,egyáltalán nem kell ebbe olyan másokat is bevonni akik esetleg más vélemyényen vannak.

    #18690
    gabee
    Adminisztrátor

    Az új, igen er?s energiák, melyek az esemény óta a Földre áradnak, a csakráidból is kiáramlanak és mindez nem csak az 5-dik dimenzió multidimenzionális valóságának az el?jele, melyet folyamatosan megtapasztalunk ahogy megnyilvánul a Földön, hanem el?segíti a közelg? Régi Világrend összeomlását is, melynek három f? jellemz?je:1, Az Orioni Pénzügyi Rendszer összeomlása, amely a reptiliánok világgazdasági rendszerének gerince. Ez lesz az els? dolog, ami szétesik.2, Ezt követi hamarosan a jelenleg is alapul szolgáló empirikus tudományt felváltó Univerális Törvények Tudománya. Számomra ez lesz a harc új színfala, az irányvonal a következ? évben, és emiatt jobban fogok koncentrálni erre a dologra.3, A bolygón meggyökerezett egyeduralmi vallások megsz?nése és helyettesítése az Igaz Spiritualitással, melynek te is felszentelted az életed ebben az inkarnációdban, hamarosan felöleli az emberiséget és bevezetést ad nekik egy új, pezsg? jöv?be.Mindez már elkezd?dött 11.11.11-el, amely a sikeredhez vezet? út els? lépése volt, habár nem úgy teljesedett ki, ahogyan azt mindannyian vártuk és reméltük volna a korlátozott, lineáris gondolkodásunkkal. Azonban a többdimenziós valóság néha sokkal bonyolultabb mint ahogyan azt el legmerészebb álmainkban el tudjuk képzelni.

    #18691
    Szabolcs
    Felhasználó

    Köszönöm a fordításokat!
    Most akkor itt maradunk és itt kezdjük el az új világ építését az összeomlás után? Már tényleg nem értem. Pedig pont Stankov beszélt radikális elt?nésr?l, most meg azt mondja -ha már így alakult-, hogy akkor itt építkezzünk?

    Végülis mindegy. A lényeg, hogy jobbá váljunk.
    Mindenesetre az energetikai változások a testen belül tények, vagyis mindenképpen zajlik a folyamat, de hogy egyszer hirtelen változásról van szó, egyszer pedig átmegyünk szépen rózsaszínbe…

    #18692
    Anna
    Felhasználó
    Szabolcs wrote

    Most akkor itt maradunk és itt kezdjük el az új világ építését az összeomlás után?

    Mondjuk én sosem vártam mást, de akik igen, azok most jól meglep?dhettek.
    Azt gondolom, nekünk a magyar csatornázók felé kellene jobban figyelnünk.
    Alaje kivétel.:D

    #18693
    gabee
    Adminisztrátor
    Anna wrote

    Szabolcs wrote
    Most akkor itt maradunk és itt kezdjük el az új világ építését az összeomlás után?

    Mondjuk én sosem vártam mást, de akik igen, azok most jól meglep?dhettek. Azt gondolom, nekünk a magyar csatornázók felé kellene jobban figyelnünk. Alaje kivétel.:D

    Ha lennének. De sajnos nincsenek. Ha mégis van 1-2, azok szélhámosok. Aki meg valódi kontakta, az nem fogja közhírré tenni.Sajnos minimum olyan hiteles és tiszteletreméltó kutatók és kapcsolattartók mint Izsáky László vagy Magocsi Oszkár már aligha lesz.

    #18694
    Gyorgy
    Felhasználó
    gabee wrote

    Anna wrote

    Szabolcs wrote
    Most akkor itt maradunk és itt kezdjük el az új világ építését az összeomlás után?

    Mondjuk én sosem vártam mást, de akik igen, azok most jól meglep?dhettek. Azt gondolom, nekünk a magyar csatornázók felé kellene jobban figyelnünk. Alaje kivétel.:D

    <br /><br />Ha lennének. <br /><br />De sajnos nincsenek. Ha mégis van 1-2, azok szélhámosok. Aki meg valódi kontakta, az nem fogja közhírré tenni.<br /><br />Sajnos minimum olyan hiteles és tiszteletreméltó kutatók és kapcsolattartók mint Izsáky László vagy Magocsi Oszkár már aligha lesz.

    Nem tudom, hogy ki mit ért “csatornázó” vagy “csatornázás” alatt, mindenesetre szeretettel ajánlom a következ? magyar oldalt mindenki figyelmébe:

    -link-

    #18695
    Névtelen
    Inaktív

    Megvallom ?szintén, mikor régen el?ször olvastam a “csatornázásról” egy n?i ezoterikus magazin ezos témával foglalkozó oldalán, igencsak meglep?dtem, mivel el?ször az a “hagyományos” csatornázás jutott eszembe amit általában munkások csinálnak. Aztán úgy magyarázták el nekem hogy ez tulajdonképpen mit is jelent.
    Részemr?l ebben a dologban szkeptikus vagyok, mivel bárki bármit állíthat, mondhat senki nem tudja megcáfolni.
    Az látszik hogy a gondolatok pozitívak, szépen fogalmazva valóban lelket gyönyörködtet?ek mert tulajdonképpen szép és érdekes írások. Csak egy gond van vele. Nekem ez kevés. Én bizonyságot akarok, olyat, ami kézzelfogható és elégedetten konstatálom hogy ez nálam m?ködik vagy bevált. Mert elábrándozni a szép rózsaszín írásokon és a fantáziát elengedni, kevésnek tartom… Remélem, nem sértettem meg senkit a tudatlanságommal mert az az igazság hogy ami egyiknek érthetetlenség az a másiknak a tudás….

    #18696
    Anna
    Felhasználó
    Gyorgy wrote

    Nem tudom, hogy ki mit ért “csatornázó” vagy “csatornázás” alatt, mindenesetre szeretettel ajánlom a következ? magyar oldalt mindenki figyelmébe:

    -link-

    Egyiknek pont rá gondoltam, csak még nem volt érkezésem betenni a linkjét.
    Köszi.

    #18697
    Anna
    Felhasználó
    #18698
    Szpacsek
    Felhasználó

    Izsáky Lászlót én is nagyra tartom !!

    ? volt az aki lehívta hívójellel a Szíriusziakat Erdályben, az 1970-es években, és átvette t?lük az üzenetüket, az ún. “Erdélyi aranylemezeket”.

    Azután éveken át rejtegették Izsákyék (a barátaival) a Securitate–a romániai titkosrend?rség–el?l! Végül miel?tt elkobozta volna a Securitate az aranylemezeket, szerencsére már lemásolták a rajtuk lév? jeleket, írást, papírlapokra!
    A Securitate pedig állítólag beolvasztotta — megsemmisítette — ezeket az arany lemezeket.

    #18699
    Dani
    Felhasználó

    Egy nagyon fontos összefoglaló a folyamatban lev? felemelkedési forgatókönyvr?l

    Ute és George által, 2011 november 19

    Ajánlom minden olvasómnak, hogy nézze meg Ute weboldalát (http://radiantlyhappy.blogspot.com/2011/11/elohim-and-ascension-plan-for-earth-and.html – Az Elohim és a Felemelkedés terv a Földnek és az Emberiségnek) és olvassa el a legutolsó beszélgetésünk összefoglalóját és szellemi meglátásunkat (intuíció) a folyamatban lev? Felemelkedés forgatókönyvér?l 11.11.11 után.

    Err?l némi információt el?zetesen közzétettem ezen a weboldalon, de van egy csomó új adat, amit német nyelven megosztottunk egymással és, amit Ute most lefordított és összegzett a weboldalán. Ily módon átvette t?lem a levelezésünk lefordításának terhét, amiért nagyon hálás vagyok.

    Ute és az én szellemi meglátásunkat a PAT tagjai most már túlnyomórészt meger?sítik. Ebben a beszámolóban közzétettem néhányat az e-mailjükb?l. Ez az együttes láncreakció nagyon hasonló ahhoz, amit akkor tapasztaltunk, amikor a pontokat el?ször kötöttük össze és a 11.11.11-es csillagkapu felkészítéséhez elkezdtük a portálunkat megépíteni.

    Az id?ben e miatt az új lehet?ség miatt annyira izgatottak voltunk, hogy nem figyeltük meg alaposan a hatalmas összehangoló munkát, amit a magasabb birodalmak azért végeztek el, hogy segítsenek nekünk felkészülni erre az eseményre és összekösse a pontokat közöttünk ? a PAT tagok között. Volt egy mennyei cél és egy igen kifinomult terv a kulisszák mögött, ami lehet?vé tette ezt a küldetést.

    A legtöbben azt írtátok nekem, hogy hogyan vezetett a fels?bb énetek e weboldal megtalálásához és árasztott el titeket a számos váratlanul ért és ?ártalmatlan? véletlenek, amik a Noé bárkánkat átúsztatta a zavaros helyzeteken bármiféle súrlódás nélkül és meglep?en könnyen.

    Na már most erre a titkos összehangolásra már nincs szükség, mert mind kapcsolatban vagyunk. De még egy nagy esemény küszöbén vagyunk, ami hamarosan ki fog bontakozni. És ez lesz a mágneses pólusváltás, amit 11.11.11-én elhalasztottak.

    Alaposan megbeszéltük ennek a késésnek az okait a múlt hét folyamán, a felemelkedési beszámolóinkon. Most beléptünk egy új szakaszba.

    A 11.11.11 esemény valójában két félid?re lett osztva, kis szünettel a kett? között. Jelenleg ebben az id?szakban vagyunk. Összejöttünk a házikókban és kritikusan értékeltük az els? félid?t, és hogy miért nem voltunk boldogok az eredménnyel. Az elsöpr? következtetés az volt, hogy több célra van szükségünk a pontozáshoz azért, hogy biztosak legyünk abban, hogy meg fogjuk nyerni a bajnokságot.

    Az ?arany cél? a mágneses pólusváltással egy id?ben összehangolt Felemelkedésünk lesz, amely véglegesen elsöpri a régi világrendet és megsemmisíti az anyagi és eszményi infrastruktúráját. Az emberi népesség ezután az esemény után egyfajta kollektív kómába fog esni (nem pedig sokkba ? a ?sokk? egy hétköznapi leírás, hogy mi fog történni a pólusváltás után).

    Egyedül mi, az els? felemelkedett emberi mesterek leszünk képesek megmenteni az emberiséget ebb?l a katalepsiás/merev állapotból és megmutatni nekik a boldog néz?pontot az új Földr?l és az új Emberiségr?l a pusztítás és a tömeges halálos áldozatok közepette. Demonstrálván az emberi lélek halhatatlanságát és a lehet?ségét a felemelkedésre és, hogy felülmúlja ennek a katasztrofális háromdimenziós Földnek a sivár valóságát, gyorsan meggyújtjuk sok emberi lényben a bels? lángot és motiváljuk ?ket arra, hogy vészeljenek át mindent a 2012-es decemberi végs? felemelkedéseikért.

    Az emberi ész egy kicsit lusta és tele van tétlenséggel. Az önfenntartási ösztönök, amik azért fejl?dtek ki a homo sapiensnek, hogy megengedje a Forrástól való teljes elválást és megtéveszt? biztonságot és állandóságot adjon neki, ami meggátolta az emberiség korábbi felébredését és végül a Teljes Felemelkedésünk elhalasztásához vezetett.

    Ezek az önfenntartási ösztönök jelenleg egy gyors átalakulási folyamatban vannak. Rájuk az ötödik dimenzióban már nem lesz szükség és energetikailag törölve és helyettesítve lesznek új mintákkal vagy kulcsokkal. Sajnos ahhoz, hogy ennél a mindenféle idejétmúlt, félelemalapú, emberi mintáknál (a sejteknél, genetikailag és éterikus szinten) a gyökeres energikus átváltozás végrehajtódjon, valakinek drámai küls? eseményekre van szüksége, ami lebontja a félelmi korlátait és kiröpíti ?t a kényelmi zónájából, ahol továbbra is tagadni fogják a transzcendentális (érzékelésen, tapasztalaton felüli) valóságokat.

    Az er?s 11.11.11-es energiák, amik most elárasztják a Földet és az Emberiséget a fizikai járm?vünkön keresztül, mint a fény csatornái, megvan a céljuk, hogy lerombolják a régi emberi társadalom jelenlegi asztrális mátrixát és helyettesítsék azt egy új mátrixszal, ami a Szereteten, a tisztánlátáson és a közepességen/medialitáson/meditáción (mediality?) alapul.

    Ezt csak egy er?s küls? esemény válthatja ki, az ember többé nem számíthat az emberiség fokozatos reformációira és a bels? társadalmi szervezetére, a forradalmakon és felfordulásokon keresztül. Ez a lehet?ség valóban része volt a mennyei tervnek a Végid?kben, de az emberiségnek nem sikerült megvalósítani ezt a célt, mivel a legtöbb emberi lény még mindig mély álomban és er?sen a sötétek markában van, akik pedig most a negyedik dimenzióból irányítják ?ket, hogy el kellett hagyniuk a háromdimenziós Földet 11.11.11 után. Azonban ?k mindig is az asztrális negyedik dimenzióból gyakorolják a legundorítóbb, negatív befolyásukat az embereken.

    A forradalmi alternatívája az emberiségnek, hogy saját magától felébredjen, mára teljesen kudarcot vallott és ki kellett cserélni egy katasztrofális verzióra. Ez a döntés olyan alaposan át lett beszélve a magasabb birodalmakban a múlt hét folyamán, mint ahogy az Ute-al való párbeszédemben is fogjátok olvasni és most a döntés megszületett, hogy folytassuk a mágneses pólusváltással a lehet? leghamarább, mert minden további késedelem káros azon emberek jöv?jére nézve, akiknek le van írva a lélekszerz?désükben azaz elméleti lehet?ség, hogy 2012 végén felemelkednek.

    Ebben a pillanatban nagyon fontos, hogy ne engedjünk hamis erkölcsi megfontolásokat. A mágneses pólusváltás egy energikus kellék a Föld és az emberiség ötödik dimenzióba való Felemelkedéséhez. Ezt elkerülni teljességgel lehetetlen. Ez csak kérdés, hogy mikor fog megtörténni.

    A Mágnesesség része a háromdimenziós valóság polaritásának. Az új 11.11.11-es energiák célja, hogy megszüntesse ezt a valóságot és helyettesítse a Minden-Ami-Van Egységével. Ez az átalakulás hasonló az anyag kötött/együttes állapotának a változásához – mint például a víz vízg?zzé való változáshoz.

    Az átalakulás ezen fázisának feltétlenül kapcsolódnia kell a régi struktúrák óriási lerombolásához. Mint, ahogy a vízmolekuláknak, amelyek elektromosan feltöltöttek és a pozitív vagy negatív pólusuk szerint vannak sorba rendezve, meg kell szakítaniuk ezeket a elektromágneses van der Waal?s er?ket, amikor elpárolognak és belépnek egy látszólag kaotikus zavarba a leveg?ben, amely Brown mozgásaként ismert, ugyanígy minden emberi lény és társadalom, mint egy egészként, belépnek a kreatív káosz egy új állapotába, a mágneses pólusváltás után.

    Ez az esemény gyakorlatilag megszünteti a mágneses polaritást a Föld mátrixában, ami az energetikai alapja minden megnyilvánult sötétségnek ezen a bolygón. Nagyon fontos, hogy megértsük ezen fizikai jelenség fontosságát és, hogy a Föld mágnesességének miért kell megsz?nnie a Felemelkedés folyamatában. Ez nem egy ingyen ebéd esemény.

    Ez az az id?pont is, amikor megjelenünk és felemelkedett emberi mesterekként elkezdjük az emberiség vezetését. Mi leszünk azok, akik megalapozzák az emberiség új, szeret? társadalmát, ami tovább, a 2012-es decemberi 5. dimenzióba való felemelkedés után is ki fog bontakozni. Más civilizációk is segíthetnek egy kés?bbi id?pontban, de mi vagyunk azok, akik meghozzák a teljes felel?sséget ezért a kozmikus átalakulásért. Ezért vagyunk itt.

    Ha most csalódott vagy, akkor ez arr?l a bels? tudásról, a mi dics?séges küldetésünkr?l szól, amit elhalasztottak 11.11.11-én, ami miatt annyira boldogtalannak érezzük magunkat. Nem is annyira a nehéz életkörülmények a gond a Földön, amelyen bátran felülkerekedtünk a múltban, hanem a meg nem valósított elhatározásunk, hogy végre fellépjünk a színpadra és változtassunk a helyzeten felemelkedett mesterként. És kinek kell hibáztatnia az embereknek ezért a Szereteten és önzetlenségen kívüli türelmetlenségért, ha nem egy vaknak.

    http://www.stankovuniversallaw.com/breaking-astral-news/state-of-ascension-report-30theascensionseason111111isstillopened

50 bejegyzés megtekintése - 1-50 / 51

Be kell jelentkezni a témakör megválaszolásához.