Garuda, a madarak hercege az indiai mitológiában különös madár volt, ugyanis a szárnya és a cs?re sashoz, a teste pedig emberhez hasonlított. Összességében er?s testi felépítés? lehetett, mert Visnu isten gyakran ült fel a hátára, és nagy távolságokra repült vele. A különös madár rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezett, intelligens volt, teljesen önállóan döntött és cselekedett, még háborúkat is vezetett, csatákat is nyert. A ?szülei? nevét is ismerjük, apja Kasyata, édesanyja pedig Vitana volt. Természetesen Vitana anya tojta a tojást, amelyb?l Garuda kikelt. Látszólag tehát ? is ugyanúgy kezdte az életét, mint minden más madár. Garuda arca fehér, teste vörös, szárnya pedig aranyszínben pompázott. Egyszóval minden természetrajzi m?ben díszhelyet foglalhatna el. Csak éppen az a baj, hogy egyikbe se illik bele! A legenda további különös részleteket árul el róla. Ha felemelte a szárnyait, megremegett a Föld. Garuda ilyenkor dübörögve indult a világ?rbe! Ezzel meg is d?lt az a nézet, amely Garudát a szó szoros értelmében madárnak hiszi. Egy közönséges madár nem tud kirepülni a kozmoszba.
Megállapíthatjuk tehát, hogy Garuda egy repül? eszköz, egy gép volt.
Ennélfogva Garuda ?szüleit? nyugodtan min?síthetjük olyan földönkívüli mérnököknek, akik ezt az ?reszközt tervezték. Amennyiben tovább olvassuk Garuda történetét, további érdekes dolgok derülnek ki róla. Volt neki egy különös mániája. Szívb?l utálta a kígyókat. Ez az ellenszenv Garuda részér?l teljesen indokolt volt. ?Anyját?, Vitanát ugyanis kígyók tartották fogva. Vitana gondolati úton magához rendelte ?fiát?, és elpanaszolta neki, hogy a kígyók csak akkor engedik szabadon, ha Garuda hoz nekik egy korsót, tele ambróziával, az istenek halhatatlanná tev? eledelével. A bátor madár mindent megpróbált, hogy teljesítse a kígyók feltételeit, de ambróziát csak egyetlen hegyen talált, amely egy t?ztenger közepén állt. Garuda ebben a nehéz helyzetben is feltalálta magát. A szárazföld folyóiból jól teletankolta magát, ezzel eloltotta a t?zfalat, és elérte az istenek hegyét. Ugyanis Garuda olyan repül? eszköz volt, amely vízzel m?ködött! Igen ám, de amikor le akart szállni a hegyre, landolását tüzet okádó kígyók (lézerágyúk?) akarták megakadályozni. Ekkor zseniális ötlete támadt: porfelh?t kavart, így a ?kígyók? nem láthatták, hogy hol van, és nem tudták becélozni. Ezután Garuda ?isteni tojásokat?, azaz bombákat dobott a ?kígyókra?, s ezzel ezer darabra szaggatta ?ket. Ezt az akciót megismételte az anyját fogva tartó kígyóknál is.
A szabadítás sikere után a kalandos kedv? madár rögtön a Holdra indult. Az azonban ellenséges indulatú istenek bázisa volt, akik nem fogadták szívesen a vendéget. Ádáz csata kezd?dött közöttük, de a hold isteneinek rá kellett döbbenniük, hogy fegyvereikkel nem tudják megsebezni Garuda testét. Alkut kötöttek hát vele: megkapta a halhatatlanságot, és Visnu szállítóállata lett, akit hatalma elismeréseként a többi isten a f?nökeként tisztelt. Ett?l kezdve repült Visnu Garuda hátán, és irányította ?t pusztán gondolatai segítségével.
Garuda, ez az egyedi tulajdonságokkal rendelkez? fantasztikus ?reszköz, röviden összegezve a következ? figyelemre méltó képességekkel bírt. Az atmoszférán kívülre és a Holdra is le tudott szállni, védve volt az ?rfegyverek romboló hatásaitól, és ráadásul üzemanyaga közönséges víz volt.
Bármit gondoljunk is err?l a történetr?l, van néhány dolog, ami elgondolkodtatja az embert. Vajon miért van az, hogy a sumér Etana-eposz szintén beszámol egy olyan sasról, amely képes volt a világ?rben közlekedni?
Csupán zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az els? holdkompot, amely sikeresen le is szállt a szomszédos égitesten, Eagle-nek, azaz sasnak nevezték el az amerikaiak. Érdemes elgondolkodni azon is, hogy vajon az indonéz nemzeti légitársaságot miért pont Garudáról, a fentebb ismertetett legenda h?sér?l nevezték el?
Vajon mindezek a tények pusztán a véletlen játékai lennének, vagy a történelem tényleg ismétli önmagát?