Home Beszámolók Gyerekkor

    Gyerekkor

    16

    Gyerekkorom furcsa egymás utáni kissé paranormális folyamatát szeretném megosztani veletek.

    Az egész 2 éves korom körül kezdődött, amikor tisztán emlékszem rá, hogy egy tavaszi napon a rácsos ágyamból kinézve a falon keresztül egy nagyon szép galambot láttam átrepülni a szobán. A fura az, hogy ilyenre 2évesen az ember miért emlékszik. A továbbiakban furcsa volt, így visszanézve, hogy apukámat kiskoromban mindig azzal nyaggattam, pontosan soha nem engedtem meg, hogy addig lefektessenek aludni, amíg nem nézzük végig a csillagokat az égen. Furcsa ezzel kapcsolatban, hogy a bal kezemen a mai napig a göncölszekér rajzolódik ki az anyajegyekből pontosan.

    Később 10 éves korom táján hangsúlyozom, soha nem néztem tv-ben vagy bárhol máshol horrort, vagy scifit vagy ehhez hasonlót a következő sorozat történt. Furcsa álmom volt, hogy valami űrhajón vagyok és egy mesélő pár képkockával mond egy monológot, hogy valami nőci vagyok és a két bolygó közti háborút úgy nyerhetem meg, ha a másik bolygóról valami pasival összeházasodok a mostani testben. Szóval fura volt. Fél évre rá volt egy éjszaka, amikor arra ébredtem, hogy remeg az ágyam, nem tudok megmozdulni, és álmomban a remegés közepe valaki azt üvölti visító hang aláfestéssel, hogy senki nem jut az atyához csak én, csak én, majd ahogy ebből az öntudatlan állapotból riadtam, és teljesen észnél voltam nem tudtam mozdulni, három fénygömböt láttam a szekrénysorunk előtt, és kiabáltam, hogy anyu apu keljetek fel.

    Anyámék akik akkor nem messze aludtak tőlem nem ébredtek fel, és reggel csodálkoztak, mert nem hallottak semmit. Ez után jött csak a java: azóta megálmodom, hogyha valaki aki nekem fontos személy meghal:mégpedig úgy, hogy a betegágyból felkel és azt módja nem értem miért fekszek itt mikor már meggyógyultam. Borzasztó érzés: apukám, nagypapám, keresztapám, apósom, nagybátyám halálát előre tudtam. Nem értem miért velem történik ez mind. A férjem úgy hív sokszor, hogy boszi vagyok, mert mindent megmondok előre ami velünk történik. Sokszor félek magamtól. Erre mit tudtok válaszként írni? Veletek történt hasonló esetleg?

    16 COMMENTS

    1. Igen történt!Képzeld nekem is a Göncölszekér tökéletes mása rajzolódik ki a bal kezemen,a jobb kezemen pedig a teljes Orion rendszer.Engem az Orion vonz és én is kisgyerekkorom óta nézem a csillagokat,szinte minden este.Én is meg szoktam álmodni a jövőt megérzek dolgokat.Ez egy adottság és néha ijesztő.Érzelmileg talán néha nehéz,de együtt lehet élni vele.Fogd fel pozitív dolognak!Ha elfogatsz egy jó tanácsot (ne érts félre jó indulatból írom)ne nagyon beszélj erről senkinek.Az emberek félnek attól,amit nem értenek.És aki azt mondja,hogy hisz ezekben,nem hisz,csak hinni akar.Üdvözlettel:babuci0905

      • Szia! Nem tudom, hogy erdekel-e meg teged a dolog, de nagyon kivancsi lennek arra, hogy van-e valami kozos ebben az Orion rendszer-anyajegy dologban. Nekem is van egy ilyen a jobb karomon.

        Probaltam magyarazatot keresni az interneten erre a dologra, de ez az egyetlen hely, ahol egyaltalan emlitest talaltam erre a furcsasagra :).

    2. Sziasztok! Én még régebben az álmomból láttam előre a jövőt így 1-2 nap vagy hónap eltel tével. De most már sajna nem. Mert irányítom az álmaimat…
      Én régebben azt álmodtam ,hogy UFO-k támadtak rám és a családomra este anyámat és apámat valami “lélek gömbbel” bezárták a lelküket és örök álomba merültek vagyis meghaltak :/
      Én és az egyik nővéremmel harcoltunk ,hogy ne vegyék el a lelkünket… szóval ilyet álmodtam egyszer…

      Meséljetek még kíváncsi vagyok 🙂

      A képességeim el tűntek 🙁 De mindig vagyis már elég sokszor álmodom azt ,hogy én vagyok a bukott angyal és van egy erős ilyen víz idomítás :/

      Folyton szimbólumokat vagy jeleket látok bárhol vagy az égből…

        • Hát,ez igen érdekes.Üdv a “furcsák” közt!Én amúgy nem szeretnék többet írni magamról,mert tartok az emberektől(gonoszak és aljasak).Ne vedd magadra,az átlagos emberekre értem.Ha szeretnéd visszahozni a képességeidet,megteheted.Csak étkezz megfelelően,kerüld a mérgeket és ne akard mindig irányítani az agyadat.Hogy milyen ételeket kerülj,megtalálod az interneten.Sok sikert:babuci0905

          • Köszönöm 🙂
            Igen én is tartok tőlük a rossz emberektől. És megfogadom a tanácsot ,hogy nem irányítom az agyamat ,de néha akaratlanul jönnek elő ,mikor most ezt meguntam legyen valami más akkor néha nem azt csinálja ,hogy egy új álmot kezdek pl:.UFO-sat
            Nem hanem ugyan azt akarja folytatni csak más szögből szóval eredetileg ugyan olyan

      • Szia! Kivancsi lennek a szimbolumokra amiket latsz. A “fejedben” latod oket, vagy a “szemeddel”? En is evek ota “kapok” jeleket, es konkretan az erdekel, hogy te minlyen rendszeresseggel latsz ilyet, es hogy tortenik a dolog. Meg az, hogy tudod-e mi az ertelmuk (peldaul ismert jelek, amikre ra lehet talalni akar modern, akar antik ABC-k ben, vagy teljesen ismeretlenek).

        Ja, meg van egy kerdesem: az a dolog a szarnyakkal, nalad hogy tortent? Hogy erzed a helyuket es mennyi ideje? Hirtelen jott, vagy mindig tudtal rola? Van fogalmad arrol, hogy ez mitol van es mit jelenthet?

        Nem tudom hogy kell itt privat uzenetet kuldeni, de, ha lehet, szeretnem, hogy ezt NE nyilvanosan beszeljuk meg. Termeszetesen, csak akkor, ha meg erdekel a tema :).

    3. Az én bal kezemen is fellelhető a göncölszekér csillagkép. Meg háromszög is van. Láttam furcsa dolgokat is. Sötét alakot, aki megállított az utcán (fényes nappal). Azért írtam sötét alaknak, mert olyan volt, mint egy 3D-s árnyék (pl. az orrát csak akkor láttam volna, ha oldalra fordul…). De integettem pilótának is gyerekkoromban, s csak felnőtt fejjel jutott eszembe, hogy abban a formában az lehetetlen lett volna, ami megtörtént és ez is fényes nappal, egy délelőttön… Különös képességről nem tudok.

      • Nekem az egyik éjszakán az volt ,hogy a nővérem szobájában ültem mert egy kicsit meg akartam ijeszteni 😀
        De nagyon későn jött be a házba ezért az én szobámnak az ajtajából (Mert mivel a nővérem szobája és az én szobám egymásra néznek.) És láttam ,hogy volt egy sötét árny alak. Mikor nem is volt ott senki rendesen egy ember látszott. Nem halucináltam hanem láttam szó szerint. De nem ijedtem meg ,mert tudtam hogy nem bántana. És jól elbeszélgettem vele xd vagyis én beszéltem ő meg hallgatott mint a sír 😀
        De nem is jött közelebb.

    4. Jah elfelejtettem írni vagyis csak most vetem észre ,hogy a bal karomon 3-szor mutatja az Orion övét, a jobb karomon meg csak egyszer de az egyik tűz anyajegy ,de ezeket nem is vettem eddig észre vagyis nem foglalkoztam velük.
      A hasamon is mutatja az Orion övét ,de nagyon távol állnak egymástól.
      http://m.cdn.blog.hu/is/istengyermek/postimage/orion_ov_1401563679.jpg
      http://3.bp.blogspot.com/-TTvpNubN1Rw/Tvyu0mTei3I/AAAAAAAAAgw/haz1drsYiyI/s400/giza%2Bwtc%2Borion.jpg
      http://www.constellationsofwords.com/images/stars/Betelgeuse.JPG

      Mindig Orionnak nevezem el a rajzaimat nem tudom miért szerintem azért mert meg tetszett ez a név 🙂
      A Transformers 2. részében is volt ,hogy Mikor hajnal kél a tör hegyén a 3 király mutatja meg az utat. Direkt úgy építették a Gizai piramisokat tükrözzék. 3 királyról nevezték el a Gizai piramisokat.

    5. Sziasztok!

      Nagyon erdekes, amiket irtok. Epp felfedeztem a jobb karomon az Orion csillagkepet,… ha jol latom a Sziriusz is rajta van. Erre kerestem magyarazatot amikor rabukkantam erre az oldalra. Nem lehet veletlen.

      En is sokmindent tapasztaltam :), es egyetertek abban, hogy nem szabad csak ugy barkinek elmondani. Reszint felni fognak az embertol, reszint meg majd egyszeruen bolondnak tartjak. Nagyon, de nagyon kevesen ertik meg az ilyesmit.

      Nehez masnak lenni, es epp ezert olyan jo erzes, hogy nem csak en vagyok igy ezzel :).