Home Cikkek Hogyan lesz valakiből hulladémon?

Hogyan lesz valakiből hulladémon?

652
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 23 percig tart

Természetesen úgy, ha elhagyott testét megszállja egy démon. Úgy látszik, van rá eset, hogy valaki még életében tudja, mi történik majd testével halála után.

Kelet-Tibet egy távoli kolostorában élt egy szerzetes, aki halálát érezte közeledni. Magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: ?Hamarosan meghalok. Ha meghaltam, eszetekbe ne jusson emlékhelyet emelni fölém. Fogjátok meg a testemet és vessétek a kolostor alatti mély szakadékba, amely kilenc emeletnyi mélységű. Nem szabad, hogy a holttestem a föld felszí­nén maradjon!?

Ezután a láma meghalt. A tanítványai vitatkozni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Egyesek ragaszkodtak a mester utolsó akaratához, mások pedig azt követelték, hogy mutassanak be az elhunytnak áldozatot, és emeljenek emlékoszlopot a teste fölé, mivel tudós ember volt. Végül abban állapodtak meg, hogy nem vetik azonnal a szakadékba, hanem felravatalozzák a kolostor főtermében. Éjjel-nappal áldozati szertartást végeznek felette.

A szerzetesek között volt egy fiatal láma, aki a szent szövegeket olvasta, míg a többiek a zeneszerszámokkal voltak elfoglalva: a dobokat verték és fújták a kagylókürtöket. Mivel el­fáradtak a muzsikálásban, egymás után elaludtak.

96700

A fiatal szerzetes csak olvasott, és egyszerre csak megmagyarázhatatlan félelem tört rá. Nagy félelmében nem is tudott elaludni: időről időre a halottra pillantott. Egyszer aztán azt vette észre, hogy a halott megmozdul és elkezd felfelé emelkedni a ravatalon. A fiatal szerzetes annyira megrémült, hogy elkapta a szemét a hulláról, és belemélyedt szent könyvébe. A halott pedig, aki időközben hulladémonná változott, kimászott a szemfedő alól és odabotorkált az alvókhoz.

Nagy volt a veszély, hiszen köztudott, hogy ha egy hulladémon a kezét élő emberek fejére fekteti, azok is tüstént hulladémonná változnak.

A hulladémon nem is késlekedett. Előbb a legidősebb szerzetes fejére tette a kezét: máris hulladémon lett belőle. Sorban hulladémonná változtatta valamennyit, végül már csak a remegő fiatal szerzetes maradt hátra: aki félelmében fejére tette a szent könyvet, amit olvasott. A hulladémon megállt előtte; nem merte megérinteni a könyvet. Ehelyett gyorsan visszamá­szott a ravatalra és elbújt a szemfedő alatt.

A fiatal szerzetes sem volt rest: hóna alá kapta könyvét, kifutott a teremből és a háta mögött gondosan bereteszelte az ajtót. Gyorsan elmondta a kint várakozó lámáknak, hogy mi történt az éjszakai virrasztás alatt. A szerzetesek odarohantak az ablakhoz és belestek rajta.

dark-demon-lord-summoning-light

Amit az ifjú mondott igaz volt: valamennyi szerzetes hulladémonná változott. Éppen amikor felkapaszkodtak az ablakhoz, a hulladémonok a ravatal köré gyűltek és félelmetes körtáncba kezdtek.

A lámák ekkor összedugták a fejüket és tanácsot tartottak. Egyikük azt javasolta, hogy hívják magukhoz a közelükben lakó varázslómestert.

A varázslómester, aki különben nem értett valami nagyon a varázslathoz, magával hozta varázscsengőjét és varázsdobját. ?Bemegyek a nagyterembe – mondta a sápadtan figyelő szer­zeteseknek. – Ameddig halljátok a csengőm és dobom hangját, nincs semmi baj; erről tudjá­tok, hogy a szertartást végzem. Ha egyszerre csak elhallgat a csengő és a dob hangja, tudjátok meg, hogy magam is hulladémonná változtam. Akkor aztán nincs más megoldás, mint fel­gyújtani az egész épületet.?

A szerzetesek kinyitották az ajtót: beengedték a vörössüveges szerzetest. Kezdetben erősen szólt a csengő és a dob hangja, aztán egyre halkabban hallatszott, végül egészen elenyészett.

A szerzetesek belestek az ablakon és szomorúan látták, hogy a varázslómester is hulla­démonná változott: ott táncol a többiekkel a ravatal körül. Erre már nem tehettek mást, mint hogy felgyújtották a kolostort és vele együtt elhamvadtak a hulladémonok is.

A történetet e könyv szerzője 1975-ben egy tibeti asszonytól hallotta, aki különösen vonzó­dott a kísértethistóriákhoz.

Pukhang volt szerzetes aki az 1960-as évek végén menekült Tibetből Indiába, s akivel a szerző tíz évvel később az NSZK-ban gyakran beszélgetett, ugyanennek a történetnek egy másik változatát mesélte el.

demon-face

?Élt egyszer egy láma, aki halála után hulladémonná változott.

Amikor meghalt és még nem tudták, hogy hulladémon lesz belőle, összegyűltek az emberek, hogy virrasszanak a holttest felett. A virrasztók között volt egy egyszerű pásztor is. Mivel a többiek már minden jó helyet elfoglaltak, nem a ravatal mellett feküdt le, hanem az ajtó mögött. A pásztor nem tudott aludni, ezért békésen szemlélte a ravatal körül alvókat. Egy­szerre csak azt látta, hogy a halott felült a ravatalon és szétnézett. Amikor az alvók vala­melyike hirtelen horkantott egyet, a láma gyorsan visszaejtette a fejét.

Egyszer csak felkelt a láma, odament az egyik alvóhoz és kezét a mellére fektette. Amikor az mocorogni kezdett, a láma visszarántotta a kezét. Másodszorra már hosszasan kotorászott a mellén: egészen addig, amíg fehér köd nem szállt az alvó fölé. E fehér ködfolt a lelke volt, amelyet a hulladémon kicsábított a testéből. Ettől a pillanattól fogva a virrasztó is halott volt. A hulladémon elkapta a virrasztó kiszálló lelkét és megette. A rejtőzködő pásztor rémülten látta, hogy a hulladémon ajkai vörösre színeződtek a lélek vérétől.

Amikor reggel lett és kíváncsiskodók jöttek be a terembe, mindenki felébredt – egyetlen virrasztó kivételével. ?Hát ez meg miért nem kel fel? Miért lustálkodik?? – kérdezgették az emberek egymást. Erre gyorsan előmászott a pásztor az ajtó mögül és elmondott mindent, ami az éjszaka történt. ?Ezért nem tud a szerencsétlen felkelni!? – fejezte be elbeszélését, mire a jelenlévők óbégatni kezdtek, és nem tudták mitévők legyenek. Mindenesetre kimenekültek a teremből és bereteszelték maguk mögött az ajtót.

Ezután, aki csak tehette, fegyvert ragadott és körülállta a templomot. Elhatározták, hogy hívnak egy szerzetest, aki képes legyőzni a hulladémont. El is küldtek egy embert egy híres lámáért. A láma beleegyezett, hogy segít nekik, de megparancsolta, hogy senkinek egyetlen szót se ejtsen róla. ?Tégy úgy, mintha nem találtál volna rám! – parancsolta az embernek. – Menj és akassz az ajtóra egy asszonyruhát, efölé pedig egy láma ornátust. Az ajtó és az ablak elé állíts megszentelt tésztafigurákat! És csak akkor, amikor már az ajtó előtt állok, akkor kiáltsd fennszóval, hogy: Megjött a láma! Addig senkinek el ne mondd, hogy jönni fogok!?

Az ember pontosan úgy tett, ahogy a láma meghagyta neki. Amikor a láma az ajtó előtt állt, felkiáltott: ?Itt van a láma, akit hívtatok! Itt van a láma!?

Amikor a kiáltás elhangzott a megrémült hulladémon a ravatalról a padlóra zuhant: kirepült a hullából és elbújt. A láma, aki éhesnek gondolta, megpróbálta teával és süteménnyel előcsalo­gatni.

Egyszer csak a varázslatot figyelők észrevették, hogy óriási, furcsa pók mászik elő az egyik sötét sarokból. A láma nem volt rest és elkapta a pókot. Bezárta egy ládába, amelynek a tetejére villámot jelképező, megszentelt bronzfigurát tett. Ezután lélekátváltoztató és lélekűző varázslatokat végzett a doboz felett; amikor kinyitotta, nem volt benne semmi.

A démon a varázslatok következtében más újjászületést nyert, nem háborgatva többé a nyugod­ni akaró halottakat.?

Nemcsak egyházi férfiak, hanem egyszerű emberek is hulladémonná válhatnak, amint Pukhang szerzetes egy másik történetéből kiderül.

?Volt Tibetben egy szegény család. Egy nap a családfő elment az erdőbe fáért. Felmászott egy fára, leesett róla, megsebesítette a homlokát és meghalt. A felesége várta-várta, de a férfi sokáig elvolt az erdőn.

Amikor besötétedett, végül is csak hazaérkezett. A felesége megkérdezte tőle, hol maradt ilyen sokáig. A férfi nem válaszolt semmit. A felesége unszolta, hogy mondjon már valamit, de erre sem kapott feleletet.

Az asszony ágakat dobott a tűzre. A tűz hirtelen fellobogott. A férfi, mintha megijedt volna, elfordult a tűztől. Csak akkor fordult vissza, amikor a tűz már hamvadni kezdett. Amikor az asszony újra csak gallyat dobott a tűzre, az ember homloka egészen kivörösödött, és vér szivárgott belőle.

Az asszony megijedt és kérdezgetni kezdte, hogy mi történt a homlokával. Az ember most sem válaszolt, csak felpattant a tűztől, és felsietett az emeletre. Az asszony érezte, hogy nincs valami rendben az urával, ezért utána lopódzott, és bereteszelte a háta mögött az ajtót.

Éjszaka egyszer csak a férfi dörömbölni kezdett az ajtón és fennszóval kiáltozta: ?Nyisd ki az ajtót asszony! Nyisd ki az ajtót!? De az bizony nem nyitotta ki.

Másnap egész álló nap hang se hallatszott az emeleti szobából. Csak amikor elérkezett az éjszaka, kezdte verni az ember az ajtót, és kiáltozott, hogy nyissák ki neki. Az asszonynak azonban volt annyi esze, hogy most sem nyitotta ki.

Zamunda.Net
Zamunda.Net

A harmadnap estéjén hat Lhászába tartó zarándok érkezett a házhoz. Kérték az asszonyt, hadd töltsék az éjszakát a fedele alatt. Az asszony beleegyezett. Mivel a zarándokok szerzetesek voltak, megkérte őket, hogy olvassanak fel szent könyveikből. Elmondta, mi történt az embe­rével: hogy megsértette a homlokát, hogy elfordult a tűztől, hogy a homlokából vér szivárgott, és hogy bezárta mögötte az ajtót, amikor a férfi felmenekült a tűz elől a szobájába. Azt is elmondta, hogy éjszakánként ki akart szabadulni, de ő nem nyitotta ki neki az ajtót. Arra gyanakszik, hogy baj esett az urával az erdőn; hulladémon lett belőle. Kérte a zarándokokat, hogy segítsenek szerencsétlen férjén.

Az egyik zarándoknak az volt a véleménye, hogy meghaladja erejüket a feladat, de egy fiatal szerzetes csak erősködött, hogy hat embernek nem okozhat nehézséget egyetlen hulladémon legyőzése. Végül is, miután derekasan befalatoztak és bátorságot merítettek belőle, felmentek az emeleti szobába. Az asszony kinyitotta, majd bezárta mögöttük az ajtót.

Másnap, egész napon át nem hallatszott más, csak a lámák monoton mormogása, ahogy a szent szövegeket recitálták. Így ment ez estétől reggelig, akkor azonban elcsendesedett min­den. Nem hallatszott többé a szent szövegek szava.

Az asszony megértette, hogy mi történhetett odafenn, és nem tudott mivé lenni a kétségbe­eséstől.

Következő napon egy vándorember jött arra. Az asszony neki is elmondta a történteket. Hogy most már nem egy, hanem hét hulladémon van az emeleti szobában. Az asszony könyörögni kezdett a vándornak, hogy segítsen rajta. Addig beszélt a lelkére, amíg a vándornak megesett rajta a szíve, és azt mondta, hogy jó.

A vándor megvacsorázott. Kérte az asszonyt hogy eressze be a szobába, de jó erősen zárja be mögötte az ajtót. Hét álló napig bent akar maradni, arra az időre ne háborgassa senki. Csak ha a hetedik napon megrázza csengőjét, akkor szabad kinyitni a szoba ajtaját.

Az elkövetkező napokban semmit sem hallott az asszony: sem imádkozás hangját, sem egyebet. Már-már arra gondolt, hogy ez a nyolcadik ember is hulladémonná változott. A hetedik napon nem bírta tovább: fellopódzott a lépcsőn az emeletre és az ajtó repedésén át belesett a szobába.

Amint benézett a lyukon hét fejet látott: a hét hulladémon hét fejét. Aztán a vándort pillantotta meg, amint imakendőjét a hét fejre terítve meditációba merült.

Fejéhez kapott és belátta, hogy súlyos hibát követett el. A vándor nem lehet más, mint nagy­tudású szerzetes, és ha azt a parancsot adta, hogy addig nem szabad feljönnie, amíg meg nem hallja a csengője szavát, be kellett volna tartania az utasítást. Lelkifurdalástól eltelve ment le a földszintre, és itt is maradt egészen addig, amíg csak fel nem csilingelt a láma csengettyűje.

demon_soldiers

A láma most is úgy ült, ahogy korábban látta: kendőjét a halottakra terítve. Amikor észrevette az asszonyt, szemrehányásban tört ki. Tudta, hogy megszegte a szavát: nemcsak hogy fel­lopakodott az emeletre, hanem még be is lesett egy lyukon. Emiatt csak hat hulladémont sikerült legyőznie, a hetedik holtesten már nem tudott segíteni. A hetedik hulladémon el­menekült.

Ezután sorba levitte a hullákat az emeletről és elhamvasztotta őket. Mivel egy meg tudott szökni előle, ezért vannak még ma is hulladémonok a világban.

Régebben, amikor az emberek vallásosabbak voltak és erényesebbek, több hulladémon kóbo­rolt Tibetben.?

A hulladémon bizonyos értelemben hasonlít a Drakulához, bár ez utóbbinak is megvannak a megfelelői a tibeti hiedelemvilágban.

Modern korunkban a hulladémon megsemmisítésének vannak más eszközei is, mint a varázs­lat és az elégetés. Erről Pukhang szerzetes a következő történettel győz meg bennünket:

?Élt egy faluban hét család. Egy napon az egyik családból egy fiatalember elhagyta a falut. A határon túl valaki megölte. Mivel a faluban nem akadt láma vagy varázsló, aki a halott felett imádkozott volna, hulladémon lett belőle. Ott bolyongott a falu körül, és valahányszor ember­rel vagy állattal találkozott, nyomban megölte a szerencsétlent. A faluban végül már nem lakott senki.

A szomszédos településen élt egy legény, aki abból a faluból származott, ahol a hulladémon garázdálkodott. Egy napon elhatározta, hogy hazamegy meglátogatni rokonait. Apósa figyel­mez­tette, hogy nagy veszélynek teszi ki magát, mivel odaát egy hulladémon kísért, és nincs már élő lélek a faluban. A legény azonban nem hallgatott a jó szóra, kezébe kapta puskáját, és lóra kapott.

Amikor megérkezett a falujába, mindjárt látta, hogy apósa igazat beszélt: élő ember nem járkált az utcákon, mindenki holtan hevert erre-arra. Éjszakára betért egy házba, hogy ott húzza meg magát. Az éjszaka közepén zajt hallott az utcáról. Kilesett, s egy fiatalembert látott, amint kegyetlen mosollyal az arcán az utcán kóborolt.

Másnap estefelé lónyerítést hallott. Egy lámát pillantott meg, amint végiglovagolt a falun. A legény megállította a szerzetest, elmesélte a történteket, és megkérdezte tőle, mit tehet a hulladémon ellen. A szerzetes azt válaszolta, hogy egyedül semmit. De ha van benne elég bátorság, ketten elbírhatnak vele. A hulladémonnak az a tulajdonsága, hogy amint eljön a reggeli szürkület, le kell feküdnie, de a napnak abban a percében, amikor hulladémonná válto­zott, három alkalommal is fel kell kelnie és visszafeküdnie. Amikor a hulladémon harmadszor kel fel, mellbe lehet lőni puskával.

A legény megfogadta a tanácsot, és úgy tett, ahogy a láma meghagyta neki. A hulladémon elpusztult, a legény pedig szerencsésen visszatért a családjához.?

Gyakori szokás, hogy híres kolostorok építését valamilyen démonmesével hozzák össze­függés­be. Pukhang láma így mesélte el egy templom építésének a történetét.

demon-pictures-8

?Dzsankar vidékén élt egyszer egy hulladémon. Amikor Rongo kolostorát felépítették, már azon a tájon garázdálkodott, nagy károkat okozva a kolostor építőinek. A kolostor közelében található Dordzse falva. Ott lakott a Lhava család. Volt egy fiuk, aki nagyon kedvelte az ivást. Egyszer részegségében az a gondolata támadt, hogy mivel úgy hallotta, Dzsankar környékén él egy démon, jó lenne egyszer megnézni milyen, és meggyőződni róla, egyáltalán létezik-e.

Egy napon elment Dzsankar falvába, jó sört inni a vendégfogadóban. Sokáig elidőzött a sör mellett. Amikor hazafelé vette útját, már alaposan besötétedett. Éppen átkelt egy hágón, ami­kor mintha valaki hívta volna. A legény nemigen figyelt a hangra, mert úgy érezte, rá kell gyúj­tania egy pipára. Ahogy rágondolt, már hallotta is a hangot a sötétből: ?Rá kell gyúj­tanom egy pipára!? A legény gyanút fogott, és amikor azt gondolta: ?Meg kell gyújtanom a tűzszerszámomat!? Máris hallotta, hogy valaki megismétli a mondottat a sötétben. A legény meggyújtotta a pipáját, aztán a hágóra sandított és ezt gondolta: ?Most kezembe veszem a pipám!? Mire valaki megismételte: ?Most kezedbe veszed a pipád!?

A legény felnézett, és egy démont látott maga előtt. Fogta a pipáját, és se szó se beszéd, a démon markába nyomta. A démon megszívta a pipát, de a füst nem a száján jött ki, hanem a hátán. A hulladémon ugyanis csak elöl néz úgy ki, mint az ember, hátul a csontváza látható. A legény ebből rájött, hogy egy démon pipázik vele szemben.

Arra gondolt, ha hazamegy, a démon is vele tart, és még valami bajt csinál. Ezért inkább úgy látta jónak, hogy a közeli Dzsankar templomában éjszakázzon. El is mondta hangosan, amit gondolt, de a démon most nem mondta utána. A legény elgyalogolt a templomig, és ott maradt éjszakára.

Másnap reggel hazatért, és elmesélte apjának a történteket. Hogy elővigyázatosságból nem jött haza, hanem Dzsankar templomában éjszakázott, nehogy a démon kitudja, hol lakik. A legényt furdalta a kíváncsiság, hogy vajon meg lehet-e ölni egy démont késsel. Az apa azt felelte, hogy démont ölni csak szerzetesek és varázslók képesek, rájuk kell hagyni az ilyesmit.

Következő napon a legény ismét ellátogatott Dzsankarba és alaposan a söröspohár fenekére nézett. Amikor hazafelé tartott, három szerzetessel találkozott. A szerzetesek körülfogták és igyekeztek a lelkére beszélni. ?Ne menj tovább, kérj szállást Dzsankar templomában! Hiszen látszik rajtad, hogy részeg vagy. Ha ilyen állapotban találkozol a démonnal, nagy bajod lehet belőle. Akárki próbálkozott is eddig, nem sikerült megölnie!?

A legény azonban nem hallgatott a jó szóra. Hazafelé vette útját, nem a templomnak. A hágó tetején aztán találkozott a démonnal.

Éppen úgy történt minden, mint előző este. A démon elszívott egy pipát, majd a legény haza­ment.

Reggel amikor elmesélte apjának a történteket, az apa elsápadt, és kérte a fiát, reteszelje be erősen az ajtót.

Másnap éjjel éppen éjfélre járt az idő, amikor vihar rázta meg a házat. Rázkódott ajtó-ablak a nagy forgószéltől. A legény erre olyan rémületbe esett, hogy nem bírta a szíve, és meghalt. Másnap reggel talált rá az anyja holtan.

A megrettent anya az apát hívta, majd mindketten megvizsgálták az ajtót és az ablakokat. Valamennyit zárva találták. A legény bizonyára csak elképzelte magának, hogy a démon rázza a házat. Az apa elment Tikencang lámához és elbeszélt neki mindent.

Tikencang láma beleegyezett, hogy a halotti szertartásokat elvégezze, és az előírásoknak meg­felelően segítse a halott lelkét kiszabadulni a bardo állapotából. A család gazdagon megaján­dékozta, többek között neki adták az elhalt fiú nyeregtakaróját is.

A démon közben annyit garázdálkodott a környező falvakban, hogy az emberek megelégelték. Kérték Ganden lámát, hogy jöjjön, és szabadítsa meg tőle a környéket. Ganden tovább adta a kérést Gyaszangnak, egy nagytudású szerzetesnek.

A szerzetes fuvolával próbálta meg előcsalogatni a démont. S bár Gyaszang már számos démont csalogatott elő fuvolája hangjával és meditációk során át nyert erejével fogságba ejtette, majd megölte őket, ezzel a démonnal ő sem bírt. Bárhogyan is igyekezett csapdába ejteni, a démon ügyesebbnek bizonyult, és kimenekült a csapdákból.

Hiába próbálta ki rajta a legcélravezetőbb démonűző szertartásokat; a veszett hulladémonon nem fogott semmi.

Végezetül az emberek nem tehettek mást, mint hogy varázsló szerzeteshez fordultak. Még­hozzá nem is egyhez, hanem héthez egyszerre. A hét varázsló papírra rajzolta a démont és megpróbálta belecsalogatni a papírképbe. Amikor úgy hitték, hogy sikerült, elégették a képet. Hiába volt azonban minden, a démont nem sikerült megsemmisíteni.

tumblr_static_1373848412_demonic

Ekkor fordultak a legnagyobb varázslóhoz és lámához, Tucsihoz. Róla az a hír járta: akkora a varázsereje, hogy nem ismer lehetetlent.

Tucsi láma meditálni kezdett. Azt gondolta, ha Gyaszang lámának sikerült a démont fuvolája hangjával előcsalogatnia, alighanem sikerül majd megsemmisíteni is.

Amikor esteledni kezdett ő is elkészítette a démon képét, és hozzákezdett az igazi démonűző szertartáshoz. Hosszú ideig meditációba mélyedt, majd egy ládát készített. Aztán ismét meditációba süllyedt, melynek minden erejét arra irányította, hogy a démont belekényszerítse a ládába.

A láma, minden erejét megfeszítve, olyan hatásosan képzelte maga elé a démont, hogy az kénytelen volt megjelenni. Ezután már gyerekjáték volt belekergetni a ládába. A szerzetes fekete vonalat húzott a láda tetejére, nehogy a szörny el tudjon menekülni, majd kérdéseket tett fel neki. ?Miféle démon vagy te?? – hangzott az első kérdés. ?Varázsló voltam életem­ben? – felelte engedelmesen a démon.

A varázsló láma erre nagy ravaszul megígérte, hogy szabadon ereszti, ha elmeséli történetét.

A megrémült démon kapott az alkalmon. Elmondta, hogy varázsló-láma volt, aki varázsmon­dások segítségével segített az embereken. Egyszer aztán elhatározta hogy varázstudományát az emberek kárára fordítja. ?Ezért halálom után megszállt egy démon? – fejezte be elbeszé­lését.

A varázsló úgy tett, mintha szabadon bocsátásáról gondoskodna, de hirtelen egy villámot jelképező bronz figurát tett a láda tetejére. A démon sehogy sem tudott kiszabadulni belőle. A szerzetes három napon át végezte a démonűző szertartást; elkészítette a démon képét, aláírta a nevét, előkészítette a démonégetés ceremóniáját, s összegyűjtette rá a környéken lakó falvak apraját-nagyját.

Elmondta mindenkinek, hogyan fogta el a démont, és megnyugtatta a falusiakat, hogy nem kell többé félniük tőle. Ezután elégette a ládát a démonnal együtt. A hálás falusiak el akarták halmozni ajándékokkal, de ő visszautasított mindent. Ehelyett arra kérte őket, hogy hallgassák meg kívánságát.

Elmondta, hogy a közeli két kolostor, Rikon és Rongo hadilábon állnak egymással. Rikon szer­zetesei arra kérték, hogy semmisítse meg varázserejével Rongot. A varázsló természe­tesen elutasította a kérést. Senkinek sem akar varázslatával kárt okozni. Inkább arra kéri a falusiakat, hogy ajándékok helyett építsék fel Mandzsusri isten templomát Rongo kolos­torában. Ez mindenkinek üdvösségére szolgálna: a falusiaknak és a szerzeteseknek egyaránt.?

Így épült fel Mandzsusri temploma Rongóban, és még ma is látható.

 

Démonok és varázslók Tibetben
Lőrincz L. László
Budapest, 1988.