A 2015-ös augusztusi délután gyönyörű időnek bizonyult a New York állambeli Catskill hegyekben azoknak, akik repülni vágytak. A lágy szellő remek volt egy kis vitorlázásra. Egy pilóta és annak társa úgy döntött, hogy hiba lenne kihagyni egy kis repülést,...
Egy átfogó régészeti feltárás keretein belül számos, töredékekből álló szövegre bukkantak a Júdeai Sivatagban. A szöveget ógörögül írták és kisebb próféciákat tartalmaz. A helyszínen azonban nem csak tekercseket, hanem egy 6000 éves gyermek csontjai is ott hevertek, valamint egy...
Az elmúlt hetekben ezúttal San Diegoban észlelték a már évek óta időnként jelentkező ismeretlen morajlásokat. A beszámolók szerint a hangokat az anlakok remegése is kísérte. Geológusok szerint nem földrengés az oka a hangoknak, mivel mostanában nem is észleltek földrengést...
175 év után is még mindig talány annak a hajónak a rejtélye, amely az északnyugati átjárót vette célba 1845-ben. A hajó kapitánya Sir John Franklin volt, akinek eltökélt szándéka volt átjutni a kanadai sarkvidéken az HMS Terror és az...
Egy új elemzés szerint a Rómában található Santi Apostoli tempom nem biztos, hogy Szent Jakab maradványait rejti. Kaare Lunkd Rasmussen (University of Southen Denmark) és Lautaro Roig Lanzilotta (University of Groningen) szerint azok a maradványok, melyek a templombna vannak,...