Elképzelhető, hogy a földönkívüliek szándékosan nem akarnak kapcsolatba állni velünk. Ezzal kapcsolatban Avi Loeb csillagász nyilatkozott. Róla néhány napja beszámoltunk már: ő az a kutató, aki szerint az Oumuamua objektum nemlehetséges, hogy mesterséges eredetű. Most viszont kifejtette véleményét azzal kapcsolatban, szerinte miért nem lépnek kapcsolatba velünk az idegenek.
Az első érvelés biofizikai jellegű: a legvalószínűbb ugyanis, hogy a bolygójuk egy vörös törpe körül kering, mivel a legtöbb csillag a univerzumban vörös törpe. Ezek a csillagok kisbb tömeggel és hőmérséklettel rendelkeznek mint a Nap.
Ezek a csillagok leginább infravörös fényt bocsátanak ki, amely aztán el is éri a bolygójukat. Éppen ezért ezeken a bolygókon infravörös érzékszervel kel hogy rendelezzenek az ott lévő élőlények. A nöövények színe pedig minden bizonnyal nem zöld, hanem sötétpiros. A mi Földünk adottságai ezek alapján nem igazán nyeri el a tetszésüket.
Egy másik tényező az intelligenciaszintünk lehet. Nem biztos, hogy szimpatikusak vagyunk nekik az intelligenciánk tekintetében. Az emberek nem tudnak együtt élni, nem tudnak együttműködni egymással, háborúznak, kapzsik, ami igazán sajnálatos.
Amit a csillagász szerint tehetünk, hogy több területre ki kellene helyezni UFO megfigyelő állomásokat, gyűjteni az adatokat sz észlelésekről. Ezzel is hozzájuthatunk némi információhoz: meg kellene finanszírozni a megfelelő berendezéseket és eszközöket az ilyen megfigyelésekhez és elemezni az UFO észleléseket.
Azzal az állítással kapcsolatban, hogy a földönkívüliek nem akarnak kapcsolatba lépni velünk, még sokan vitatkoznak.
Stefan Keller képe a Pixabay -en