A Marson egykoron hömpölygő folyók és tengerek létét ma már senki sem tagadhatja. Abban sincs vita, hogy ott élet is kialakulhatott. A vita azon van, hogy mindez mikor történt, illetve mi lett a sorsa. A marsi intelligens élet létezésével szemben a kormányszervek által támogatott tudósok igyekeznek minden ellenérvet felhozni, azonban elméleteik egyre inkább nevetségessé válnak, miáltal ők maguk is.
Egyes tudósok felismerték ennek veszélyét, egyre nyíltabban kezdenek beszélni, s a birtokukban lévő bizonyítékokat is feltárják. Jelen tanulmányban röviden áttekintjük mi minden derült ki eddig a Mars bolygó térségében és a felszínén idegen űrhajókról.
1988. július 7-én és 12-én indították útjukra a célállomásuk alapján Fobosznak elnevezett szovjet űrszondákat. Szeptember 2-án a Fobosz-1-gyel nem sikerült felvenni a kapcsolatot, mert, amint az utólagos ellenőrzések kimutatták, a legutolsó parancs hibásan ment ki. (Nem ellenőrizte volna senki a kiadott utasítás helyességét?) Emiatt a szonda elfordult a Naptól, napelemei nem töltötték fel akkumulátorait, ezért azok teljesen kimerültek. A Fobosz-1 tehát elveszett a kísérlet számára, működési idejének csak töredékét merítette ki.
A Fobosz-2-vel a kudarc után igen óvatosak voltak a szovjet irányítók. 1989. január 23-án pályát módosították azért, hogy a szonda 800 km-re megközelítse a Mars felszínét. 1989. január 29-én a fékezés következtében az űrszonda igen elnyúlt ? 850 x 80.170 km ? Mars körüli pályára állt. Ezen a pályán megindult a marsfelszín, a légkör, az ionoszféra és a magnetoszféra vizsgálata. 14 nap múlva a Fobosz-2 magasabb bolygöközeli pályára került ? 6.400 x 81.188 km. Majdnem nyolc nappal később átment megfigyelési pályára ? 6.277 km -, amely mindössze 300 km-rel húzódott a Phobos pályája felett.
1989. február 21-én bekapcsolták az űrszonda tv-felvevő rendszerét, és 1130-860 km távolságból készítettek képeket a Phobos holdról. Február 27-én a felvételek már 500-320 km távolságból, újabb tv-képek pedig március 25-én 279-190 km-ről készültek a holdacskáról. Március 27-én folytatták a fotózási programot. A feladat végrehajtása után azonban a Fobosz-2 parabolaantennája nem fordult a Föld felé, ezért az utolsó mérések és tv-felvételek (összesen 49 db) nem tudta a Földre közvetíteni. Egy gyenge jelsorozatot a körsugárzó antennákról azért venni tudtak. Ebből arra következtettek, hogy a fedélzeti irányító rendszer három független egységéből a harmadik, az utolsó működő egység is felmondta a szolgálatot, és a szonda forogni kezdett. Többhetes keresőmunka indult, de nem sikerült újra megszólaltatni a szondát.
1989. március 26-án a Fobosz-2 megmagyarázhatatlan ovális alakzatról küldött képeket. Ezek a felvételek az Egyenlítőtől délre készültek. Idézzük fel az akkor, egy sajtótájékoztatón elhangzott mondatokat!
?Ez az árnyék teljesen váratlanul tűnt fel. Hogy miért is nevezem árnyéknak? Mert látni lehet mögötte a felszínt.? ? nyilatkozta V. D. Harlamov szakértő.
?Ez az ovális árnyék a légkörben, vagy a felszínen van?? – kérdezte egy Spektrum Tv riportere.
?Egy biztos, olyasmi, ami nem horizontális helyzetű.? ? így a válasz.
?Nekem egy rakétának tűnik, mely felemelkedik a felszínről és csóvát húz maga után. ? vetette fel a riporter.?
?Ha fantáziálni akar, így is lehet értelmezni, de most úgy gondoljuk, meg kell vizsgálni a valódi körülményeket, amelyek ezt a jelenséget okozták.? ? kapcsolódott be A. S. Selivanov a Szovjet Űrügynökség. Részéről. ?Ez inkább valamilyen testnek az árnyéka, mert a felszíni alakzatok rajta keresztül is láthatók.?
?Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a tudományos eredményekről beszélhessünk fantáziálás helyet?? ? érdeklődött a riporter.
?Egy hét múlva jöjjön.? ? felelte egy szóvivő..
Egy hét múlva semmit sem tudott meg az említett riporter, azonban az alábbi jelentést vehette kézhez:
?A múlt évben a szovjet kutatók két űrszondát küldtek a Marsra. A cél az volt, hogy fotókat küldjenek a Marsról, és leszálljanak Phobosz nevű holdjára. Az egyik szondát véletlenül kikapcsolta egy repülésirányító, a másik szonda azonban elérte a Marsot, és átlendülve a bolygó egyenlítője felett, 6000 km-es magasságból készített felvételeket??
A jelentéshez mellékelt fotókat amerikai szakemberek is kielemezhették.
?Ez egy infravörös felvétel, amely a hőmérséklet-különbségeket mutatja. A sötét foltok hidegebbek. Ez a szakasz (rácsos város) 200 km hosszú. Akár 2 km átmérőjű tárgyak is láthatók rajta. Ez a legrészletesebb hőfénykép a felszínről. Hallatlanul vékony vonalak figyelhetők meg a Mars felszínén az infravörös tartományban és ez hőt jelent. Ez a felbontás átlagosan 3-4 km-es felbontásnak felel meg. Hogy a kérdésre válaszoljak, nem tudom mi ez, és az oroszok nem mondják meg nekünk.? ? kommentálta Dr. John Becklake. (2. ábra) Majd így folytatta:
?A kutatókat az a folt, melyet optikai és infrakamerával egyaránt rögzítettek, szintén meglepte. Meggyőződésük, hogy árnyék, mert alatta láthatók a felszíni alakzatok, de mindek az árnyéka? (4-5. ábra) Végül itt van az eltűnt űrszonda rejtélye. Az oroszoknak még közzé kell tenni az utolsó képet, amelyet az űrszonda készített, mielőtt elvesztette a kapcsolatot a földi irányítással. Az oroszok szerint a kép egy olyan tárgyat mutat, amely közeledik az űrszonda felé.
Az űrszonda a bolygó körül keringve ugyanarra a pályára állt, mint a bolygó holdjai, és az utolsó képen láttak valamit aminek nem kellett volna ott lennie. Kapica professzor azzal tréfálkozott, hogy ezek bizonyára a marslakók voltak. A brit szakemberek mindezt saját maguk is megítélhetik, amikor az orosz kutatók elviszik az említett felvételeket az exeteri konferenciára, mert ésszerű magyarázattal kell szolgálniuk. Az oroszok azonban nem hoztak semmiféle képeket a konferenciára. De hogyan magyarázza az orosz űrhivatal a szondák pusztulását, illetve eltűnését?? ? fejezte be Dr. John Becklake.
?Egy minimális pontossági feltételnek kell érvényesülnie ezeknek a foltoknak az esetében, amelyet egyesek repülő csészealjaknak nevezhetnek. Ez a kép az infravörös hullámsáv látóterében készült. (8-9. ábra.) Rá kell mutatnunk, nem a mi felvetésünk a csészealj változat. Valójában már a kezdet kezdetén azt mondtuk, nincs ott semmiféle csészealj, mert csak azt látunk, amit megmagyarázhatunk ismert természeti és fizikai fogalmakkal.? ? próbálta lehűteni a lelkesedést megkeresésre. A. S. Selivanov
?Kézenfekvő az a feltételezés, hogy a Fobosszal azonos pályán keringő apró meteor, egy szikladarab keringett és az ütközött bele.? – Vetette fel Dr. John Becklake.
Azonban 1990-ben egy moszkvai intézetben Dr. Lev Muhin professzor, a Szovjet Űrkutatási Intézetből, elvetette a meteor elméletet:
?Történtek kísérletek egy olyan hipotézis igazolására, amely szerint az ütközés egyrészt a Mars holdjaival azonos pályán keringő űrszonda, más részről a Fobosz-2 űrszondát körülvevő porréteg között következett be. De néhány szervezet, így a mi intézetünk is, meglehetősen pontos számításokkal mutattuk ki, hogy ez a feltevés teljesen alaptalan.?
Ha nem meteorit, vagy törmelék, akkor mi magyarázhatja a balesetet? Hosszú csend következett. Aztán 1991. decemberében Marina Popovics, a Kozmonauták korábbi kiképzője, nyugalmazott repülőezredes, meglepő sajtókonferenciát tartott a San Franciscoi Orosz Konzulátuson. Nyilvánosságra hozta a Fobosz-2 által készített rejtélyes utolsó felvételt. Furcsa alakzat látható az előtérben. Popovics ezredes szerint ez egy azonosítatlan repülő tárgy, vagyis egy UFO. Mérete igen tekintélyes, 1.5 km széles és 20 km hosszú, a Phobos holddal azonos pályán mozgott. Természetesen az optikai torzítás következtében nem biztos, hogy ezek az adatok teljesen pontosak. Különös a dologban az, hogy egyes sci-fi szerzők pontosan ilyennek képzelték el a csillagok közötti tereket átutazó telepes-űrhajókat? (Később a szivar alakú objektumnak is megtalálták a Mars felszínére vetett árnyékát.)
A korábbi kérdés sem hagyta nyugodni a kutatókat: hogyan magyarázható a rejtélyes árnyék?
Az oroszok szerint ez valamilyen tárgynak az árnyéka a Mars felszínén, vagy fölötte. (Tehát nem felszíni elszíneződés.) Az árnyék széle ugyanis egyértelműen meghatározható, miáltal jelentősen különbözik a Mariner-9 által készített, a Phobosz holdnak a Mars felszínére vetülő árnyékától. (3. ábra.) Az az ellipszis ugyanis sokkal szélesebb, az árnyék széle elmosódott, ami abból ered, hogy a Phobosz hold felszíne nem egyenletes. A Fobosz?2 által lefényképezett alakzat szabályos, sima felszínű objektumtól származhatott, mely ráadásul sokkal közelebb is volt a Mars felszínéhez, hiszen az árnyékfoltot nem vette körül a jellegzetes halo. Sőt. A további vizsgálatok során – 1992. áprilisában, amikor minden erre vonatkozó fényképet összehasonlítottak -, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az árnyék valójában mozog.
Az alapos válasz tehát újabb kérdéseket vetett fel: Kik röpködnek hatalmas űrhajókkal ? talán most már nevezhetjük nevén az objektumot ? a Mars felszínének közelében?
A Fobosz űrszondák kudarcát újabbak követték, először a Mars Observer, majd a Mars Polar Lander veszett el, mindkettő rejtélyes módon. A Mars Observer állítólag nem tudott pályára állni bolygószomszédunk körül. Azonban a NASA által akkoriban és a korábban megadott, a különböző manőverek végrehajtására vonatkozó, időpontok nem egyeztek, így sok minden utal szándékos ködösítésre, mint puszta balesetre. Különös tekintettel arra, hogy a hivatalosan ?elveszettnek? nyilvánított űrszonda néhány felvétele mégis napvilágra került. A hibát hónapokig keresték, aztán megneveztek egy olyan alkatrészt, amely egyes meteorológiai holdakban is abban az időben tönkrement, s az űrszonda előzetesen bemutatott fedélzeti berendezései között nem is szerepelt?
A Mars Polar Lander elvesztése sem volt kevésbé különös. (Az űrközpont irányítóinak cinikus viselkedése pedig egyenesen vérlázító volt.) A hiba okául azt hozták fel, hogy az egyik űrközpont mérföldben adta meg azt a távolságot, amilyen magasan az űrszondának el kellett volna repülnie a Mars felett, míg a másik űrközpont, amelyik aztán a tényleges parancsot elküldte, azt hitte, hogy az adatokat kilométerben kapták meg. Ennek megfelelően adták ki a pályamódosítási parancsot, így az űrszonda sűrűbb légrétegekben fékeződött a tervezettnél, s egész egyszerűen elégett. Legalábbis ezt állították. Aztán hogy, hogy nem, megjelent a Malin űrközpont archívumában egy katonai technikákkal feldolgozott fotósorozat, melyen tisztán látszik a Polar Lander kettős napelem szárnya. (A kép egyébként háromdimenziós.) A gond az, hogy a fotók elkészítésének idején hivatalosan nem keringett űrszonda a Mars körül. Akkor mégis ki és milyen berendezéssel készítette el a nevezetes fotót?
Az eddig említett árnyékokat még csak-csak meg lehetett magyarázni valahogy, ha nehezen is. Aki űrhajóknak merte hívni az űrhajókat, azt besorolták a fantaszták közé. Egy árnyék bármi lehet, nem kézzelfogható, nem konkrét valami. Még akkor sem nevezhető egyértelmű bizonyítéknak, ha az a bizonyos árnyék olyan, mint amilyen a korábban tárgyaltak valamelyike. Azonban a dolog nem ért itt véget. A Global Surveyor egyik felvételén, egész egyszerűen, egy repülő csészealj látható! Méretei kicsit nagyobbak a megszokottnál, átmérője ugyanis közel egy kilométer. Ettől a pillanattól kezdve pedig vitának helye nincs, legfeljebb arról lehet eszmét cserélni, hogy a képen látható repülő csészealj hogyan került a helyszínre. Azon nem, hogy ott van!
És ez még nem minden. Az előbb említett űrszonda, a Gobal Surveyor, egy kráter belsejében olyan alakzatot kapott lencsevégre, mely az elemzéseket követően, akár egy űrtámaszpont is lehet. Mindezekből pedig az az egyetlen és egyértelmű következtetés vonható le, hogy az emberi civilizáció képviselői és a Marson élő idegenek közötti kapcsolat mindennapos. Kérdés: kiknek és milyen érdeke fűződik eme tény eltitkolásának?
A korábbi írásaimban bebizonyítottam, hogy 1963-ban amerikai űrhajósok léptek a Marsra. Több lelkes hivatásos és amatőr kutató igazolta, hogy a Marsról készített felvételeket folyamatosan meghamisítják, átpixelezik, átszínezik, szemcsékkel ?szórják tele?, stb. A Fobosz-2 űrszonda lefényképezett egy, a Phobos holdhoz közel ?lebegő? Azonosítatlan Repülő Tárgyat?. Végül pedig a Mars Global Surveyor a felszínen a hatalmas repülő csészealjat és egy, űrtámaszpontnak átalakított krátert. És akkor még nem is beszéltünk a ma is lakott marsi városokról. Eközben a NASA képviselői folyamatosan tagadják mindezt, még azon az áron is, hogy teljesen nevetségessé és komolytalanná válnak ?álláspontjukkal?.
Vajon, amikor az igazság már kiderült, mi értelme még mindig fenntartani a látszatot?
Aranyi László