Home Földönkívüliek Így reagálnak a kutatók Avi Loeb állításaira

Így reagálnak a kutatók Avi Loeb állításaira

0

Avi Loeb, a Harvard Egyetem egyik profeszora, aki egyéblént is hisz a földönkívüliek létezésében nemrégiben került a címlapokra azzal, hogy parányi gömböket talált a Csendes Óceán mélyén. A professzor expedíciót vezetett kisebb meteordarabok felkutatására, melyet IM1-nek neeztek el. A feltételezések szerint csillagközi anyagról lehetett szó annak egyedi összetétele és nagy sebessége miatt.

A gömböcskék, melyek összetétele vasból, magnéziumból és titániumból állt felkeltette Loeb figyelmét, mivel azok összetétele nem hasonlított sem ember által készített fémötvözetekhez, sem meteorok, sem más űrbéli objektumok összetételére.

Beszámolójában kijelentette, hogy az új felfedezés az asztronomia egy újabb állomása, ugyanis ahelyett, hogy teleszkópokkal kémleljük az eget, mikroszkóppal is lehet tanulmányozni a csillagközi térből jövő objektumok összetételét.

Loeb merész állításai, miszerint a gömbök idegen eredetűek, vitát váltottak ki a tudósok között. Egyes szakértők, mint például Steve Desch az Arizonai Állami Egyetemről, azzal érveltek, hogy a meteorit elhamvadt volna, ha a Loeb által javasolt sebességgel halad. Desch kritizálta Loeb megközelítését, mondván, hogy a nem felelt meg a szakértői véleményezési eljárásnak és a tudományos módszernek sem.

Peter Brown az ontariói Western Universityről egyetértett Desch-sel, és óva intett attól, hogy az elemzés korai szakaszában messzemenő következtetéseket vonjunk le. Nem ritka az sem, hogy mérési hibák történnek.

A kritika ellenére Loeb a gömbökből vett mintákat több intézménynek is elküldte további elemzésre. A remény az, hogy a szigorú tudományos vizsgálat vagy alátámasztja, vagy megcáfolja állításait. Avi Loebtől nem idegenek a tudományos közösségen belüli viták. Korábbi állítását, miszerint a 2017-ben megfigyelt ‘Oumuamua csillagközi objektum inkább egy idegen űrhajó lehet, mint egy természetes űrszikla, számos szakértő szkeptikusan és kritikusan fogadta.

Miközben a gömböcskék eredetéről szóló vita folytatódik, Loeb továbbra is elkötelezett az ismert világegyetemünkön túli lehetőségek feltárása mellett. Úgy véli, hogy a fejlődő technológia és a folyamatos kutatás végül többet fog felfedni az űr rejtélyeiről és a földönkívüli élet lehetséges létezéséről. Amíg azonban konkrét bizonyítékok nem kerülnek bemutatásra, állításai továbbra is viták tárgyát képezik a tudományos világban.