Home Cikkek Íme, a Bibliában leírt egyértelmű jelek arra, hogy a végidőkben élünk!

Íme, a Bibliában leírt egyértelmű jelek arra, hogy a végidőkben élünk!

1449
0
Megosztás

Az emberiség történetének egyik legnagyobb hatású dokumentuma már jó előre leírta, mi lesz a vége.

Rengeteg egyre erősebb jel utal arra, hogy nincs sok hátra abból az emberi korszakból, ami jelenleg van, és amelyben élünk.

A végiítélet eljön, és a világ eközben széthullóban van.

Az eddig éltetett értékek már nem lelnek támogatásra, a kereszténységet pedig számos helyen elkezdték üldözni.

Sőt, Európában a keresztény ideológia kigyomlálása zajlik, és Róma, valamint a Vatikán is hanyatlásnak indult.

Az Antikrisztus bizonyosan megjelent Ferenc pápa képében, aki gyökértelen kultúrával rendelkezve valójában sokkal inkább tűnik úgy, mintha a bevándorló iszlám ideológiát nagyra tartó menekülteket tartaná többre, mint azokat, akik világ életükben a kereszténységet szolgálták, és Istennek tetsző módon élték életük.

Vagyis a pásztor szép lassan a nyája ellen fordul. A nyáját pedig belevezeti a sötétségbe, miközben a tömegek erről mit sem tudnak majd.

A vég idején számos más, a külvilágban érzékelhető jel és folyamat fogja felütni a fejét:

A vég idejét a következők jellemzik:

  • Isten Királyságának a jó hírét világszerte prédikálják (Máté 24:14).
  • Háborúk, akár világméretekben is (Máté 24:7; Jelenések 6:4).
  • Élelmiszerhiányok (Máté 24:7).
  • Nagy földrengések (Lukács 21:11).
  • Borzalmas betegségek (Lukács 21:11).
  • Gyűlölet és erőszak (Máté 24:10, 12).
  • Kapzsi, önző és pénzéhes emberek (2Timóteusz 3:1–5).

Egyre több a háború, és már harmadik világháborúval fenyegető konfliktusok is kialakulóban vannak.

Egyre inkább szorongat minket a nagy élelmiszerválság, mivel a bolygó a földrengések és a klímaváltozás hatására jelentős termőterületeket veszt el.

A gyűlölet és erőszak a hétköznapi kommunikáció közkedvelt elemeivé váltak.

Az emberekben már nincs meg a szolidaritás, önzők és pénzközpontú gondolkodású lények lettek. A pénz és az élvezetek halmozása lett az elsőszámú és követendő példa.

Emellett egyre több riasztó betegség üti fel a fejét, melyek közül némelyik olyan ütemben és mértékben terjed, hogy az egy világjárvánnyal is fenyegethet.

A vég tehát már elérkezett. Jelenleg is zajlanak folyamatai.

Arra pedig mag a Biblia ad iránymutatást, hogy mikor érkezik el Jézus második eljövetele.

Avilagtitkai