Indiának mindig is nagy szerepe volt a vámpír történelemben. Néhány történész szerint a vámpírokkal kapcsolatos legendák valójában Indiából erednek és terjedtek Kelet Európa felé a selyemúton keresztül. Nem tudjuk biztosra, hogy ez valóban így történt volna, annyi azonban bizonyos, hogy az európai, ázsiai és indiai kultúrák egyre inkább érintkeztek egymással és a kultúrák által terjesztett történetek keveredtek. Így az emberek megismerték egymás hagyományait is. Az emberek, akik magukkal vitték ezeket a történeteket, olyan helyekre indultak keletről, mint a mai Törökország, Románia, Magyarország, Horvátország, majd Európa többi része.
Valójában majdnem minden népnek a kultúrájában van valamiféle vérszívó lény, ami alól India sem kivétel. A vámpírokról szóló legendák a mai napig élnek az indiai kultúrában. Mivel azonban ezek a legendák szóban terjedtek, így könnyen változtak, módosultak az idők során. A legtöbb indiai vámpírlegenda leginkább olyan emberekre vonatkoznak, akik visszajöttek a halottak sorából. Az első dolguk az volt, hogy kiírtsák az meghalt személy családját és barátait.
Az indiaiak számára az is kérdéssé vált, hogyan védekezzenek a vámpírok ellen. Ehhez acélt vagy vasat szúrtak abba a halott testbe, melyről azt gyanították, hogy vámpír szállta meg, vagy vámpír lehetett a tulajdonosa. De olyan módszer is ismeretes, hogy galagonyát használtak a gonosz lélek kiűzésére a testből. Jellemző volt az is, hogy forró vizet öntöttek a testre vagy a sírra. Ha mindez nem lett volna elég, akkor lefejezték, majd elégették a testet.
Az egyik jelentős lény, amely máig él az indiai folklórban a Vetala. Ez egy gonosz lélek, amely a halott emberek testét szállja meg, majd ezt követően az élőkön táplálkozik. Egyesek félig embernek, félig denevérnek írják le a lényt, amely magyarázatot adhat arra, miért kötődnek a vámpírok olyan szorosan a denevérekhez. A Vetala a halott ember testén keresztül tért vissza a fizikai világba. Ez a lény azonban képes volt megszállni állatokat és más élő dolgokat is egyaránt. A testet maga irányította; sokszor kegyetlen vérengzésre sarkallva. Felelős volt terhességek megszakításáért és sokszor embereket kergetett az őrületbe. Egy másik lény, amely leginkább a zombikhoz hasonlít, és vérrel táplálkozik a Pacu Pati. De van olyan is, amelyhez meghatározott gonosztett kötődik: a Chedipére a jellemző, hogy egy tigris hátán, meztelenül betör otthonokba, ahol férfiak vérét issza a lábújjaikból, miközben ők alszanak. Ez ugyan vámpírokra jellemző viselkedés, de ez nem öli meg a férfiakat; csupán az energiájukat veszi el, így másnapra megmagyarázhatatlanul fáradtakká válnak. Ugyanakkor a modern vámpírokhoz a Rakshasas áll legközelebb. Kezdetben emberi testtel rendelkező démonoknak gondolták őket, akik áldozataikat keresve itták azok vérét: leginkább gyenge áldozatokat kerestek, mint terhes nők és gyermekek. A rakshasas temetőkben élt, ahol tönkretette az imádkozók megemlékezését. A lényről ugyanakkor úgy tartották, hogy maga sem sérthetetlen: a tűz és a napfény képes volt elpusztítani. Ezek a lények kizárólag éjszaka vadásztak. Szintén erősen kötődik a kegyetlenséghez két másik lény, a Pey és a Peymakilir. A pey egy férfi nemű vámpír volt, amely emberi vérrel táplálkozott, míg a Peymakilir egy nőnemű, emberi hússal táplálkozó vámpír volt. Mialatt áldozatai haldokoltak, rituális táncot végzett. A Peymakilirt hihetetlenül kegyetlen és félelmetes lénynek gondolták. Végül pedig említsünk meg egy másik lényt, amely szintén része az indiai vámpírlegendáknak. A Pishacha jellemzője volt a kidülledt szemek és a vastag vénák. Csak éjszaka tudta járni a világot, mert a napfény az ellensége volt. Képes volt megszállni embereket és rávenni őket különféle gonosz dolgokra.
Mint láthatjuk, az indiai vámpírlegendák némileg különböznek a Keresztény legendáktól. Mert a Keresztény legendák úgy tartják, hogy egy vámpír örökké él, hacsak meg nem ölik. A hindu mitológia szerint azonban hiába ölik meg a vámpírt, ha a hindu Istenek úgy gondolják, a vámpírok lelke újjászülethet, méghozzá emberi formában. Azt is állítják, hogy ha egy ember gonosz természetűként élt, akkor lehetséges, hogy vámpírként fog újjászületni. Márpedig elég sok gonosz ember van sajnos, így aztán lehetséges, hogy a vámpírok soha nem fognak kihalni.
Vampires | Scoop Whoop | Gods and Monsters | paranormal.hu | Pete Linforth képe a Pixabay -en