Home Földönkívüliek Indigó gyerekek – Az Ég küldöttei

Indigó gyerekek – Az Ég küldöttei

68
0
Megosztás

indigo-gyerek02Az, hogy a hét és fél éves lányom apja lehetek, nagyon nagy áldás számomra; sok mély tapasztalatot éltem meg általa. Minden ilyen eseményt életem ajándékának tartok, mintegy felébredésnek. Sokszor mondták nekem, hogy a lányom egyike azoknak az indigó gyerekeknek, akiket az Ég küldött a földre. A szerzőről: Dr. Robert Gerard előadó, író, látnok és gyógyító. Hosszú évekig az Oughten Publication könyvkiadó tulajdonosa volt. Robert csoportos beszélgetéseket és előadásokat tart világszerte a DNS gyógymódról.

Megunta tovább hallgatni, hogy az indigó gyerekek mekkora problémát jelentenek. Intuitív módon felismerte, hogy gyermeke is indigó és elég bölcs volt ahhoz, hogy el tudja fogadni az ezzel járó kihívásokat.

A szülő és a szakember szemével nézve csakugyan azt mondhatom, hogy az indigó gyerekek tényleg különlegesek. Fontos, hogy megértsük őket. Egy szerető szülő odafigyeléssel és nyitott szívvel észreveszi, hogy ezek a gyerekek nagyfokú tisztánlátással és emlékképekkel rendelkeznek. Ezek a gyerkőcök figyelnek ránk és időnként figyelmeztetnek arra, hogy játsszunk, nevessünk és legyünk szabadok.

indigo-gyerek

A szemünkbe néznek, hogy saját magunk gyerekkorát lássuk a szemeikben. Úgy tűnik, tisztában vannak azzal, hogy mi történik a mi életünkben és figyelmeztetnek spirituális hiányosságainkra. Addig, amíg nem húzódnak görcsösen magukba a szülői vagy a társadalmi szigor miatt, bátran előállnak és elmondják véleményüket. A lányom, Samara Rose állandóan figyelmeztet bennünket, ha én és a feleségem között nem harmonikus a viszony. Mint a többi indigó gyerek, Samara is — a név Istentől származót jelent — azért jött a földre, hogy mindennap új igazságokra vezessen rá bennünket. Az indigó gyerekek a földi életet, szüleiket és barátaikat hivatottak szolgálni, ha azok meghallgatják őket. Mit is jelent az indigó gyerek kifejezés a számomra?

indigo-gyerek02

A legegyszerűbb válasz az, hogy egy olyan embert, akivel egyszerű együtt élni. Három gyerek felnevelése után könnyű lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy Samara más tudásanyaggal érkezett közénk. Az indigókék gyerek könnyed és szeretetreméltó; sokan közülük bölcsnek néznek ki és erő-teljes a tekintetük. Erősen ragaszkodnak a mához. Boldognak tűnnek és megvan a sajátos viselkedésük. Számomra az indigó gyerek egyfajta küldöncöt jelent, akit az ősanya és az ősapa teremtője küldött meghatározott szándékkal. Az indigó gyerekek olyan üzeneteket adnak át, amelyek jelenlegi tudásunkat meghaladják. Nézzük jól meg ezeket a gyerekeket, hallgassuk meg, mit mondanak, majd gondolkodjunk el rajta. Így próbálnak segíteni, hogy megtaláljuk célunkat és belső békénket. Nézzünk a szemükbe! Áldottak legyenek a gyermekeink! Pontosan tudják, mit kell véghez vinniük ezen a bolygón. Örülök ennek a jelenségnek, nem csak mint szülő, hanem mint tanácsadó is. Kiadó vagyok, a házam sokszor hasonlít szállodához; minden író, művész és üzlettárs, aki megfordult nálunk, nagy örömét lelte Samara-ban. Fölmennek a szobájába és ki mit tudott játszanak. Amikor lejönnek, békésebbnek és nyugodtabbnak tűnnek. Ha ilyenkor üzletről akarok velük beszélni, általában azt válaszolják, hogy fáradtak ehhez! Samara nagy hatást tett rájuk, mert találkozóinkon mindig megkérdezik, hogy van. Egyre világosabbá vált, hogy amikor Samara felnőttekkel beszél, előhozza belőlük a gyermeket, a lét egyszerűségét. Másrészt pedig társaival nincs szerencséje. Vagy istenítik, vagy elutasítóan viselkednek vele szemben. Sokszor kell arra nevelnem, hogy kedvesen fejezze ki magát. A legtöbb indigó gyerek angyalokat és más éteri lényeket lát. Időnként részletesen le is írják ezeket. Ezek nem a túlfűtött képzelet szüleményei, hanem maga a magyarázat. Egymás között az indigó gyerekek nyíltan beszélnek arról, hogy mit látnak, egész addig, amíg el nem bátortalanítják őket. Szerencsére egyre több ember nyílik meg és figyel oda ezekre az égi küldöncökre.

indigo-gyerek03

A gyerekeinkről alkotott elképzeléseinket felváltja a kíváncsiság és a bizalom. Az indigó gyerekek szeretik a tárgyilagosságot a kommunikációban. Könnyen zavarba jönnek, ha a beszélgetés nincs összehangolva. Szeretnek spontán módon megnyilvánulni és sokszor érthetetlen oknál fogva izgatottakká válnak. Sok embernek nehézsége támad, mivel olyan ósdi elképzelésekkel közelítenek feléjük, amilyeneket ezek a gyerekek nem fogadnak el. Gyerekkorában hányszor zaklatták Önt azzal a kérdéssel, hogy „mi leszel, ha nagy leszel?”. Hirtelen egy jövőbeni mesterségen kellett gondolkodnia. Ezzel nem ragadták ki a jelenből? Ezt megkérdezni egy gyerektől erőszakos durvaság. Ezek a gyerekek önmagukat adják, ennél többre nincs is szükségük. Hagyjuk hát békén őket, hogy azzá lehessenek, akikké valójában lenniük kell.

rejtelyekszigete.com