Home Cikkek Készülnek 2012-re

Készülnek 2012-re

7

Akár eljön a világvége 2012-ben, akár nem, a dél-franciaországi Bugarach községbe már bejelentkeztek rá a turisták. A falu fölött magasodó, azonos nevű, titokzatos sziklahegy régóta vonzza a természetjárókat, akik orchideákat gyűjtenek lejtőin. Az ország egyik legszegényebb és legritkábban lakó vidékén emelkedő misztikus magaslat másfajta, ritkább vándorokat is magához csal. A helybéliek az “ezoterikusok” gyűjtőnéven említik őket: azokról van szó, akik hisznek a világvége eljövetelében, sőt a dátumát be is jelölték naptárukban: 2012. december 21. lesz a végzetes nap…

A dél-franciaországi Aude megyében lévő falu polgármestere az interneten fedezte fel, hogy az apokalipszis bekövetkeztének egyes megszállottjai szerint Bugarach-ban meg lehet úszni a pusztulást, és ezért már most sokan készülnek arra, hogy jövőre a francia településre költözzenek. Ami akár jó hír is lehetne, ha nem lennének túl sokan a menekülők.

“Egyes amerikai portálokon már jegyeket árulnak a költözéshez” – mondta Pierre Delord polgármester a The New York Timesnak. “Kétszázan lakunk itt, nem szeretnénk, ha egyszer csak két-három ezer fantaszta tűnne fel a környéken…”

A világvégére szakosodott egyes francia és nemzetközi webhelyek szerint a Bugarach-hegy szent magaslat, amely megóv a végtől, ám mások szerint az egész sziklát el fogja ragadni a földönkívüliek egy csoportja, amely jelenleg a hegy alatt él a mélyben. 2012. december 21. a maja kalendárium 5125 éves ciklusának feltételezett utolsó napja, a jóslat szerint ezzel vége is lesz a világnak.

Sigrid Benard fogadós, aki kevésbé baljós években csak nyáron adja ki szobáit, már számos telefonhívást kapott olyan személyekt?l, akik szobát vagy lakókocsit akarnak foglalni az ominózus téli id?szakra, 2012 decemberének elejét?l 2013 január végéig.

7 COMMENTS

  1. Sziasztok. Szerintem,nem lesz vilagvege,hanem furcsa hogy pont decemberben tortenne,mert jezus is decemberben szuletett,szerintem ,ujra szuletik a kis jezus,ujra eljon.ez a 3 objektum ,amelyek kozelednek a fold fele,szerintem uzenethozok lehetnek,jezuska szuletesere jonnenek el. Vagy pedig valoban vilagvege akarna lenni,es az ufok jonnek le ide ertunk,hogy megvedjenek a vilagvegetol,s aztan uj vilag jon.

  2. “kis jézus”…omg. Na nemár!:D
    Ezek már fájnak. Majáknak miköze van a bibliai zagyvaságokhoz?
    Másrészt a 3 objektum közeledése se biztos..nemkell minden elolvasott pánikkelt? hírt biztosra venni.

  3. Mekkora üzlet ez a sok “üzletembernek”.

    Na meg a “kis Jézus”. Nem is rossz feltételezés ez, mint, hogy az sem:
    ,,ez a 3 objektum ,amelyek kozelednek a fold fele,szerintem uzenethozok lehetnek,jezuska szuletesere jonnenek el.”

    Valóban lehet, hogy azért jönnek mert megszületik valami csillagközi megváltó.

  4. Azért ez a “2012. december 21. a maja kalendárium 5125 éves ciklusának feltételezett utolsó napja” kicsit er?s. Inkább azt mondanám: “2012. december 21. a maja kalendárium feltételezett 5125 éves ciklusának utolsó napja”. Az 5125 nap ugyanis 13 baktunból jön ki – azonban a maják naptárrendszere nem 13, hanem 20 alapú (egy baktun húsz katun, egy katun húsz tun, egy tun 18 uinal – kivételesen, hogy közelebb legyen az egy évhez -, egy uinal pedig húsz nap), és semmi nem utal rá, hogy bármilyen 13 baktun hosszúságú ciklusnak jelen jelent?séget tulajdonítottak volna – f?leg, hogy a baktunnál “eggyel nagyobb” egység, a piktun, ismét 20 baktunból áll (és nem 13-ból, mint egyes weboldalak állítják). Szó sem volt tehát 5125 éves ciklusról – egy 394 és egy 7885 év hosszú ciklust ismertek.