Home Összeesküvés elméletek Két újabb amerikai diplomatát támadtak meg a még mindig ismeretlen fegyverrel

Két újabb amerikai diplomatát támadtak meg a még mindig ismeretlen fegyverrel

0

Két újabb esetet vizsgálnak a szövetségi ügynökségek az Egyesült Államokban. Az első esetek még 2016-ban kezdődtek, amikor Havannában amerikai diplomaták kezdtek el panaszkodni fejfájásra, gyengeségre, szédülésre, hányingerre és más idegrendszeri problémákra.

Akkor azt gondolták, hogy a diplomaták ellen valamilyen fegyvert vetettek be, hogy ronták a diplomáciai kapcsolatot az USA és Kuba között. Ezúttal azonban az USA-ban történt hasonló eset: az egyik személy a Nemzeti Biztonsági Tanács egyik tisztje, akit a Fehér Ház területén ért a támadás. A másik eset 2020 novemberében történt Virginia államban, ahol a Fehér Ház személyzetének egy tagját ért támadás.

Az esetekre vonatkozólag sok a találgatás. A kormány tisztségviselői azonban egyre jobban aggódnak a jelenség miatt és arra is panaszkodnak, hogy nagyon lassan halad a kivizsgálás. Az sem világos, hogy az új eseteket ugyanazzal a fegyverrel követték-e el, mint amit 2016-ban használtak-e. Vannak, akik Oroszországot, Kínát vagy Kubát sejtik a dolgok mögött, de senki nem tudja biztosra.

A nyomozás jelenleg is tart.