Home Cikkek Kiderült, kik a futballmeccsek rejtélyes alakjai

Kiderült, kik a futballmeccsek rejtélyes alakjai

19

333363_heroaElőször különös és nehezen magyarázható jelenségek tűntek fel Rio de Janiero, New York és London különböző pontjain, majd rejtélyes, fekete ruhába öltözött, festett arcú csuklyás fazonok bukkantak fel a Chelsea, a Juventus és a Bayern München bajnoki mérkőzésein. Ezt tetézte Franz Beckenbauer, a Bayern München legendájának kétségbe ejtő üzenete. Mindez kezdett ijesztő lenni.

Beckenbauer videóüzenetében elárulta, földönkívüliek látogatták meg, és rajta keresztül hívták ki az emberiséget egy sorsdöntő futballmérkőzésre, amelyen a Föld jövője lesz a tét. Ha vereséget szenvedünk, a földönkívüliek elpusztítják bolygónkat, így az emberiség sorsa a Beckenbauer által összeállított csapat kezében, azaz lábában van. Ekkor már kezdett gyanússá válni a dolog. Mostanra azonban kiderült, hogy Beckenbauer mindössze egy elektronikai cég kiválóan felépített és megkomponált, nagyszabású kampányának a főszereplője lett, akárcsak Messi, akit most a földönkívüliek elleni futballharc kapitányává választottak. Ezzel azonban még sincs minden rendben. Lapozz tovább!

A reklám itt található:

Mindez azonban senkit se gyengítsen meg abban a hitében, hogy Földünkön élnek földönkívüliek és politikai szinten is belefolytak az életünkbe. Aki egy kicsit is el szeretne merülni a témában, érdemes tanulmányoznia ókori emlékműveket, festményeket, szikla és barlangrajzokat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy őseink kapcsolatban álltak más civilizációkkal is. Ezenfelül napjaink politikai és pénzügyi érdekeltségei szintén olyan külső erők által irányított, melyet nem az emberiség, hanem egy bizonyos faj, az Annunakik céljait szolgálja. Minderre komoly utalásokat találunk a politikai életben (kézjelek, szimbólumok, vallási jelek, szóbeli kijelentések) és azon kívül is (könyvek, festmények, művészeti alkotások, filmek), ahol komoly mögöttes tartalmat lehet felfedni.

Ez a reklámkampány szintén egy utalás része lehet, amely mögöttes tartalmából eredően hívja fel a figyelmet arra, hogy bolygónkat máshonnan irányítják. A futball jól szimbolizálja, hogy valóban egyfajta mérkőzés történik a galaxis bizonyos fajai és az emberek között, a Samsung Galaxy mint fogalmi elem, szintén jól kötődhet ehhez az utaláshoz. A reklámvideó végén lévő hatalmas űrhajó és a hozzá kapcsolódó szöveg (football will save the planet) egyértelmű utalása lehet annak, hogy az idegen megszállás egyedüli megmentője annak a hatalmas játszmának a kimenetele, mely napjainkban is zajlik a tudatlan felszín alatt.

19 COMMENTS

  1. Imádom, amikor valaki ész nélkül, logikátlanul, ‘csakazértis’ belemagyarázza mindenbe a földönkívülieket.
    Szerintem te is anunnaki vagy, és azért írsz ilyen orbitális baromságokat, minthogy “Ez a reklámkampány szintén egy utalás része lehet”, hogy épelméjű emberek ezt olvasva elveszítsék a legcsekélyebb gyanakvásukat, érdeklődésüket a földönkívüliek felé. Jól csinálod!

    • Abban egyetértünk, hogy ha valaki mindenbe belemagyarázza a földönkívülieket, ott hiába keressük a logikát, észérveket. Az hogy valaki nem tud túllépni ezeken még nem azt jelenti, hogy nem érdeklődő az ilyen témákkal kapcsolatban (én vagyok erre az élő ellenpélda), csak azt, hogy a HÜLYESÉGEKRE nem vevő.

  2. Csak néhány kérdés, mindennemű személyeskedés nélkül.

    Aki hitetlen ? szkeptikus, miért van itt ezen az oldalon?

    Miért kell lejáratni ? kellemetlen helyzetbe hozni, szavahihetőségét, mondatainak valódiságtartalmát megkérdőjelezni annak a személynek, aki más nézeteket ? gondolatokat vall, mint maga a hitetlen személy?

    Csak úgy informacion kérése jelleggel tettem fel ezeket a költői kérdéseket.

    Kiegészítve azzal a mondattal, hogy így 2013 év végére már csak a vak (elnézést kérek a vak és gyengén látó személyektől!) nem látja azt ami itt a Földön, a bolygónkon történik.

    Az emberiség már nem él, hanem túl él, mindennapja maga a megpróbáltatás.

    És ez nem véletlenszerű események ok ? okozati összefüggés miatti láncolata, hanem előre megtervezett forgatókönyv része.

    Volt egy Salma Hayek film, egy vígjáték  amiben a Jóbarátok című sorozatban Chandler-t alakító Matthew Perry volt a másik főszereplő.

    A film vicces és romantikus mondanivalóján kívül, csak a magyar szinkron szerinti mondat volt emlékezetesebb, ami hűen kapcsolódik a Gabee által leírtakhoz :

    Figyelni kell a jelekre. Mindenütt ott a jel ?

    • Sajnos úgy érzem, hogy a lejáratást nem én csinálom, hanem az ehhez hasonló cikkek írói. Az ilyen és ehhez hasonló témákat (pl. földönkívüliek léteznek-e, itt voltak-e, itt vannak-e, stb.) azért nem veszi még komolyan a társadalom, mert ehhez hasonló hülyeségek milliói jelennek meg nap mint nap. Most biztosan az jön, hogy azért nem ébredt még fel a társadalom, mert a Rothschild Anunnakik az IMF-fel karöltve azon munkálkodnak, hogy tudatlanságba taszítsanak minket. Persze mindenre lehet összeesküvéseket gyártani és nem mondom, hogy nincs olyan, amiben lehet valami igazság is, de mindenbe belemagyarázni szerencsétlen földönkívülieket szerintem legalább akkora szűklátókörűségre vall, mint a létezésük lehetőségétől való teljes elzárkózás.
      Azért erős túlzás engem szkeptikusnak nevezni – a szkeptikusok meg is sértődnének, ha ezt hallanák 🙂 – ugyanis szerintem is pl. vannak földönkívüliek…

  3. Sajnos úgy érzem, hogy a lejáratást nem én csinálom, hanem az ehhez hasonló cikkek írói. Az ilyen és ehhez hasonló témákat (pl. földönkívüliek léteznek-e, itt voltak-e, itt vannak-e, stb.) azért nem veszi még komolyan a társadalom, mert ehhez hasonló hülyeségek milliói jelennek meg nap mint nap.

    Vagy mert képtelen túllépni a földhözragadt felfogásán.

    Most biztosan az jön, hogy azért nem ébredt még fel a társadalom, mert a Rothschild Anunnakik az IMF-fel karöltve azon munkálkodnak, hogy tudatlanságba taszítsanak minket.

    Valóban ez jön. És ha így látjuk akkor mi van? És ha ez a meggyőződésünk akkor mi van? Ez itt a paranormal.hu, nem a szkeptikus blog, de ezek szerint itt az lenne az elvárásod, hogy a Magyarország paranormális jelenségek vezető oldalán a racionalitás határán belül vitassuk meg a dolgokat. Elmondom még egyszer, hogy nem kötelező itt lenni! Bár ezt elmondtam már másnak is, elmentek egy időre, mégis visszajönnek 😀

    • Vannak jól dokumentált paranormális jelenségek és vannak olyanok, amikről néhány perc utánajárás után kiderül, hogy nem igazak, csalások vagy csak szimplán hülyeségek. Ez utóbbitól csak úgy hemzseg az internet és ez az oldal is. Ez szomorú és ártalmas is e témára nézve. Ahogy látom ezen az oldalon sajnos az a helyzet, hogy a reklámok miatt, a pénz miatt produkálni kell napi szinten az újabb és újabb híreket, még ha valójában nincs is semmi hír.
       
      “…az lenne az elvárásod, hogy a Magyarország paranormális jelenségek vezető oldalán a racionalitás határán belül vitassuk meg a dolgokat.”
      Igen. Először minden hírrel kapcsolatban végig kellene gondolni, hogy lehet-e rá racionális, a mai tudomány által ismert magyarázat. Ha ez megtörtént, és nincs rá magyarázat, akkor lehet hírértéke egy eseménynek egy ilyen oldalon. Egyébként az egész hiteltelenné válik és a végén az ember (már ha gondolkodik és nem hisz el mindent ész nélkül) azt sem fogja elhinni, komolyan venni, ami egyébként valóban paranormális jelenség lehet.

  4. Ennyi erőből az összes UFO és szellemfotóra rá lehetne vágni, hogy LEHET manipulálás. Mint ahogy LEHET igazi is. Ugye nem gondolod komolyan hogy a paranormális jelenségek tudományos fejtegetésébe kezdjünk, amikor az oldal arculata eleve ezoterikus és spirituális irányvonalat követ?

    Nyilván a csalással más a helyzet…

    Nem foglalkozunk száraz tudományos levezetésekkel, sem szkeptikus cáfolatokkal. Nem ez a profilunk és nem is lesz az.

    Mellesleg a parajelenségek racionális magyarázatának kutatása nem is a mi dolgunk. Akinek az dolga, az meg úgyse fog találni rá 🙂

    • http://idegen-szavak.hu/
      paranormális: az a jelenség, ami az eddigi tudományos ismereteinkkel nem magyarázható
       
      Azaz, ha egy jelenséget NEM TUDUNK a mai tudományos ismeretek alapján megmagyarázni, akkor az paranormális, ellenben attól, hogy egy jelenséget NEM AKARUNK tudományosan megvizsgálni (“Nem foglalkozunk száraz tudományos levezetésekkel”), attól az még nem lesz paranormális.

  5. Sziasztok csatlakoznék Mr.Wary álláspontjához mert már töbször is emlitettem hogy ugyan ezek a meglátásaim” a mindenbe belemagyarázunk valami paranormálisat” témába. Nem megbántani akarok én sem senkit, nem lehúzni a morált, meg nem szkeptikusnak szeretnék tünni. Csupán az a meglátásom hogy már az erdő szélén tüsszögő mókusba is bele van magyarázva mindenféle böszmeség. Már jó párszor írtam itt hogy nem vagyok szkeptikus sőt láttam is és tapasztaltam is már saját magam által megmagyarázhatatlan dolgokat vagy nehezen magyarázhatókat.
    Valószinű hogy aki ide felnéz az nem azért teszi mert nem érdekli a téma hanem pont ellenkezőleg ő is ki szeretné fejteni az adott témárol a saját véleményét. Én pl ha nem szeretem a futbalt márpedig nem szeretem akkor nem megyek futbal fórumokra sem osztani az észt sem vitátszítani.. Remélem el tudtam kicsit magyarázni az álláspontomat a témával kapcsolatban…

  6. A “háttérhatalom” úgy játszik veletek ahogy akar.  Rengetegen elvesztették a realitás talaját, tévhitekben, álomvilágban élnek. Annyira akarnak hinni bizonyos dolgokban, hogy közben teljesen agyhalott státuszt vesznek fel, annyira spirituálisnak gondolják magukat, csak az a baj, hogy fogalmuk sincs mit jelent “spirituálisnak” lenni.

  7. Miért, szerinted mit jelent?

    Szerinted az reálisan gondolkodik, akik szerint az UFO jelenségek földi eredetűek, vagy hogy optikai csalódások? Szerinted az nem él tévhitben, aki azt hiszi, hogy a kormányok egy közös jóért cselekednek? Szerinted számítasz te a kormánynak? Senkik vagyunk, sőt tovább megyek: rabszolgák.

    Álomvilág az, amiben mindannyian élünk, aki pedig egy kicsit is felnyitja a szemét, pontosan az lesz az, aki felébred. Nézz körbe: a politika, a média, a pénz teszi agyhalottá az embereket, nem azok az agyhalottak, akik meg merik kérdőjelezni a rendszer tevékenységét.

    Persze tudom, aki fel mer állítani egy kissé “vadabb” elméletet, vagy bármi olyat, ami kicsit is ellentmondásos a jól megszokott minket körbevevő világgal, az már őrült, vagy hülye. Igazad van: neked nem kell rájuk figyelni, maradj csak számodra fenntartott “posványban”.

    Minket nem érdekel ki miben hisz, mi csupán kérdéseket teszünk fel. Aztán hogy elgondolkodik-e rajta az olvasó, azt már ő dönti el.

    • Az UFO jelenségek kb, 99%-a földi eredetű (csillag, bolygó, meteor, műhold, repülőgép, lámpás vagy számítógépen készült kamu). Sajnos egyre több a kamu videó, amiről kb. 5 másodperc alatt látszik, hogy valaki azért csinálta, hogy pl. nézettséget generáljon.
      Van kb. 1%, ami valóban megmagyarázhatatlan (az 1% nem sok, de nem azt jelenti, hogy 100 évente 1 eset).
       
      Épeszű ember nem gondolja azt, hogy a kormányok, politikusok 99%-a (azért itt is akadhat kivétel) komolyan érte tesz valamit. Minden politikus  elsősorban saját maga szeretne boldogulni és azt mondja az embereknek, amit azok hallani akarnak.
      Épeszű ember nem gondolja azt, hogy ha valaki gazdag, nagyon gazdag, befolyásos, az vagy anunnaki vagy gyíklény vagy ők irányítják. Egy paranoiás (nem paranormális!) ember annál inkább gondolhatja ezeket.
       
      Honnan tudod, hogy nem az az álomvilág, amiben te élsz? Lehet, hogy a földönkívüliek célja (már ha valóban léteznek), hogy féljél tőlük, félelemben élj, minden sarkon az ellenséget lásd, ne bízz senkiben, így ne élhess teljes életet. Így élhetsz a számodra, általad elképzelt “posványban”.
       
      “Minket nem érdekel ki miben hisz, mi csupán kérdéseket teszünk fel.”
      Ti nem csak kérdéseket tesztek fel, hanem kőkemény állításokat fogalmaztok meg, mintha azok ténylegesen földöntúli dolgok lennének. Például ebben a cikkben:
      “Ez a reklámkampány szintén egy utalás része lehet, amely mögöttes tartalmából eredően hívja fel a figyelmet arra, hogy bolygónkat máshonnan irányítják.”
      Ez nem kérdés, ez kijelentés és számtalan ilyen van.
      Persze mondhatod, hogy nem kötelező itt lenni, meg ehhez hasonlókat. Vagy elgondolkozhatsz minden általad közölt hír előtt, hogy ez valóban méltó hír egy ilyen témájú honlapra. Vagy te is olyan leszel, mint az általad oly szeretett politikusok: nyugodtan írsz egy cikket a holnap esedékes világvégéről, mert holnaputánra már úgyis elfelejtik az emberek és írhatsz egy újabb cikket egy újabb világvégéről.
      Csak a politikusokkal ellentétben te magadat is átvered.

  8. Gabee, a szóban forgó cikkhez írtam a megjegyzésemet, és én sem tudom mit jelent igazán spirituálisnak lenni. Éppen ezért nem szoktam képzelgéseket, “agyszüleményeket” írogatni ahogyan itt sokan teszik. Az ufó témáról pedig csak annyit írnék ” ez a személyes véleményem”, hogy lehet hogy van más értelmes teremtmény a földi emberen kívül, lehet, hogy nincs. Azért mert nagyon sok média, médium azt sujkolja belénk, hogy higgyünk bennük az még nem azt jelenti, hogy vannak. Van egy eléggé igaz mondás – ha a hazugságot sokáig mondogatják igazság válik belőle – Amíg az ember saját magát és a földet nem ismeri addig teljesen felesleges az “ufókra” energiát fordítani. Sokan várják azt a napot amikor felfedik majd magukat, de ez nem fog bekövetkezni, nem vagyunk rá érettek. Ha körbenézünk a földön akkor tapasztalhatjuk, hogy mennyire primitív az emberiség és az is marad még jó sokáig.