Home Cikkek Kozmikus Lehallgatás

Kozmikus Lehallgatás

292
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 9 percig tart

Az amerikai kormány a második világháború befejezése óta a legtitkosabb nemzetbiztonsági problémák egyikeként kezeli a földönkívüli technológiák földi alkalmazásainak lehet?ségét. Nem nehéz elképzelni, milyen világméret? botrány rengetné meg gazdaságukat, ha kiderülne, hogy a – már szinte mindenki által használt – mobiltelefonokban szemmel nem látható, idegen eredet? chipek szolgálhatnak megfigyelés és lehallgatás céljára. Eljött hát, amit?l mindannyian rettegtünk: mégis valósággá válik Orwell lidércnyomásos víziója a globális hatalomról!

1997-ben, a történelmi esemény ötvenedik évfordulóján jelent meg el?ször Philip J. Corso alezredes könyve a roswelli UFO-katasztrófáról. A beszámoló azonnal világszenzáció lett, hiszen el?ször fordult el?, hogy egy magas rangú katonatiszt szemtanúként emlékezett vissza arra, hogy milyenek voltak a szerencsétlenül járt földönkívüliek, és miként zajlott az idegen, csészealj formájú tárgy titokban lefolytatott vizsgálata. Az amerikai hadsereg nyugalmazott tisztje, aki éveken át dolgozott a Pentagon idegen technológiákat kutató hivatalában, nem mást állít, mint hogy számos technikai eszköz m?ködési alapelvéül egy idegen civilizáció technológiai kincsesbányája szolgált. Azoké az idegeneké, akiknek ?rhajója 1947 júliusában az új-mexikói Roswellnél járt szerencsétlenül, és akiknek segítségével az ötvenes években több, máig is m?köd? kutatási és fejlesztési kormányprogram indult be. Corso alezredes különös figyelmet fordított a lezuhant ?rjárm?veken alkalmazott technikára: többek között azokra a m?szaki eszközökre, amelyek nélkül ma, a XXI. század els? éveiben elképzelhetetlen lenne az életünk.

“A Red Canyonban és Németországban általunk használt követ? és célzó radarokat már tranzisztoros számítógépek vezérelték, melyek mérete lehet?vé tette a teherautón való szállítást – írta Corso. – Úgyhogy amikor a nyomtatott vékony vonalakkal mintázott, pici szürke szilíciumlapkákat kezembe vettem (amelyek kés?bb chip néven váltak ismertté), volt valami fogalmam arról, mire szolgálhatnak. Biztosra vettem, hogy a rakétaszakért?ink és a Bell, a Motorola és az IBM fejleszt? laboratóriumával együttm?köd? egyetemi kutatók tudni fogják, mi a funkciója ezeknek az apró tárgyaknak, és megtalálják a módját, hogy mi is képesek legyünk el?állításukra.”

Az 1940-es évek kutatói még csak közelébe sem jutottak ennek a csodának: a nagyítóüveg alatt nem egyetlen kapcsolót vizsgáltak, hanem megszámlálhatatlanul sok kapcsolóból álló integrált áramkört vagy áramkörrendszert. Nem voltak biztosak a dolgukban, mert addig még csak hasonlót sem láttak, de bepillantást nyertek abba, milyen lehet az elektronika jöv?je, ha megtalálják annak a módját, hogy a Földön is el?állítsanak ilyen áramköröket. És megtalálták: a roswelli katasztrófát követ? hónapokban megkezd?dött a félvezet? integrált áramkörök gyártása!
Az elnevezés azt jelenti, hogy a hordozó szilíciumlemezen egyetlen gyártási folyamatban állítják el? a kapcsolási elemeket – mikroalkatrészeket – és az összeköt? vezet?pályákat. A szakemberek az integrált áramkör “feltalálását” a könyvnyomtatáséhoz hasonlítják: olyan ugrásnak tekintik, mint az áttérést a kódexmásolásról a sajtóra. S?t még nagyobbnak, mert ez az esemény rövid id? alatt az egész társadalmat megrázta. Kezdetben a néhány négyzetmilliméteres szilíciumlapkán alig egy-két épít?elem fért el, néhány év múlva azután megjelentek a nagymértékben integrált áramkörök. A

z 1970-es évek elején az egyik legnagyobb számítástechnikai cég igazgatója a következ?képpen összegezte tapasztalatait: “Minden évben kétszer olyan jól tudjuk kihasználni a chipek adta lehet?ségeket, mint az el?z? esztend?ben.” A néhány elemb?l néhány száz, majd néhány ezer elem lett, s ma már ott tartanak a miniatürizálásban, hogy egy szilíciumlapkára (chipre) több mint tízmillió áramköri elemet tudnak felvinni.

1947-t?l kezdve alapjaiban változtak meg az emberiség információfeldolgozási lehet?ségei. Mintha a számítógépek szilíciumalapú él?lényekké váltak volna, melyeket a Föld szénalapú biológiai formái – vagyis mi, emberek – hoznak létre, fejlesztenek tovább, s?t, önmaguk reprodukálására késztetnek.

A számítógép vezérelte programok, amelyeket ma már minden nagyobb iparágban alkalmaznak, a szoftvergyártó szoftverek, az idegrendszer mintájára felépül? szisztémák, amelyek képesek a valódi világban szerzett tapasztalataik alapján tanulni, és a legújabb kísérletek az ultravékony chipek el?állítására – mind-mind el?futárai annak a kornak, amikor a mainál elképzelhetetlenül bonyolultabb mikroprocesszorok lesznek jelen az élet minden területén, és már-már nem mi alakítjuk életünket – hanem ?k a miénket.

“Lehetséges, hogy a roswelli UFO-katasztrófa – amely hozzásegített bennünket olyan fegyverrendszerek kifejlesztéséhez, amelyek megvédik bolygónkat a földönkívüli biológiai lényekt?l – egyben azt célozta, hogy az embert?l teljesen idegen létforma jelenjen meg a Földön, egyfajta digitális Ebola, amely a vírusokhoz hasonlóan gazdaszervezeteket él?sködik, és amellyel mi, emberek egy napon belül meg fogunk fert?zni egy másik bolygót? – teszi föl a kérdést Corso ezredes. – És mi van akkor, ha az ellenség így akarta beültetni a tökéletes kémkedési, illetve szabotázsmechanizmust a civilizációnkba?”

És mi van, ha az idegen technológiát felhasználó amerikaiak már alkalmazzák is ezt a technikát? Ha nagyon is tisztában vannak a mikrochipek földönkívüli eredetével, a rohamos terjedés globális hatásaival – mégis vállalják az ezzel járó veszélyt, mert nemzetbiztonsági érdekük f?z?dik hozzá. Hiszen az azóta már elhunyt vagy meggyilkolt tudósokon kívül – akik a szigorúan titkos katonai laboratóriumok mélyén megfejtették a váratlanul ölükbe pottyant földönkívüli technológiát – mindössze néhány ember van tisztában a mikrochipek jelent?ségével, a bennük rejl? hatalmas lehet?ségekkel.

A lapkák sikeres földi elterjesztése nyomán a tranzisztor feltalálásától egyenes út vezetett a digitális komputerekig, az egyre kisebb és kisebb mobiltelefonokig. Már-már nem is lep?dünk meg az egyre gyorsabb technikai fejl?désen, az egyre intelligensebb m?szaki cikkekkel, elektromos berendezésekkel, robotokkal elárasztott világon. Telefonon vagy videotelefonon másodperceken belül kapcsolatba léphetünk t?lünk több ezer kilométerre él? ismer?seinkkel, a televízió, a rádió és az Internet segítségével pedig a Föld másik felén történt eseményekr?l is azonnal értesülünk. A hírek terjedésének tehát immár semmi szab határt, az információs társadalom mégis igen komoly globális veszélyeket hordoz magában. Csak éppen nem akad olyan távközlési cég, amelynek érdekében áll, hogy ezekre is felhívja a figyelmet.

A szintén miniat?r áramkörök segítségével m?köd? mobiltelefonok elterjedését például az emberiség a technikai civilizáció egyik sikertörténeteként jegyzi. Kicsivel több, mint egy évtizeddel ezel?tt még a gazdagok játékszere volt, mára viszont a tömegek kedvelt eszköze lett, amit ugyanúgy nem hagyunk otthon, mint a kulcscsomónkat, a pénztárcánkat vagy a papír zsebkend?t. Ám a valódi mobilforradalom csak most kezd?dik el igazán: piaca évente másfélszeresére n?, a felhasználók száma pedig immár meghaladja az egymilliárdot. Vajon hány évnek vagy évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy az afrikai bennszülöttek és a dél-amerikai erd?lakók is mobilon vitathassák meg ügyes-bajos dolgaikat? Talán nem is olyan soknak, mint el?ször gondolnánk!

Önök, mobiltulajdonosok elgondolkodtak már azon, hogy egész nap – amikor készülékük be van kapcsolva – állandó ellen?rzés alatt állnak? Távközlési cégük központjában a telefon által kibocsátott jelek alapján pontosan tudják, hol tartózkodunk éppen. Ez természetesen nem nyilvános tény – hiszen a jelenlegi törvények szerint csak veszélyhelyzetben, rend?rségi vagy nemzetbiztonsági megkeresésre adnak ki információt – mégis akarva-akaratlanul George Orwell lidércnyomásos víziója jut eszembe a totális államról és annak mindenhol jelen lév?, mindenkit szemmel tartó diktátoráról. A Nagy Testvérr?l, akib?l napjainkban még sok száz van – annyi, amennyi telefontársaság -, de a XXI. század közepén már talán csak egyetlen lesz: a világ amerikai kézben lév? multinacionális telefontársaságának vezérigazgatója, aki egy gombnyomással egy pillanat alatt juthat információhoz több milliárd ember közül bárkir?l.

Ki tudja, hogy a mobilkészülékek öt, tíz vagy húsz év múlva a tartózkodási helyünkön kívül milyen információkat lesznek képesek továbbítani a valódi Nagy Testvéreknek? Hála az egyre jobb és kisebb telefonoknak, a hatalom egyszer minden korábbinál nagyobb lesz. Bátran kijelenthetjük, hogy elkezd?dött a kozmikus megfigyelés korszaka?

Megosztás
Previous articleA Mercury 13
Next articleDávid Fia