Home Cikkek Különleges UFO-t észleltek Kaliforniában

Különleges UFO-t észleltek Kaliforniában

2

53452014 augusztus 8-án egy rendkívüli videót készített Jim Velasco Harbor City-ben, Kaliforniában. A kép közepén egy UFO-t láthatunk, majd az objektum hirtelen kinyúlik, mint egy gumiszalag, és vibrálni kezd. Vibrálás közben pedig hangot ad ki magából!

A felvételen tisztán látszik, ahogy a fényes, gömb formájú tárgy hirtelen megnyúlik, és szemmel láthatóan magas frekvencián rezeg. Eközben hangot bocsát ki, és ezt legalább háromszor megismételte a felvétel ideje alatt. Ahányszor “megnyúlt” az objektum, hangot hozott létre.

Ilyen jelenséget korábban még sohasem sikerült filmre venni, tehát a maga nemében egy teljesen új jelenségnek lehetünk szemtanúi.

A tárgy eközben lassan ugyan, de mozgásban volt. A felvétel készítője a következőket mondta el:

“Teljesen megdöbbentem ezen. Azt hittem, hogy valamiféle hengerré válik. Aztán bekapcsoltam a digitális nagyítást, és elcsodálkoztam azon, amit láttam. Egészen közelről láttam a tárgyat, és láttam, ahogy megnyúlt. Aztán abbahagyta, és csak egy sima gömb volt. Nem hallottam semmit.”

Az elemzés közelről mutatja a tárgyat, ami szinte mozdultalannak tűnik, fémes színű külsővel. Majd hirtelen elkezd elképesztő sebességgel kinyúlni, és vibrálni. A kissé lassított képeken jól látható ez a vibrálás.

A videó elemzői megkérdezték a jelenségről Claudio Matute zenészt, aki azt találta, hogy a tárgy 300 Hz-es frekvenciát bocsátott ki. A hang pontosan ugyanakkor volt hallható a felvételen, amikor a jelenség megnyúlt. Ez egy elektromágneses hullám energia, amit a kamera képes volt érzékelni, gyakorlatilag a kamera volt a vevőkészülék. A hang azonnalisága miatt tulajdonképpen majdnem a fény sebességével érte el a kamerát.

A felvételen látható tárgy és az általa létrehozott vibráló jelenség valóban egyedülálló, egyelőre nem tudunk arról, hogy bárki is látott volna hasonlót.

 

ujvilagtudat.hu

2 COMMENTS

  1. Ez az “UFO” (szerintem nem az, hanem valamilyen összesűrűsödött energia massza vagy valami ilyesmi) amikor megnyúlik, olyasmi hangot ad, mint amilyet világszerte rögzítettek már “strange sounds” (különös hangok, rejtélyes hangok) néven.