csütörtök, december 14, 2017
Home Cikkek Különös halálómenek

Különös halálómenek

222
0
Megosztás

A történelem során az emberek folyamatosan igyekeztek előre megjósolni a halál közeledtét. Most halálómeneket hoztunk el nektek, amelyek állítólag borzalmas eseményeket jeleznek előre. 

1. A molyember
A molyember története Nyugat-Virginiából ered, Point Pleasant városából, hol is egy csapat férfinak jelent meg, akik sírt ástak 1966-ban. Mindannyian azt állították, hogy egy szárnyas, emberszerű alakot láttak vörös szemekkel. Ráadásul a molyember megjelenése összefüggésben van a Silver Bridge összeomlásával, amely negyven ember halálát okozta. Az események után sokan úgy gondolták, hogy a molyember különös próféta volt.

2. Csernobil fekete madara
Rengetegen láttak egy fekete madarat hónapokkal a csernobili katasztrófa előtt. Ez a fura madár bizony sokban hasonlatos a molyemberrel: emberszerű, szárnyas, fekete és vörös a szeme is. Azok, akik ténylegesen találkoztak vele, borzalmas rémálmoktól szenvedtek és ismeretlen számokról hívták őket. A jelenések még a robbanás reggelén is folytatódtak. A mentőmunkások és pilóták, akik a lángokkal harcoltak furcsa alakot láttak a fekete füstbe. Ekkor látták a fekete madarat utoljára.

3. Vörös törpe – Nain Rouge
Ezt a különleges óment Detroitban látták, sokan úgy gondolják, hogy kapcsolatban áll Ottawa bennszülött indián kultúrájával. A lényt látták 1805-ben egy nagy tűznél, és még korábban egy csata alkalmával. Később 1812-ben, amikor Hull generális csapatait kerítették be, majd 1967-ben a detroiti felkeléseknél. Manapság úgy gondolják, hogy a termény inkább védelmező, mint gonosz.

4. Cyoeraeth
A Cyoeraeth a walesi folklórból származik, állítólag nagyon régóta követi a walesieket. A legenda szerint, hogyha félelmetes nyögéseit hallod, akkor borzalmas sors vár rád. Hogyha a tenger közelében halljuk a hangját, akkor hamarosan borzalmas hajótörés következik. A teremtménynek hosszú, haja van, fekete fogai, hosszú karja és ébredésénél biztos halál következik. 

5. Bolygó hollandi
Régi tengeri legenda a bolygó hollandié, egy szellemhajóé, amelynek örökre a tengeren kell vesztegelnie, sohasem szabad kikötnie. A legenda 1790-re vezethető vissza, amikor is John MacDonald először írta le a hajót egy szörnyű vihar során Fokvárosnál. Természetesen nem kötött ki, hanem elveszett a tengerben. A 18. században folyamatosan, a megjelenése mindig katasztrófákat hozott magával.

6. Fehér szarvas
A fehér szarvas azért is különleges, mivel megtalálható a természetben is. Azonban nagyon ritkák és bizony számos mítoszban megjelennek a világon. A kelták szerint a túlvilág hírnökei, megjelenésüket összekötötték az istenek haragjával. A fehér szarvast megtalálhatjuk Artúr király mondáiban is.

7. Fekete szemű gyerekek
A legfélelmetesebbek a listában talán a fekete szemű gyerekek, akiket szintén a túlvilág hírnökeinek mondanak. A hatvanas években látták őket először Cannock Chase környékén, Angliában. 2015-ben bekerültek a hírekbe is, hiszen paranormális nyomozók próbálták megkeresni őket. Sok esetben túráznak vagy csak bandukolnak az út szélén, de néha megjelennek emberek otthonai előtt is. Senki sem tudja, honnan erednek, de rossz eseményeket jósolnak előre.

Bizzarium