Home Cikkek Látszólag nem történt változás

Látszólag nem történt változás

28

Maja romoknál, dél-mexikói szent helyeken, Sztálin moszkvai bunkerénél és a délnyugat-franciaországi Bugarach faluban gyülekezve várták a világvégehívők a megmentésükre érkező földönkívülieket, vagy legalábbis valamilyen, az apokalipszis hangulatához illő rendkívüli eseményt.

A hajnal azonban lassan véget ért Mexikóban és békésen zajlott a reggel Franciaországban is, ahol a stratégiailag fontos helyszínekre kiérkező újságírók tömegei jócskán meghaladták a megváltásra váró emberek számát. Az elmúlt napokban tömeges öngyilkosságokkal, áramkimaradásokkal és a Föld felé száguldó, ám ez idáig láthatatlan bolygóval való összeütközéssel kapcsolatos hírek terjedtek az interneten.

A tudósok, kutatók és modern maják eközben minden erejükkel azon voltak, hogy elhessegessék az apokalipszis gondolatát, amely azon alapult, hogy december 21-én véget ér a maja kalendárium egy csaknem négyszáz éves ciklusa, ám mint arra korábban már rámutattak a szakemberek, ezzel egy id?ben egy új ciklus kezd?dött.

A különböz? elméleteknek azonban nem lehetett gátat szabni, így a hatóságoknak b?ven akadt dolguk világszerte. Kínában korábban mintegy száz embert kellett ?rizetbe venni világvégejóslatok terjesztéséért, míg az argentin hatóságok kénytelen voltak lezárni egy, az ufómegfigyel?k körében népszer? hegyet, miután tömeges öngyilkossággal kapcsolatos hírek kaptak lábra ? adta hírül a The Daily Telegraph cím? brit lap internetes kiadása. A délnyugat-franciaországi Bugarach polgármestere személyesen kérte meg a fanatikusokat, hogy maradjanak távol a falutól. A helyi rend?rök két bulit is felszámoltak a közelben és sokakat visszatartottak az 1230 méteres hegycsúcs meghódításától. Ezalatt Nagy-Britanniában több százan gy?ltek össze a Stonehenge-nél, hogy megünnepeljék a jeles napot, amely épp egybeesett a téli napfordulóval.

28 COMMENTS

  1. Ide írom mert a chatboxba ugysem fér ki.
    Nem hiszem el hogy még mindig vannak emberek akik ezt a hülyeséget hajtják, 2 évvel ezelött predi néven voltam itt és azóta minden ilyen légb?lkapott hülyeség folyamatosamn megd?lt! csak Néhány ezek közül amire nagyjából emlékszem: “3 gigantikus méretekkel bíró ürhajó tart a föld felé” valamilyen módon sosem ért ide és több mint biztos vagyok benne hogy nem is történt ilyesmi.

    A következ? hogy a “földönkivüliek egy id?pontot szabtak meg a világ kormányainak, hogy amennyiben nem ismeri el az ufók létezését akkor tömegesen megmutatják magukat” Érdekes módon senki nem ismert el semmit és mégsem történt semmi.

    Akkor a mit tudom én milyen próféta azt álította hogy 2012 májusában akik megvilágosodtak azok elragadtatnak felemelkednek, ez sem történt meg.

    Tovább is lehetne napestig sorolni ezt a rengeteg böszmeséget, most december 21-én sem történt semmi pedig két évvel ezelött itt a 90% állította hogy akkor már itt lesznek köztünk az idegenek és megoldják az emberiség problémáít, és mindenki a szeretetben fog rezegni… Ez komolyan mondom röhelyes! Mostanság meg mikor semmi sem t?rténik akkor jönnek azok a magyarázatok hogy ez csak valaminek a kezdete és majd ezek után megyünk át egy másik “korba” Csak nekem t?nik fel hogy mindig ha valami nem jön be mindig van rá újabb magyarázat amire szintén majd 10 15 év mulva megint jön egy újabb?

    ez a görcsös hinni akarás meg a valódi földönkivüliek helyett terjesztett mesék az emberi alakot öltött gyíkokról meg anunnakiakról, meg egyébb elmebeteg teóriák már röhelyesek! Mi lenne ha végre a száraz tényekre koncentrálnánk és az évezredek “milliók” alatt minket meglátogató valódi ufókkal foglalkoznánk ezek helyett a szektás szeressük egymást mesefigurák helyett?

    Arról már nem is beszélve hogy a manapság észlelt ufók szerintem több mint 90%-a igenis földi eredet? másolat, és csak elenyész? részük a valódi földönkívüli járgány.
    Lehet itt egymást etetni a sok mesefigurával, meg szektás hülyeséggel de eközben igen csak eltávolodunk a valódi hús-vér idegenekt?l az ember. Mert róluk igen csak semmit sem tudunk és szerintem nem is fogunk amíg azt ?k nem akarják, és minek is akarnák? Én innent?l kezdve hogy végre eljutottunk dec 21 ig én már ezeket a gyíkos anunnakis stb meséket már még csak bulvár méret? hir ként sem fogom kezelni, és koncentrálok a valódi történésekre egy rakás mese helyett. Köszönöm annak aki ezt végigolvasta!

  2. 2000-ben is volt riogatás. Emlékeztek még arra, hogy a számítógépek nem tudnak átállni 1999-r?l 2000-re és összeomlik minden.
    Emlékszem, hogy akkor is hatalmas üzlet volt ebb?l: világvége partikat rendeztek a belvárosban. Ahol persze magasabb áron tudott az ember berúgni és átinni magát az újévre.

  3. Optimista, teljes mértékig igazat adok neked!
    Én ugy vagyok mint Mulder 🙂 “I want to belive” viszont valahogy kezdek hitet veszíteni. Mikor beregisztráltam erra az oldalra, ugy voltam vele, hogy sz?rik a híreket és nem postolnak minden féle xarságot. Viszont, tényleg eddig annyi féle rémhírt terjesztettek. Egy se igazolodótt.
    Most meg jönnek ezzel a koncentrálj a bels?dre, mégis csak elkezd?dött a felemelkedés. Én ugy vagyok vele, hogy ehez nem kellett dec 21.-e Mindig is ott voltak a keleti m?vészetek, bels? energiák chi kong stb… És ezt bárki kifejlesztheti magában. Ennyit az egészr?l

  4. Vasiley valahogy én is úgy vagyok vele mint a “mulder” 😀 Régebben más volt nem terjedt el még ez a szemét… az az igazság szerintem hogy a nagyrésze az oldalnak ugy van vele hogy hinni akar “valamiben” és ez az oldal megadja b?ven csak válogatnod kell bel?le…
    Én mikor írok tapasztalatból írok, láttam már azonosítatlan tárgyakat az égen egész kisgyerek korom óta, és “nemtudom, hogyan fogalmazzak” de eltérítést is éltem már át a nevel? apámmal, s?t volt olyan hogy tisztán emlékszem az éjszakai látogatóimra , vagy hogy az egész családom és az összes környez? szomszédság is hajnali 3 kor mind az udvaron álltak és csak bámultak magufelé mert valami iszonyatosan nagy dologvolt a házaink felet..
    S?t a legutolsó barátn?m akivel 4 évig voltam együtt azért dobbantott mert retteget éjszakánként a szobában hiába feküdtem mellette, és megelégelte ezt az egészet.. az igazság az hogy a nagytöbség nem tudja hogy ez milyen nyomot hagy az emberben és ezek után olvasom a sok anunnakis meg hasonló mesét és megfordúl a fejemben mért nem a valós eseményeket vitatjuk mért nem az igazi látogatókkal foglalkozunk, mert ebben az országban nem hiszem el hogy csak én éltem ilyesmiket át!
    Honvédséget választottam szakmának hogy közelebb lehessek a t?zhöz és hihetetlen hogy a legutolsó kiskatonátol kezdve a leg rangosabb tisztig milyen történeteket hall az ember…. Ezzel kéne tör?dni mert ez a valóság…. nem az interneten terjed? meseh?s?k!

  5. Velem is történt két furcsa dolog az életem során.
    Az egyik még kiskoromban történt, 3-4 évesen féltem egyedül aludni és anyám és apám közt aludtam. Az éjjel folyamán felébredtem, felültem majd egy kis szürke lényt láttam a szoba végében. Megrémültem, elkezdtem sipákolni. Felébredtek a szüleim és addigra eltünk. (hozzáteszem lehet, hogy a gyermeki fantázia eredménye, de a mai napig emléxem rá, hogy nem álom volt.
    A másik eset, pedig 17-18 éves koromban történt.
    Egyik barátommal két ünnep közt petárdáztunk egy tiszai holtágon. Nagy hó volt, ugyhogy mindent láttunk. Egyszer csak egy mély dübörg? hangot hallottunk messzir?l, majd közeledett mi csak dermetten lestünk el?re, majd körbevett a hang. végül elmult, ekkor egymásra néztünk és elkezdtünk futni a legközelebbi lakóházig. Ami érdekes az egészben hogy 100db petárdával indultunk el 19-19:30 fele. A legközelebbi lakóház meg 500m-re volt. 23h kor értünk vissza. durván 3 óra kiesett.
    Sajnos csészealjat nem láttam eddig, de ami késik nem múlik.

  6. Az ilen és ehez hasonló esetek azok amik engem izgatnak mert tudom ebben ott a valóság! Mi faterral mentünk kecskemétre egy dobozos barkasszal péáruért éjszaka. Leértünk kecskemétre felpakoltuk a cuccot majd irány haza gyálra… És a dolog itt lessz érdekes… én az egész útból arra emlékszem hogy elindulunk és kiérünk a pusztába az autópályára, és egy feüljáróhoz közeledünk…. a következ? emlékem hogy kinyitom a szemem… a faterom a kormányra d?lve kómás álapotban van és az autó halad az úton.. Felráztam megkérdeztem merre vagyunk de azt mondja nem tudja, megállunk hogy körülnézzünk és felfrissüljünk, és kiderült hogy már gyál határában vagyunk de kb a megszokott id? elött másfél órával… Kérdeztem fatert mi történ és életemben nem láttam tanácstalanságot rajta de azt mondta ? nemtudja… Kérdeztem hogy kerültünk ilyn hamar ide és azt mondta viccesen hogy a barkasz már tudja az utat haza… Majd megegyeztünk hogy többet nem firtatjuk soha azt az éjszakát…….

  7. Jelenleg Oroszországban, Moszkvában élek. Itt rengeteg tvm?sor foglalkozik az adott témával kapcsolatban. Napokban döntöttem, ugy hogy kicsit körbenézek az orosz weben hasonló oldalakat kersve. Ha találok érdekességeket majd posztolom itt. Max lövök mellé fordítást is 🙂

  8. Abban látom az egyik f? problémát, hogy kezdetben akiket er?sen megfogott ez a téma és elkezdtek kutatni, azok id?vel ki akarták fejezni magukat. De ahhoz, hogy cikkeket, könyveket írjanak, el?adásokat tartsanak, igény volt határozott válaszokra, kerek történetekre, autoritásra. Pedig, ha ?szinték akarunk lenni, a legtöbb paranormál estre nincs még megnyugtató válaszunk és az ufo/alien kérdés végképp fragmentált, nem áll össze kerek egésszé. De valahol még azok többsége is, akik átéltek ilyesmit, vágynak egy megnyugtató, nem ambivalens magyarázatra. És mindezek könnyen táplálják a sok ferdítést, belemagyarázást, már a napi politikával megegyez? pártharcot (nem csak a szkeptikusokkal, de témán belül is). És aztán miután egyre szélesebb k?rben elterjedt sok ezotériával kapcsolatos hír, ismeret, stb. megjelentek a legkülönböz?bb képesség? és befolyású sarlatánok, akik végképp kihasználták és tönkretették a dolgok hitelét. Pedig közöttük is volt, van akiknek valós élményeik voltak, de abból nem lehet megélni, folyamatos tanfolyamokat, szemináriumokat tartani, stb.
    Ez az egész egy nagyon komplex dolog és kevés embernek van elég ideje, kitartó érdekl?dése, vagy személyes élménye, hogy szelektáljon. Legalábbis mostanság én így látom mindezt és szomorúsággal tölt el, mert többre lennénk, lehetnénk képesek.
    Egyébként, ha az alienek tisztázni szerették volna jelenlétüket és szándékaikat… már rég megtették volna. Ha van valami amivel kapcsolatban semmi kétségem, akkor ez az. Nekik már évezredek óta így jó és csak, mert mi hirtelen technológiailag nagyot fejl?dtünk, még nem jelenti azt, hogy fel fogják fedni magukat. Az emberiség általánosságban traumán esne át, ha egyértelm?vé válna, hogy nálunk fejlettebb lények végül azt tehetnek velünk amit csak akarnak. Mert ugye elég valószín?, hogy ez történik. Még két emberi faj sem tud manapság egymást tisztelve, elfogadva együtt élni (legyen ez a föld bármely pontján sajnos), hogy tudnánk mi trauma nélkül feldolgozni egy alien jelenlétet??
    Akinek igazi élményei voltak (mint a kecskeméti út amit elmeséltél) az nem fog könyvet írni róla, mert nem áll össze egésszé. De mégis az ilyen dolgok is adnak kis bepillantást a dolog elképeszt? bizarságába. Mert minden ezzel kapcsolatos dolog sokkal komplexebb és bizarabb mint a legtöbb jól csomagolt elmélet.

  9. Mike hasonló képpen irtam én is….nem fogják magukat teljesen felfedni soha mert nincs értelme év századok-ezredek óta bevállt ez a technika és nem sok esélyt látok arra hogy világ szinten egyszercsak felfedjék a kilétüket. És elhiszem hogy néhány embernek rossz érzése van a kis lényekkel kapcsolatban, vagy rossz élményeik társulnak az emlékükhöz de ?k csak a dolgukat végzik bármi is legyen az..

  10. Csak hát azért nem megnyugtató, hogy a dolgukat végzik úgy, hogy sokan tönkremennek a hatásától. Sok olyan emberrel találkoztam és beszéltem aki emiatt elvesztte a családját és nagy általánosságban negatívvá vált az élete. Igazán csak egy embert ismerek aki pozitívan dolgozta fel az élményeit. Szeretek is találkozni vele, épp ezért:))
    Persze mondhatom, hogy örülhetünk is, mert végül azért nem bánnak velünk úgy mint vágómarhákkal.

  11. Mike ugazad van de sok emberben egy egyszer? fogászati látogatás is komoly nyomot hagy… Én amire emlékszem az eggyik olyan látogatásnál ami megmaradt bennem ott még a nyugtatást is éreztem amit a kis szürke próbált a tudtomra adni.. Én úgy vagyok vele ha meg kell történnie történjen meg.. Az én elméletem szerint a föld és a rajta lév? élet az egy rendkív?l sokoldalú genetikai tárház, ami ?ket roppant módon érdekelheti… de hogy mért arról elképzelésem sincs… De sztem ha azt valaki tudná onnantól kezdve bátran állíthatja hogy ? mindent tud!

  12. Genetika… lehet. Legtöbben erre gyanakodnak. De gondoltál-e arra, hogy mi csak pár évtizede gondolunk genetikára, annak el?tte még a fogalom sem létezett. Viszont nagyon komplex lények vagyunk, tehát könnyen elképzelhet?, hogy egész más, de legalábbis más miatt is érdekesek vagyunk nekik, vagy egyenesen szükségük van valaminkre. Ez ugyanolyan téma a fejemben mint ahogy úgy érzem az is kicsit túl XXi-ik századi emberi megközelítés, hogy az ufo-k szimplán ?rhajók. majdnem biztos vagyok bene, hogy sokkal érdekesebb a valóság.

  13. Aham ezen már én is agyaltam hogy lehet nem is egyszer? ürhajók … Na de ez megint olyan téma ami soha nem fog kiderülni hacsak?k nem akarják.. Ám ajánlanék mindenkinek egy könyvet akit érdekel a téma… A roswelli rejtély

  14. Nekem a Roswelli Titok van meg könyvben, abban nem ugyan az van? Mondjuk még csak az elején tartok, de érdekes olvasmány…
    Amúgy én sem hiszem, hogy valaha történne valami egetrenget? megnyilvánulás alien-jeinkt?l, idegösszeroppanást kapna az emberiség 99%-a, ha kiderülne az amúgy nyílvánvaló tény, hogy nem vagyunk egyedül:)

  15. Hol van most Astrart parancsnok? AZ Olimpiára volt idozitve AZ integeto Foldonkivuliek , s kozben a valóság hogy Mi emberek vagyunk itt AZ egyetlen idegenek! Ezt tudják a világirányittók, ez a legnagyobb titok.

  16. “Látszólag nem történt változás” Tehát csak látszólag nem történt… kösz a sokatmondást. Nem véletlenül mondják, a kevesebb néha több. A hozzászólásokat olvasva, nem az a baj, ha valaki hülyeségekben hisz, hanem ha nem képes továbblépni a felismerés után… Sajnos aki úgy fejleszti magát, hogy folyamatosan mások véleményére ad, az önmaga rabjává válik. A világvégér?l… December 21-én nem bizonyosodott be semmi, sem az hogy van és az sem, hogy nincs. Mondom ezt úgy, hogy nem adtam neki sok esélyt ( a van opcióra, az esély pedig nulla volt). A maya naptárat el?ször is nem láttuk, nem tanulmányoztuk, elfogadtuk a véleményeket pro és kontra. Valószín?ségr?l beszélünk, miközben fingunk sincs arról, hogy az alaptörténet igaz-e, avagy sem. Heribert Illig könyveit (tanulmányait) figyelembevéve a világvége kérdése nem kérdés például, hiszen ha valóban világvége a 2012 dec 21, akkor az minimum (a maximum még nem bizonyított) 300 év múlva lesz. A maya áldozatról is eddig kétféle verzió ismert (számomra), a “mayafoci” vesztesét kivégezték(1), a gy?ztest kivégezték(2). A vesztes nem méltó az elkövetkezend? korra(1), a gy?ztes számára a halál megtiszteltetés, hiszen csak áldozat árán léphetünk “át” egy új “életbe, avagy világba” (2) Ez vonatkozhat az életben maradottakra és a halottra is, döntse el mindenki maga, hiszen ez sem bizonyított még, ahogyan az látszik. Rosewell titok… érdekes cím. A titok azért titok, mert nem tudunk róla, a rosewell leleplezés találóbb lenne, ha már feltárjuk a titkot. A rosewell csont már halálra van rágva, kár azzal példálozni. “Az élet egy ribanc, csak veled nem k.r” (ami lehet nem kár 🙂 ) (from They Live) Ha mégis másképp dönt a ribizli, akkor szerencséd lesz és legalább mi nyerünk rajta, hogy ezek után, többé teszel fel többé hülye kérdéseket… Az földökívüliek pedig miért jönnek? A válasz adja önmagát, azért, hogy elmenjenek, hiszen ha nem jönnének, nem tudnának elmenni sem… Kellemes ünnepeket így utoljára és jó éjt, mert elalszok lassan, miközben írok.