csütörtök, december 14, 2017
Home Cikkek Lebegő boszorkányalak támadta meg – állítja egy mexikói rendőr!

Lebegő boszorkányalak támadta meg – állítja egy mexikói rendőr!

36
0
Megosztás

Egy mexikói rendőr elképesztő jelenségnek volt tanúja, mely örökre nyomott hagyott az életében. Azt állítja ugyanis, hogy egy denevérre emlékeztető, boszorkányszerű humanoid alak támadta meg.

Az eset még 2017 májusában történt, Mexikóban, Monterreyben. Nem először látták a titokzatos lényt, állítólag hetekkel korábban is feltűnt, szintén nagy riadalmat keltve.

Leonardo Samaniego rendőrtisztet olyan paranormális támadás érte, amit nem tudott azóta sem szavakba önteni. Állítása szerint ugyanis valami olyasmit látott, és élt át, amire nincs magyarázat. Pedig korábban ő maga sem hitt az efféle dolgokban.

„Olyan volt, mint egy repülő humanoid entitás. Nem volt teljesen ember, de az biztos, hogy nem egy állat volt!” – nyilatkozta később a helyi tévének.

Ez a valami a levegőben röpködött, és egyszerűen minden előjel nélkül rátámadt. Akkora volt, mint egy magasabb ember, és denevérszerű külső jegyei voltak, mintha egy boszorkány lett volna.

Az egész úgy történt, hogy a rendőr épp a szolgálati járművével 3 óra 12 perckor – hajnalban -járőrözött, amikor észrevett valami nagyon szokatlan dolgot.

Amikor az Alamo utca felé kanyarodott, hirtelen egy hatalmas, fekete massza zuhant le egy fáról elé az úttestre.

Azonban mielőtt elérte volna a betont, elkezdett lebegni. Hangtalanul lebegett, és egy emberi alakot kezdett formálni, miközben óvatosan megérintette az aszfaltot.

Ezt követően a rendőr felé fordult. Ekkor kapcsolta fel Samaniego a járőrautó fényszóróit, hogy jobban lássa, mi lehet ez a valami előtte az úton.

Azt, amit látott, soha nem fogja elfelejteni.

Egy hatalmas fekete szemekkel rendelkező, talpig feketébe öltözött humanoid volt. Emberi vonásai is voltak, de sokkal inkább nézett úgy ki, mintha valami az ember és egy másik állat közötti keresztezés lenne.

Hatalmas, fekete köpenyt viselt, melyre úgy tűnt, mintha nem hatott volna a gravitáció, mert gyakorlatilag az alak körül „gomolygott” mint a füst.

Riasztó arcáról düh tükröződött, ezért Samaniego nagyon megijedt. A motorháztetőre ugrott, és megpróbálta a rendőrautót széttörni. Samangiego csak a lélekjelenlétének köszönhette, hogy megmenekült, ugyanis a támadás pillanatában azonnal hátratolatott, és megfordulva elhagyta a helyszínt.

Arra még emlékszik, hogy erősítést is kért, és pár utcányival távolabbra jutott, míg végül a félelemtől és a sokktól eszméletét vesztette.

Azt gondoltál a munkatársai, amikor elmesélte a vele történteket, hogy alkohol, vagy drog befolyása alatt állt.

A férfi azonban még aznap elvégeztetett önként minden tesztet magán, és szintén önként jelentkezett egy pszichiátriai kivizsgálásra is. Minden eredménye negatív lett.

A rendőr történetén felbuzdulva aztán később többen is előálltak a városból, akik látni vélték a lényt, feltehetően ugyanazt a rémalakot.

Sokak szerint ebből arra lehet következtetni, hogy valami kísérthet a városban. Egy boszorkány, vagy egy rossz szellem, ezt senki sem tudja. De a sötét éjszakában ólálkodó árnyalak talán még most is figyel, és vár…

Avilagtitkai