Az egykori alföldi mocsárvilágban, a hegyvidéki erd?kben és a tavak mélyén él? emberszer?, természetfeletti lényekr?l számos magyar népmondában olvashatunk. Bár a középkori, babonás emberek sokszor er?sen túlozva írták le az általuk látott megmagyarázhatatlan jelenségeket vagy különös teremtményeket, a korabeli feljegyzéseket olvasgatva megdöbbent? hasonlóságokat vehetünk észre a korabeli és a mai UFO-észlelések között.
A magyar néphit szerint a természetfeletti világ képvisel?i általában szemben állnak az emberekkel, ártanak nekik, és gyakran kerülnek összet?zésbe velük. Több mondában is található említés olyan lényekr?l, amelyek többnyire láthatatlanok és csak alkalmanként jelennek meg a ?kiválasztottak? el?tt. Az erdei lények egy csoportját például nagy szakállú, alacsony öregemberekhez hasonlították, akik szinte mindig barátságtalanok az emberekkel. A róluk szóló elbeszélések már-már gyanúsan emlékeztetnek azokra a harmadik típusú találkozásokra, amelyek során a szemtanúk ellenségesen viselked?, apró termet? földönkívüli lényekkel találkoznak. Talán az sem véletlen, hogy a mondákban szerepl?, vízben él? teremtmények rendszerint szürke fátyollal fedték testüket, és ugyanolyan ellenszenvesen viselkedtek a folyóparton dolgozó halászokkal és molnárokkal, mint napjainkban a kis szürkének nevezett idegenek az eltérítettekkel.
Hasonlóan érdekes a ?tüzes ember? alakja, amely évszázadokkal ezel?tt még egész Magyarországon ismert volt. Sokszor egész falvakat tartott rettegésben a kezében lámpást hordozó, ember alakú kísértet, amely a hiedelem szerint éjszakánként a gátakon és a határban bolyongott utolérhetetlenül. A kocsikra és a gyalogosok vállára nehezedve ijesztgette az éjszakai utazókat, akiknek a nagy riadalmak között valószín?leg fel sem t?nt, ha id?nként egy-egy valódi repül? csészealj szelte az égboltot!
A ?lámpást? ? a tüzes emberhez hasonlóan ? olyan lénynek képzeltek el, aki magától világított és mozgott a sötétben, éppen úgy, mint a napjainkban megfigyelhet?, különböz? nagyságú és formájú UFO-k. A lidércek olyan segít?-ártó lények voltak, akik szintén alacsony emberkék formájában jelentek meg, de mindig más formában mutatkoztak. Leggyakrabban emberi alakot öltöttek, ám alsó végtagjaik leginkább egy madár vékony lábaira emlékeztettek. Ha feltételezzük, hogy e különös lények leírásának volt némi valóságalapja, ismét gondolhatunk azokra az alig több mint egy méter magas idegenekre, akiknek a testfelépítése hasonlít ugyan egy 6-8 éves gyermekéhez, mégis aránytalanul nagy fejjel, hatalmas szemekkel és hosszú végtagokkal rendelkeznek ? akárcsak egyes lidércek. S ha még azt is tudjuk, hogy ezek a különös lények a hagyomány szerint el?szeretettel vettek vért és végeztek orvosi vizsgálatokat a teljesen egészséges embereken is, máris tudjuk, hogyan írták le a középkorban a földönkívüliek megjelenését és az általuk végzett kísérleteket!
A természetfeletti lényekkel kapcsolatos babonák, hiedelmek ezzel természetesen még nem értek véget. Számos történet maradt fenn például a megfoghatatlan, ide-oda ugráló lidércfényekr?l is. Ezek az ijeszt?, világos lángocskák ? amelyeket rendszerint mocsaras, vizeny?s vidékeken figyeltek meg ? nem azonosak a lidércekkel. A néphit szerint ugyanis az ember alakú tüzes lények általában valamilyen életükben elkövetett igazságtalanságért vezekelnek, a nem ember alakú imbolygó fény pedig a kereszteletlenül meghaltak lelke. A hagyomány szerint ez a vándorló lélek sem az égen, sem a pokolban nem talál bebocsátást, ezért mindenkit, aki követi, a halálba vezet. Azok a szellemek, amelyek a lidércfény mögött rejt?znek, felveszik a kis lobogó láng alakját, amely többnyire a gyertyafényhez hasonlít.
A lidércfények éppen emiatt kerülték az emberek közvetlen közelségét, mégis félelmet keltettek, hiszen hol itt, hol ott lobbantak fel, vagy folyamatosan imbolyogva, táncolva akadályozták és kísérték az éjjel közleked?ket. Utolérni azonban nem lehetett ?ket, s?t aki erre vetemedett, az rendszerint a mocsárban végezte. A rejtélyes felvillanások hajdan még az alföldi tanyavilágban él?ket is rettegésben tartották, egészen addig, amíg le nem csapolták a Tisza menti lápvidéket, a különös fényjelenségek leggyakoribb megjelenési helyét.
Véleményem szerint a középkori UFO-észlelések és a földönkívüliekkel való találkozások éppen a babonás, hiedelmekkel teli történelmi koroknak köszönhet?en épültek be a magyar mondák és népmesék világába. Ezért sem könny? egyértelm? bizonyítékokat gy?jteni és statisztikákat készíteni a korabeli esetekr?l. De ? mint a fenti példák is tanúsítják ? érdemes komolyabban foglalkozni a népi hiedelemvilág hátterével, mert bizony érhetik meglepetések a mai olvasókat is!