Új-Zéland ?slakosainak, a maoriknak számos legendája és meséje számol be az ?istenek?, vagyis a földönkívüliek látogatásáról a szigeten. Az egyik maori mese, amely a sziget keletkezésér?l szól, több mint elgondolkodtató. Eszerint Maaui istennek horgászni szottyant kedve. Egy hal rá is akadt a horgára, de a zsákmány vadul csapkodott és harapott. Erre az isten feldühödött, és a halat szétvagdosta. Ezért van Új-Zéland olyan sok darabra szétszóródva. Most pedig vegyük el? a térképet, és keressük meg a szigetállamot! Döbbenten jöhetünk rá, hogy ez a legenda milyen pontosan körvonalazza Új-Zéland formáját. Nem is kell nagyon meger?ltetni a fantáziánkat, hogy az északi szigetet egy nyújtott test? halként fogjuk fel. A déli szigetet (az úgynevezett Stewart Island-ot) az isten csónakjaként azonosíthatjuk. A Maaia-félsziget az isten horgászbotja, a Wellington-vidék a hal feje, a Nord Auckland-félsziget pedig a hal farka.
A maorik ezt a történetet már ?sid?k óta mesélik gyermekeiknek és unokáiknak. Sem akkor, sem ma nem rajzolgatnak térképeket. Akkor vajon honnan ismerik ennyire pontosan a szigetállam alakját? Csak nem a ?mágikus madarakon?, azaz a különböz? repül?eszközökön érkez? istenek árultak el információkat a sziget alakjáról az ?slakosoknak? Nagyon úgy néz ki, hogy ez a helyzet.
A maori legendák érdekes módon mind megegyeznek abban, hogy ezek az istenek maszkot viseltek. Amennyiben ezt valaki letépte az arcukról, néhány perc alatt megfulladtak? Ez arra utalhat, hogy az Új-Zélandra érkez? ufonautáknak nem egészen felelt meg a Föld légkörének összetétele.
Ám különös módon a maszk viselésére csak a hímnem? Idegenek voltak kárhoztatva, n?i társaik nem voltak rászorulva erre a különös maszkra?
Amennyiben arra lennénk kíváncsiak, hogy ezek az ?istenek? honnan is érkeztek, a maori legendák elárulják ezt nekünk: Hawakiról. Az etnológusok kiderítették, hogy ez modern fogalmaink szerint a Tejútrendszernek felel meg. Innen jöhetett az a Pourangahua nev? isten is, akinek a szobra ma is megtalálható Wellingtonban – ez Új-Zéland f?városa – , a Maori Múzeumban.
Az isten, akinek arca el?tt ott az elmaradhatatlan maszk, egy madáron ül, kezeivel mintha gombokat nyomogatna, lábaival pedálokat m?ködtetne. Hátradöntött székben ül, egészen olyan pozícióban, mint a mai ?rhajósok.
A maori halászok még manapság is éneklik Pourangahua isten himnuszát, melynek els? strófája így hangzik.
?Megjöttem, és ismeretlen földet érzek a talpam alatt.
Megjöttem, új égbolt forog felettem.
Megérkeztem a Földre, mely békés Paradicsom a számomra.
Ó, bolygók szelleme, légy áldott!?
A ?mágikus madarak? azonban nem feltétlenül csak ?rhajókat jelenthetnek.
Egy másik helyi legenda beszámol Kupe istenkirályról, aki Pourangahua dédunokája volt. A mese szerint Kupe király felbocsátott két ilyen madarat.
Az egyiknek a tengeri áramlatokról kellett adatokat szolgáltatnia, míg a másiknak a szigeten található növények fogyaszthatóságát kellett elemeznie.
Kupe azonban mind a két mágikus madarát, azaz ez esetben ?rszondáját elvesztette; az egyik elégett, a másik – a mesében nem részletezett okoknál fogva – széttörött. Nem tudott visszatérni ?égi hazájába? sem, mert harmadik madarának elfolyt a vére. (Talán kifogyott ?rhajójából az üzemanyag?)
Kupe így haláláig Új-Zélandon volt kénytelen élni. (A maorik szerint az istenek ugyanúgy meghalnak, mint az emberek.)
Egy másik legenda két maori törzs háborújáról tudósít. Az egyik törzs segítségül hívta Rongamai istent, aki nem tett mást, csak néhányszor átrepült a hadakozó felek feje fölött. Még ennyi is elég volt ahhoz, hogy barátai gy?zelmet arassanak a pánikba esett ellenségük felett, akik el is futottak, ami nem csoda, hiszen az isten ?megjelenése olyan volt, mint a t?zláng, mint a Nap. A Föld felkavarodott, porfelh?k borítottak be mindent. Az isten madara dübörgött, mint a mennydörgés, kés?bb halk lett, mint a kagyló suttogása.?
Mindezen legendarészleteknek el kéne gondolkodtassák a ?tényeket tisztel?k? önelégült céhét.