Home Cikkek Magyar el?adó a brazíliai nemzetközi UFO konferencián

Magyar el?adó a brazíliai nemzetközi UFO konferencián

0

2012. december 6. és 9. között rendezték meg Brazíliában a IV. World UFO Forumot, amely az I. Összamerikai UFO Találkozó (I. UFO Summit of the Americas) is volt egyben. A tanácskozáson az Egyesült Államok képviseletében volt jelen Antonio Huneeus, akinek az Openminds.tv portálon közölt rövid összefoglalója alapján tudunk most mi is beszámolni az eseményről.

A három napos rendezvényt a Brazília dél-nyugati részén fekvő Foz de Iguacu városkában tartották, amely a paraguay-i és az argentin határ közvetlen közelében található és arról híres, hogy ez az Iguacu Vízeséshez legközelebb fekvő lakott település.

Az immáron negyedik alkalommal megtartott brazil nemzetközi UFO konferencia a világ egyik legjelent?sebb ilyen jelleg? rendezvénye, ugyanis messze kiemeli a többi hasonló kongresszus közül annak kvázi hivatalos státusza. Ennek oka, hogy egyes dél-amerikai országokban jelenleg is létezik államilag támogatott UFO kutató ügynökség, amelyeknek számos egykori és mai vezet?je, tisztvisel?je, tagja el?adóként, vagy hallgatóként részt vett a találkozón. Idén is tizenöt országból (f?ként Amerikából és Európából) érkeztek kutatók, szakírók, ufológusok, hogy összegezzék munkájuk eredményeit és, hogy megvitassák, kijelöljék az egyetemes UFO kutatás további irányait.

7_ah_speakers_pinotti_simondini_etc_web.jpg

Els?ként a brazil légier? (FAB) egyik századosának rövid PowerPoint prezentációját láthatták a jelenlév?k, aki Juniti Saito dandártábornok, a Légier? f?parancsnoka nevében is köszöntötte a megjelenteket. A százados el?adása elején felvázolta a Brazil Légier?nek az UFO jelenségekkel kapcsolatos kutatási történelmét, majd ismertette az észlelések regisztrációjának jelenlegi szabályait, végül a Nemzeti Archívum rendelkezésére bocsátott néhány katonai UFO aktát. A 2010-ben kelt 551/GC3 nev? határozattal nyilvánosságra hozott iratok ugyan nem tartalmaznak olyan információkat, melyeket a brazil ufológusok ne ismertek volna, a szimbolikus cselekedet, mégis nagy jelent?séggel bír. A három nap során pódiumra lépett többek között a környez? országokban jól ismert televíziós riporter Jaime Maussán, de ott volt Yohanan Díaz Vargas Mexikóból és Ronald Maidana Paraguay-ból. Európát Roberto Pinotti Olaszországból, Gary Hesltine Angliából, Julio Guerra és Joao Matos Portugáliából és Tarcali Gábor Magyarországról képviselte. A HUFON (Hungarian UFO Network) vezet?je ez év november 3-án, a budapesti “Utazás a Földön kívül” cím? konferencián is elhangzó beszédének b?vített változatával lépett a nemzetközi szakért? közönség elé és tartott nagy siker? el?adást.

A brazil kontingens érezhet?en és érthet?en jelent?s számban volt jelen, ezért az elhangzó témák is gyakran kapcsolódtak a legnagyobb dél-amerikai országhoz. Több brazil kutató is felvázolta el?adásában annak a hosszú éve tartó kampánysorozatnak a jelenlegi állását, amely a hivatalos katonai UFO akták nyilvánosságra hozataláért folyik. A kutatók hangsúlyozták, hogy a kampány – legalábbis részben – kétségtelenül nagyon sikeres, hiszen már eddig is körülbelül 5000 oldalnyi dokumentumot, köztük fotókat, térképeket, illusztrációkat hoztak nyilvánosságra, melyek 1954 és 2010 között történt UFO észlelésekr?l tanúskodnak.

8_speakers_panel_final_web.jpg

A konferencia f? szervez?je, aki az UFO téma neves szerz?je és kutatója, A. J. Gevaerd azonban gyorsan hozzátette, ez az els? hallásra nagy szám, relatíve sajnos meglehet?sen pici, ugyanis ez az ötezer oldalnyi dokumentum, az UFO jelenségekkel foglalkozó akták számának csak alig tíz százaléka lehet. Ráadásul egyel?re kizárólag a Brazil Légier? volt hajlandó együttm?ködni a kutatókkal, sem a brazil hadsereg, sem pedig a haditengerészet nem mutatott be eddig egyetlen oldalnyi iratot, vagy feljegyzést sem. Ugyanakkor a Légier? dokumentumaiból, valamint a szemtanúk beszámolói alapján is tudni lehet, hogy számos UFO esetet a másik két hader?nem dolgozott fel. Hogy ez a helyzet miel?bb megváltozzon, valamennyi el?adó, továbbá számos brazil szakért? (összesen 43-an) aláírta azt a “Letter of Foz de Iguacu”nev? közös nyilatkozatot, amelynek címzettje Celso Amorim, jelenlegi brazil védelmi miniszter, korábbi londoni brazil nagykövet volt.

ittvannak