Ha megnézünk egy mai híradót, mit látunk benne? Milyen hírekről számolnak be a kereskedelmi ? és más ? tévécsatornák híradós műsorai, és mely hírekről hallgatnak? A média aljas manipulációs gépezetének nyomába eredünk…
Statisztikailag napjainkban az egyik leggyakrabban elhangzó hír az vagy autóbalesettel, valamilyen robbanással, gyilkossággal vagy bűncselekménnyel kapcsolatos.
Az újságírók, a sajtó és minden más média is mindig csak a negatív eseményeket keresik. Ha nem teszel valami rosszat, akkor nem lehet hír belőled. George Bernard Shaw azt mondja: ha egy kutya megharap egy embert, akkor az nem hír. De ha egy ember megharap egy kutyát, akkor az már hír. Egy esemény csak akkor méltó a publikálásra, ha bizarr, ha szokatlan, ha szembeötlő.
Manapság ha valami nem kellően sokkoló vagy megdöbbentő, akkor nem bír hírértékkel. A negatív hírek nem hatnak egészségesen, ez bizonyított tény. Félelmet és agressziót keltenek, visszavetik a kreativitást és a gondolkodási képességeket.
A legtöbb negatív hírnek semmiféle értelme nincsen azon kívül, hogy ezekkel a negatív hírekkel próbálják befolyásolni tudatunkat.
Hogy mennyire nincs értelmük, azt máris letesztelhetjük: Gondoljunk bele, az előző évben hány olyan hírrel találkoztunk, ami valamiféle pozitív hatással volt az életünkre, netán gyakorlati hasznot kovácsoltunk belőle a munkahelyünkön, vagy a magánéletünkben? Minden bizonnyal alig akad ilyen, és erősen gondolkodnunk kell, pedig egy átlagos tévénéző évente legalább 10 ezer hírről értesül a médián keresztül.
Abba szinte félelmetes belegondolni, hogy ha csak kétszer megnézzük az interneten a híreket naponta, este pedig valamelyik híradót, már akkor is hetente egy fél napot elvettek a hírek az életünkből. Ráadásul ezen negatív hírek legtöbbje olyan, mint a drog. Folytonosan, és egyre kíváncsibbak vagyunk a hírekben bemutatott ?történetek? folytatására, fejleményeire.
Innen már nem nehéz belátni, hogy a negatív híreket szándékosan erőltetik rá a társadalomra. A mai modern emberi közösséget ugyanis folyamatosan elmeprogramozni akarják bizonyos felsőbb körök. A világhatalmi elit, vagy a média abban érdekelt, hogy bólogató rabszolgákként teljes tudatlanságban meneteljünk a totális kontroll felé. A negatív hírekkel ezt képesek elérni, ugyanis bizonyított tény, hogy a hírek tanult tehetetlenségre nevelnek, és hajlamosabbak leszünk egy pesszimistább, érzéketlenebb, szarkasztikusabb és fatalistább világlátásra.
Egy pesszimista, boldogtalan embernek pedig egy idő után külső segítségre van szüksége. Itt lép közbe az orvostudomány és a gyógyszeripar. Kiégett, pszichológiai kezelésre szoruló emberek milliói élnek különféle antidepresszánsokon, kiegészítőkön. Ezek egy része éppen az állandósult negatív hírek hatására indult meg a lejtőn. Persze nem állítható, hogy a negatív hírek önmagukban mindenkinél ilyen drasztikus tüneteket váltanak ki, az viszont tagadhatatlan, hogy a modern kor emberének erkölcsi és személyiségbéli torzulásához nagyban hozzátesznek.
Antidepresszánsok tömegét szedjük
A szép lassan megbetegített társadalmon képes csupán néhány tucatnyi önmagát felsőbbrendűnek tartó szervezet vagy elit uralkodni.
A gyógyszeripar mindig is nagy biznisznek számított, és kapóra is jött a felső vezetésnek, mert gyógyszerekkel, különféle addiktív drogokkal anélkül lehet elérni, hogy mindenki függővé váljon, hogy ezt az emberek egyáltalán észrevennék.
Minél több a negatív hír, annál nagyobb lelki roncsokat generál a társadalmunk. Tulajdonképpen a média és a gyógyszeripar egymást erősítik, egymáshoz terelgetik a nyájat. A média manipuláció által megbetegített emberek a méregdrága piruláktól várják a megoldást. Költik a pénzüket, szórják a vagyont, és amíg így tesznek, addig a rendszer által felhalmozott pénz egyre csak hízik.
A hírekben az emberek olyannyira megbíznak, hogy bármit el lehet hitetni velük. Gondoljunk csak a több évtizede megtörtént Orson Welles által írt rádióműsorra. Ezrek rémültek halálra és hagyták el pánikszerűen otthonaikat, a telefonvonalak pillanatok alatt felforrósodtak, amikor 1938. október 30-án Orson Welles ?A világok harca? című H. G. Wells-mű rádiójáték-változatát bemutatták, mely egy földönkívüli invázióról szólt. Howard Koch, aki négy évvel később a Casablanca írójaként került be a filmtörténetbe, olyan realista forgatókönyvet írt Welleséknek – váratlan programmegszakításokkal, gyorshírekkel és különböző hanghatásokkal -, hogy rengetegen valóságosnak hitték a “tudósítást” – annak ellenére, hogy az adás előtt, majd alatta többször is felhívták a figyelmet: csupán fikcióról van szó.
A világok harca egyfajta lecke volt a média hatalmáról. Welles megmutatta, hogy ezt a hatalmat nem lehet félvállról venni. Ezzel a hatalommal ? ha rossz kezekbe kerül, mint ahogyan napjainkban is történik ? könnyen vissza lehet élni. Ez a visszaélés hosszabb távon, nagyobb szinteken művelve katasztrófákat is okozhat.
Ilyen katasztrófák már bekövetkeztek, nem sokkal Orson Welles rádiójátéka után valamikor 1944-ben Chilében,1949-ben pedig Ecuadorban. Az ecuadori eseményeknek ráadásul halálos áldozatai is voltak. A pánikba eső, majd kijózanodásuk után feldühödő hallgatók felgyújtották a quitói rádió épületét, és az összecsapásokban hatan életüket veszítették.
Az embereket tárgyként kezelő globális média több évtizede működik, és a jelek szerint működni is fog, míg a tévé előtt gubbasztó, talán még magukról sem tudó társadalom föl nem áll, és meg nem nyomja a távirányítón azt a piros kis gombot?