Néhány hete vette észre néhány Dean Koontz rajongó, hogy egy 1981-ben írt regényében igen nagy hasonlóságok fedezhetők fel a jelenleg terjedő vírussal kapcsolatban. A könyv, amelyben a részleteket felfedezték, a “Sötétség Szeme” címén jelent meg.
A történetben pedig valóban szerepel egy Wuhan-400-ra elkeresztelt biológiai fegyver, melynek eredete szintén Kína. Ott azonban 100%-os a halálozási arány, míg a valóságban 2%. Továbbá, a lappangási idő a könyvben négy óra, míg a valóságban lehet akár két hét is vagy több.
Lehetséges, hogy az író sejtett valamit a jövő eseményeiből, vagy puszta véletlenről van szó? De mégis, hogyan lehetséges ez a párhuzam? Ami szintén érdekes, hogy a könyv 2008-as kiadásában a vírus Wuhan-400 néven szerepel, míg az 1981-ben kiadott könyvben Gorki-400, ahol semmilyen hivatkozás nincs Wuhan-ra és a vírust egy orosz városban hozták létre.
Azt nem tudni, mi az oka a változtatásnak. Olyan, mintha a következő kiadásra a vírus nevét átkeresztelték volna a könyvben. Ugyanakkor Dean Koontz nem állította azt, hogy az események meg fognak történni a valóságban, ő ezt kitalált történetként adta ki.
Nézzük meg, mit ír a könyv:
Ahhoz, hogy megértsd – mondta Dombey, – vissza kell menned az időben húsz hónapot. Akkoriban egy kínai tudós, bizonyos Li Chen az Egyesült Államokba emigrált, magánál hordva egy lemezt, rajta Kína új, legfontosabb és legveszélyesebb biológiai fegyverének adatairól. Wuhan-400-nak nevezik a kicsikét, mivel Wuhan külvárosának egy RDNA laboratóriumában tenyésztették ki és mivel ez volt a négyszázadik ember alkotta mikroorganizmus törzs, amit abban a kutatóközpontban létrehoztak. A Wuhan-400 egy tökéletes fegyver. Kizárólag az embereket érinti, nem tud átterjedni más élőlényre. És akárcsak a szifilisz, a Wuhan-400 nem képes életben maradni az emberi testen kívül egy percnél tovább. Ez azt jelenti, hogy nem képes tárgyakon keresztül fertőzni mint az anthrax vagy más vírusos eredetű mikroorganizmusok. Amikor pedig a hordozó meghal, a Wuhan-400 nem sokkal utána szintén elpusztul, amint a test hőmérséklete 30 fok alá csökken.
Ezek után eldönthetjük, mi a valószínűbb: valamiféle sejtés, vagy véletlen? Lehet, hogy megkérdezzük magát az írót, mit gondol.
paranormal.hu