
Korábbi kormánytisztviselők szerint az USA eltitkolja az idegen élet bizonyítékát. A FOX Carolina TV csatorna megkérdezett egy észak-amerikai képviselőt, hogy mit gondol.
Jeff Duncan amerikai képviselő azt mondta válaszul hogy a kongresszusi kollégáinak a fantáziáját izgatják az azonosítatlan repülő tárgyakról szóló, közelmúltbeli meghallgatásokon elhangzott tanúvallomások.
A nyár elején a légierő egy volt hírszerző tisztje a képviselőház felügyeleti bizottsága előtt azt vallotta, hogy az Egyesült Államok titolja, hogy földönkívüli űrhajóval rendelkezik és anna technológiai visszafejtésén dolgozik.
David Grusch nyugalmazott őrnagy elmondta, hogy hivatali feladatai során szerzett tudomást a programról, és úgy véli, hogy a kormány már az 1930-as évek óta tudott a földönkívüli tevékenységről. A Pentagon tagadta a földönkívüliek eltussolását.
Duncan hétfőn Andersonban, az éves Faith and Freedom BBQ-ján vett részt, amikor a földönkívüliekről és az UFO-król kapcsolatban megszólalt.
“Nem veszek részt azokon a meghallgatásokon, beszéltem a kollégáimmal” – mondta Duncan. “Nagyon kíváncsiak rá, elhiszik, amit hallottak. Majd meglátjuk. Tudja, izgalmas dolog ez az egész. “
A törvényhozók mindkét oldalon sürgetik a kormányzat nagyobb átláthatóságát az UAPokat illetően Grusch vallomása után.
“Nem tudom, mi az igazság” – mondta Duncan. “Szerintem az igazság odaát van.”
Fotó: CC BY-SA 4.0 Jessica Rodriguez Rivas