Home Cikkek Misztikus rajzokat találtak a sziklába vésve

Misztikus rajzokat találtak a sziklába vésve

0

620x0 (1)Két évig ke­reste a kü­lön­le­ges szik­lát a ku­tató, végül meg­ta­lálta. Vajon a ter­mé­szet al­kotta ezt a cso­dát, vagy paranormális jelenségről van szó?

A kanadai kutató, Hank Gus sokat hallott már országában megbújó, különleges szikláról, és egy fejlett civilizációról, mely több ezer évvel ezelőtt tűnt el Kanadából. Közel két esztendőt szentelt annak, hogy megtalálja ezt a fantasztikus sziklába vésett képet, ami talán sok mindenre magyarázatot adhat majd.

A 7 láb magas, emberi fejhez hasonló faragást egy szikla hasadékában lelte meg végül. A fák és a környező növények mindeddig szinte tökéletesen elrejtették a kíváncsiskodó szemek elől a fantasztikus alkotást. Most azonban szépen kirajzolódott, és nagy fejtörésre ad okot a kutatóknak:

A természet fura dolgokra képes évezredek alatt. Azt azonban nehéz elhinni, hogy ezt a szabályos és csodás művet a természet egymaga alkotta volna meg, emberi segítség nélkül.

620x0 (1)

A kis sziget egyébként, ahol ez a csoda található, szinte megközelíthetetlen, csak kajakon vagy kenun cserkészhető be. Ha az ember nagy nehezen partot ér, akkor is a növényzet bujaságával kell szembenéznie.

620x0

Mindez azonban nem riasztja vissza a felfedezőket, akik most azon dolgoznak, hogy a növényzetet ritkítva mindenki számára megtekinthető legyen ez a természeti csoda, mely egy letűnt civilizáció misztikuma, vagy esetleg a földönkívüli élet bizonyítéka is lehet.

Ripost