vasárnap, szeptember 22, 2019
Home Cikkek Mit akarnak tőlünk a földönkívüliek?

Mit akarnak tőlünk a földönkívüliek?

1133
0
Megosztás

Ennek a cikknek az olvasása 6 percig tart

A földönkívüliek az idők folyamán behatóan tanulmányozták a földi élőlényeket, az emberi társadalmat, valamint a biológiai felépítésünket és úgy találták, hogy könnyen integrálhatnak minket saját társadalmukba.

Válaszuk nem maradt el. Kidolgoztak egy nagyon hatékony tervet, ami azt célozta, hogy integrációs céljukat minél hamarabb megvalósíthassák. Emberek milliói váltak akaratukon kívül egy titkos genetikai és tenyésztőprogram részesévé, melynek során az idegenek emberszerű hibrideket tenyésztettek ki, akik a jövőben életben maradhatnak a bolygónkon és telepatikus képességük segítségével könnyen uralhatnak majd bennünket.

Ez a program több részre oszlik:

1. Az elrablás program.

2. A tenyésztő és keresztezés program.

3. Az integrációs program

Az elrablás program Az elrablás program során a földönkívüliek az elmúlt évszázadban a világon eddig több millió embert raboltak el akaratuk ellenére. Kidolgoztak egy módszert, amivel hatékonyan és észrevétlenül kiemelhetik az embereket környezetükből és tudatilag uralmuk alatt tarthatják őket az elrablásuk alatt. Az idegenek a fejlett technológia segítségével képesek arra, hogy tárgyakon, például házak falán vagy ablakán keresztüllebegve, bárkit bármikor elraboljanak és a közelben láthatatlanul lebegő ufó fedélzetére hurcoljanak.

Eltérítés

Az eltérítés menete általában a következő: A kiválasztott személyt a lakásából, az autójából, vagy akár az utcáról is elrabolhatják. Először megbénítva és tudatilag ellenőrzés alatt tartva, a közelben lebegő űrhajóba viszik. Eközben találkozik a furcsa idegenekkel, akik telepatikus úton kommunikálnak vele és igyekeznek megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baja. Majd különböző vizsgálatoknak és egyéb beavatkozásoknak vetik alá, vagy más szokatlan dolgokra kényszerítik. Ezután visszahelyezik oda ahonnan elrabolták és tudatát manipulálva törlik emlékezetéből a sokkoló élményt, általában más, hamis emlékképekkel helyettesítve azt

Az eltérítések hossza általában egy-két óra, de előfordulhat akár több napig tartó is. Az idegenek teljes hatalmat tudnak gyakorolni az eltérített emberek teste és elméje felett pusztán azáltal, hogy az emberek szemeibe bámulnak. Képesek arra, hogy a szemkontaktus során, a látóidegen keresztül közvetlenül behatoljanak az agyba és ott különböző hatásokat létrehozva, emlékeket keressenek és módosítsanak, gondolatokat közvetítsenek vagy bizonyos testi funkciókat korlátozzanak, illetve aktiváljanak

A kiválasztott személyeket életük során, már egészen kisgyermekkortól kezdve rendszeresen eltérítik. A földönkívüliek nemcsak az eltérített embereket, de azok utódait is rendszeresen elrabolják, így generációkon keresztül robbanásszerű növekedést elérve az eltérítettek számában, mely mára elérheti a többmilliós nagyságrendet is. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idegenek hatalmas erőfeszítéseket tesznek integrációs programjuk sikere érdekében. Ehhez többezer űrhajó folyamatos, megállás nélküli, összehengolt munkájára van szükség.

A földönkívüliek már kisgyermekkorban különböző célokat szolgáló implantátumokat ültetnek az eltérítettekbe, leggyakrabban az orron át vagy a bőrön keresztül. Több testrészen is megfigyeltek beültetésekre utaló hegeket, mint például a lábon, a karon vagy a nyakon. Az implantátumok valószínűleg többfunkciós eszközök, melyek az idegpályákhoz kapcsolódva segítenek azonosítani és lokalizálni az egyes embereket elrablásuk során, de komoly szerepük van a telepatikus kommunikáció megvalósításában, a lehetséges biológiai hatásaikról nem is szólva

A kutatások alapján egyértelmű, hogy az eltérítések döntő többsége teljesen normális, hétköznapi embereket érint. Ezeken az embereken legtöbbször nem észlelhető komoly pszichés megbetegedésre utaló jel, elmezavar, esetleg hallucinogén szerek hatása, ami megmagyarázhatná a jelenséget. Továbbá az elrablásos esetek zavarbaejtő hasonlósága szintén kizárja ezek fennállásának lehetőségét. Természetesen a beszámolók kisebb része pszichés eredetű betegség vagy elmezavar következménye, esetleg csalók vagy feltűnésre vágyó emberek kitalációja, azonban ezek az esetek viszonylag könnyen kiszűrhetők lettek

A tenyésztő és keresztezés program A tenyésztő és keresztezés program során a földönkívüliek petesejtet és spermát gyűjtenek az eltérített emberektől, majd saját genetikai anyagukat hozzáadva, a laboratóriumi körülmények között megtermékenyített idegen-ember hibrid embriókat az eltérített nők méhébe, vagy egyfajta mesterséges terhességi egységet alkalmazva, a méhen kívülre ültetik. Itt egy rövid ideig fejlődni hagyják, majd a még fejletlen magzatot körülbelül három hónap múlva kiemelik és mesterséges körülmények között nevelik tovább

Ezzel elérik, hogy az emberek szellemileg és testileg is hassanak a hibridekre fejlődésük érdekében. Az idegenek emberi genetikai anyaggal finomították tovább az egyes hibrid generációkat, ezáltal elérve, hogy a hibridek nemzedékeken keresztül egyre inkább emberivé váljanak, mindazonáltal kulcsfontosságú idegen jellemzőket tartsanak meg. Ugyanakkor az eltérített emberek utódait genetikailag szintén módosították, hogy generációk során idegen jellemzőket szerezzenek és a jövőben befolyásolhassák tudatukat és irányíthassák viselkedésüket

Néhány alkalommal az idegenek azt mondták az eltérített nőknek, hogy normális emberi magzatukat megváltoztatták. A hibrid nemzedékek fejlődése alapvetően három szakaszra osztható. A korai szakasz hibridek a szürke idegenekhez nagyon hasonlóak. A bőrükön keresztül veszik fel a táplálékot és kizárólag telepatikusan képesek kommunikálni. A középső szakasz hibridek már emberibb vonásokkal rendelkeznek

Vegyesen a bőrükön és szájon át is tudnak táplálkozni, azonban még telepatikusan kommunikálnak. A kései szakasz hibridek teljesen emberiek, de néha a miénktől kissé eltérő szemekkel rendelkeznek. Hozzánk hasonlóan szájon keresztül táplálkoznak, emberekkel tudnak szaporodni és telepatikusan, illetve emberi beszéddel egyaránt képesek kommunikálni. A korai és középső szakasz hibrideknél az eltérítettek még gyakran megfigyeltek genetikailag sérült, testi hibás vagy torz egyedeket, valószínűleg a hibridizációs program nemkívánatos mellékhatásaként

Idegenek.Weebly.Com ? Kiss Timea