Egy egykori haditengerészeti pilóta egy különös tárggyal való találkozásáról nyilatkozott, amely még 2004-ben történt.
Miután kiderült, hogy az amerikai kormány évekig támogatott egy titkos UFO kutatási programot, az egykori légiegység parancsnoka, David Fravor szólalt meg egy azonosítatlan tárggyal kapcsolatban, melynek szemtanúja volt egy gyakorló repülés közben a Kaliforniai partoknál.
A 18 évig szolgálatban álló haditengerészeti veterán, akinek az egysége azt a feladatot kapta, hogy vizsgálják meg a tárgyat, alakját egy tic-tac cukorhoz hasonlította, amely 40 láb hosszú volt szárnyak nélkül, miközben a víz felett lebegett.
Elmondása szerint a vizet úgy kavarta fel, hogy azt semmihez sem tudná hasonlítani.
“Ahogy közelebb kerültem, amint felnéztem, már fel is gyorsult és eltűnt.” – mondta. “Gyorsabban mint bármi amit addig életemben láttam”.
“Ekkor elindultunk a víz felé, hátha találunk valamit, de nem volt ott semmi. Csak a kék víz.”
Később ezt nyilatkozta: “Komolyan mondom, ez a valami nem evilági volt. Nem vagyok bolond, nem ittam akkor. 18 évnyi repülés után sok dolgot láttam már, de ez közel volt semmihez sem fogható.”