Több, a NASA által készített fotókról már régóta állítják egyes UFO kutatók, hogy növények figyelhetők meg rajta. Ezt a jelenséget leginkább kráterek belsejében figyelték már meg. Ezt leginkább azzal alapozzák meg, hogy a képeken teljesen eltérők a színek a kráter belsejében a bolygó felszínéhez képest. Leginkkább növényi csoportosulásokat figyeltek meg, melyeknek úgy tűnik, egyáltalán nem számít, milyen körülmények uralkodnak a Marson. Vannak olyan kráterek is, melyeknek a belsejét teljes mértékben kitöltik ezek a növények.
Erősödő gyanú
Egyes képeken sötétebb és világosabb rétegek is váltják egymást. Egyesek úgy vélik, hogy a sötétebb réteg valamilyen növényt takar, míg a világosabb réteg inkább gomba vagy zúzmó lehet. A sötét és világosabb rétegek pedig jól elkülöníthetők egymástól, mintha nem keverednének egymással, mintha csak egy vonal választaná el őket egymástól mint határ. Gombákat elsősorban a Mars Déli Pólusánál figyeltek meg, egyes gombák mérete hatalmasnak mondható, de UFO kutatók más helyeken is felfigyeltek már hasonló gombákra vagy zúzmókra. Kérdés, hogy ugyanarról a fajról van-e szó, vagy ezek mind különböző fajhoz tartozó növénycsoportosulások? Kiterjedésük szintén óriásinak, sűrűnek mondható.
Úgy tűnik, mintha a kráterek fala kedvezne ezeknek a növényeknek. Lehetséges, hogy vizet az elolvadó hóból és a párából szereznek, így képesek szaporodni. A kráterek egyébként is mély képződmények, így a víz könnyen lefolyhat oda, feltételezve hogy van víz a Marson, de az most egy másik kérdés. A fotókon látható gombák és zúzmók ugyanis erről tanúskodnak. Amennyiben ezek növények, minden bizonnyal hosszú időn át növekedhettek, fejlődhettek ki.
Ha van is intelligens élet a Marson, minden bizonnyal folyik ott valamilyen vízgazdálkodás.
Egy kép a Curiositytől
De milyen további bizonyítékok vannak erre az elméletre? 2019 márciusában UFO kutatók szerint a Curiousity gombákat fotózott a Marson, amely éles szkepticizmust váltott ki. A Vörös Bolygóval kapcsolatos összeesküvés elméletek ismertek lehetnek többek számára, de ez az eset abban különbözött a többitől, hogy alátámasztható egy mikrobiológiai tanulmánnyal.
Dr. Regina Dass, az Indiában található Élettudományok Iskolájának Mikrobiológiai Tanszékének a munkatársa azt nyilatkozta, hogy a Curiosity képei bizonyítékok lehetnek arra, hogy a Mars felszínén valóban gombák nőnek. A Földön ugyanakkor nem léteznek olyan geológiai vagy abiogenikus erők, melyek egyszerre több száz szárakkal, gyökérrel, nyúlvánnyal és védőréteggel rendelkező üledékes, spórákra emlékeztető struktúrákat lennének képesek létrehozni.
Márpedig a szonda által készített képen 15 fajt lehetett látni, melyek mindössze három nap alatt jelentek meg a Mars felszínen. A tanulmány következtetéseit sokan cáfolták, nem utolsósorban azért is, mert egészen valószínűtlennek tűnt, hogy a Marson gombák nőjjenek. A NASA azóta úgy reagált a helyzetre, hogy a képen látható gömb alakú struktúra ásványi anyag, azaz hematit.
Azt kell, hogy mondjuk: nehéz eldönteni, hogy a fotókon látható, növényre emlékeztető réteg és gömbök életre utalnak-e vagy sem. A jövőben remélhetőleg több kép készül, melyek segítenek ebben a döntésben.
Képeket szerzői jogok miatt nem közlünk.
Simeon Denis képe a Pixabay -en