Home Cikkek Nukleáris tél

Nukleáris tél

385
0
Megosztás
A nukleáris tél egy feltételezett globális klimatikus állapot, amely egy nagy kiterjedésû nukleáris háború lehetséges következménye. A nukleáris fegyverek nagy mennyiségben történõ felrobbantása elméletileg rendkívül hideg idõjárást eredményezhet, különösen abban az esetben, ha gyúlékony célpontok (például városok) ellen vetik be õket, mivel ebben az esetben a nagy mennyiségû füst és korom bekerülhet a Föld sztratoszférájába.
A részecskékbõl képzõdõ réteg jelentõsen csökkentheti a földfelszínt elérõ napfény mennyiségét és hetekig vagy akár évekig is megmaradhat a sztratoszférában (a petróleum, az üzemanyagok és a mûanyagok elégésébõl származó füst és korom a fa elégetésébõl származó füstnél hatékonyabban képes elnyelni a napfényt). A nyugat-kelet irányú szelek egybefüggõ övet hozhatnak létre a részecskékbõl az északi félgömbön, a 30. és 60. szélességi fokok között. A vastag fekete felhõk heteken át meggátolhatják a napfény nagy részének áthaladását, így ebben az idõszakban a felszíni hõmérséklet akár 30 °C-kal is lecsökkenhet.[forrás?]
A sötétség, a pusztító fagy és a radioaktív kihullásból eredõ nagy mértékû sugárzás kombinációja súlyosan károsítja a területen élõ növényzetet. A rendkívüli hideg, a magas sugárzási szint és az ipari, az egészségügyi valamint a szállítási infrastruktúra megsemmisülése, amely kihat az élelmiszerkészletek és termények elérhetõségére is, éhínséghez és megbetegedésekhez vezet, amelyek a népesség tömeges pusztulását okozzák.
Emellett feltételezhetõ, hogy a robbanások során létrejövõ nitrogén-oxid károsítja a Föld ózonrétegét, ahogyan az már az elsõ termonukleáris kísérletek idején is megfigyelhetõ volt. Ez közvetve, az ózon csökkenése (és az ultraibolya sugárzás növekedése) révén negatív hatással van az ember számára fontos haszonnövények életképességére és a fitoplanktonok elpusztításával az óceáni táplálékláncokra.
Megállapítható, hogy egy megfelelõen nagy méretû kozmikus tárgy Földbe való becsapódása vagy egy szuper-vulkán kitörése a nukleáris télhez hasonló hatásokat eredményezhet, így az ezen események kapcsán bekövetkezõ állapot is nevezhetõ e-képpen.
1982-ben az Ambio címû folyóirat különszáma, amely egy esetleges nukleáris háború környezetre gyakorolt hatásaival foglalkozott, tartalmazott egy cikket, amelynek szerzõje Paul Crutzen és J. Birks voltak. A szerzõk megvizsgálták és igazolták a National Academies of Science 1975-ös beszámolóját (amelynek megállapítása szerint az ózonréteg több mint 70%-a elpusztulna) és elsõként hívták fel a közvélemény figyelmét a nagy mennyiségû füst kibocsátásának káros következményeire.
1983-ban a “TTAPS” tanulmány (melynek nevét a szerzõk, R.P. Turco, O.B. Toon, T.P. Ackerman, J.B. Pollack, és Carl Sagan vezetékneveinek kezdõbetûibõl állították össze) rendszerezetten foglalta össze az atmoszferikus hatásokat; részben dr. A.M. Salzberg (aki a TTAPS szerzõkkel ellentétben úgy gondolta, hogy elsõdlegesen a légkörbe kerülõ por felelõs a klímaváltozásokért) javaslatai alapján, részben pedig a Mars felszínét hûtõ porviharok megfigyelése nyomán. A hatás mértékének kiszámításához a földi atmoszféra egyszerûsített kétdimenziós modelljét használták, amely egy adott szélességi körön állandónak tekintette a feltételeket.
1984-ben a Meteorológiai Világszervezet felkérte G. S. Golitsynt és N. A. Phillipset a tudományos álláspont felülvizsgálatára. Õk úgy találták, hogy a tanulmányok általában a világ nukleáris arzenáljának felével számoltak, amely körülbelül 5-6000 megatonna robbanóerõnek felel meg, így nagyjából 1000 város elpusztítására lenne elegendõ, mely 1-2 × 1014 gramm fekete karbon füst létrejöttét eredményezné az alábbi határértékeken belül: 0,2 ? 6,4 × 1014 (a NAS; TTAPS feltételezése szerint ez az érték 2,25 × 1014). . A füst optikai mélysége meghaladhatná a 4-et. A nem városi célpontokat ért találatok által okozott esetleges erdõtüzek növelhetik ezt az értéket. A felszíni robbanások hatására felszálló porral is számolni kell; egy 1 Mt-ás robbanás 5 Mt-nyi port emel a levegõbe, de ennek jelentõs része vissza is hull; csak körülbelül 0,1-1 Mt mennyiség jut el nagy magasságba. A nagy kiterjedésû tüzek az elmélet gyenge pontját képezik; példaként hamburgi és hiroshimai adatokat hoztak fel. Az égõ nyersolaj szintén jelentõs hatással lehet a folyamatra.
Az 1-D radiációs-konvekciós modell segítségével megállapított értékek szerint a hõmérséklet 15 és 42 °C közötti értékkel csökken, a háborút követõ 14-35 napban (az átlagérték 20 °C). A 3-D GCM-ek (Alexandrov és Stenchikov (1983); Covey, Schneider és Thompson (1984); amelyek manapság elavultnak tûnhetnek) alkalmazása hasonló eredményekhez vezet: a hõmérséklet csökkenését 20 és 40 °C között valószínûsítik, területenkénti eltérésekkel.
A számítások jelentõs (80 °C feletti) felmelegedést mutatnak a füstréteg feletti légtérben, körülbelül 10 kilométeres magasságig, amely befolyásolja a légáramlatokat és amely a felhõzet alacsonyabb szélességi fokok és a déli félteke irányába történõ elmozdulását okozhatja.
A jelentés nem kísérli meg összevetni a háború utáni lehûlés népességre gyakorolt hatását a közvetlenül a robbantások által okozott emberveszteségekkel.
A Perzsa-öbölben lezajlott háború idején kigyulladt 526 kuwaiti olajkút földrajzilag behatárolt területen szemléltette az atmoszférába történõ részecskekibocsátás hatását; a számítások szerint körülbelül 200 kilométeres körzetben mintegy 10 °C-al csökkent a hõmérséklet.[1] Azonban, mivel a füst nem érte el a sztratoszférát, ezért ez az eset nem igazán hasonlítható a nukleáris télhez vagy az óriási vulkánkitörésekhez.