Home A tudomány rejtélyei Örökre elhalkulhat az Opportunity

Örökre elhalkulhat az Opportunity

0

Úgy tűnik, hogy a vörös bolygó homokja örök csendre ítélte a marsjátót. Az eszköz számára nem ismeretlenek a bolygón előforduló szélsőséges időjárási körülmények és immár lassan 15 éve szeli a bolygó felszínét.Sajnos azonban a legutóbbi homokvihar túlságosan nagy lehetett ahhoz, hogy a marsjáró megbírkózzon vele. 2018 májusában a NASA szakemberei átkapcsolták a marsjárót alacsony energiamódba a viharos időjárás miatt, de most, hónapok után küszködést jelent annak felébresztése.

Az eszköz legutóbbi jelentésében veszélyesen alacsony hőmérséklet szerepel. Az akkumulátorokat viszont melegen kell tartani ahhoz, hogy ne károsodjanak, melyek így meglehetősen sérülékenyek a Mars fagyos felszínén.

A napelemei is annyira be lehetnek terítve homokkal, hogy nem jut elég energiához ahhoz, hogy működésbe lépjen.

Michael Staab, a NASA Megjajtáskutatási Laboratóriumának egyik szakembere szerint ez az első alkalom, hogy a marsjáró nem kommunikál velük.

Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a marsjáró napelemei csak részben vannak homokkal fedve, így több idő kell neki, hogy újratöltődjenek az elemek.

Viszont minél később válaszol, annál kevésbé valószínű, hogy valaha ez bekövetkezik.

Extreme Tech | paranormal.hu