Home Hírek Orosz bosszú: az amerikai holdraszállás körül kapargatnák meg az IGAZSÁGOT

Orosz bosszú: az amerikai holdraszállás körül kapargatnák meg az IGAZSÁGOT

331
0

7372FCE4E9DEE340Ki kell vizsgálni az amerikaiak holdraszállásának pontos részleteit, követelte az Izvesztyijában publikált cikkében Vlagymir Markin, az orosz állami nyomozóbizottság vezetője.

Markin ezt egyfajta válaszcsapásnak szánja azok után, hogy szerinte az USA egy újabb határt lépett át, amikor elkezdte vizsgálni a FIFA ügyeit, és több, egyáltalán nem amerikai futballvezetőt is letartóztattatott.

Az orosz köztisztviselő álláspontja szerint ha az amerikaiak nemzetközi sportügyek legfelsőbb bírájának nevezik ki magukat, és az Oroszországba tervezett 2018-as focivébé körül szaglásznak, teljesen természetes, hogy mások pedig az ő múltjukban kutakodjanak.

Az összeesküvéselmélet-hívők már régóta állítják, hogy az amerikaik nem is jártak a Holdon, vagy legalábbis nem úgy és akkor, ahogy hazudják. Szerintük az utóbbi évtizedekben perdöntő filmfelvételek és közetminták is eltűntek az állítólagos 1969 és 1972 közötti látogatásokról.

Markin ennél valamivel óvatosabban fogalmaz:

“Nem azt állítjuk, hogy nem jártak ott, de a bizonytékok eltűnése az egész emberiség számára veszteség, és ezért meg kell vizsgálni, hogy valójában mi történt.”

The-first-moon-landing-in-006 article-2180664-1447381F000005DC-204_634x472

Moscow Times / 444