Rejtélyes eltűnések, gyűrűzik a Bermuda-titok: ufók építettek földalatti bázist?

Reinaldo Ríos ufológus Puerto Ricoban hozná létre azt a leszálló pályát, mely alkalmat adna a földönkívülieknek arra, hogy gond nélkül megérkezzenek bolygónkra.

A végzettségét tekintve matematikatanár Ríos 1978-ban csatlakozott az Univerzum Állomás nevű csoporthoz, mely olyan személyeket egyesített, akik már kapcsolatot teremtettek más bolygókról származó lényekkel. Azóta dolgozik egy olyan központ létrehozásán, ahol tanulmányozhatják a földönkívülieket, és nem utolsó sorban lehetőséget teremtenek számukra a földre szálláshoz.  1993 óta szerveznek táborokat, főleg Puerto Ricoban, ahol az érdeklődők és szakértők összegyűlnek, hogy megpróbálják az ufók feltűnését kamerákkal, videókkal rögzíteni. Állítja, hogy a dél-nyugati országrészben található Lajas község környékén évente 30-40 alkalommal is megfigyelhetők azonosítatlan repülő tárgyak. 2005 óta a városka polgármestere június 24-ét a Nemzeti Ufókutatás Napjává nyilvánította. A közelben épülne meg Ríos tervei szerint a légikikötő, melyhez természetesen óriási köz- és magánbefektetésekre lenne szükség. Már kitették a Földönkívüli Útvonal táblát, ahogy az az új-mexikói Roswellben is látható. Úgy véli, nem véletlen, hogy a Bermuda-háromszögben ennyi rejtélyes eltűnés valósul meg, nem kizárt, hogy az ufók már be is rendezték földalatti bázisukat, és a szemtanúkat inkább eltüntetik.